Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-04 / 36. szám

2 HETI SZEMLE“ (36 ik szám.) ő, mert senki úgy nem szereti a tisztelt pol­gártársakat. A nagy szeretet kitör egy bő séges áldomásban. Az ismeretlen ur után jő a másik. Ta­lán ismerős. Azelőtt lekutyázta a parasztot, midőn hivatalában dolga volt: ha sokat ok- vetetlenkedett, egyszerűen kirúgta. Oh most egészen megváltozott. Sógor, koma, bátyja az egész kerület; kisüti a rokonságot, hiszen egy megyebeliek; az apáik is itt lakiak. Szóra szó következik, s mire a végsőre, az áldomásra kerül a dolog, az elérzékenyült polgártárs könyezve magasztalja az arany­szívű rokont. És mit kivánuak ezek a jó urak a tisz­telt választó polgártárstól ? Csak a szavazatát. Mást semmit 1 Ennyi szívességért egy voks I De kevés fizettség I Mintha bizony az az egy voks olyan semmi volna. Hányszor függ egy vokstól a vádlott élete és halála ! Minden választó polgár oly fontosnak tartsa voksát, mintha attól élet vagy halál függne. Ha minden választópolgár igy megbe­csüli, ennyire tartja szavazatát, akkor nem adja oda áldomásért, nyomorult garasokért, hízelgő szóért. — Nem adja oda, hanem megkérdezi először — mit szól odabenn a kis- biró? Mit szól a lelkiismeret, a helyes meg­győződés ? A becsületes polgártárs úgy szavaz, a mint a lcisbiró odabenn parancsolja. ígér­hetnek neki akármit; a tisztesség nem eladó! Polgártárs! Itt az idő, a mikor való­sággal megrohannak a boldogítók, szoron­gatják kezedet, hogy szinte kiserked belőle a vér! Vigyázz polgártárs! A ki tisztessége­det, becsületedet akarja megrabolni, az maga sem tisztességes. Ne hallgass a hízelgőkre ! A keresztény magyar csak keresztényre és magyarra adhatja szavazatát; csak olyanra, a ki nem szolgája, nem uszályhordozója a zsidóknak és a szabadkőműves liberaliz musnak. Mindenki úgy megbecsülje voksát, mintha attól függne az egész ország, a jó magyar nép sorsának jobbra fordulása. Nem bővítik a „Kossuth“-kertet. Sétaterünk parkírozása alkalmával egy­idejűleg a városi tanács tervbe vette a szom­szédos telkek kisajátítását. A kisajátítási el­járás a kir. trszéknél meg is indíttatott, ez ügyben hozott határozat mindhárom fóru­mon keresztül ment, s a határozat már jog­erőre is emelkedett, melynek értelmében a kisajátítást szenvedettek kötelesek az ingat­lanokat a város tulajdonába átbocsátani. Mindezek daczára „Kossuth“-kertünk kibővítése elmaradt — igy határozott a köz­gyűlés — minthogy a kisajátitott ingatla­nok kártalanítási ára tulmagasan lóvén meg­állapítva, illetőleg mert a jelenlegi közpénz- tár állása meg nem engedi, a város vissza­lép a kisajátítástól. Hogy a kisajátító fél a kisajátítási terv jogerejü megállapítása után a kisajátítástól egyoldalulag viszalépni jogosult-e, az nem hozzánk, hanem a judicatura körébe tartozik. Azonban a közérdek annak elbírálására min­denkor jogosult, hogy a visszalépés a város közönsége érdekében helyesen történt-e? Részünkről csak helyeselhetjük a városi közgyűlésnek e nemes határozatát; helye­selhetjük pedig ezt a jelenben gazdasági okokb 1. Bár meg vagyunk győződve, hogy a fukarság a fejlődés és a szépészel rovására szokott történni, de ne feledjük, hogy ebben is mértéket kell tartani, ha a körülmények azt úgy kívánják. Ha a szépészeti szempontot tekintjük, el kell ismerni, hogy minél terjedelmesebb lehetne sétaterünk, annál kellemesebb volna ; avagy talán e hely északnyugati beszögelése annyira nehezére esik, sérti nagy közönsé­günk finom érzékét? Mindenektől eltekintve, őszintén be kell vallani, hogy aéstheticai szempontból még nem ép’ feltétlenül szük­séges e kert kibővítése. Avagy nézzük sétáló közönségünk nagy számát! A Kossuth-kert jelenlegi terjedelme kényelmesen elegendő beláthatatlan időkre városi közönségünknek. Valami váratlan fordulat s jó jel a város administratiójában, midőn a rohamos fejlődés meredek lejtőjén a város vezető fórfiai kissé megállapodva szóttekintenek s mérlegelik a közigazgatás közegei nem fognak merni úgysem basáskodni. Mialatt a régi parlament díszte­lenül kimúlik, ti dolgozzatok egy szebb jövőn. JEgy ellenzéki. Polgártárs! Itt az idő, mikor a szutykos paraszt is polgártárs! lllatszeres, kényes urak, elegáns módon raccsoló mágnások, névtelen uraságok, agyon­szidott ügyvédek és közjegyzők, akiknek máskor bűzös volt a paraszt darócz ruhája, — ezek az urak mindnyájan, mily örömmel, mennyi leereszkedéssel és kedveskedéssel szorongatják a munkától kérges kezet. Eltűnt a rangkülönbsóg. Polgártárs mindenki. A falu sok ezer holddal biró ura­sága ép olyan „tisztelt polgártárs*, mint az utolsó fertályos gazda. Csapraütik a hordót; bugyog a vinkó. A nagyságos képviselő-jelölt ur sorban ko- czintgat mindenkivel. Ha nincs pohara, ti­zen is kínálják; örömmel fogadja el a nyúj­tott itókát és koczint a bagós borral; Ízlik neki jobban, mint máskor metszett pohárból a valódi tokaji. Annyi barátja támad a népnek, hogy szinte agyonnyomják a sok jóakarattal. Kro- kodilus könyeket hullatnak a nyomorult vá­lasztók sorsa fölött; a sok roszórt okozzák azt, akit okozni épen alkalomszerű. Az alispán ur, a szolgabiró ur, a jegyző ur megszelídül; még a takarékpénztár igaz­gatója is olcsó kölcsönt igór. Az ügyvéd ur visszavonja a pert; Mózsi zsidó a világért sem liczitáltatna el senkit; ki is bántaná a becsületes embert! Beütött a szabadság, egyenlőség, test­vériség! Persze csak akkor és addig, a mi­kor és mig a „tisztelt polgártárs“ — a szutty- kos paraszt — a kormánypárti urak kedvé­ben jár. Ismeretlen ur jő a faluba. Azelőtt hí­rét sem hallották. Az az ismeretlen ur eskü- dözik, hogy soha másra nem gondolt, mint a választó-kerület polgárainak ügyes bajos dolgaira. Senki nem segít rajtunk úgy, mint üveg is tanúskodtak. Közel 50 évig őriztettek e drága kincsek Pinkafőn, mígnem püspök Ő mélt. a szent életű plébános sírját meglátogatván s e becses hagyatékról tudomást szerezvén, a szom­bathelyi püspök engedélyével az ereklyéket Szatmárra hozta. Sz. János evangélista oltárán hasonló dí­szes ereklyetartóban sz. Venustus, sz. Benedek és sz. Bonifácz mártírok selyemlepellel bevont csontjai vannak elhelyezve. Sz. Venustus ereklyéjét már ismeri a közönség, mert Szcitovszky prímás ajándékából szentemlékü Hám János püspök mindjárt a székesegyház építése után ezen oltárra tétette s hosszú évek során volt ott a hívek kegyele­tének tárgya A két díszes ereklyetartót sz. Isván király ünnepén a sz. mise után szentelte be Öméltó­sága s az emlékezetükben is áldott szentek tisz­teletét híveinek atyai szeretettel ajánlá. Szemek, lássatok! Hit, okulj! Svájcz elég kicsiny ország, de nyáron igen népes. A csinosan berendezett és tisz­tán tartatt vasúti kocsik, a tavak fürge gőz­hajói, a havasok oldalai sa pázsitos völgyek mind telvék az öt világrészből összesereglő kirándulókkal. Egyedül Zürichben a Züricher Fremdenblatl 1326 külföldi vendég nevét so­rolja fel augusztus l.-ón megjelent számában és megjegyzendő, hogy csak a legelőkelőbb hotelek küldik be frisen érkező vendegeik névsorát. Talál is a változatosság után vágyódó szem és a merész képek után sóvárgó kép­zelet Svájczban sok szépet s kellemest. Mily ritka látványt nyújtott például Maria-Einsiedeln a jelen óv aug. 4.-óu ! Vasárnap van. A vonat 500 méter ma­gasságra kapaszkodva megérkezik Zürich felől délelőtt 11 órakor. Franczia, olasz, né­met és magyar nyelvű utasat nagy csoport­ban mind egy czól felé sietnek : a benczó- sek templomába, szűz Mária csodás hirü szobrához. „A Naphoz“ czimzett vendéglő előtt nagy embertömegen kell magukat át­törniük. Mit bámul a tömeg ? A vendéglőitek emeletes homlokzatát virágkoszoruk fonják körül. Serény női ke­zek az egész városból összehordott cserépvi­rágokat rakosgatnak ki az ablakokba. A kapu fölött Svájcznak és Einsiedeln canton- jának hatalmas zászlói lengenek, melyeket közben-közben ugyancsak lobogtat az elég csipős hegyi szól. Az utcza közepén virágok­kal díszített emelvény áll. Talán képviselőt vár a 8000 lakost számláló kis város ? Kép.iselőt, de nem szabadelvűt; azaz hogy szabadelvűt, de olyat, ki a valódi, az evangéliumi szabadságot hirdeti s védelmezi. Az utasok haladnak a templom felé s tanakodnak, miért ez ünnepi disz. Amint a templom impozáns terére lép­nek, feltárulnak a kéttornyú templom széles nagy kapui. Hívők tódulnak ki a térre, de nem össze-vissza, hanem szép rendben. Né­gyes sorban 28 emberből álló zenekar jön elől fuvóhangszerekkel. A zenekart hófehérbe öltözött hat koszorús leányka követi. Utá- nok fehér karingbe öltözött három pap lép del szent komolysággal s méltóságteljesen, kél idősebb a szélen s egy fiatal a középen ; ez utóbbi fekete bársony vállköpenynyel és fehér stólával. A papokat hosszú sorban lega­lább 300 hivő követi; kettesével mennek, egyik oldalon a férfiak, másikon a nők. Min­denki szótalan. De annál hangosabban har­sognak a trombiták, tudtára adva az egész városnak, hogy ma örömünnep van ; annál érthetőbben hiidetik még a szomszéd közsé­geknek is az egymást érő ágyulövósek és a lövéseket sokszorosan visszhangozó hegyek, hogy Einsiedelnek ritka napja van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom