Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-21 / 34. szám
5 magokat aláveiniök A javitó- és magánvizsgálatok a beírás tartama alatt fognak megtartatni. Kelt Szattnáron, 1901. évi augusztus tió 19. A rom. kaih. fiu-népiskola igazgatósága. Á közigazgatási tanfolyamokat a mu’.t évben nj7itották meg. Már e rövid idő alatt lehet észrevenni, hogy nem elegendő az az anyagi támogaiás, melylyel az allam segélyére jöhet a tanfolyam hallgatóinak. E nélkül pedig minden lörekvés kárba vész, mert a szegénysorsu növendékek, — hiszen ilyenek közül kerül ki a tanfolyam hallgatóinak legnagyobb része — nem képesek ex ^tonnájukat biztosítani. A nagy közönség tá noga tására van szükség. Kovács Gusztáv, a iná- Tamarosszigeti közigazgatási tanfolyam igazgatója kérelemmel fordul azért a közpálya vezető félfiaihoz, hogy a kiváló szorgalmú, kifogástalan viselem és szegénysorsu hall - ga ók részére egyesek vagy jogi személyek által alapítványokat tétessenek és adományokat gyűjtsenek. Bármily csekély adományt is köszönettel fogad. Alapítványok létesítésére első sorban a törvényhatóságok hivatottak és azt mindegyik megteheti minden nagyobb megerőltetés nélkül. Kulturális czelokra áldozatot hozni bármelyiknek is becsületére válik. Ez az ügy pedig megérdemli, mert közigazgatási erőink, kiktől pedig a közönség érdekeinek védelme és felkarolása első sorban függ, képzettség tekintetében szokszor oly fogyatékosak, hogy szánalommal kell tekintenünk azon község lakosságára, melynek ügyei olyan kezekre vannak bízva. Figyelműkbe ajánljuk azért, a veze'ő köröknek és a nagyközönségnek a szigeti közigazgatási tanfolyam igazgatójának kérelmét. Meghívó. A ,.N gykárolyt Polgári Olvasókör“ könyvtára javara saját helyiségeiben e hó 31 én, szomba'on zártkörű kerti mulat ■ságot rendez, mehre a tisztelt közönséget ez utón is tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépő-dij : Személy-jegy 2 korona, Család jegy 5 korona. Kezdete este 8 órakor. Jegyek előre válthatók Puccer Károly és Kovács György urak üzletében. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hírlapi lag nyugtáztatnak. Veszettség. Ugocsában ismét gyakrabban fordulnak elő végzettségi esetek. A múlt héten egy veszett eb Rákászon Vár- konyi Jánosnál, Péter, András és Juli nevű "2—6 éves gyermekeit megmarta. A sebesülteket azonnal fel-zállitották Budapestre a Pasleur-féle intézetbe. Ugyanaz az eb már több sertést is megmart. Fiatal gyilkos. Huba János nagy-szőllősi fiatal suhancz összeszólalkodott Kaminszky Mihály kir. közjegyző hetesével Kozma Mihály- lyal, s az összekülömbözésnek az lett a vége, hogy Huba a hetest leszúrta. Természetesen .azonnal a járábirósag fogházában került, honnan a vizsgálat befejezte után átszállították a beregszászi kir. ügyészség börtönébe. Itt várja az esküdtszék Ítéletét. Az első villamvasnti baleset is megtörtént már városunkban múlt vasárnap, pedig azt hittük, hogy ha 3At évig meg voltunk tőle mentve, úgy már alig is ke I tőle tartanunk. Ebbéli hitéből eredhetett a Lázár Jakab egyfogatu fuvaros elbizakodottsága is, ki valóságos sportot űzött abból, hogy mindig szorosan a villamos előtt hajtott át a pályán. Rajta is beteljesült, hogy „addig jár a korsó a kútra, mig eltörik.“ Vasárnap délelő t is mepróbálta az Atilla-utczán, át is jutott szerencsésen, csak a fasorral nem számolt. Abba bizony beleakadt, s a villamos már nem tudott megállani, hozzányomta Lázár uram szekerét a fához s bizony úgy kiesett az ipse a szekérből, hogy 2—3 helyen is meg____ __ . _____.,H E T I SZEMLE“ (34-ik szám.) repedt a feje bőre. A rendőrposzt rögtön val- latóra fogta s bizony megvallotta, hogy azt hitte, most is sikerülni fog a csinje. Kórházba vitték s onnan jól összefoltozva került ki még az nap d.lután. Öngyilkossági kísérlet. Beregszászban pénteken este, f. hó 15-én, a színházból kijövő közönség a törvényszék előtt egy — már a halállal vivődő fiatal embert vett észre, ki az élettől akarván megválni, gyufa oldatot ivott. Vágó Géza színházi komikus nyújtotta az első segélyt a szerencsétlennek, majd orvosért küldött s a rögtön elősiető Katz dr. ellenszereket adván be, megmentették a szerencsétlent. A mint a nála lévő iratokból kitűnt, a meglehetősen elzüllött fiatal ember neve Ormódy Gyula, Ormódy Károly nagy- károly g\ >í szerész fia, ki a nyomor elől akart ah in menekvést találni. Az említett neme- i komikus ellátta a szerencsétlen fi .. rnbert tisztességes öltözékkel s élelemmel és igy ment be másnap a városi kórházba. Kedélyes lapszerkesztő A Bergenben megjelenő Bergeni Híradó legutóbbi számában a következő értesítést küldi a lap olvasóihoz: „Lapunk legközelebbi száma szerda helyett pénteken jelenik meg. A szerkesztő és munkatársak, kik szintén halandó emberek, a jelenlegi forróságot oly elviselhetetlennek tartották, hogy kénytelenek voltak pár napig a vidékre menni nyaralni. Olvasóink szives elnézését kérjük a késedelemért. A szerkesztőség.“ A budapesti m kir állami felső építő ipariskolában 1: VII. kér. Csömöri ut 84 86 sz. a rendes tanfolyamra a beiratást szeptember 1 tői—5-ig tartják. A felvételi feltételek; 1.) legalább 15*éves életkor, 2.) legalább négy középiskolai (: gymnasium, reál vagy polg. isk.:/ osztály sikeres elvégzése, — 3.) legalább két havi előleges gyakorlat, 4.) egészséges ép szervezet. A jelentkezésnél szükséges iratok-. 1.) keresztlevél, vagy születési bizonyitvány, — 2.) A végzett középiskolai osztályokról szóló összes bizonyítványok, — 3.) hatóságilag hitelesített gyakorlati —, 4.) hivatalos orvos által kiállított bizonyitvány a másodszori himlőoltás megtörténtéről. Dijak: 1.) A felvételi vizsgálat 6 korona. — 2.) beiratás 4 korona, — szertári biztosíték 6 korona, — Tandíj félévenként 20 korona. Az igazgatóság. Megszűnt a sertésvész. Minthogy a törvény által előirt haiáridőn belül a sertések között városunk területén elhullás nem volt, a főkapitány a két hónap óta tartó zárlatot feloldotta, s megengedte, hogy ezután a sertés vásárok megtartassanak. Ma van első sertés vásár. A vadászidény kezdete. E hó elsején megnyílt a vadász idény. Augusztus elseje utón törvényeink szerint szabad a vásár a foglyokra és sok helyütt hosszú, szinte beláthatlannak tetsző pauza után, már ropog a puska. Sőt már csütörtök óta a tapsifülest sem védi a törvény. A mezők hosszufülü lakójára augusztus 15-től kezdve szabad vadászni. De bár a törvény megengedi, nem lőnek még ilyenkor a nyulakra, hadd erősödjön, hadd fejlődjék, annál nagyobb passzió hajtani aggárral és lőni télen a ropogós havon, a mikor jobban is esik a nyulpecsenye. Mozgó konyhák. Széli Kálmáu miniszter arra bivja föl a városok lakóit, hogy a mozgó konyhák intézményét, amely Oros-/országban kitünően bevált, — alkalmazzák. A mozgó konyhákat Kínából és Japánból telepítették át Európába. A mozgó konyha abban áll, hogy mozgó tűzhelyről, tehát az utcáról is, o csó pénzért meleg ételt mérnek a munkás- népnek, mely dologban elfoglalva, nem rendelkezik idővel, hogy magának süssön, főzzön. 11788/1901. tkv. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmárnémeti kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság, közhírré teszi, hogy a Szatmári takarékpénztár egyesület végrehajtatnak Bánk fiábor és társai végrehajtást szenvedők elleni 240 kor. tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmári kir. törvényszék, (erdődi kir. járásbíróság) területén lévő Madarász községben fekvő, n madarászi 206. sz. tjvben a I. 1. 5. r. 215. 1069. hrsz. a. ingatlanokra a c 5. 6. alatt id. Bánk László és neje Tripon Floóre javára kebelezett haszonélvezeti jog fentartása mellett 458 kor.-ban; és a madarászi 662 sz. tjvben a 1. 1—4 rend 411. 1233. 1461. 2038. hrsz. a. ingatlanokra a fentnevezettek javára C 2. 3. alatt bekebelezett haszonélvezeti jog fen tartásával 691. koronában ezennel megálla- pitoit kikiáltási árban elrendeltetik. Minthogy azonban a fentirt ingatlanokra a haszonélvezeti jogot megelőző zálogjogok vannak bekebelezve, ezen terhek fedezésére körülbelül 500 kor. szükségesnek mu:atkozik, ennélfogva az 1881. 60 tcz. 163 §-a értelmében kimondatik, hogy a menyiben az ingatlanok oly árban adatnának el, mely a haszonélvezeti jogot megelőző tehertételek fedezetére megkivóntató összeget el nem éri, az ingatlanok a haszonélvezeti jog fentartása nélkül is el fognak árvereztetni, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1901 évi Szeptember hó 18-ik napján délelőtt 9 órakor Madarász községházánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10°/o-át vagyis 45 kor. 80 fill, és 69 kor. 10 fillért készpénzben vagy az 1881 LX. tcz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított, és az 1881. évi november hó l én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 107 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kell Szatmáron, 1901. évi Junius hó 26-án. A kir. tszék, mint tkvi hatóságnál. Ihr. Öreg1, kir. tszéki albiró. Dr. Farkas Gyuláné Felsőbb Leánynevelö Intézete és Internátusa. Bn apest, IV Ferencz József-rakpart 7. sz. Magasabb tanfolyam a polg. vagy felsőbb leányiskola tananyagát már elvégzett leányok részére Magyar, német, fianczia, angol irodalom, aeszthetika, műtörténet, neveléstan, történelem, természettudományok gtb.^Kiválő tanerők. Előkelő színvonal Kezd. Szept. 5-én Felvétetnek bennlakók, félbenlakók és bejárók. Teljes ellátást, ismétlő órákat, zene és nyelvtanítást oly leányok is nyerhetnek, kik más tanintézetet látogatnak, valamint magántanulók is. Beiratás naponta d. u. 3—í-lg. Felvilágosítással levélileg is szívesen szolgálunk.