Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-24 / 30. szám

5 „HETI S Z E M L E“ (30ik szám.) akit Ujhelyben és környékén mindenütt ismertek és szerettek, meggyilkolta egy tót parasztlegóny. A fiatal albiró vasárnap este nagyobb társasággal kirándult a Szirlalja mulatóhelyre. Itt három legény folyton kö­rüllök settenkedett. A társaság többször fel­szólította őket, hogy távozzanak, de azok nem mentek. Ruby is rójuk kiáltott, mire az egyik legény azt felelte, hogy ne paran­csolgasson veler mert ő katona volt. Ruby tréfásan elébe állt: — No ha katona voltál, hát katonásan kiáltok rád! Kehrt euch! Marsch! És meglökte a legényt. Erre ez egy valószínűleg már előbb kezében tar­tott hosszú pengéjű angol kést olyan erő­vel döfött Ruby balhalántékába, hogy egész tövig belement. A biró azonnal összeesett. A kést a legnagyobb erőfeszítéssel is alig birták kihúzni. Eszméletlenül vitték lakására, ahol hétfőn déli 11 órakor nagy kínok után meg­halt. A gyilkos parasztlegényt azonnal letar­tóztatták. Rulyák Istvánnak hívják, s tetté­nek okáról nem ád semmi felvilágosítást. Annyit mondott, hogy nem fél, mert most uj törvény van, hogy nem akasztják fel, aki embert öl. (így ismeri a tót az esküdtszéket.) Mindössze annyit tudtak meg eddig, hogy a gyilkosnak unokahugát Ruby a múlt héten gyermekülés gyanúja miatt letartóztatta, s talán e miatt haragudott ez rá. A gyilkos legény társai elmenekültek, s eddig nem si­került őket kézre keriteni. Keresztessy Lajos vizsgálóbiró és Sárospataky alügyész hétfőn délben Homonnóra utaztak s megtették a sür­gős intézkedéseket, felbonczoltatták a holt­testet. Szerdán reggel ismét oda mentek s nagy erélylyel folytatják a vizsgálatot. Tifnsz járvány. Fehérgyarmaton a vészé, delmes, ragályos tífusz betegség több helyen fellépett s csaknem járványszerüvó kezd fajulni. Veszett eb A múlt nap Makové János aranyosmegyesi lakos kutyája megveszvén, Illés István 11 éves fiút kezén és mellén, Torna György 8 éves fiút bal kezén és Sa­vanyú Miklós 6 éves fiút jobb kezén meg­harapta. A szatmári járási főszolgabíró a megmart gyermekeket a budapesti Pasteur féle Hőgyes intézetbe szállíttatta. A budapesti nagybányai kör. A nagybánya i ifjúság kör közreműködésével saját alapjai gyarapítására Nagybányán f. évi augusztus 4-én a nagyszálloda dísztermében hangver­senynyel egybekötött tánczmulatságot rendez. Helyárak : I—IV. sor 2 K. 40 f, V—VIII. sor 2 K, a többi sorban 1 K 60 f. Karzat 2 K 40 f. Jegyek előre válthatók Molnár Mihály úr könyvkereskedésében. Kezdete este 8 órakor. Műsor. 1. Rieding Präludium és Fuga. Előadják: 1-ső, hegedűn Schönherr Sándor, Szabó István. Il-ik, hegedűn Drumár László, Borody Béla. 111-ik hegedűn Osiki Jó­zsef, Homola László 2. Chopin. Fantasie polo- nais (es dur). Zongorán előadja: Várady Er­zsiké kisasszony. 3. Beriot I. Hegedűverseny {d dur). Előadja Drumár László. 4. Monolog. Előadja : Lukácsi György. 5. Alard. III. Sym- fonie concertante. Két hege tűn előadják : Dru­már László és Schönherr Sándor. Az 1—3. és 5. számok zongorakiséreteit Várady Er­zsiké kisasszony volt szives elvállalni. Szerencsétlenség a gyakorlótéren A deb­reczeni honvédezred gyakorlóterén szombaton nagy szerencsétlenség történt, amelynek me­gint egy önkéntes katona lett áldozata. A •debreczeni honvédezred 15. százada a nyulasi gyakorlótéren gyakorlatozott. Szuronyroham közben a század egy árkot akart átugrani. Ugrás közben az első sorban futó Tibold Mihály önkéntes tizedes hirtelen visszafor­dult. A háta mögött Bányai József őrvezető feltüzött szuronynyal futva, nem vette észre Tibold fordulását és az önkéntest oly sze­rencsétlenül szúrta hasba, hogy azonnal meg­halt. Tibold kitűnő katona volt. Apja czeg- lédi takarékpénztári igazgató, akit távirati­lag órtesitettek a szerencsétlenségről. Bányai József őrvezetőt, aki Tibold önkéntest agyon- szurta, délután szivgörcsök, majd őrülési rohamok lepték meg. Beszállították a kato­nai kórházba, ahol gondosan őrizik, hogy kárt ne tegyen magában. Az önkéntesnek Czegléden lakó szülei vasárnap a hajnali vo­nattal Debreczenbe érkeztek. Óriási orkán dühöngött szombaton Ugo- csában. Verbőczön az összes buzakereszteket a szomszédfalu határába seperte. Nagy baja a lakosságnak, hogy nem tudják, kinek mennyije volt. A hatóságnak kell közbe­lépni. A m szigeti jegyzői tanfolyam első éve a múlt napokban megejtett záróvizsgálatok­kal jó éredménynyel fejeztetett be, ameny- nyiben a vizsgálatra jelentkezett 34 jegyző­jelölt közül kitüntetéssel képesittetett 11, egyhangúlag 14, szótöbbséggel 7, egy vagy két tárgyból felfügesztetett 2, a vizsgálat teljes ismétlésére egyetlen egy hallgató sem utasittatott. Zsebtolvaj a vonaton. A Kassa és Sá- toralja-Ujhely közti személyvonatnál furfan­gos módon követett el zsebmetszést három, eddig még ismeretlen egyén. Egyik másod­osztályú kocsiban egyedül aludt egy újhelyi kereskedő. Ezt szemelte ki a három zseb­metsző áldozatul. Bementek a kocsiba s mig egyikük az ablaknál vigyázott a perron felé, hogy nem száll-e be valaki, a másik az ajtó előtt állott őrt, a harmadik pedig felvágta az alvó kereskedő zsebét s kivette a tárcá­ját, a melyben mintegy 500 korona volt. A kereskedő később felébredt s látva, hogy meglopták, lármát csapott, de már akkor a zsebmetszők megugrottak. Most a rendőrség keresi őket. Gondolatok és történetek. Ismeretes la­punk olvasói előtt Pillich Ottó munkácsi káp­lánnak tárczasorozata, mely a fentirt czimmel a „Pázmány Sajtó“-ban jelent meg s még mindig kapható. Az Egerben megjelenő „Hevesmegyei Tanügy“ 1901. jul. 15. száma a következő sorokkal ajánlja : A „gondolatok és történetek apró, rövid lélekzetü tárczák, kedvesen megirva s ügyesen csoportosítva alkotják azt a kis kötetet, melyet Pillich Ottó munkácsi r. k. káplán irt. Pillich még fiatal iró, ez az első kötete, de mélyen járó gondolatai, széles ismeretkörre valló szelle­messége s üde, vonzó nyelvezete már is kedves olvasmányul szolgálnak. A ki elolvassa a tartalmas kis csevegéseket, nem csak élve­zetet szerez magának pár órára, hanem han­gulatokkal telik meg a szive és kellemesen elgondolkodik azokon a színes életképeken, melyek mindegyikén ott ragyog az igazság, a morál s a józan életbölcselet tiszta zomán- cza. Ara 1 kor. 20 fillér. Megrendelhető Munkácson a szerzőnél. Csődnyitás. Rooz Szilárd helybeli keres­kedő ellen a kir. törvényszék, mint csődbí­róság a csődöt elrendelte. Csődbiztos dr. Dezső Kálmán kir. törvényszéki biró ; tömeg­gondnok Nagy Endre és helyettes tömeg­gondnok dr. Antal Sándor ügyvédek. Beje­lentési határidő szeptember 5, felszámolási tárgyalás határnapja szeptember 16. Harcz a tuberkolózis ellen Európa egye­temeinek és kormányainak képviselői össsze- ültek, dacára a nagy hőségnek, hogy tanács­kozzanak az irtó háború felől, melylyel a tuberkolózist elnyomják. Nem kevesebb, mint 1300 komoly tudós vett ez értekezlete­ken részt, hogy közöljék egymással tapasz­talatokat, tanulmányaikat, hogy megvilass- sák a czélra vezető módozatokat. A kongres- sus VII. Edvárd angol király védnöksége alatt áll s mint ilyet nyitotta meg minap, fényes ünnepságektől megelőzve, a cambrid- goi herceg. Hazánkat a tanácskozásokon dr. Korányi Frigyes egyetemi tanár, főrendi­házi tag; dr. Ónodi Adolf egyetemi tanár, gégeorvos ; dr. Hutyra Ferencz, a budapesti állatorvosi főiskola rektora; dr. Raisz Ge­deon, országos közegészségügyi felügyelő dr. Maszák Elemér, mint a belügyminiszté­rium kiküldöttje képviselik. A kongresszus­sal kapcsolatban kiállítást is rendeztek, melyben a tüdővész ellenes szereket s egyébb orvosi rekvizitumokat, kórházak és szanatóriumok terveit állították föl. Hirdetmény. A m. kir. 12. honvéd gyalog ezred zászlóaljai 1901/1902. évi termény és anyagjárandósági szükségleteinek biztosítási tárgyalása 1901. augusztus hó. 12-én Szatmár- Németiben a m. kir 12 honvéd gyalog ezred kezelőtiszti irodájában fog tartatni a mikor is biztosíttatni fog: Szatmár-Németi állomás szükséglete naponta 24 adag 3400 grammos széna és 24 adag 2100 grammos alomszalma, havonta télen 65, nyáron 8 köbméter kemény tűzifa és négyhavonként 32 métermázsa ágy­szalma. Máramaros-Sziget állomás szükség­lete : napota 8 adag 3400 grammos széna és 8 adag 2100 grammos alomszalma; havon- kint télen 35, nyáron 6 köbméter kemény tűzifa és négyhavonként 23 métermázsa ágy­szalma. Nagy-Károly állomás szükséglete: naponta 8 adag 4200 grammos zab, 8 adag 3400 grammos széna és 8 adag 2100 grammos alomszalma; télen 34, nyáron 6 köbméter kemény tűzifa és négyhavonként 23 méter- mázsa ágyszalma. Szatmár-Németi város hir­dető táblájára valamint a honvéd laktanya kapujára kifüggesztett hivatalos hirdetmény­ből bővebb tájékozás nyerhető ; a vonatkozó „Szállítási feltételek füzete“ pedig a m. kir. 12-ik honvéd kiegészítő parancsnoksági irodá­ban naponta délelőtt 8 órától 12 óráig, dél­után 2 órától 6 óráig megtekinthető, vagy onnan ártórités mellett esetleg posta utján is megszerezhető. Hirdetmény. A bosnyák-herczegovinai országos kormány pénzügyi szolgálatában legközelebb több fogalmazó-segédi állás a X. fizetési osztályban 2200 korona fizetéssel és 640 korona esetleg 800 korona pótlékkal, tehát összesen 2840 korona esetleg 3000 koronával és több pénzügyi fogalmazó-gya­kornoki állás a XI. fizetési osztályban 1600 korona sególydijjal fog betöltetni. A pályázók­nak keresztlevelükkel (születési bizonyítvány) érettségi bizonyitványnyal, a jogi tanulmá­nyok végzését tanúsító végbizonyitvánnynyal az államvizsgálati (szigorlati) bizonyitváuy- nyal, a testi alkalmatosságokat igazoló bi­zonyitványnyal és nyelvismereteik bejelen­tésével ellátott folyamodványukat a sarajevoi országos kormányhoz kell intézniük. A már államszolgálatban lévő pályázók folyamod­ványukat fölöttes hatóságuk utján adják be. Közvetlen a sarajevoi ors/.ágos kormányhoz beadott folyamodványokra 80 fillér bosnyák- herczegovinai bélyegeket kell ragasztani, a magyar illetve osztrák hat ságok utján be­adott folyamodványok, a megfelelő magyar illetve osztrák bélyegilleték alá esnek. Ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom