Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-12 / 24. szám

3 ..HETI S Z E M L E“ (24-ik szám.) ajánlatot terjesztette a közgyűlés elé, hogy Rákóczy utczai házastelkót a miniszter által elfogadott tervek szerint a városi mérnöki hivatal felügyelete alatt óvodának átalakít­tatja, ha ennek fejében a város által óvodá­nak megvásárolt telket és az 50000 koronát megkapja. Nagy Barna és Mátray képvise­lők ellene vannak az ajánlatnak s annak napirendről való levételét ajánlják. Érdemle­ges határozatot a közgyűlés nem hozott, mert itt is ingatlan birtokról vsn szó, mely a rend­tartás szerint rendkívüli közgyűlés elé tar­tozik. Ebben az ügyben is az e hó 27-én tartandó rendkívüli közgyűlés fog dönteni. Az Arpád-utcza rendezése ügyében be­beterjesztett javaslatot elfogadták s utasit- tatott a mérnöki hivatal, hogy a benyújtott tervezet mellé a Bocskay-utcza és Csokonay- utcza árokhálózatát is rövidesen készítse el s annak idején terjeszsze a közgyűlés elé határozathozatal végett. Ily értelemben többen szólották a módositáshoz. Az árvaszéki szabályrendelet módosítása tárgyában elhatároztatott, hogy a számfejtés­től közgyámot felmentik s ezen teendőket a számvevőséghez utalják át. Papp István Írnok 4 heti, Pethő György gazd. tanácsos 6 heti Kertészffy Gábor pénz­tárnok 4 heti, Fodor György levéltárnok 6 heti, Erdélyi István főmérnök egy havi, dr. Korbay Károly főkapitány 6 heti, Hajdú K. fogalmazó 4 heti szabadságidőt kaptak a közgyűléstől. Ezzel a közgyűlés véget ért. Vidéki levél Jézus szentséges Szi­vének ünnepe előtt. A Jézustársasági atyák superiorához a napokban a köv. levél érkezett, melyet mint­hogy sok lelki tanulságot lehet belőle meri- teni, egész terjedelmében közlünk : Kedves Barátom! Várostok többféle tekintetben halad. A jó fölött bizony mindig lehet örülni is. Én sem tartozom a túlbuzgók közé, de nekem várostokban nagyon megtetszett egy ájtatos- ság, melynek ideje megint közeledik ; értem Jézus szentséges Szivének tiszteletét,, s an­nak évi ünnepét. Tavaly is, harmadéve is szives voltál ezen szép ünnepre hármunkat El az uj világba. Vájjon van-e a nagyobb bűn, mint a hazaárulás ? Dehogy van ! Még kimondani is borzasztó, hogy létezik valaki, aki elhagyva hazáját, a melyért őseink véröket ontva küz­döttek ; elhagyva azt a földet, mely minket szült s édes anyaként nevelt; melynek kebelében szüléink, testvéreink, kedveseink pihenitek : elmegy idegenbe, hol talán na­gyobb, de keserű kenyérért küzd. Mennyire szánunk egy számüzöttet s felsóhajtunk, hogy vajha enyhithetnők a száműzetés nehéz és keserves voltát. És van­nak, kik önkényt választják maguknak a száműzetést, elfeledve, hogy egy magyarnak jelszava volt: a haza minden előtt! E hont hütlenül elhagyni gyávaság, egyértelmű a hazaárulással! Békességben éldegélt együtt a Kőváry család. A nagyapó meghaladta a 80 évet. Sokat beszélt fiának s unokáinak a 48—49-es évekről. Aztán megmutatta a sebhelyeket, melyek imádott hazájáért vérzettek anagyBem vezérlete alatt. Unokái áhítattal hallgatták a galambősz agg elbeszéléseit s mély megille- tődéssel csókolták meg a sebhelyeket, mi­ket a hazáért s szabadságért kapott. házadba befogadni ; ón azért most is őszinte köszönetét mondok. Az idénre pedig kérlek, engedd meg, hogy 3 napra vehessük igénybe példás vendégszeretetedet; az Isten megfogja fizetni; és én is iparkodni fogok jóságodat tehetségem szerint megszolgálni. Bizalmas kérelmemnek pedig az az oka, mivel Jézus szentséges Szivének ünnepét nálatok a kál­várián 3 napon át tartják ; feleségem pedig és leányom olyanuyira szeretnének ott min­den prédikáczión és ájtatosságon jelen lenni. El sem képzelheted, mily nagy örömöt sze­rezhetsz evvel az ón jó feleségemnek és ked­ves leányomnak. Évközben legalább is húszszor, ha nem többször, hozták fel ne­kem : milyen szép az az ájtatosság ott a kálvárián, és mily jótékonyan hat a lólekre. A kis templom ott a dombon, szép kert kö­zepén, oly kedves benyomást gyakorol az emberre. A szép fák, kellemes árnyék, zöld gyep, a fölókesitett stácziói kápolnák, a na­gyobb s kisebb zászlók, a gyönyörű sátor a lépcsők fölött, a sok koszorú és virág, és még inkább a remek Jézus Szive képek és szobrok, a fényes isteni tisztelet, a megható processió, a szép imák és énekek valósággal nem hagyják az embert megindulás nélkül. Hozzá még az alapos s jóra buzdító lelkes prédikácziók 1 Bevallom sajátszerü szent ér­zés fogott el engem is ; mintha csak Jézus szentséges Szive ott maga hangosabban, ért­hetőbben szólana az ember szivéhez. Hivő, jóakaratu ember szive nem maradhat ott üre­sen, hanem betelik az Isten szeretetóvel és jámbor nemes feltételekkel. Mondhatom na­gyon épültem, midőn annyi embert láttam ott a szentségekhez járulni. Ott az ember igazán nyugodt, mondhatnám igazán boldog. Nem is csodálkozom már a fölött, hogy Jézus szentséges Szive annyi ájtatoskodót vonz Szatmárra minden esztendőben, hogy a jámbor bucsusok a vasúton csak bajosan kapnak helyet. Igen megilletődtem, midőn értésemre jutott, hogy jámbor intézetek és családok ingyen fogadják be éjjelre a jó vi­déki bucsusokat. Azt is mondták nekem s tapasztaltam is: a bucsusoknak magábaszállt szerény viselkedésén is észre lehet venni, hogy Jézus szentséges Szive búcsúját meny­nyire becsülik ; s hogy ezen szép ájtatosság A nagymama könyes szemekkel s meg- dicsőült arczczal merengett maga elé ilyen­kor, bizonyosan visszaidézte emlékébe azo­kat a napokat, melyeket a táborban töltött el kedves örege mellett, biztatva őt, hogy csak előre! Aztán mikor a sebesülteket ápolta, hazája jólétéért mondott imát ajka és szive. Könyein keresztül látja hogy a golyó­záporban ül ő egy sátor alatt s ölébe véve egyetlen kis két éves fiácskáját, harczi dalt énekel neki altatóul s mikor felébredt a gyermek, kezecskéit összetóve imádkoztatta hazájáért s annak dicső harczosaiórt. Ezeket a feledhetetlen napokat újra át­éli nagyanyó a visszaemlékezés által, aztán feltéve szemüvegét elűzi emlékéből a múlt képeit, csakhogy a jelen kedves képét szemlélje. Ott ül a nagyapó, térdén kis unokája. Az asztal mellett fia foglal helyet, ölében a nagyobb unoka. A nagymama soká nézi szeretettel fiát, majd annak ölében levő uno­káját, vájjon mit gondol ? Majd az ablak mellett látható menyén pihen meg tekinte, kinek kezében foltozás látható, előtte kis zsá­molyon a kis lányunoka ül, s lábujját átka­rolva néz'nagyapóra. a jóerkölcsöt előmozditja. Mintha Jézus szent­séges Szivének tisztelete a választottaknak volna ájtatossága ! Beh boldogok is vagytok ti szatmáriak, kik ezen szent Szív áldásos tiszteletéből első sorban vehetitek ki maga­toknak a legnagyobb részt. Magam és csa­ládom miattón valósággal örvendezek, hogyha körülményeim úgy fordulnának, hogy oda jöhetnék állandóan lakni is és a legszentebb Szív tiszteletében havonkint is részt ve­hetnénk ! Most pedig bizalmas kérelmemre ke­gyes választ remélve, kiváló tisztelettel va­gyok hű barátod : N. X. Hírek. Űrnapján kellemes tavaszi idő mellett tartatott meg városunkban a szokásos kör­menet. Az ünnepélyesség, melyet az egyház és hadsereg kifejtett, valóban lélekemelő volt. A szent misét Ő méltósága a püspök ur mon­dotta, ugyancsak ő hordozta körül az Oltári- szentséget ájtatosan ünneplő, nagyközönség jelenlétében. Menet közben a honvéd zenekar játszott, a hadsereg diszszázada minden sátor előtt disz lövést, tett. A szép menetet a zár­dabeli leánykák nyitották meg, utánok jöttek a nőnevelő intézetek növendékei, majd a kath. fiúiskolák ifjúsága, minden csoport mellett az illető tanárok és tanítónők teljesítették az ellenőrzést. A templomba visszatérve, O méltósága a szószékre lépett és szent beszé­det intézett a templomot teljesen megtöltő közönséghez. Koronázás évfordulója. Junius 8.-án volt harmincnégy esztendeje, hogy szent István koronájával megkoronázták a magyar királyt. Ezt az emlékezetes évfordulót az idén is kegyelettel ünnepelte meg a tanuló ifjúság. Tanárok, tanulók együtt ünnepelték a ki­rálykoronázás évfordulóját, a melynek jelen­tőségét hazafias beszédekben méltatták. A kir. kath. főgymnasiumban Fásztusz Elek tanár, a tanítóképzőben Lengyel József tanár, az elemi fíu-nópiskolában Jankovics János igazgató-tanitó tartottak alkalmi beszédeket, Mindnyájan áhítattal csüggnek a be­szélő ajkán, ki halkan mondja el épen a vi­lágosi szomorú napot. Csak akkor lesz erő­sebb a hangja, mikor ahhoz a jelenethez ér, hogy mily szívvel fogadták a parancsszót, hogy tegyék le a fegyvert. A lángoló hazaszeretet tüzbe hozza, s a visszaemlékezés könyeket csal szemeibe. Aztán leeresztve térdéről kis unokáját, fel­áll s remegő kezeit az ég felé emelve, dörgő hangon megátkozza azt, ki e hont hűtlenül elhagyja. Sokáig élt e kedves család békében, mig egyszercsak mind gyakrabban kaptak a faluba, levelet az Amerikába kivándorlottak- tól. E levelek áradozó szavakkal ecsetelték az újvilágban levő kellemes életet, s hívták a gazdákat, hogy menjenek ki ők is. „Mily olcsó itt az élelem, aztán nagy a fizetés. Dolgozni meg nem is kell annyit, mint ott­hon kapáláskor vagy aratáskor,“ Írták a le­vélben. A nép pedig hisz az ilyen ámítások­nak, nem tudja, hogy e hirek nagyobb része csak fogás, melyekkel a távollevőket rászedik. Ifj. Kőváry Józsefnek is sokszor adták oda az ilyen leveleket átolvasás végett. Ele­inte csak mosolygott rajtuk s nem adott hi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom