Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-29 / 22. szám

4 HETI SZEMLE (22-ik szám.') foglalkozásokkal együtt az osztatlan iskolá­ban.“ Nagyon sok gyakorlatra és őszinte ko­moly törekvésre és talán niég komolyabb körültekintésre van szükségünk, hogy bir­tokába juthassunk a szakszerű csendes fog­lalkoztatásnak. Ezt kell elsajátítani az élet küzdelmeibe kilépő fiatal tanítóknak s hogy ez megoldást nyerhessen, vegye kezébe az ügyet a „szatmár-ugoc-amegyei róm. kaih. néptanító egyesület“ és eszközölje ki, hogy a képzők mellett egy-egy osztatlan gyakorló minta elemi iskola létesít tessék, melyek a reájok fordított költségeket szellemeikben busásan fogják az egyházmegyének vissza­téríteni. Deák József. Hírek. Pünkösd első napján a székesegyházban Ő méltósága a püspök ur végezte az ünne­pélyes szent misét, ugyancsak ő intézett sz. beszédet a közönséghez, második nap Szabó Norbert nagyprépost misézett, a szent beszé­det Kovács Gyula képezdet tanár tartotta. Gyászhir. özvegy gróf Sztáray Antalné, született Batthyány Francziska grófnő csillag­keresztes palotahölgy és az Erzsébet-rend I. osztályának tulajdonosa, Budapesten elhalt. Hült tetemeit e hó 26-án d. u. 4 órakor Nagy- Mihályon helyezték a györkehegyi családi sírboltban örök nyugalomra. Nemes jótékonyság czim alatt közöltük lapunk múlt számában Vanke József nagy­károlyi nyug. kegyesrendi tanár és tb. kor mánylanácsos legújabban tett alapítványait, a végösszegnél azonban sajtóhiba csuszo't be, mert az adományok nem 5290 koronát tesznek ki, hanem kerek ezer koronával töb­bet. Ezenkívül a felsorolt alapítványok kö­zött a közkeresztekre felajánlott 142 kor 44 fill, nem fordul elő. Ezzel együtt a ne- meslelkü kegyesrendi tanár adományai 6432 kor. 44 fillt tesznek ki összesen. Kovács Leo bizottsági tag ismét három indítványt nyújtott be a városi tanácshoz, a leglényegesebb a 3 közül a szatmári 12-ik honvéd ezrednek városunkba vaió összpon­tosítása iránt lett indítványa, melynek kö­vetkeztében városi tanács, hivatkozva azon nagy anyagi áldozatokra, melyeket a város a katonai intézményeknek hoz, felterjesztés­ben kérte a honvédelmi minisztert, hogy tegyen intézkedést aziránt, hogy az áldoza­tot hozó polgárok szórakoztatására szolgáló honvédzenekar városunkból egy perezre se távolittasék el, továbbá hogy az ezred össz­pontosítások városunk határain tartassanak meg. Ezüst menyegző. Privigyei Bertalan tur- vékonyai körjegyző s neje szül. R. Nagy Máris úrnő e hó 30 án ünnepük házasságuk 25-ik évfordulóját. Az ünnepséget családi körben, a rokonok és a család jóbarátainak részvé­telével ünnepli meg a jubiláns házaspár. Művész SZOlgabirÓ Komorőczy íven nagy­bányai szolgabiró a Nemzeti Szalut legu­tóbbi kiállításán két festménynyel ve részt, melyet némely kritikusok a lapok h sábjain igen sikerűiteknek mondanak. Gyászhir Zanathy Gábor abrmlbáuyai járásbiró e hó 24-én életének 47 ik. boldog házasságának 17-ik évében Nagy K rnlyban elhunyt. Halálát szerető neje, nég\ 'rmek és kiterjedt rokonság gyászolja. Hült tete­mei e hó 26-án helyeztettek örök nyugalomra, az engesztelő szent mise áldozat junius 4-én mutat tátik be a nagykárolyi t óm. kath. temp­lomban az egek Urának. — Fogarassy József rendőrtisztviselő szombaton este férfikorának virágában elhunyt. Rendkívül meglepte a közönséget a halálhír, szinte hihetetlen volt, hogy akit néhány nappal ezelőtt fiatal élet­erőtől duzzadva láttunk, már nincsen az élők sorában. Atlétái termetű, hatalmas alak volt, kiből legalább is egy fólszázad nézett ki. Pén­teken múlt egy hete, hogy nászának lá­togatására ment, útközben meghűlt, a be­tegség ledöntötte lábáról, s halva hozták vissza városunkba. Temetése pünkösd má­sod napján a közönség nagy részvétele mel­lett történt. Igazságügyi kinevezések. Az igazságügy - miniszter ifj. Indre László debreczeni kir. jarásbirósági joggyakornokot a gyergyó-szent- miklóst kir. járásbírósághoz aljegyzővé, — a debreczeni kir. Ítélő tábla elnöke dr. Visky Sándor, debreczeni kir törvényszéki díjtalan joggyakornokot segélydijas joggyakornokká nevezte ki. Hymen. Pekker István eleid gyógyszerész a napokban fogja vezetni oltárhoz váro­sunkban Keresztes András városi bizottsági lag leányát, Gizella kisasszonyt. Eisdorfer Károly felsőfalusi gyógyszerész pünkösd má­sod napján tartotta esküvőjét Szönyi Ilona avasvelsőfalusi állami tanítónővel. Orvosi kinevezés. Gróf Károlyi Sándorné a Mária Valéria cs. és ki . főberczegnő ő fen­sége védnöksége alatt álló „Budapesti Or szágos Első Gyermekmenhely-Egyesülel“ elnöknője Lipeczky Andor szigorló orvosi, városunk fiát, nevezett intézethez t. alorvossá nevezte ki. Gratulálunk I Az országos tornaverseny. Vidám trom­bita szó és dobpergés közt vonult be a hely­beli kir. kath. főgyimnasiámnak az országos tornaversenyeu részt vett tanulói. Elmond­hatjuk róluk, hogy becsülettel állták meg helyüket. Győzelemmel tértek haza! És pe­dig az első nap a nagy vándordíjért való küzdelemben az intézet 8612 ponttal elis­merő oklevelet nyert, ugyancsak első nap a Vl-ik osztály futás versenyében bronzérmet nyert. Második nap Szegedy Pál VII. o. t. a függeszkedésben és Kürthy Endre VI. o. t. a rudmászásban ezüst érmet és tiszteletdij- jat nyertek. Ugyancsak második nap a fü- leslapda versenyben küzdött 10 tanuló a szolnoki áll. gymn-al. A kezdés a szolnoki­akat, a helyválasztás a szatmáriakat illette. Az egész verseny alatt a helybeliek fölény­ben voltak, úgy hogy 15 perez alatt 4: 1 arányban győztek a szolnokiakon s ezzel a labdázó 10 tanuló bronzérmet nyert. E ver­senyben részt vettek: Pável F. Erdélyi G. Gerinczy P. Röch B. Kürthy E. Ambrózy J. Gyene J. Tombory E. Seliga M. és Adám J. — A verseny második napján részt, vett József főherczeg is, fenséges nejével és egész családjával, valamint a miniszterek is többen s számos notabilitas. A ver eny előtt, szombaton, Wlassics Gyula közoku miniszter, Berzeviczy Albert, Erődi Béla kíséretében intézetünket ebéd alatt meglá­togatta s a tapasztaltak felett teljes mege­légedését nyílvánította. Aranybánya. Fehér Grigor luj Vaszi turczi lakos talált egy kiterjedt arany , gyémánt- és ólom eret a turczi közbirtokosság tulajdonát képező föld területen; állítólag a bánya rend­szeres kiaknázásához s feldolgozás végett a termékeknek Nagy Bjnyára való szállításé hoz már hozzáfogtak. Síremlék felavatás. A mátészalkai kerü­let volt országgyűlési képviselőjének és kép­viselőházi jegyzőnek, Péchy Jenőnek díszes síremléket állítottak a gebei temetőben, mely­nek ünnepélyes átadása junius 5 én fog meg- örténni. Az átadást Ilosvay Endre főszolga­bíró, a szoborbizottság elnöke alkalmi beszéd kíséretében fogja eszközölni. Jótékonyczéln táncmulatság A nagyká­rolyi m. kir. hivatalok dijuokai az országos dijnokegyesület nyugdíjalapjának gyarapítá­sára junius 8-án Orel Géza kir. pénzügyig, helyettes és Jancsó Gyula kir. aljárásbiró védnöksége alatt Nagy-Károlyban a régi ka­szinó helyiségében lánczczal egybekötött nyári mulatságot rendeznek. Belépő-dij sze- mólyenkint 1 kor. 20 fill, családjegy 8 kor. Kezdete este 8 órakor. Az érettségi vizsgálatok szóbeli része a kir. kath. főgymnásiumban junius 13. 14. 15. és 16. napjain, a tanképesiiő vizsgálatok szóbeli része a kir. kath. tanítóképző inté­zetben junius 17 és 18 án fog megtartatni. A nagykárolyi Kölcsey-egyesület 1901. évi junius 2 ik napján tartja rendes évi köz­gyűlését s ezzel kapcsolatban a Kölcsey-szo- bor megkoszorúzását s a helybeli kegyes- tanitórendi társházon elhelyezendő Révai-Er- dősi emléktábla leleplezését. Az ünnepély műsora a következő: I. D. e. 9 órakor az egyesület tagjai a vármegyeháza alispáni kis­termében gyülekeznek s egynegyed 10-kor a Kölcsey-szoborhoz vonulnak, hol az egye­sület koszorúja letétetik. II. D. e. háromne­gyed 10 órakor az egyesület választmánya a vármegyeháza alispáni kistermében vá­lasztmányi ülést tart. III. D. e. 10 órakor tartja az egyesület évi rendes s egyszersmint tisztújító közgyűlését a vármegyeháza nagy­termében, következő tárgysorozattal : 1. El­nöki megnyitó, tartja: Nagy László. 2. Tit­kári jelentés, tartja : Dr. Schönpflug Béla. 3. A pályadijak kiosztása. 4. Részletek a „Kölcsey hatása Szatmárvármegyóre“ czimü pályadíjnyertes műből. Irta és felolvassa Cso- may Győző. 5. Pénztári jelentés. 6. A vá­lasztások megejtóse. IV. Közgyűlés után kö­vetkezik a nagy nyelvújító Révai Miklós és a branyiszkói hős Erdősi Imre, mint a nagy­károlyi kegyestanitórendi társház volt lakói­nak emlékezetére készített tábla leleplezési ünnepélye, következő műsorral : 1. Kölcsey Hymnusz, előadja a nagykárolyi dalegylet. 2. Ünnepi beszéd, tartja: Baudisz Jenő. 3. „Révai,“ pályadíjnyertes költemény. Irta Sza­bados Ede, szavalja Bornemissza Géza. 4. Vörösmarty szózata. Előadja a nagykárolyi dalegylet. Vizsgareid a szatmár-németi ev. ref. fő­gimnáziumban a folyó 1900—1901-ik évi nyil­vános vizsgálatok és iskolai ünnepélyek követ­kező sorrendben és helyen fognak megtartatni: Junius 5-én d. u. 3 órától vizsgálat a gyors­írásból a IV. osztály termében. Jun. 8-án d. u. 4 órától vizsgálat a tornából a gimn. udvarán. Jun. 9-én a délelőtti istentisztelet bevégzése után önképzőköri záró-ünnepély, kapcsolatosan az ének és a zenevizsgálattal a rajzteremben. Jun. 13 án d. u. 4 órától az izraelita tanulók vizs­gálata a vallástanból a IV. osztály termében. Jun. 16 án d. e. évzáró istentisztelet a szatmári ev. ref. templomban, Jun. 16-án d. u. 3 órától a zenét tanuló kisebb növendékek vizsgálata az ev. ref. egyház tanácstermében. Jün. 17-én d. e. 7 órától az I. oszt. nyilvános vizsgálata, d. u. 4 órától a II. oszt. nyilvános vizsgálata. Jun. 18-án d. e. 7 órától a III. oszt. nyilvános vizs­gálata. d. u. 4 órától a IV. oszt. nyilvános vizs­gálata. Jun. 19-én d. e. 7 órától *z Vit; oszt. nyilvános vizsgálata, d. u. 4 órától a VI. oszt. nyilvános vizsgálata Jun. 20-án d; e. 7 órától

Next

/
Oldalképek
Tartalom