Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-22 / 21. szám
HETI SZEMLE“ (21-ik szám.) 3 replők foglallak helyet, a páholyokban és a földszinten megyénk és városunk notabilitásai s műárlő, zene és poezist kedvelő publikum. A máskor oly beszédes női ajkakon hallga- tagság ült, mindenki remélte, hogy rendki vüli műélvezetben fog részesülni s feszült várakozással nézett a függöny felgördülése elé. Pont fél 8 órakor lépett Zichy Géza gróf a pódiumra. A kitörő ttapsvjhar, a szűnni nem akaró éljenzés frappánsul mutatta a közönség mély ragaszkodását, szeretetét és háláját a magasrangu zeneköltői ránt. A műsor elsőpontja: a „Vár története,“ egy nagyszabású programúi zene, vagyis a költészet és zeneművészet magasztos szövetkezése volt. Tizenkét képben mutatja be a vár alapítója, hunrajzás, a fehér asszony, az apród, várpap, a szürke manó, keresztesvitézek stb. dalnoka a vár történetét a megalapitáslól a lerombolásig a régi lovag kort szerető, gondolat és érzelem világát megértő alakjait, egyéneit, gyarlóságait jól ismerő, hitét, erejét önbizalmát, erényeit csodáló genialis költő, a ki azokban a haladásnak hive, s a munka, az egyenlőség és testvériség eszméinek lelkes bajnoka. A mit a köllő megrajzolt, annak életet, elevenséget, bájt, varázst adott, a még nagyobb zeneszerző fantáziája, ihlete s rendkívüli tudása. Az egyik képben a composilió erejét, a másikban az érzelemfestés kifejezhetetlen mélységét, a harmadikban a színezés, a hangfestés, hangutánzás mesteri voltát, a negyed:kben a miszti- cismus csodás symfoniáit. Itt a lemondás, Istenben megnyugvás közvetlenségét és igazságát, ott a lelkesedés, vagy a szenvedély és szilajság lombolásainak virtuóz ecsetelését csodáltuk e képekben, legfőképen pedig a szerző eredetiségét. A szöveget Maróthy Mariska k. a. szavalta otthoniassággal, tisztakiejtéssel s kellemes hanghordozással. A zenekisóretet a mi honvéd zenekarunk nyújtotta oly precizitással, mely a gróf dicséretét vivta ki. Ivette keringő!, ezt. a poezis- sel, könnyedséggel, üdeséggel teljes részletet a Roland mesterből Galba Lajosnó úrnő énekelte finoman csengő hangon, mély érzéssel s nagy iskolázottságra valló eoloraturával. Az utolsó pont a „zene“ volt, melyet 100 tagból álló vegyes kar a katonai zenekar, harmonium és hárfa kísérettel adott elő. Festői jelenség volt, amit a színpad nyújtott. Egyik oldalon fiatal, üdearczu leányok színes, többnyire rózsaszín öltözetben 40 en, a másik oldalon napbarnitotta férfiak fekete szalonban, középen a katona zenekar csinos blúzokban és előtérben a művész, a költő, gróf Zichy Géza. Kár, hogy nem készítettek fénykép felvételeket. Szebben nem lehet kifejezni a zene isteni rendeltetését, égi származását, csodáit, hatását nemünkre, mint a hogy azt Zichy tette a „Zenó-“ben. A köllő és művész szerint ez kiséri az embert a bölcsőtől a sirig, hogy mellette szenderegjünk, álmodozzunk, elandalogjunk, majd megcsendül, hogy érzelmeinket nemesitse, örömeinket megtisztítsa, keserűségünk fulánkját magába abszorbeálja, majd mennydörög, hogy lelkünket megragadja; most szárnyat ád a legmagasabb eszmék átértésóre és teremtésére ; végre felemel a csillagok fölé Isten trónjáig is. A karnak gyönyörű összhang zatos éneke, a zenészek tökéletes játéka mesterien interpraetálták a költő magas con- ceptióit. Szinte hallottuk az anya édes, altató dalát, a diákok jókedvének erős kitöréseit, a tánczosok kaczaját, sarkantyú pengését, a szerenád bájos accordjait, a nép szivének lüktetését. Legfenségesebb volt azonban a hymnus, az egész közönség visszafojtott lélegzettel hallgatta végig. A magán dalok közül a Bölcsődalt Galba Lajosné úrnő énekelte ugyanoly szépen, vagy talán még szebben, mint az Ivette keringőt, a Szerenádot dr. Vajay Imre ur adta elő behizelgő társasággal és a „Búcsút“ Orosz Alajos énekelte szép érczes bariton hangon, igaz érzéssel, a dal minden finom árnyalatát feltünleiőeu nagy routinirozottsággal. Püspöki diszebéd. Vasárnap délben Öméltósága a püspök ur diszebédet adott vendége tiszteletére, melyre a város előkelőségei közül számosán voltak hivatalosak. Oi l, voltak : gróf Huyonnai Béla főispán és Galba Lajos kir. törvény-, széki elnök nejeikkel, Lenes Győző ezredes, Tschoff'en alezredes, Kovács Leo nyug. alezredes, a székeskáptalan összes tagjai, Papp József törvényszéki bíró, dr. Fekete Samu, Farkas A., Melles E., Vajay K., Mooshammer az opera hárfása, dr. Korbay Károly főkapitány, Péchy Antal tb. főkapitány, Jókéi Károly városi alkapitány, Binder András dr. tiszteletbeli kanonok, Ratkovszki Pál és Pe rémyi János igazgatók, Jaskovics Ferencz, a dalegyesület elnöke, dr. Irinyi Tamás theol. tanár, Tóth József helyettes plébános, Szőke Béla nagybányai helyettes plébános és a püspöki udvari papok. Az ebéd tudósítónk jelentése szerint igen kedélyesen folyt le, fűszerezte a sok szellemes diktió, melyek közül több a szónoki művészet magaslatán állott. Először a püspök ur Ö méltósága ürített poharat gróf Zichy Gézáért a város és a vidék nevében, majd a grófi művészt mint vendégét és barátját éltette. Erre Zichy gróf felelt, kifejezést, adván annak, hogy voltak vendégszerető házak, ahol jól, voltak olyanok, ahol igen jól érezte magát, de a szatmári püspöknél otthon találja magát. A püspököt mint házi gazdáját és barátját élteti. Ezután ismét a püspök ur szólalt fel, a főispánért és nejéért emelve poharát. A főispán a püspök urat a maga és a törvényhatóság nevében élteti. A püspök ur Galba Lajos törvényszéki elnökért és nejéért, Galba a püspökért, Jaskovics Ferencz a dalegylet nevében szintén a püspökért emel poharat, köszönetét mondván a házigazdának, hogy gróf Zichy Gézát vendégéül fogadá. A püspök a dalegyesületet éltette. Végűi dr. Fekete Samu egy igen szép tósztban, melyet azonban a hang gyengesége miatt csak kevesen hallottak, az ideális művészért, gróf Zichy Gézáért emelte poharát. Ebéd után a társaság a lépcső melletti térségen foglalt helyet, ahol fekete kávé és kedélyes eszmecsere mellett a cseh hárfás művészetében gyönyörködött. Itt egy érdekes kis epizód történt, midőn felszólították Jókéi Károly bátyánkat, ki meleg rokonszenvvel látszott viselte'ni a cseh művész iránt, hogy közkívánatra pengessen el egy pár akkordot a hárfán. Károly bátyánk a kívánságnak eleget teendő, hogy a műélvezet szerzésének részese lehessen, nem tudván magát másként érvényesíteni, teljes önmegadással tartotta a művész előtt a kótát. Erre általános derültség támadt, amit a hárfa mestere nem volt képes magának megmagyarázni, egy kukkot sem tudván magyarul. A gróf láthatólag rendkívül jól érezte magát a szellemes, vidám társaságban. A második est. Vasárnap, a hangverseny má?odik napján a műsor ugyanaz volt, azon különbséggel mégis, hogy Mooshammer urnák, a m. kir. operaház művészének hárfajátékával volt megtoldva. Megható jelenet volt, midőn a daltár- sulat elnöke, Jaskovich Ferencz tanár, a grófnak átnyújtotta a diszelnöki okmányt. „Nagy- méltóságod — monda, — mint művész az egész világé, de nemes lelke arra készteti, hogy hazájának éljen. Különösen boldogok vagyunk mi szatmáriak, kik szivének melegét s tudásának fényét annyiszor élvezhetjük.“ Erre ő exczellencziája átvevén az okmányt, körülbelül igy válaszolt: „Nem tudom, mit tartalmaz ezen irat azon kivül, hogy diszelnökké megválasztattam ; óhajtanám, az is benne legyen, hogy a daltársulat karmestero vagyok. (Derültség. Taps.) Szeretem hazámat, annak szentelem minden erőmet. Nagyrabecsülöm Szatmár város zeneszerető közönségét.“ Hasonlóképen nyilatkozott a gróf a Kossuth kerti kioszkban aznap este mondott egyik toastjában : „Szívesen jövök mindig Szalmáira, mert tudom, hogy itt minden oldalról szeretet vesz körül ; kiérzem én ezt. a férfiak hangjából, a leányok tekintetéből s az asszonyok szemeiben rejlő könycseppből egyaránt.“ — Szatmár város közönsége valósággal rajong is a nemes grófért, mert tudja és átérzi magasztos in- tenczióját, mely abban áll, hogy működésével a classicus zene gyönyöreit a magyar közönséggel megizleltesse. — A hangverseny lefolyására visszatérve, az minden pontjában kitünően sikerült. Galba Lajosné úrnő, Orosz Alajos és Vajay Imre urak, mint előző napon is, nagy hatással énekeltek. A kioszkban dr. Fechtel János szellemes diktióban köszöntötte fel a grófot Szatmár társadalma nevében. Az ügyes rendezésért különös dicséret illeti Jaskovics Ferencz elnököt, Méder és Nyári karmestereket, kik az előadandó darabokat betanították, úgy szintén a műkedvelőket is, kik teljes odaadással törekedtek a sikert biztosítani. A gróf hétfőn reggel a gyorsvonattal utazott el városunkból. Tanítói internálus a vidéken. Az ungmegyei „általános tanító egyesület“ egy önmagában igen hasznos s primitiv eszmét tűzött napirendre : a tani tói in- ternátus létesítését Ungvár székhelylyel, melyhez nekünk, mint az „ung-beregmegyei“ róm. kath. tanító eg3resület tagjainak is van nehány szavunk. A szervezkedés, egyesülés magában véve aktuális dolog minden téren, mely legsikeresebben biztosítja az elérendő óhajt, ameny- nyiben jól tudjuk azt, hogy: „egyesülésben rejlik az erői“ És ez nagyon helyes dolog is. Ámde ami után ők oly epedve áhítoznak — és a mely czél elérésére ami erőnket is igénybe óhajtanák venni, az már nekünk, mint szatmáregyházmegyei kath. tanítóknak, biztositva van az „Irsik“-féle conviktus által, mely tudtommal kizárólag csak az egyházmegyei róm. kath. tanítók jól tanuló fiai részére szerveztetett az alapító óhaja szerint s úgy is áll fenn. Ebből kifolyólag — nem mintha mi elzárkóznánk a fentem- litett tanítói testület nemes törekvésének előmozdítása elől, sőt óhajtjuk, hogy fáradozásukat siker koronázza, de nekünk kötelességünk, sőt mi több — saját érdekünkben cselekszünk, ha minden törekvésünket latba vetjük arra nézve, hogy a már meglevő alap tovább fejlesztését minden erőnkből előmozdítsuk. És eme körülmény szolgáltatott alkalmat nekem arra, hogy fölhívjam kath. tanitótársaim figyelmét, hogy mi is, kik e tekintetben sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, tömörüljünk a magunk érdekében a jó ügy szolgálatában, — ne várjuk összetett kézzel, hogy a sült ga-
