Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-05 / 36. szám
„HÉT I S Z E M L E“ (36-ik szám) _2 dúljanak meg és egy akarattal, egy érzéssel feleljenek meg arra az égető és nagyon régen válaszért kiáltó kérdésre: Akarunk-e rést törni azon a vonalon, melyen évtizedek óta emésztik a mi nemzeti erőnket, és szilként rágják fajunk gerinczét, a népet ! Akarunk-e újjászületni e hazában, hol a magyarság legszentebb érdeke — közgazdasága — már már az agónia tüneteit mutatta. Itt az idő, hogy e kérdésre csattanósan feleljen a keresztény magyar társadalom! Levél a szerkesztőhöz. Fötisztelendő Szerkesztő Ur! Becses lapja múlt számában egy köny- nyed, választékos irályu, de a körülményeket épen nem ismerő iró buzdítja városunknak különben is neki buzdult vezetőségét Szat- már tovább fejlesztésére. Nagyon örvendtem, hogy szerkesztő ur nem értett egyet a czikk tendentiájával. Lehetetlen is azt egy reálisán gondolkozó embernek helyeselni. A . . . n ur — (nem is sejtem, ki lehet) mint Írja — nem régen járt Kassán, Szegeden, Szabadkán, Debreczenben, stb., s e városban látott Ízlés, fény, haladás megragadta lelkét s óhajtja Szatmárt is mihamarabb hasonló ragyogó keretben látni. Ha varázsvesszővel rendelkeznénk, mi is tündöklővé szeretnők városunkat tenni, de minthogy ezzel nem rendelkezünk s minthogy a még nagyobb csillogás, a már eddig is megterhelt polgároknak roppant áldozatába kerülne, megelégszünk azzal a külsővel, melylyel jelenleg bírunk. Helyes, észszerű dolog volna-e, ha egy eladósodott polgárnő grófi toilletek után vergődnék? Ha az alföldi gazdag városok a belső jólétnek megfelelő keretet adni s a reális fejlődést külsőleg is dokumentálni akarják . . . ezt értjük s helyeselni tudjuk nemzeti szempontból is, de hogy egy szegény, 100 perczent pótadóva] dolgozó Szatmár versenyezni akarjon Debreczen, Szabadkával, stb., s hogy az indo kolatlan versenyben aláássa polgárainak jólétét. . . . Ezt elitéljük, épen a czikkiró ur által hangsúlyozott nemzeti szempontból. Talán A . . . n ur nem is tudja, hogy az egészséges nemzeti politikának főtörek- vése az egyedek anyagi, erkölcsi és szellemi boldogulásának előmozdítása. E hármat harmonikusan kell fejleszteni, egyiket sem szabad a másik rovására elhanyagolni. Együttvéve teszik a nemzet életerejét s nagyságának megdönthetien alapját. S minthogy egy ilyen nagyváros mint Szatmár jelentékeny tényező a nemzeti organizmusban, nálunk is arra kellene törekedni az elöljáróságnak, hogy a lakosok jóléte emelkedjék. De ki törődik nálunk ezzel ? Vannak ugyan kulturális intézeteink, de egyetlen magasabb fokot sem tart fenn a város, hanem részint a róm. kath. egyház, részint a reformátusok s nincs, aki actiót fejtene ki újabbak megszerzése érdekében, pedig ezek a lakosság keresetforrását növelnék, gyermekeinek megélhetését biztosítanák. Ha azonban, kioszkot, vagy vigadót kell állítani, a magisztrátusnak mindig készletben van erre a pénze. Pang a szűcs, kádár, czipész, czizmadia- ipar, s mégis ki gondoskodik arról, hogy e becsületes, de a mindennapi kenyeret megkeresni nem tudó polgároknak existentiát biztosítson pld. valamely gyár felállítása által. Ha az asphaltért járó dijat nem tudja a szegény iparos megfizetni, elárverezik házát., — igy egész utczasorok jutnak idegen kézbe, — az adófizetők száma folyton csökken ; az előbb említett kézművesek között a nyomor nő. — Azt hiszem, ez elég szánalmas jelenség. Az asztalosok meg árulnak ugyan, de legnagyobb részt hitelbe, s minthogy hitellel az adóst kiegyenlíteni nem lehet, lefoglalják legértékesebb tárgyaikat s elkótyavetyélik potom áron. Nem régen történt, hogy egy tisztességes asztalosnak 30 frtot érő szekrényét eladták 3 frtórt, ámde ez nem egyenlítette ki az adóhátralékot, újra ment tehát a végrehajtó s egy értékes ágyat akart lefoglalni. Elkeseredett polgártársunk fejszét vett, hogy inkább szétvágja művét, mint el- prédálni engedje. A nemes elöljáróság ezt nagy krimennek minősítette s hosszabb időre lezáratta az illetőt. Több ilyen eset is van, de ebből az egyből is észre veszszük a sötét hátteret. A földmives osztályra egy néhány év óta rósz idők járnak. A termés csekély, az árak alacsonyak. Növeli bajukat a láp lecsapolása miatt indokolatlanul rájuk vetett adó. Hogy szorongatott helyzetükből szabaduljanak, pénzintézetekből vesznek kölcsön, a mi a legrosszabb expediens. A kölcsön vett összeget nem tudják úgy gyümölcsöztetni, hogy a pénzintézeteknek fizetendő nagy kamatot is megteremje, igy évről-évre nő az adósság s lassankint idegenek kezére kerül az anyaföld. Ki iparkodik városunkban olyan egyesületet szervezni, mely támogassa a földmives osztályt ? Ilyen előzmények után kérdezem : mit ér az asphalt, ha legtöbbször a nyomor tapossa, s mit ér a villanyfény, ha a polgárok jólétének szemfedelén világit? Ne a külső haladásra törekedjünk, hanem a belső, reális fejlődésre. Velenuzének nagyszerű palotája, gyönyörű köztere, impozáns utczája van, s mégis a haldokló város benyomását gyakorolja az utazóra, mert palotái nagyrészt üresek s népe szegény . . . példa ez arra, hogy a külső szép keret egymagában mitsem ér. Szatmár, 1900. szept. 3-án. ef. Egy hasznos füzetről. Mindenki tudja, hogy lelkiismeretlen kufárok nyerészkedési vágyból élelmi szereinket, élvezeti cztkkeinket mindenféle uton- módon meghamisítják. Silányabb anyagot adnak el mint elsőrendűt, viszont ezt a legtöbb esetben káros anyagokkal megfertőzik akár hozzákeverés, akár festés stb. utján. A törvény tiltja, bünteti az ilyen eljárást. A piacz, mészárszék stb. rendőri felügyelet alatt áll s a rósz vagy romlott árut elkobozzák. Mindez azonban nem menti meg a vevőt az Bár az itteni gyógyforrásokat már a rómaiak is ismerték, mint a római kutban talált pénznemek Tiberius, Nero, Vespázián, M. Aurelus, Traján korából, — és más kő- ieletek — igazolják — mégis csak 1887.-ben ünnepelte e gyógyhely fenállásáuak 50 éves jubileumát, midőn e fürdő alapítójának gf. Wickenburg Konstántinnak nagyszerű fehérmárvány szobrát felállít otta, mely a forrás völgyben a kis erdő előtt szemben a forrással áll és háttere sötétzöld lévén, szépen veszi ki magát. Az első fürdői szezon 1837-ben volt 117 vendéggel, és 1890-ben majd 6000-re növekedett számuk. A vendégek egy harmadrésze mindig hazánkból keresi föl ezt a megbecsülhetlen kincses völgyét a gyógyulásnak és enyhülésnek. 1892-ben 2000-re rúgott a magyar vendégek száma. Most is nagy számmal vannak itten magyarok, de vannak horvátok, szerbek, lengyelek, vannak Romániából, Oroszországból, Boszniából, Schveizból, New-Yorkból, Londonból, Chiná- ból, Abbáziából, Karlsbádból is, mint a „Kur- listá“-ból láthatni. Azonban mint mindenütt, úgy itt is a fürdővendégek nagy kontingense a választott népből kerül ki, ezek közt is sok magyar van. Feltűnően sok gyermeket látni az esteli sétákon a Kurhaus előtti Corsón. A fürdőhelynek mintegy méltó központját képezi a Hauptstrasse'töl balra fekvő nagy Kurhaus, melyet a telep vendégeinek kényelmére épittetett a fürdőtársaság. Földszintjét a nagy kávéház és czukrászda foglalja el. Az épület első emeletén van a nagy díszterem, melyben a közönség igen gyakran találkozhatik hangversenyek és ünnepi .események alkalmával. A terem galleriája a zenekar számára van fentartva. Van az épületben olvasó terem, hol dohányozni nem szabad. Mintegy 80, a világ minden tájáról napról-napra érkező hírlap van itt, hosszú olvasó-asztalokon rendben egymás mellé felrakva és a magyar közönség részére is vannak magyar napi, szép- irodalmi és élczlapok. — Van „Egyetértés“, „Budapesti Hírlap,'' „Pesti Hírlap", még a Bánffy lapja is megvan a „Magyar szó,“ de nincsen „Alkotmány", „Magyar Állam“, jóllehet sok kath. lelkész olvpsná szívesen. A Kurhausban van a zene-terem is zongorával, ugyanitt van a társalgó terem ; a „Kur- haus“-zal szemközt van az egyleti vendéglő. A főúton van a „Vereinshaus“ ennek déli homlokzatával szemben a Höflinger V. Sz. villája, a négy épület négyszögöt képez melynek közepén van a zene-pavillon, itt van a Corsó, hol este sétálgat a közönség, mig a zenészek játszanak. A főúton sétára indulva, csakhamar eljutunk a Brunnen-strasséra. Ezen &z utón özönlik a publicum nagy része reggel és egész délelőtt a fürdő gyógyforrásaihoz és fürdőihez. A forrásoknál sok ezer ember szerezte vissza életkedvét., egészségét. Itt nyújtják az üdítő forrás vizét a fürdő vendégeknek s itt van az úgynevezett Wandel- bahn“ födött sétahely is, a melyen esős időben — végig sétálva fogyasztják a forrás vizét. Ezzel szemben van a szép és minden kényelemmel fölszerelt nagy fürdőépület, a melyben a fürdésnek az orvosi tudomány által kimerített minden formája van alkalmazásban. Valamivel távolabb ettől van a hidegfürdő épület. A főforrást — a gyógyhely alapítójának tiszteletére és emlékére Konstantin forrásnak nevezték el: egy másik forrást a fürdő szellemi intézőjéről Verle forrásnak, 1866-ban a harmadik forrást Wickenburg gf. neje tiszteletére Emma-forrásnak, egy negyediket Lichtenstein herczeg nevéről Károly forrásnak nevezték el, — és végre a római régiségeiről nevezetessé vált ötödik forrás a római fonás nevet nyerte.
