Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-12 / 50. szám
4 ját, az sem bűn, hisz a mi imádságuuk ön- Jcénytes áldozat, melyet az egyház búcsúval szentelt meg. Mások, akiknek nincs hitök, küzdenek és zúgolódnak, mi : dolgozunk és imádkozunk. Olyan a mi egyletünk mint egy énnekkar, mely a város különböző utczáin, különböző házaiban, a napnak különböző óráiban végezve zsolozsmáját harmóniájával Isten trónja előtt találkozik. Nagyon téved azonban, aki azt hiszi, hogy a társulatba beiratkozva s a napi tize det úgy ahogy elimádkozva teljesen eleget tett kötelességének. A Rózsafüzór tagjainak példaadóknak kell lenniök a kér. jámborságban, az emberbaráti szeretetben. Testvérek lettünk szűz Mária családjában, testvér a testvért szeresse, segítse tanácscsal, tettel egyaránt! A Rózsafüzér híveit az ő életökröl lehet majd megismerni; a földi élet viharozó hullámai közt egy-egy boldog sziget, egy kis mennyország legyen minden tagnak szive, telve Isten akaratján való megnyugvással, sorsában való megelégedéssel, szülői, gyermeki, polgári kötelességeiben hűséggel, szeretettel. Épüljünk egymás jó példáján s erényeinkkel buzdítsunk másokat is, hogy e sz. társulatba lépjenek. Én most megáldom a társulat tagjait azon áldás formulával, mint a sz. szabály előír s kérem a jelenlevőket, hogy e szertartás alatt egyesítsék buzgó imáikat az enyémmel . . . “ — — A 9 órai sz. mise után püspök Ur ő méltósága tartott gyönyörű sz. beszédet, melynek folyamán az Élő Rózsafüzór minden tagjának egy-egy szűz Mária érmet Ígért kedves emlékül. A kegykép előtt egész nap tolongott az ájtatoskodók serege ; este 5 órakor az ünnepélyes sz. olvasót a püspök Ur jelenlétében a h. lelkész tartotta. Hírek. Személyi hir. Vármegyénk főispánja hétfőn városunkban időzött, elnökölt a közigazgatási bizottság ülésén. Este visszautazott székhelyére, hol holnap rendkívüli megyei közgyűlés lesz és az állandó választmány is gyűlést tart. — Lenz Győző ezredes, a honvéd ezred parancsnoka Treiszig István százados társaságában szemlét tartott a nagykárolyi zászlóaljnál a gazdasági kezelés felett. 25 éves jubileum. Zichy Géza grófot ünnepli meg a költő és művészvilág jövő hó 7-én. 25 éve már, hogy a nemes gróf oly kiváló tevékenységgel vezeti a nemzeti zenede ügyeit mint annak elnöke. A zenede választmánya hangversenynyel egybekötött jubileumi ünnepséget rendez ez alkalomból, hol Zichynek, a nagytehetségü zeneszerzőnek darabjait fogják előadni, melyeket a művész maga gyakoroltat be. Ajubileumon dalegyesületünk, melynek gróf Zichy tiszteleti elnöke, küldöttségileg képviselteti magát. Kinevezés. A pénzügyminiszter báró Perényi Péter állomtudományi tudort a vezetése alatt álló minisztériumhoz fizetésnélküli miniszteri fogalmazónak nevezte ki. Kitüntető választás. György Endre gazdasági attasénkat, kit a kereskedelemügyi miniszter nemrég küldött Londonba, Angolország legelső gazdasági testületé a „Central Chamber of Agriculture“ rendes tagjává választotta. Gyászhir. Özv dr. Gönczi Ignáczné szül. Ehrenreich Zseni és gyermekei Ernő, Bella és Mariska, valamint az összes rokonok nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, a legjobb férj és apa dr. Gönczi Ignácz orvostudor, szatmár-németi közkórházi orvosnak, f. évi decz. hó 7-én esti 7 órakor hosszas szenvedés után, életének 54-ik, boldog házasságának 25-ik évében történt gyászos elhunytét. A megboldogult hült tetemei f. évi decz. 10-én, hétfőn d. e. 10 órakor fognak a Szé- chenyi-utczai halottas házból örök nyugalomra tétetni. Szatmár, 1900 évi decz. hó 9-én. Áldott legyen emléke. — Péterffy Flóra, néhai Péterffy Farkas Nagy-Károly város volt rendőr kapitányának leánya e hó 7-én éjjel hosszas szenvedés után Dengelegen elhunyt. — Medvigy János ungvári főgymn. tanár fia, János, ki csak a múlt évben tette le az érettségi vizsgálatot, midőn a múlt va- sárnap szülei látogatására hazaérkezett, este 9 óra tájban hirtelen roszul lett és pár pillanat alatt szivszélhüdésben elhunyt. A mélyen sújtott szülék iránt a részvét általános. Tanító változások. Mázsa Sándor ar.-me- gyesi grk. tanitó állásáról lemondott, miután szilágy-vármegyei Mosó-Bánya grk. hivek egyhangúlag tanítónak választották. Lupán Pál patóházi volt grk. tanitó Borsabálaszutra távozott, helyébe Patóházára Siriági Péter volt Alsó-ujfalusi tanitó lett megválasztva egyhangúlag. Küldöttség a főispánnál. Papp Lajos gör. kath. lelkész egyházközségének tagjai közöl egy népes küldöttséget vezetett te napelőtt d. u. a főispán elé, hogy őt a tárgysorsjátók jövedelméből építendő uj templom építő bizottságának világi védnökévé felkérje. A küldöttség szónokának beszédére a főispán szívélyes szavakkal válaszolt, a védnökséget elfogadta s jóakaratu támogatását megigérte. A múlt napokban Papp L. vezetése alatt Szabó János szamos-ujvári püspöknél is járt egy küldöttség, hogy felkérje őt az egyházi védnökség elfogadására. Hermán Mihály polgármestert a világi elnökség elfogadására kérte a küldöttség, a mit a polgármester el is fogadott. Krémer Sándor, a színtársulat sok oldalú, tehetséges, közkedveltségnek örvendő tagja, ki úgy ez idei, mint a múltban történt fellépéseivel oly sok élvezetet szerzett nekünk, a jövő héten, kedden (decz. 18. án) veszi jutalmát az „Erdő szépe“ ez. kitűnő darabban. A színházi látogató közönség tegye a társulat titkárának e fellépését valódi juta- omjátékká. Esküvő. Mudris Antal helybeli kataszteri mérnök vasárnap délelőtt tartotta esküvőjét Nagy Teréz kisasszonynyal, az ev. ref. felsőbb leányiskola tanitónőjével. A szatmár-megyei tanári kör deczember 9 én, vasárnap délelőtt fél 10-kor a kir. kath. főgymnasium tanácstermében gyűlést tartott, a melyen a helybeli tagokon, t. i. a kir. kath. főgymn. tanári karán kívül megjelentek Nagy-Károlyból Csáti Márk és Krummer- gruber Emil kegyesr. főgymn. tanárok és Kis Gábor nagybányai főgymn. tanár. Az érdekes gyűlés első pontja volt Kis Gábor köri tag előadása a fizikai tanításról a 2 felső osztályban az uj tanterv értelmében. Előadó azon részeit jelölte ki a tananyagnak, a melyeknél szükségesnek tartja a mathemati- kai bevezetést s azt óhajtja, hogy a tanterv e tekintetben imperative intézkedjék. Az alapos és szakszerű dolgozathoz helyeslőleg szólt hozzá Ratkovszki Pál elnök, helybeli „HETI S Z E M L E“ (50-ik kir. kath. főgymn. igazgató. A második tárgy volt dr. Fodor Gyula helybeli tag előadása a tanév beosztásáról és a vizsgálatokról. A budapesti tanári kör ugyanis ezen kérdés tárgyalására szólította fel a vidéki köröket. Előadó első sorban a vizsgálatok kérdésével foglalkozott s négy pontban bizonyította a vizsgálatok szükségességét. Főérve az, hogy mig felsőiskoláink csak vizsgálatok alapján képesítik az ifjakat szakpályákra, addig a középiskolában is föltétlenül szükség van a vizsgálatra. Továbbá védelmére kel a jelenlegi vizsgálati módszernek, a melyet a budapesti kör teljesen elvet, s azt kívánja, hogy a vizsgálaton az elégtelenekkel való túlságos vesződés, a mit a mai rendtartás maga után von, szűnjék meg s csupán a kétes tanjegyüekkel foglalkozzék a tanár, továbbá, hogy a vizsgálat utolsó összefoglalása legyen a tanév alatt végzett tananyagnak. A tanári kör hosszas és beható eszmecsere után, a melyben Ratkovszki Pál elnök, Jaskovics Ferencz alelnök, Orosz Alajos titkár, Dr. Kuriz Sándor pénztáros, Kis Gábor, Csóli Márk, Nagy József, More Sándor, Fölkel Béla s általában az összes jelenlevő tagok resztvettek, az előadó javaslatát nagyobb részében elfogadta. A tanév beosztását illetőleg eltérően Dr. Fodor Gyula javaslatától, a ki a három időszakos beosztás hive, azt határozta a kör, hogy a tanév 2 félévre osztassák, január 31-én kapjanak a tanulók értesítőt s ezenkívül háromszor évközben intést. Az előadás és az azt követő vitatkozás és megállapodások után tisztujitás következett volna. Minthogy azonban úgy a nagykárolyi mint a nagybányai lagtárs k a mellett nyilatkoztak, hogy a kör székhelye jövőben is Szatmár legyen, az egész tisztikar megmaradt. Végül Dr. Kurtz Sándor pénztáros mutatta be a kör számadásait s anyagi helyzetét. A kör dr. Kurtz Sándor indítványára Hehelein Károly prépostkanonokot, a helybeli székeskáptalan tagját, a szatmári kir. kath. főgymnasium volt nagyérdemű igazgatóját, a középiskolai oktatásügy önzetlen s nagymultu munkását nagy lelkesedéssel disztagjává választotta. A tanulságos és érdekes tanügyi gyűlés déli 1I* 1 órakor ért véget. Sikkasztó patvarista. Nagy József halmii ügyvéd mintegy három héttel ezelőtt egy 600 koronáról szóló nyugtatványt azzal az utasítással adott át segédjének, Jócsák Kálmánnak, hogy azt a nagyszőllősi adóhivatalnál váltsa be. Jócsák elment Nagy-Szőllősre, fel is vette a 600 koronát, de most már gondolt magában egy nagyot,!,merészet. Másnap nem Halmiban, hanem Budapest utczáin rendezte sétáit. Gazdája, miután hiába várta visszaérkezését, feljelentette a járásbíróságnál, mely azonnal hozzálátott a jómadár kézre- keritéséhez. Természetesen a budapesti rendőrség is értesítve lett. így történt aztán, hogy Jócsák pénteken este egy börtönőr kíséretében megérkezett székhelyére, de nem Nagy József ügyvédnek, hanem Petróczy járásbirónak kézbesítették, ki már hozzá is fogott a vizsgálathoz. Jócsák tehát megkerült, de a 600 korona nincs sehol. Eljegyzés. Sikó Barnabás nagyszőllősi járásbirósági Írnok jegyet váltott Koós Albert ottani ügyvéd és tb. főügyész leányával, Irma kisasszonynyal. Vörösmarty ünnepséget tartott a zárda tanitónő-képző intézetében fennálló önképzőkör e hó 9.-én. A programúi változatos és elég gazdag volt. Kiemelkedő pontjait Scheffer E. elnök által előadott melodráma, Pongrácz szám.)