Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-28 / 13. szám
HETI S Z E M L E“ (13 ik szám.) szavalta Szabados Ede ref. főgymn. tanár „Tied a hatalom“ ezt mii megható költeményét, Nagy Ilonka k. a. uj oldalról mutatta be művészeiét, nagy bravourral zongorázott Böszörményi Emil úrral népdalokat. Tóth Margit k. a. otthonossággal és nagy romínnal játszott rövid, de kedves szerepében, partnere szintén derekasan megállotta helyét. Bilci Kornélia k. a. czimbalomjátéka finom felfog isról és nagy technikáról tanúskodik Rudik József VII. oszt. t. a „Matiné után“ cztmü magán jelenetben tehetségének szép jelét adta. A concert után a közönség nagy része a polgári társaskörbe ment, a hol a mulatság folytatása következett. — A Eölcsey-kör a múlt vasárnap ma tinót tartott, melyen különösen a hölgy közönség igen szép számmal volt képviselve. A műsort Nyáry karmester művészi vezetése mellett a honvédzenekar gyönyörű játéka nyitotta meg, mely után Majthényi Endréné úrnő olvasta fel Mátrayné Márk Aranka „Régi írások“ czimü művet, melyet a közönség rokonszenvesen fogadott, úgy a szerzőt mint az előadót tapsaival tüntette ki. Fény pontja volt a matinénak Feledi Boríska ragyogó hangszinezéssel előadott éneke, ki magyar népdalaival elbájolta a jelenvoltakat. A programm, mely teljesen kielégítő volt, a honvédzenekar áhal mesterilegelőadott fuvola szólóval nyert, befejezést. landrisics lános apát-plébános síremlékére adakoztak: (felytaiás) 574 kor. Dr. Bemolák József, Budapest 1Ü „ Kaffka Ede, 2 ?! Dr. Láng Antal Szatmár 4 ?! „ Irinyi Tamás 2 ?! Szerdahelyi Ágoston, Vetés 20 ?! Kulcsár István, Szatmár 4 ?? Krasznay István 4 ;? Kótai Károly, „ 2 ?! Dr. Örey Béla, 2 ?! Kereny Pál, „ 1 V Majthényi Gyula, „ 1 n Persenszkv Miklós, „ 1 » Brunner József, „ 1 ?! Brunner Józsefné „ 1 „ Perényi János, „ 2 j; Szatmári takarékpénztár 20 ?! Thurner Albert, Szatmár 2 *? Tóthfaiussy Dániel „ 4 „ Összesen : 657 kor. Irodalmi pályázat. Rózsa Károly ur a Szatmar Erdődt helyt erdekü vasút és a szatmári ipari hitelszövetkezet igazgatója 100= száz korona pályadijat tűz ki, egy oly felolvasásra alkalmas szabadon választható tárgyú műre, mely minél több hasznot hajtó legyen az iparos osztályra. Feltételek a köHölgyeim és Uraim 1 Elősoroltam a ben- nünke körülölelő természet lényeiből és tüneményeiből egynéhányat. Ha ezen és ezek hez hasonló dolgok fölött csak rövid pár pillanatig elmélkedünk is, bizonyosan arra a következtetésre jutunk, hogy egy mindenható, végtelenül bölcs Isten keze kormányozza e nagy világnak minden csepp parányát, minden élő és élettelen részét. Ugyanaz a mindenható kéz szabályozza az égboltozat millió világának mozgását, a mely előírta a parányok vegyi egyesületének és bomlásának törvényeit, a mely kijelölte a növényi sejtek működési körét s a mely kormányozza az állatvilágot. Erre a következtetésre kell jutnia mindenkinek, ki elfogulatlanul foglalkozik a természet tüneményeinek okaival. Erre buzdít koszorús költőnk, Vörösmarty is, midőn így ír: , „A természet örök könyvét forgatni né szün’jél ! Benne az Istennek képe leírva vagyon !“ V1 vetkezők : 1., Pályázhat mindenki, ki magyar honos és a Szatmár németi iparos ifjak körének tagja, vagy a 4 korona tagsági dijat, egy évre befizeti. 2., A pályamű legalább egy írott Ívnyi terjedelmű legyen idegen kézzel Írva s jeligés levélkével ellátva. 8., A benyújtás határideje 1900. óv május 31-e. 4., A beérkező pályaműveket, a kör választmánya vizsgálja meg ; a felolvasásra alkal más müveket kiválogatja 1—1 havi időközökben a kör helyiségében tartandó felolvasó estélyeken kettesével legfeljebb hármasával felolvastatja. Az aránylag jobb mű fólretéte tik. Az igy félretett művek egy nagyobb ünnepélyen felolvasás alkalmával újból fel olvasásra kerülnek, mely alkalommal a kör összesége Ítéli oda a 100 korona jutalmat a legjobbnak. 5., A szabályszerű alakban kiállított művek a 3 pontban jelzett határideig Szatmárra, a Szatmárnémeti iparos ifjak köre titkárához nyújtandók be. Ifjúsági előadás. Április hó 1 jén vasárnap délután 272 órakor. A pártütők Kisfaludy vigjátéka kerül színre. Az összes jegyek a helybeli középiskolák tanulói számára tartatnak fönn. Ez alkalommal a következő helyekre még a felárnál is olcsóbb kedvezmény adatik, úgymint; Támlásszók 40 kraj- czár. Körszék 25 krajczár. Zártszék 20kraj czár. A többi hely féláru leend. Szegény tanulóknak az eladott jegyek arányában ingyen jegy adatik. FŐSOrozás. Az idei fősorozás a szatmári főszolgabírói járásban Szatmáron aGubás ipartársulat áruló házában ápril hó 4. 5, 6. és 7-ik napjain fog megtartatni. Polgári elnökifj. Böszörményi Sándor polg. orv. dr. Fekete Sámuel vui. főorvos. Ápril hó 4 ik napján Sárköz, Sárköz-Újlak, Adorján, Batizvasvári, Lázári, Puszta-Darócz, Kis Peleske, Nagy, Peleske és Zajta községek hadkötelesei. — Ápril hó 5-én Aranyos-Mogyes, Józsefháza, Berencze, Pató- háza, Görbéd, Krassó, Lippó, O ubod, Pettyén, Pálfalva, Amacz, Szatmár-Zsadíny községek, — Ápril hó 6. Szamoskóród, Dobrács-Apáti Kis-Kolcs, N.-Köles, Kis-Palád, Bot Palád. Magosliget, Méhtelek, Garbolcz, Száraz-Be rek, Homok és Saár községek. — Ápril hó 7 én Udvari, Kaakszentmárton, Berend, Kaak, Nagy Palád, Nagy Hodós, Kis-Hodos, Tiszta- Berek, Mikola, Egri községek összes hadkötelesei. — A sorozás minden nap pontosan reggel 8 órakor kezdődik. A Wesselényi bárók erdőségei. A Wesse lényieknek tudvalevőlegSzatmármegye községei határában nóvszerint Udvari, Görbéd, Ár.-Medgyes, Apa, Sz.-Váralja rengeteg tölgy erdőségei vannak. Ezen 1460 k. h. erdőségek most kihasználás alá kerülnek. Mint értesülünk a Neuschlosz féle r. t. nagymennyiségű tnüfát. vásárolt és az erre vonatkozó szerző dós f. hó 24 ón jött létre Kolozsvárt! Wesselényi Miklós báró, mint a család meghatalmazottja és Heidlherg Imre r. t. igazgató között, egyben ezen erdők kitermelésével nyolez évre terjedő időre. Közjegyzői okmánynyal Grünfeld Leopold bízatott meg. Ezek után kilátás van arra, hogy a helyi fuvarosok és munkások újabb és tartós kereset-forráshoz jutnak. Vármegyei közgyűlés. A múlt pénteken tartott rendkívüli varm. közgyűlés a tisztviselők fizetésének javítására a kormány által adott 17240 koronát osztotta el, az alispán fizetése 20% al, a főjegyző és árvaszéki elnöké 15% al, a két kiadóé 13% al emeltetik, a fentmaradó összeg ll-42% arányában osztatott el a többi tisztviselők között., az árvaszéki nyilvántartó, a várnagy és a megyei nyomdász nem részesültek fizetés emelésben, minthogy ezen tisztviselők fizetése 1893-ban emeltetett. A közgyűlés a belügyminiszternek feli ratilag mond köszönetét. Minthogy a felsőbányái főorvos választás ellen fellebbezéssel éltek, a közgyűlés a vizsgálat foganatosításával az alispánt bizta meg. Felölfizetiiek. A Katholikus Kaszinó vasárnap este tartott felolvasó estélyén a kaszinó üvegtermének alapjára felülfizettek : dr. Irinyi Tamás, Ékkel Lajos, Zahoránszky István, Szabó István, Páskuj Gerő és Báthory Endre 60—60 fillért. Hogyan lett egy házaspár 6 gyermekével boldog! Egy a fővároshoz közeli vidéki városban élt férj és feleség 6 gyermekével. A férj szorgalmas volt, de mégis csak ritkán sikerült neki valamit keresni, úgy, hogy családját alig bírta eltartani. Az asszonynak egyszerre csak azon gondolata támadt, hogy férje tudtán kivül részt vesz az osztálysors- jáiekban. Sokáig takarékoskodott a krajezá- rokkal, mig egy negyedecske sorsjegyet beszerezhetett volna ; Ekkor Török A. és Társa ezéghez, Budapesten, Vaczi-kőrut 4., fordult és megrendelt ott Vi sorsjegyet. Számát sern az 1-ső, sem a 2-tk, de a 3 ik és 4-ik osztályban sem húzták ki. Elcsüggedve irt az asszony Török A. és Társa ezógnek : „még csak két osztály, aztán veszve vannak a megtakarított krajezárok“. Ez azonban nem igy volt, mert az 5 ik osztályban nagy nye- reniénynyel húzták ki a' számot. A Török- ezég, mely előtt a család szánalmas helyzete ismeretes volt, azonnal sürgönyözött az asz- szony részére megállapított czimre, hogy sorsjegyüket egy nagy nyereménynyel kihúzták. Másnap már megjelent az asszony férjével együtt Török A. és Társa budapesti irodájában, de férje előtt még titkolta, hogy mi történt. Csak amikor a hivatalos huzási jegyzékből meggyőződött és mikor a Török A. és Társa czégtől a pénzt, felvette, adta meg urának a felvilágosítást. A szegény ember öröme leírhatatlan nagy volt, reszkető kezekkel és örö nkönyekkel szemében ölelte át feleségét ezen szavakkal: „neked köszönöm jó asszony, hogy mindkettőnket gyermekeinkkel együtt boldoggá tettél“. A honvéd lőreál iskolában és a honvéd Ludovika akadémiában az 1900/1901 tanév kezdetén betöltendő helyekre vonatkozó pályázati hirdetmény közszemlére a kapitányi hivatal katonai ügyosztályában kitéve van, hol is az a hivatalos órákban az érdekeltek által megtekinthető. Színház. A kritika, mely közhit szerint a „gáncsolás mestersége“ sokszor tévedhet megrovásaiban, de nem igen, téved dicséreteiben, vagyis ami már a kritikus szeme előtt is jó. az csakugyan jő lehet. Jó komika például túlzásai daczára Latabárné. Negédes magatartása, erősen characterizáló, értelmes beszéde, határozott gesztusai, ifjú elevensége, csapongó jó kedve mind közreműködnek szerepei sikerében. Ha ő nem csupán a jóízű kaczajt tartaná a hatás fő czél- jának, a komikai artisták jobbjai közé számitanók. Kár, hogy jutalomjátékát a Gyimesi vadvirág-baa. (márc. 14-én) oly kevés közönség tisztelte meg Bezzeg Kömley megtöltötte jutalomjátékára a színházat, (márc. 24.) Volt reklám bőven, még budapesti vendég is, kiről úgy láttuk, maga jól mulatott >. Az előadott Gyürkövics Áron aus Piispök-Ladány valódi színpadi egyveleg, bohózat, látványosság, dal, ballet, minden parodizálva, fölcsillan még némi mora- liszticus tanulság is a Vig Pista katasztrófájában. Kömleyt előszeretettel ünnepelte a közönség; mihelyt kilép a színpadra, őt felismeri mindenki s mosolylyal üdvözli, mit ez estén nem érdemelt meg. Fényes sikerei voltak e napokban Balogh Gusztávnak, a társutat jeles karmesterének, ki nemcsak a háromszor színre hozott Baba operett bájos dalainak dirigálásával, de főleg a Granadai éji szállás opera fmárc. 21. és 26.4 betanításával szerzett közönségünknek ritka műélvezetet. Kreuzer lírai operája megvette szivünket Erckövy öblös baritonja uralkodott a zenekar fortéin, Keledi édes hangja, Nagy Gyula fáradhattam csengő tenorja lebilincselték a kicsiny de hálás publikumot. Színre került 18-án a Szökött katona, 19-én A mólnál és gyermeke, üres parterre előtt, de tele házat vonzott 25-én Az ember tragédiája. Morvay férfias hévvel adta Adámot, Arday kedves volt változatos jeleneteiben, Rakodczay túlzás nélkül, hangjában alkalomhoz illő keserűséggel alakitá a tagadás szellemét. Prém J Vándormadár ez. vígjátékénak premierjére (márc 27|) alig néhány ember volt kiváncsi, ezek is keservesen kiábrándultak. Nem vígjáték volt ez, hanem csendélet, 20 szereplőnek szüntelen ki és be járkálása, közben a békét a súgó zavarta, kit az előadás végén a kicsiny és hálát nem ismerő publikum kitapsolt. Szerkesztői üzenet. Kis virágom jönni fog, a másik több holyen erőltetett, nincs benne költői lendület. Jókat máskor is szívesen fogadunk. Társadalmi életünk gyenge munka, nem közölhető. A názárethi ház nem költői, önnek a kötetlen beszédben lesz ajánlatosabb próbálkozni. Hajnalfelé jönni fog. Két mü, melyre szerkesztői üzenetet nem kértek, igen jó Legközelebb egymásután meg fognak érkezni. A levélben foglaltakért háláB köszönetét mondunk. Több kéziratról a jövő számban.