Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-31 / 44. szám
4 HETI SZEMLE (44-ik szám.) Kádár Ambrus székesegyházi kanonok fivérének, a pénzügyi tanácsosi czimet adományozta. Bucsuestély. A távozó Ludmann ezredes tiszteletére a múlt csütörtökön városunk társadalmának igen tekintélyes része jelent meg, hogy Isten hozzádot mondjon neki és kedves családjának. Hármán Mihály polgármester a kitüntetett ezredest, dr. Fechtel János az ezredes szeretetreméló nejét, bér. Kovács Jenő a család szemefényét, Ludmann Ilonka kisasszonyt köszöntötte fel, ki városunk társadalmi életében igen szép szerepet játszott, hangversenyeinken mindannyiszor szives előzékenységgel lépett fel, ahányszor csak fel- szólitották. Tegnapelőtt este a tisztikartól vett búcsút a tiszti étkezőben a távozó ezredes. A honvédség köréből, ő felsége a király Lovász Aladár s tiszaujhelyi Ulyhelyi Károly hadapród tiszthelyetteseket a 12. honvédgyalogezredhez hadnagyokká nevezte ki. Balassa János hadnagykezelő tisztet pedig a 13. honvédgyalogezredtől a szatmári 12. honvédgyalogezred törzséhez hadnagykezelő tisztté léptette elő. Dj prépost. Ő felsége a király, Mikita Sándor dr., munkács-egyházmegyei kanonok 09 püspöki helynöki helynöknek, a buda- hidegfoki czimz. própostságot adományozta. Hivatalvizsgálat. Gr. Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja, f. hó 26. és 27-én hivatalvizsgálatot tartott a szatmári és nagykárolyi főszolgabírói hivatalnál. Kinevezés. A bpesti kir Ítélőtábla elnöke Pászkán Sándort a helybeli kir. törvényszék díjtalan joggyakornokát, Ja balassagyarmati kir. törvényszékhez díjas joggyakornokká nevezte ki.— Az igazságügyminiszter Csics Lajos török-kanizsai Jjárásbirósági aljegyzőt a helybeli törvónyszékkez jegyzőnek, — a pénzügyminiszter Kelemen Béla adóhivatali joggyakornokot a nagybányai kir. adóhivatalhoz adótisztnek nevezte ki. Előléptetés Timafi János erdődi kir. járásbirósági hivatalszolgát a kir. törvényszék elnöke az első fizetési fokozatba előléptette. Gyászhir. Részvéttel vettük a következő gyászjelentést: Dr. Lehotzky János és neje szül. Antal Erzsiké úgy a maguk, mint gyermekeik : Margit, Irén, Dóra, valamint az ösz- szes rokonság nevében is fájdalomtelt szívvel jelentik a felejthetetlen jó anya, anyós, nagyanya és rokonnak, özv. Lehotzky Jánosné szül. Bőt Teréziának folyó hó 27-én, életének 76. évében, rövid szenvedés után történt csendes elhunytét. A megboldogult hült teteme folyó hó 29-én, hétfőn d. u. 3 órakor fog a róm. kath. szertartás szerint a Deák-tér 28. számú házból az örök nyugalomnak átadatni. Az engesztelő sz. mise áldozat ugyan az nap d. e. 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Szatmár, 1900. október 27. Örök béke lengjen drága hamvai felett I Áldás emlékén I Tiszti-szemlék, ügy a honvédség, mint a közös hadsereghez tartozó tisztek bemutatkozó tiszti szemléjét évente nov. 4-kén szokták megtartani. Minthogy ez évben nov. 4-ike vasárnapra esik, a tiszti szemlék az illető katonai parancsnokságoknál — mint értesülünk — november 5 ikén fognak tartatni. Esküvő. Beznak Aladár az Első Magyar Ált. Biztositó-Társaság czógjegyzője, szombaton tartotta esküvőjét Toperczer Ilonával, Toperczer Kálmán kir. törvényszéki biró bájos leányával. Anyakönyvi kinevezés. A belügyminiszter a szatmár-zsadányi anyakönyvi kerületbe Diószegi Lajos állomási előjárót anyakönyv- vezetővé, további a kismajtényiba Ajaki Béla jegyzői Írnokot, az aranyos-megyesibe pedig Enyedi Lajos segédjegyzőt anyakönyv- vezetőhelyettesekké nevezte ki és őket a házassági anyakönyv vezetésével és a házasság- kötésnél való közreműködéssel is megbízta. A kegyelet napja. Minden év Őszén, midőn temetésre készül a természet, midőn hullanak a fák levelei, s a tél előhirnökó- nek fagyasztó lehelele jár ágról bokorra, midőn a múlandóság képei az emberi életnek utolsó pillanataira emlékeztetnek, szokta kivezetni híveit a kath. egyház a temetőbe, hogy az elhunytak lelkiüdvéért imádkozzanak. Kiváló kegyelettel emlékszik meg minden család ezen a napon halottairól. Szokatlan élénkség uralkodik már napokkal előbb a temetőben, mindenki igyekszik elhunyt kedves halottjának sirhalmát rendbehozni, hogy arra a kegyelet nagy napján letehesse szeretetének symbolumát. Szép és dicséretes a megemlékezésnek eme formája, de sokkal üdvösebb felemelkedni Istenhez az ima szárnyain. Ezt teszi a kath. egyház, erre serkenti hiveit. A székesegyházban Mindszentek napján este 6 órakor gyászisienfisztelet lesz, litánia a halottak lelkiüdvéért. S '.ent beszédet Tóth József h. lelkész fog intézni a közönséghez. Másnap délelőtt 9 órakor ünnepélyes gyászmise tartatik, melyet püspök ur fog végezni. Este 5 órakor a kálvária kis harangja a temetőbe fog szólítani mindenkit, kinek kebléből nem halt ki a kegyeletes érzelem. Itt Ékkel Lajos segédlelkósz fogja a szent beszédet mondani. Vörösmarthy ünnep. Említettük már, hogy koszorús költőnk születésének lCO-ik évfordulója most lesz döcz. 1 én. Ez alkalomból a költő születéshelyén Székes-Fehérváron országos ünnep lesz, hova hazánk legtávolabbi vidékeiről is küldöttségeket fognak meneszteni. De nemcsak ott,hanem bizonyára más városokban is fel fog hangzani emlékére a dicső himnusz. Nálunk a szatmáregyház- megyei irodalmi kör és a kath. kaszinó kebelében indul meg a mozgalom, hogy városunk közönsége is méltóan áldozhasson a nagy költő emlékének. Tervbe van véve, hogy nov. 25-én ünnepséget rendeznek, melyre a szereplő személyek már is fel vannak kérve. Bosszin Gizella, Nagy Ilonka, Madzsar Bella kisasszonyok, Orosz Alajos és Bodnár Gáspár urak fognak közreműködni. A dalárda is részt vesz egy két énekszámmal.’ Az ünnepségre, melynek programját annak idején közölni fogjuk, már most felhívjuk a figyelmet. A szent Imre önképző egylet, a katholi- kus egyetemi ifjúságnak eme egyre élénk- bülő egyesülete november 4-én nagyszabású ünnepre készül : valóra váltja a szent Imre hófehér zászlajánál ideálját, s zászlószente- lóssel ünnepli a magyar kereszténység ki- lenczszázados évfordulóját. A zászlószentelést az egyetemi templomban Vaszary Kolozs herczegprimás gyengélkedése folytán Császka György kalocsai érsek fogja végezni. A zászló anyai tisztséget Mailáth György néhai országbíró özvegye, az erdélyi püspök édes anj’ja vállalta el, ki azonban előhaladott kora miatt a személyes jelenlétről lemondott s legidősebb fiának Mailáth György grófnak neje, Zichy Nándor gróf leánya fogja helyettesíteni. A zászlószentelést nyomban követő diszgyü- lést a katholikus kör dísztermében Vörös Béla egyesületi elnök beszéde fogja megnyitni, utána a pudapesti növendékpapság kitűnő ének kara előadja az „Égből szállott virág“ kezdetű régi magyar éneket Szt. Imréről. Az ünnepély fénypontja Apponyi Albert gróf beszéde lesz, mely elé mind az egyesület tagjai, mind a magasabb katholikus körök feszült érdeklődéssel néznek. Majd Antalfy Mihály jogszigorló fogja elszavalni ünnepi ódáját, s azután Olattfelder Gyula dr. a központi papnevelő intézet tanulmányi felügyelője, mint a Szent Imre Önképző Egyesület tiszteletbeli elnöke fogja a diszgyülést beszédével bezárni. — Utána pedig fényes bankett lesz a Vigadóban. Az impozásnak Ígérkező ünnepségre hivatalos az egész püspöki kar s a kath. közélet egyházi és világi összes notabtlitásai, a vidéki jogakadémiák ifjúsága, — kik valamennyien érthető érdeklődéssel készülnek részt venni a katholikus egyetemi polgárság fényes ünnepén. Egán pénze. Említettük, hogy Egán Ede miniszteri kiküldött úti táskáját, melyben nyolczezer korona volt, Munkácson egy vendéglőből ismeretlen tettesek elemelték. A gyanú Morgerstern Wolf és Weisz Jakab munkácsi lakosokra irányult. A vádhatóság azonban teljes bizonyítékot nem tudott szolgáltatni, sa gyanúsított egyéneket a b.-szászi kir. törvényszék felmentette. így se pénz, se posztó, Műkedvelői előadás. Emlitettük már, hogy novemb. 6 án a Tanítók Háza javára táncz- mulatsággal egybekötött műkedvelői előadást fog rendezni a helybeli tanítói kar. A Programm már össze van állítva, melyben igen szerencsés ötletnek találjuk, hogy a rendezőség a növendék ifjúságnak egy számot juttatott. Vonzani fogja ez a szülőket, a szereplők rokonságát és minden ismerőseit. Egyébiránt a programm összeállítása finom Ízlésre vall. íme közöljük : 1. Ernáni, bordal katonazenei kisérettel énekli a dalegylet. 2. Babatündér. Képlet és ballett két részben. (A baba kereskedés nappal és éjjel.) Személyek: Babatürdér : Bakó Gizella. Automata ballet tánczosnők : Balázsi Juliska, Literáty Ilonka, Mándy Ilonka, Varga Szeréna, Rácz Margit, Szatmári Lola, Jéger Giziké, Fejes Mariska, Vallon Elluska, Regéczi Aranka, Fogarassi Annuska, Kiss Elza, Kovács Margitka, Kölcsey Czella, Vajay írónké, Vajay Etelka. Különböző bártfai babák óraszerkezettel. 1. Magyar babák : Balogh Giziké, Sarkadi Reneé, Tombori Aranka, Biki Andor, Uray Károly, Demjén Piroska, Tar Zoltán. 2. Czukrász leányok : Melles Janka, Tar Ella, Hérmán Ilonka, Fejes Erzsiké. 3. Gavallér babák : Mándy Zoltán, Kölcsey Gyurka, Pethő Károly, Demjén Emil. 4. Díszes rokokó baba : Kölcsey Boriska. 5. Sze- czessiós urleányok : Mátrai Viola, Kerekes Erzsiké. Legfinomabb mosdatható porczellán babák: 1. Empire: Lcsonczy Gizuska, Bőd Ilonka, Kelemen Czilike, Markos Ilonka, Ládái Matildka, Erdélyi Évike. 2. Tiroli: Szabados Béla, Hantz Aladárka, Borsos Laczi, Vajay Károlyka. Legújabb pompás menyasz- szonyok s vőlegények: Vajay Milike és Kis Endre, Varjú Ibolyka és Gönczy Béla. Önműködő veloczipédező és urlovasok : Lengyel Géza, Jéger Sándor és Vetter Ambrus. Bécsi forgó pojászlik : Rácz Pista, Demjén Imre. Szenzácziós kávézó társaság: (gépezettel) Lengyel Annuska, Augusztini Etelka, Vajthó Lajoska.3. Melodráma: Ráchel siralma. Arany Jánostól. Szavalja: Osváth Elemér, zongorán kísér. Méder Mihály, fiszhármóniumon Kovács Leó. 4. Alár tánczzene. Gróf Zichy Gézától. Előadja a honvédzenekar. 5. Angolosan. Vigj. 2 felvonásban Görnertől. Ren