Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-21 / 12. szám

4 HETI SZEMLE“ (12ik szám.) sokan saját véreik es meggyő/.ődésök ellen, a zsidók iránt érzen legyőzhnieilen sympa- thiaból ezek malmara hajtják a vizet. Mindazonáltal a saját, kárán tanult, és tespedésből életre kelt népet tovább szipo- lyozni nem lehet, hatalmas áradat ez, mely hiszem, erős akarattal, leront minden akadályt. Összetartásban van az erő. Hí ez meg van, biztosítva van a czél. Erre van szük­ségünk, ha kér. restauratis épületéhez csak egy parányi részben is hozzá akarunk já­rulni. A meddő szóharc/., az örökös sopán kodás közt legvitálisabb érdekeink szenved­nek. A cselekvés terére kell lépnünk minden téren, mert a magán érdekek előretolása, a közömbös nemtörődömség, a hosszas kunk tátorkodás megölője minden törekvésnek, mely megértve az idők jelét, figyelembe véve a körülményeket, romlott vagy tar hatatlan állapotaink megjavításán fáradozik. Együtt egymásért ! Támogassuk egymást, hogy ma­gunkon segítsünk. Károlyi. ÍTTrek. A miniszter nálunk. Hegedűs Sándor ke­reskedelmi miniszter csütörtökön az esteli vonattal érkezett hozzánk kisérve gróf Hu- gonnai Béla főt -pun, Vértessy Géza é* Mándy Lajos min. osztálytanácsosok és Holláu San dór min. fogalmazó által. A vonatnál dr. Farkas Antal az eV. ref. főgymn. fentartóta nácsának elnöke, majd a város nevében a főispán üdvözölte. A miniszter mindkét be­szédre szívélyesen válaszolt. Este a társas­körben 150 toritékü bankett volt, tiszteletére. Másnap reggel a küldöttségeket, fogadta a köv. sorrendben: Őrnél ósága a püspök üt­és a káptalan. A vármegye küldöttsége. A róm. ka'h. egyház, a szatmári és n. bányai ev ref egyházmegyék. A szatmári és németi ref. egyházak. A szatmári gör. kath. egyház. A németi gör. kath. egyház. Az izr. hitköz­ség. A dandárparancsnokság. A cs. és kir. kö­zös hadsereg és a m. kir. honvédség. Kir. törvényszék, járásbíróság és ügyészség. Az ügyvédi kamara. Rém. kath. főgymn. Ev. ref. főgymn. Kir. tanfelügyelőség és az elemi iskolák. Kataszteri felmérési felügyelőség. Széchenyi Társulat, pénzintézetek, várme­gyei gazdasági egyesület. Kereskedelmi tes tűlet, gőztéglagyár, posta és táviró hivatal, fehérgyarmati iparosok köre, szatmári iparo­sok hitelszövetkezete. Nikolics Szeréna úrnő a dobrács apáti szövőipar képviseletében, iparosifjusági kör, a város törvényhatósága. A küldöttségek fogadása után a miniszter a a püspök urnái és Domahidy Ferencz volt főispánnál tett látogatást, Hermán Mihály polgármesterhez, ki még mindig gyöngéiké dik, látogatójegyet küldött. A ref. gymnási- umban Borsos Benő igazgató szép beszédé­vel üdvözölte a minisztert, a gymn. fentartó testületének uj elnökét, a tanácsteremben pedig dr. Farkas Antal. Hegedűs Sándor örömének adott kifejezést, hogy egyháza szolgálatában tevékenyen közremüködhetik, s hangsúlyozta^ hogy eme kedves kötelesség teljesítésében legjobb hite és meggyőződése szerint fog el­járni. A gyűlés után, melyen a miniszter el­nökölt, 200 teritékü dtszebéd volt a Társas­körben, hol számos szép felköszöntőben él­tették a kormánynak e sok érdemekkel biró tagját. Öt óra tájban megtekintette a Neuschlosz féle gőzfürészgyárat, a gőzmal­mot, az uj indóházat, s a 7 órai vonattal a tisztetetére összegyűlt nagy közönség éljen­zése közt utazott el. A főpásztor jótékonysága. Ő méltósága a püspök ur a múlt 1899 ik év folyamán közel 55 ezer koronát ajándékozott jótékonyczélokra, mely összeg a következőleg oszlik meg: a) a lelkészek, segédlelkészek fizetésének javí­tására 13278 kor. 14 fill., b) tanítók fizeté­sére és fizetéspótlékára 6361 kor. 86 fill., c) templomok építésére, javítására és felszere­lésére 14136 kor. 52 fill., d) iskolák építésére és felszerelésére, tanítók és tanulók segélye­zésére 5865 kor. 86 fill., e) jótékony egye­sületek- és intézetekre 9612 kor. 80 fill., f) vegyes jótékony segélyezésekre, kegyeletes kö/czélokra 4004 kor., g) irodalmi czélokra 870 kor., h) ájtatossagi czélokra 704 kor. 86 fül Összesen : 54834 korona 04 fillér. Kitüntetés, ő Felsége, Bittsánsky Ede miniszteri tanácsos és nagy-bányai bánya- igazgatónak, saját kérelmére történt nyugal- maztatása alkalmából, a bányászat és fém- hászat terén szerzett érdemei elismeréséül, aLipót-rend lovagkeresztjét díjmentesen ado­mányozta. Steinberger Ferencz dr. kanonoktól a tanítóképző intézet volt igezgatójától pénte­ken délelőtt 9 órakor tartandó tanári gyűlé­sen vesz búcsút a képzőintézet tanári kara, a gyűlés után pedig az ifjúság. A kanonok ur a szombat reggeli vonattal utazik el Nagy- Váradra. Dj főbányatanácsos. Ő Felsége Neubauer Ferencz banyatanácsost és kohóügyi előadót a nagy bányai bányaigazgatósághoz főbánya tanácsossá és bányaigazgatóvá nevezte ki. Bucsulakoma. A múlt vasárnap Hab rovszky József nyug. dandárparancsnok tisz­teletére fényes bankettet rendeztek a Korona vendéglőben a távozó népszerű főtiszt tiszt- telői és a tisztikar. Mintegy 150-en gyűltek össze városunk előkelő közönségének min­den osztályából s az őszinte szeretet hangján vettek búcsút a derék katonától, ki a varos társadalmának kedves alakja volt, ki a nyugalom napjait Budapesten fogja tölteni. FŐerdÓSZi kinevezés. Orosz Antal bustya- házai kincstári erdészt a földművelésügyi miniszter kincstári főerdészszé nevezte ki. Áthelyezések. \ földművelésügyi minisz­ter a városunkban működő kateszteri tiszt­viselők közöl Zsoltár Jánost Pécsre, Bodonyi Aurélt Szegedre és Sidjamin Jánost Zágrábba helyezte át. Szép Ünnepély lesz holnap Mező-Petri- ben, Brázay János, a község buzgó rk. lel­kipásztora ekkor tölti be életének 70 ik, Mező-Petriben töltött lelkészkedésének 34-ik évét. A község óvátiókban kívánja részesíteni szeretett plébánosát, úgy az elüljáróság, mint az iskolaszék és a növendéksereg üdvözölni fogják, s a hivek értékes emléktárgygyal lepik meg. Mi is boldogságot, erőt, s megelégedét kívánunk a derék főpapnak. Tanitóválasztás. A Joó Róza nyugdíjaz­tatásával megüresedett németi ev. ref. taní­tói állást az egyháztanács választás utján Zágonyi György sz.-váraljai ev. ref. tanítóval töltötte be. Püspök ur ő méltósága Cavadini Alajos, maugaloret püspök kérelmére egy Indiában építendő templomra 40 koronát, több más­templomra 160 koronát küldött. A szatmári „Kölcsey-Kör“ a városi szín­házban impozáns ünnepséget rendezett márcz. 15-ike emlékének. A nézőtér zsuffolásig meg­telt a szabadság eszméjéért lelkesedni tudó közönséggel. A közönség kebléből nehéz sóhajok szálltak fel, mintegy jeleze a múlt gyötrelmeit, a megaláztatás szörnyű munká­ját, midőn a függöny lassan fölemelkedett s s a helybeli dalegyesület kebléből előtört Gaál Ferencznek „Sóhajtás“ czímü tnelank- holikus éneke. Ezután Litteczky Margit kis­asszony lépett a színpadra, ki Fejes Istvánnak a „Magyar nőkhöz“ irt költeményét szavalta el hévvel s lelkesedéssel. Ezt követte K. Tárnái Leónának, Szegedi Zelmának, Érczkövy Károlynak gyönyörű énekszámai. Fényes koloraturájukat a közönség elismerése kö­vette. Majd Bagothai Sámuel tartott talpra­esett alkalmi beszédet. Most ismét a férfikar jelent meg a színpadon, s gyönyörűen éne­kelte el a „Honfidalt.“ A programmot Mátray Lajosnak „Szabadság ünnepén“ czímü allegó­riája zárta be. A szereplő személyek mind­annyian dicséretet érdemelnek. A közönség az ifjúság lelkes éneklése közepette hagyta el a színházat. Az első kötőke szombaton este 8 órakor lesz a Czeczil-egyesület nagytermében. Bor- bola Laura úrnő zongorán, Georgievich Vilma k. a. és Ferenczy Gusztáv gordonkán játszanak, Litteczky Margit monologot ad elő, Vajay Imre dr., Ékkel Lajos és Hódossy Lajos énekszámmal fognak szerepelni. Be- lépő-dij 40 fillér. Felolvasó estélyt tart a kath. Kaszinó vasárnap este 6 órakor a Czeczil-egyesület nagytermében. Papp Gizella kisasszony sza­valni fog, Haller Jenő zongora játékkal, Zahoránszky István és Kádas László felöl vasással fognak szerepelni. Műsor után tár­sas vacsora lesz a kath. kaszinóban, ho: a közönség szórakoztatására tombola játék lesz. A szabadság Ünnepét a kir. kath. főgymn. Kazinczy-önképzőköre is lelkes módon ünne­pelte meg. Az ünnepségen, mely délután V26 órakor a tornateremben vette kezdetét, ott volt Meszlényi Gyula megyés püspök ő mél­tósága is, továbbá nagy és előkelő közönség, mely a szereplőket mindannyiszor rokonszen­vesen fogadta s gyönyörködött az ifjúság hazafias felbuzdulásában. A műsort az ifjú­sági énekkar szabatosan előadott éneke nyi­totta meg, mely után Majos László Vili. 0. t. lépett a pódiumra s nagy hatással szavalta el Petőfi szabadságdalát, a „Talpra magyart“ ! A második szám egy felolvasás volt Pető­firől, utána pedig egy szavalat. Az előbbit Rock Aladár olvasta fel, az utóbbit pedig Pirkler Ernő Vili. o. t. szavalta bensőség- gel. Ezután egy szép zenei szám következett, melyet hegedűn, cimbalmon és zongorán játszott el három növendék figyelemre méltó előadásban. Ábrányi Emil Március 15. című költeményét Lengyel Endre VIII. 0. t. sza­valta, mely zajos tapsokat aratott. A szép ünnepséget Merker ifjúsági elnök beszéde és az ifjúság éneke rekesztette be. DalOSSZÖvetség. A múlt vasárnap 12 vár­megye dalegyesületének küldöttsége adott találkozót Debreczenben, s megalakították a „Tiszavidéki kerületi dalos szövetséget“. Vá­rosunkból Jaskovics Ferencz dalegyletünk alelnöke vett részt a gyűlésen, kit a szövet­ség is alelnökének választott meg. Meder Mihály karnagy pedig a szövetségnek egyik karnagya lett. Papszentelés. Ő méltósága a püspök ur a jövő vasárnap 10 első és másodéves pap­növendéknek feladja a kisebb egyházi ren­deket a papnevelő intézet házi kápolnájában. GyáSZhir. Plank Alajos ifj. végzett jog­hallgató e hó 15-én 10 órakor életének 25-ik évében hosszas betegség és a halotti szent­ség ájtatos felvétele után Nagy-Károlyban elhunyt. Földi részeit e hó 17-én helyezték örök nyugalomra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom