Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-07 / 6. szám
J] H T > Z E M L E“ (6 tk szám) 3 költeni s azoknak tetterejét a katholicismus felvirágoztatására értékesíteni. Ha tiern is fogadja el egész terjedelemben a congresszus e javaslatot, lépjen a többség a kisebbséggel compromissumra. Viribus uuitis! Egyesült erővel dolgozzunk, midőn immár elérkezett, a 12-ik óra a munkára s bizonyosan bekövetkezendő bajok elhárítására. Az oktatás eszménye. Hámon Robert. Nincsen közügy, mely a jövő alakulására oly döntő befolyással volna, mint a közoktatás, az iskola ügye. És ennek daczára nincsen közügy, mely a legjobbak részéről is oly közömbösséggel találkoznék, mint a közoktatás, az iskola ügye. Tárgyalás alá Csak akkor kerül, mikor anyagi áldozatot kíván s a nagy többség összes örekvése ilyenkor is csak arra irányul, hogy a terhek, tői leheiőieg szabaduljon. —Az iskola é)ete? belső szervezete, az oktatás rendszere és iránya elzárt, a nagy közönség előtt még fel nem fedezett világ. Hozzászoktunk a tanügyi hatóságok rendeletéibe és terveibe mint megmásiihatlan végzetbe belenyugodni. Pedig minél inkább szoknak el a jogosullak, a szülők, a családok attól, hogy befolyásukat az iskola ügyében érvényesítsék, unnál buzgóbban törekesznek a különböző pártok — nemcsak politikai, hanem érdekpártok is — hatalmukba keríteni s czéljuik szolgálatába hajtani az iskolát. E pártok löbb kevesebb őszinteséggel mind a hitvallásos iskolát támadják. Eszményük a felekezetien, helyesebben vallást nem ismerő vagy ami már egyre megy : vallástalan iskola. E szót: vallástalan szorgalmasan elkerülik ugyan, mert ettől meghökken az emberi érzés, — találnak helyette sok, szép vonzó nevet, melyek eltakarják a rideg va lót. S a nagy többség megnyugszik, mert csak a szép szót hallja, csak a virágot látja s nem veszi észre, hogy ez a virág sir fölött nyílik, halottat takar: az igazság fekszik halva alatta. A bitvallásos iskola a divatos felfogás szerint csak tűrhető intézmény. Tűrni kell, mivel felekezetien iskolák kellő számban nincsenek s egyelőre nem is szervezhetők. E mellett minden arra mutat, hogy ha már egyszerre es mindenütt nem is lehet, he- lyenkint és fokozatosan akarják a hitvallásos iskolát kiküszöbölni. A végezel : a közoktatás ügyét önálló, kizárólag állami intéz- ménynyé tenni, ami természetesen megkívánja, hogy az iskola teljesen felszabadittassék ' az Egyház befolyása alól. Életbevágó feladatún a katholikusok- nák, hogy o törekvésekkel szemben megismerjék az iskola eredetét, fejlődését, tisztába jöjjenek az iskola jogi állása iránt, és a tér meszeli jogból győződjenek meg arról az igazságról, hogy az oktatás eszménye a hitvallásos iskola. Az elemi vagy népiskolák úgy amint ma fertnállanak, a pogány ó-korban ismeretlenek voltak. Akkor a legkorlátlanabb tanszabadság uralkodott. Szabadon fogadhatott mindenki tanítót anélkül, hogy a tanítás eredményéről bárkinek számot kellett volna adni. A család feje határozta meg azt is, tanuljon-e a gyermek. Csak néhány magasabb tanintézet állott fönn lazább vagy szorosabb összefüggésben az állammal. Az iskolák szülőanyja és ápolója az Egyház volt. Ahová csak elhatott az isteni hit világosságával, mindenütt iskolát állított a templom mellé. Összegyűjtötte a gyermekeket s a hit igazságai mellett oktatta őket minden szükséges ismeretté. De az oktatás csak egy része volt működésének, az iskola czélja, végső rendeltetése nem ismeretek közlése, hanem a tanulók nevelése volt. Tankötelezettség, iskolaadó ezen korban ismeretlen fogalmak. Az iskolákat önkéntes adományokból, áldozatokból tartják fenn, a szülők egyszerű felszólításra önként, küldik iskolába gyermekeiket. Mint mindenütt, úgy hazánkban is különösen a szerzetesek zárdái voltak a legvirágzóbb iskolák melegágyai. Ezek a szerzetesek egyik kezükkel a földet művelték s a járhatatlan, ijjesztő vadont kies vidékké varázsolták, másik kezükkel őseink lelket művelték s a pogány babona helyébe a keresztény hit igazságait, a hitet és mdományt ültették lelkűkbe. Tömegesen gyűltek össze e zárdákban a legnemesebb családok sarjai, hogy itt ismereteket szerezzenek, bölcseséget tanuljanak. Ahol első sz. királyunk püspökségeket, káptalanokat, apátságokat alapítótt. egyszersmind iskolák létesültek. Az egyház-fejedelmek minden időben gazdag alapítványokat tettek a kor igényeinek megfelelő, jelesebbnél jelesebb tanintézetek re. Pécsett világhírű és igen népes főiskola virágzott. Fölváltva Nagyvárad, máj I Buda volt a tudományok főfészke. Valamennyit főpapok áldozatkészsége létesítette. S így volt ez a középkorban az egész keresztény világon. Oly élénk volt. a szellemi tevékenység,'hogy méltán nevezhetnők e kort a tanügy aranykorának. Elég a számtalan példa mellett arra hivatkoznom, bogy 111. Incze pápa korában csak a bolognai egyetem tízezer, az oxfordi hirminezezer tanulót számlált. Szükségtelen volna hosszadaltuasabban fejtegetni, hogy aziskola eredetében, a maga egészében, igazi hivatásában tekintve vallásos intézmény. Az Egyház szülte, nevelte, és azért joggal nevezték el az iskolát az Egyház leányának. Az iskola nem lehet másféle, mint a család, mert rendel tét,esők ugyanaz. Az iskola hivatása: kisegíteni egyesítés által az egyes családokat tehetetlenségükben s megadni azt, amit a szülőknek kellene megadni, de magukra hagyva nem adhatnának meg. A gyermek nevelése ugyanis a természetjog szerint a szülőket illeti meg : ez az ő joguk és kötelességük. Ha az iskola ebben segítségére jő a szülőnek, következik, hogy a nevelés, melyet az iskola ad, nem lehet más, mint a családé, vagyis : az iskola szelleme nem jöhet természetszerűleg ellenmondásba a család szellemével. Ha igen, eltért az iskola eredeti és valódi hivatásától. Már pedig nem fogja senki kótsógbe- vonni, hogy a családot alkotó elemek még túlnyomóan a kereszténységhez tartoznak. A család általánosan szólva tagadhatlanul keresztényi, a családi kör a kereszténység elvei szerint van berendezve. Mig a gyermekek a családi körben tartózkodnak, a kereszténység gondolataival, érzelmeivel és szokásaiban növekednek. Maga a férj is, mikor a nyilvános életből — hol talán keresztényei lenes irányt támogatott — a családba tér vissza, aláveti magát a keresztényhogy a nap süt az égen, mikor te a holdra bárnu lsz. Közben-közben egy-kót váltót is Írsz alá, melynek értékét helyetted majd kifizeti az apád. Szónokolsz a fáklyás-zenéken ’s eljársz aL képviselőház karzatára lármázni. Ami pedig az egyetemet illeti, akár tanulsz, akár nem, az tökéletesen mindegy : szerencse dolga az egész. Biztatod magad, mint a rósz lábbelikészitő a vevőit: ha szűk a topán, majd kitágul, ha pedig bő, majd összemegy. Mikor aztán végre a miniszteri székhez is beillő rengeteg tudománynyal haza kerülsz, utána nézel, hogy mi történt a te táncziskolai kis szöszkéddel ? Majd hanyatt esel ijedtedben, midőn megtudod, hogy azóta mig te odajártál, egészen elhízott ’s három kis gömböczképü, rózsás pofácskájn gyermeknek az anyja. Hivatalba is lépnél már, de messze még a vármegyénél a tisztujitás, meg kevés ismeretséged is van az alispánnó, szolga- birónó és a többi asszonyok között. Aztán biztosabb kenyér az államszolgálat. Pálvázgatsz 2—3 esztendeig. Mennél már Kakszentmártonba is, csak kineveznének. A kormánypárti képviselőtök jelentő ségteljes pillantásokat vet az apádra, a ki ellenzéki kortes. Mily könnyen lehet a dolgon segíteni. Egy kis köpenyegforditás után csakugyan megjön minden. Váltsd be hát a jövődhöz fűzött szép reményeket és napod biztosan fel fog kelni virradóra! * Van abban valami varázs, a mikor az ember egy áttánczolt bálój után a hajnal derengő sugarainál, tele szivvel, üres er- szénynyel, s nehezülő lábakon liazaindul. Még ingerli érzékeit a bál illatos lege, füleiben zsonganak a zenének utolsó hangjai; csengő poharak, virágházi bokréták, rendezői jelvények, feledhetetlen angyalarezok ’s hívogató gyertyafény kápráznak ködös szemei előtt; fáradt, álmos és boldog egyszerre. Megvillan előtte mindazonáltal is erszényének a szomorú sorsa. Ezt, fájdalom, a bálterem csábos tündérei jótékony czólokra megzsebeltók ; igaz, hogy a fízető-pinezér kettős könyvvitele is segített ez áldástalan munkában. A kifogyhatatlan női lelemény újabban vidéki fiókok alapján egy országos fillér-pénztárt akar szervezni. Ennek javára volt a bálban egy nagyszerű tombola vállalat, erre kellett a pénz! Ki tudná megmondani, ha a találékony női kezek oly nagy habgyürükben fodrozzák jövőre is a jótékonyság apadó forrásait, mint eddig tevék : egyik szép napon nekünk is melyik szegényházban kong az óra virradóra! * Abban is van valami bűbáj, mikor a hajnali álom szaka alatt az embert békés szendergése idején meglátogatják kegyetlen hitelezői. Egy-egy nagy szemrehányás min- denik ; azt kiáltja némán is szájuk : fizess ! Az alvó adós vivődni kezd, menekülni akar, végül a nagy küzködésben kiesik ágyából >s a zuhanásra felébred. Legelőször is korántsem az ötlik az eszébe, hogy eltört oldalbordáit sirassa ; tekintete az ablakon téved ; az üvegeken átragyogó piros fény aztán e szót szövi aranyszálakból fátyolos szemei elé: „Virradóra“. Erről pedig mindjárt tudja,
