Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-24 / 43. szám
,H E T I SZEMLE (43-ik szám.) tenni valamit. De hiszen ez ma már túlhaladott álláspont. Ha a társadalom nem teszi meg azt a sakter- metszést, onnan bizony hasztalanul várjuk. Arról van szó, hogy a mi vidékünkön hire pora sincs még valami sző vetkezetfélének, vagy éléskamarának. Pedig bizony nagyon is ráférne erre a nyomorult népre. Hol a társadalom, hol az intelligens osztály, amely kezet nyújtson a veszedelemben? . . . Ennyi közöny mellett jól esik a léleknek látni egy néhány főur nemes törekvését. Igaz, hogy ők sem sokan vannak, de ahol akad közöttük egy, a szó valódi értelmében vett főnemes, az aztán csakugyan Isten áldása a népre. Sárközön báró Vécsey leereszkedett a nép nyomorához. Meglátta jó szive, hogy a különben is szegény nép napról-napra senyved. Odalép hát közzé, hogy megmentse a végpusztulástól. Szövetkezet létesítésén fáradozik, hogy kiragadja a<. népet az uzsora karjai közül. Tes:v sék, urak, követni a példát. Mera ha a társadalom nem teszi meg $ kívánt saktermetszést, ott íog ma-? radni a rákfekély a nemzet testében, mely lassan ugyan, de biztosan megöl. n j Főszolgabírói czudarság. A mórki róm. kath. egyház elöljárósága, f. évi október hó 17-én, a következő fekete- vérre valló és ádáz boszutlihegő határozatot kapta Domahidy Elemér kálvinista gondnok és főszolgabírótól: „ad 4873/1900 kig. Másolat. Veres András és társai mérki lakosok (mindnyájan kálvinisták) kérik a mérki r. kath. templom körül hatósági engedély nélkül épített drót kerítést miután az a közforgalmat akadályozza eltávolíttatni. Határozat. A nagy-károlyi járás főszolgabirája, mint első fokú rendőri hatóság felszólítja a mórki r. kathN hitközség elöljáróságát., hogy a r. kath. templom körül épített drót kerítést 3 nap alatt távolítsa el, mert ellenkező esetben az hivatalból, a községi elöljáróság álatl a r. cath. hitközség költségére fog eltávolittatni. Indokok. A mérki róm. kath. hitközség templomát 1891. évben hatósági engedély nélkül oly formán kerittette körül drót kerítéssel, hogy az elkerített területtel a templomot körül vevő, és a község ingatlan tulajdonát képező közforgalomra használt közteret megkisebbitette. Miután a telekkönyvi hatóság értesítése szerint, az elkeritet területet, de a maga r. cath. templom által elfoglalt földterület sincsen a r. cath. hitközség nevére telekkönyvezve, és miután igy az említett drót keritós önhatalmúlag a község tulajdonát képező ingatlan terűiéiből annak jelentékeny részét elkerítette, és ez által a közforgalmat lényegesen akadályozza, — alulírott hatóság által közforgalmi rendőri szempontból és a községi vagyon megóvásának, épségben tartásának ellenőrzése szempontjából az említett drót kerítés eltávoli- tandó volt, annyival is inkább, mivel hasonló indokokból, a mórki ev. ref. egyház által a templom körül hatósági engedély nélkül, önhatalmúlag épitett -drót kerítés már előzőleg hatóságilag eltávolíttatott. L'zen határozatot másolata vétiv mellett Veress András mórki lakossal, a mérki r. caih. hitközség elöljáróságával, és Mérk községi elöljárósággal közöltotni azon hozzáadással rendeltetik, miszerint utóbbi a kerítés eltávolításáról f. évi október hó 15-óig ezen hivatalhoz jelentését beterjeszteni köteles. Nagy Károly 1900. okt. 9 én Domahidy Elemér főszolgabíró, s. k. Jelen másolat hiteléül. Nagy Károly 1900 Október hó 9-én. Domahidy Elemér főszolgabíró.“ «.a r*“ íme a corpus delicti betüről-betüre le- másblva! TTat nem czudarság ez akár tartalmát, akár fogalmazását, akár pedig helyes- irását vizsgáljuk ? Azonban mellőzzük a nagy „magyar“ Domahidy Elemér kálvinista gondnok és főszolgabíró magyar-nyelv- és mondattani tudumányát és készültségét; a mi [ egyedüli feladatunk, a jelen alkalommal, e bosszutálló czudarság tartalmával' foglalkozni s az abban fölhalmozott valótlanságokat, magyarosan szólva : hazugságokat meg- czáfolni. De mielőtt ezt fen nők, tájékoztatás végett, szükségesnek véljük ezen lángoló gyülölség és valódi protestantiamugra, valló -bosszúból hozott határozat keletkezésének történetét röviden előadni. ___. A „Heti Szemle“ igen t. olvasói bizonyára élénken emlékeznek még Domahidy Elemer kálvinista gondnok és főszolgabíró ama törvényszegő engedélyére, melynek értelmében, Mérk község képviselőtestületének többrendbeli tiltakozása ellenére, a mérki ev. reformátusoknak nemcsak megengedte, még pedig „önhatalmúlag“, hogy a Mérk község ingatlan tulajdonát képező s a közforgalomra használt köztérből, 100 négyszögméternyi területet, 3*77négyszögméter hijjával, imaház építésére fölhasználhassanak, hímem" erőszakkal el... is. foglaltatta azt részökre. Ámde a mérki ev. ref. atyafiak meg nem elégedtek ezzel, hanem, fölbuzdulva Domahidy gondnokuk példáján, mir nix-dir nix még egy szép darabot hozzákeritettek a már előbb erőszakosan elfoglalt területhez. A községi elöljáróság, nagyon természetesen, erélyesen lépett föl ez újabb önhatalmú foglalás ellen, s követelte a kerítés lebontását, mit Domahidy el is rendelt úgy immel-ám- mal, de egyúttal meg is fenyegette a köz^' ségi bírót, hogy el fogja bontatm a Tőmt kath. templom kerítését is. S e fenyegetést igazolja a fenKOzölt impertinens határozat. TTsáFRögy': 'Érmagyar, áll Buda még ! Nenv- olyan könnyű dolog az, mint ő kelme gondolja, mert tapasztalhatta, hogy akadnak még független férfiak, kik azonnal rákoppintanák a hoszszu ujjak- és körmökre. E fölvilágositó sorok után áttérhetünk egész bátorsággal az „indokok“-ban fölhozott -valótlanságok lebunkózása-ós megczáfolására. A mérki róm. kath. hitközség nem 1891. hanem 1880. évben, tehát még az 1886. évi községi törvények keletkezése előtt, kerítette körül templomát; hatósági engedélyre egyá- talában nem volt szüksége, mert saját területét a sajátjából keritette körül, ennél fog~va füllentés, Domadidy azon állítása „hogy az el kéri tett területtel a templomot körülvevő és a község ingatlan tulajdonát képező közKikérdeztem hova való, mi járatban van itt, mit keres itt ebben az idegen világban, s ő hűségesen válaszolt minden kérdésemre. — Uram ! nyomorult féreg vagyok. A sors gonoszul megtréfált. Legutóbb Budapesten voltam alkalmazva, mint pinczér; jó dolgom volt ott, nem tagadom, de még jobb után áhítoztam. Ott hagytam az üzletet, s Miskolczra utaztam, mert ott kilátásom volt jobb, kényelmesebb helyet kapni. Ám, most iszonyúan bűnhődöm azért. Mikor Budapestről Miskolczra utaztam, a kupéból ellopták úti bőröndömet megtakarított csekély holmimmal, igazolványaimmal együtt. S bár mindent megtettem arra nézve, hogy holmim, vagy esetleg igazolványaim megkerüljenek, ám hasztalanul. Odaveszett mindenem örökre. Miskolczra érkezve, miután nem voltak igazolványaim, munkakönyvem, keresztlevelem, sehol sem kaptam alkalmazást; kenyér nélkül maradtam. A hatóságok, melyekhez segítségért fordultam, hogy uj munkakönyvhöz jussak, azzal utasítottak el: hozzak szülőhelyemről igazolványt. írtam szülőhelyemre igazolványért, onnan meg ezt a választ kaptam : nem ismernek, jelentkezzem személyesen, s igazoljam magam. Édes Istenem 1 Ezelőtt 30 évvel származtam el szülőfalumból mint 6 éves gyermek ; jó formán azt nem tudom, merre van, hát hogyan fogom én ott magam igazolni 1 — Ám nem volt más választásom, mint útra kelni s felkeresni szülőfalumat, mely Lemberghez körülbelől 50 kilométernyire fekszik. Nem lévén pénzem, gyalog indultam neki a nagy útnak, számítva arra, h°gy a jószivü emberek csak nem engednek majd éhen elveszni, s czélomat érem. Mig magyar földön utaztam, mindig akadtam jószivü emberekre, kik elősegítették utazásomat, ám itt hiába kopogtatok kollegáim ajtaján, szóba sem állanak velem. Alkalmazást sem tudok kapni, hogy egy kis pénzre tegyek szert, mert nincsenek igazolványaim. A hatóság ridegen elutasit, az emberek szívtelenül elfordulnak tőlem, napokig darab száraz kenyéren rágógom, ruhám szakadozik, ma-holnap lehull testemről és nincs senki, senki, a ki könyörüljön rajtam! A mint igy bolyongok az emberek között, néha iszonyú gondolatok lepnek meg. Szégyenlem bevallani, de már-már azon a ponton voltam nem egyszer, hogy— Istenem ments meg — lopni, rabolni, gyilkolni fogok. A hatóságok ridegsége, az emberek szívtelensége kényszerít reá. Hogy eddig nem vetemedtem odáig, nézze uram, ez a nyakamban lógó kis kereszt, megboldogult édesanyám ajándéka, mentett meg. Valahányszor kisértetbe jövök, ezt veszem kezembe, ezt csókolgatom, ezt kérem : mentsen meg a bűntől, az elzülléstől. Ilyenkor eszembe jut, hogy mi az én szenvedésem ahhoz képest, amit a keresztre feszitett szenvedett mi érettünk bűnösökért, s bár éhezem, de lélekben megkönnyebbülve folytatom tovább fárasztó utamat. Jobb az Isten az embereknél, ő czélomhoz segít anélkül, hogy bűnre vetemedném ! . . . S még talán tovább folytatta volna szomorú történetét, de vevők érkeztek s én kénytelen voltam az üzlethelyiségbe lépni. Egy koronát adtam neki. — Fogja — mondám — e csekélységet ; magam is szegény ember vagyok, nőm s tiz gyermekem van otthon, azok részére kell takarékoskodnom, nem tudok magán többel segíteni. Isten vezérelje, ne térjen le soha az erény útjáról, Isten vele ! Magára hagytam. S bár üzleti dolgokkal voltam elfoglalva, láttam, hogy emberem még sokáig forgatta kezében a kapott koronát, szemei könyben úsznak s ajkai mozogtak. Nem tudom, mit moroghatott magában. Keveselte-e a nyújtott adományt, avagy azon gondolkozott-e, hogy elfogadja-e azt tőlem,