Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-19 / 38. szám

‘38-ik szán*. IX. évfolyam. ázatniai*. 1900. szeptember 19 HETI SZEMLE. ^ " POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. /• Egy évre - Félévre - Negyedévre Tanítóknak ELŐFIZETÉSI ÁRAK: — — —-------— — G korona — fillér.--------------------------------3 „ ­----------------------------------1 50 „ és kézmüiparosokn&k egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő »ÁTIIO K Y KND U E. A lap kiadója : ; A ,PÁZMÁNY-SÍÁfÓ.“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ ozimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyiltiór sora 40 fillér. A. lap "írg jchmik minden szerdán. Lelkes ifjúság. Nyolczszáz egyetemi hallgató hangosan követeli, hogy a hazánk­ban már többször meggyalázott ke­resztet helyezzék el az egyetem ter­meiben. Oly jelenség ez, melylyel mindenesetre le kell számolni, mert ennek a jövőre nézve kiható belát­hatatlan következményei lesznek. Örvendenünk kell, hogy ez a moz­galom a haza reményeitől, az ifjú­ságtól indult ki, kiknek vállain fel­épülhet egykor a haza boldogságá­nak temploma. Tudtuk mi azt jól, hogy annak az áramlatnak, melyet már több mint három évtizeddel ezelőtt megindított ez ország határai közt a liberálisok uralma, egykor vétót fog mondani a társadalom. Az erkölcstelenség hegemóniájától megundorodik min­den jó érzésű kebel, s utálattal el­telve fordul el tőle. TTgy látszik, ez az időpont következett eh Sokkal önál­lóbbnak, függetlenebbnek, sokkal határozottabb jellemnek ismerjük a magyar ifjúságot, minthogy könnye­dén cserben hagyná azon eszmét, melynek égisze alatt diadalutat ké­szített a kereszt számára az egye­tem falai közzé. Hosszas küzdelem, szomorú viszonyaink higgadt mér­legelése előzte meg az elhatározást, mely megérdemli, hogy a magyar ifjúság nevét arany betűkkel vésse be lapjaira a kereszténység törté­nete. Akár vezet eredményre ezúttal a megindított aktió, akár nem, egy nevezetes tanulságot ^mindenesetre levonhatunk belőle és ez' az, hogy az ifjúság belátva a féktelen szen­vedélyek romboló hatását, a liberá­lis urajonr'ipmsztitásait erkölcsi és anyagi téren egyaránt, a kereszt oltalma alá menekül, s visszaköve­teli számára azt a tiszteletet, mely­től ellenei nap-nap után mindjobban megfosztani törekedtek. Itt van megaláztatásának határ­vonala. A metszőkés nem mozoghat ezután olyan szabadon, hogy eltá­volítsa a magyar cziinerből, nem merik ezután olyan bátran sárral dobálni, nem fogják játékszernek használni éretlen sihederek mulat­ságaik közepeit, — mert mellette van a magyar ifjúság, mely épen oly elszántan szokott Hégtéteit venni a sérelmekért, mint amily határo­zottan áll sorfalat kimondott szavá­nak szentsége mellett. Üdvözlet a nyolczszáz ifjúnak, kiknek osztályrészül az a fenséges hivatás jutott, hogy átalakítsák azt a szégyenletes képet, mely a jelen­ben hazánk társadalmából vigyorog felénk. Ezreket fog vonzani az a nyolczszáz ama zászló alá, melyet a napokban diadalmasan kibonhtfJF Es ha kilép majd az életbö4é'^a generálié, joggal remélljük, épen oly erős kézzel fogja kiseperni a társadalomból a szemétdombokat, mint azt most az egyetem falai közt cselekszi. Ez a fellépés bizonyára min­denkit meglepett. Az ellenfeleket talán még jobban, mint akik öröm­mel vettük az aktió hírét. Ne gon­dolja azonban senki, hogy ez a fel­lépés szalmatüz csupán, mely nehány nap alatt el fog aludni. Hosszas hallgatás, birkatürelem előzte azt meg, mely most már többé szuny- nyadni nem képes. Az a feltolako­dás, mely szerénytelen egyénektől a társadalom rétegeiben itt is, ott is tapasztalható, töltötte meg lassacs­kán csordultig azt a poharat, mely most kilocscsant a töltögetők fejére. Ideje is volt! . . . Közéletünk enervalt állapotának, annak az egész­ségtelen átalakulásnak, mely pár évtized alatt rohamosan fejlődött az irodalomban és a társadalmi érint­kezés téréin, valahára véget kell vetni. Foglalja el ajellem a megillető helyet, terjedjen az országban az erény, becsületesség kultusza, a ku- fárokat ki kell űzni abból a műkö­dési körből, mely a közvélemény TÁRCZA. Utazás Jaremczébe. A Budapestről Szaimáron áthaladó gyorsvonatMároiaros-Szigetet elhagyva, azon gyönyörű völgyön halad keresztül, melyet a magyar föld igazi folyója, a Tisza'használ feli arra, hogy benne medret alkosson, s vi­zeit levezesse a Magyar-Alföldre. E folyó partján megy a vasút a határ felé, érintve Botskót, Rachót, e kies fekvésű helyeket, végre elérkezik hazánk utolsóelőtti állomá­sára, Kőrösmezőre, mely nagysága, központi, s kedvező fekvésénél fogva a magyar vasutak végső pontja lett. Ide futnak be a lengyel vasutak, melyek a tovább utazókat a messze kelet felé viszik. Itt szállottam ki s töltöttem pár napot. Tervem az volt, hogy nem is megyek tovább, de ismerőseim elmulaszthatatlan kötelessé­gemmé tették, hogy a lengyel vasúttal Ja- remczóbe is kiránduljak, még pedig vasárnap délután, mert ezen a napon a közeli falvak ezrei keresik fel e nyaraló helyet. Midőn ajánlatukat elfogadtam, utitársat is adtak mellém, ki e vidéket ismeri s nekem magya­rázattal is szolgál. Délután félhárom órakor előállt a len­gyel vonat 11 kocsival, melynek már a moz­donya is elárulja, hogy hegyek közé készül, külső alakja is más, minta miénknek; kizáró­lag hegyi vasút, az egész hatalmas, nagy és erős. Alig hogy beszálltunk, már is elhagy­tuk az utolsó magyar állomást, Zemirt, hol a határkövet látni azon okból nem lehet, mert az alagutban van. Az alagútból kijövet kezd a vidék mind szebbé és szebbé válni s csakhamar jön Woronienka, az első len­gyel állomás, hol a kirándulók kezdenek felszállani. A mint a vonat tovább ment, a vidék olyan hatást gyakorolt rám, mint a Tátra vidéke. A hegyek oldalait fedő gyö­nyörű fenyvesek, a völgynek tarka színben pompázó virágai varázsképet nyújtanak, mígnem a vonat a völgy egyik oldaláról a másikra átcsapva, szakadatlanul hegynek megy, végre Worachta állomás előtt megáll s innen lefelé, önsúlyánál fogva oly sebes­séggel halad, hogy a gépet állandóan fékezni kell. A vorachtai állomás után azon völgybe lép a vonat, melyen a lengyelek folyója a Pruth folydogál. Vize nem nagy, — hisz majd forrássánál vagyunk, de mint hegyi pataknak medre öblös, telve kövekkel. Itt szegődik mellé a vasút s érinti Tarlaror és Mokulyozin állomásokat, hol utasokkal any- nyira megtel, mint vasár- és ünnepnapokon a „Zugliget“ és „Hűvösvölgy“ felé induló villamosok, melyeken a főváros ezrei szok­tak kirándulást tenni. Háromnegyed négy órára járt az idő, midőn a gép fütyölt s a vonat hajmeresztő mélységen, légben függő hídon átrobogva, „Jaremcze“ állomás előtt tüszkölt. Először is megnéztük a nyaraló helyet. Ez hegyek által teljesen körülzárt gyönyörű völgykatlanban fekszik, melyet a Pruth szel át. A nyaralóhely közepén a lengyel országút vezet keresztül, mely mellett fákkal övezett nagy kertek vannak s köztük itt-ott fából készült, többnyire emeletes nyaralók. Az egyes házak elhelyezése reám azon hatást tette, mint a Barlangliget a Tátrában; de mig itt inkább a Pruth által alkotott termé­szeti szépségek, addig ott az itteninél is gyönyörűbb fenyvesek kölcsönöznek a táj­nak értéket. A nyaralóhely végén egész vá­ratlanul magam előtt láttam azon hidat, melyen az előbb a vonat átrobogott. Való­ban festői látvány! Négy óriási lábon áll a kőhid ; a lábok magassága harmincz, a hid

Next

/
Oldalképek
Tartalom