Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-05 / 36. szám

„HETI S Z E M L E“ 36-ik szám.) howázki gróf ügyében a katonai becsületbi- róság Ítéletének revíziója várható. A király katonai irodája ugyanis felülvizsgálás czél- jából bekérte az ügy összes iratait. — Le- dohowszki és Tacoli dolgaihoz némileg ha­sonló eset, történt, most Salzburgban is. Egy egyéves önkéntest meglökött néhány német­nemzeti diák az utczán és pedig állítólag azért, hogy az önkéntes, a ki a bécsi Norica czimü katholikus egyesület tagja, összeütkö­zésbe kerüljön a tiszti becsületbirósággal. A jelenetről néhány tiszt tudomást szerzett s a becsületbiróság határozata az volt, hogy az egyéves önkéntesnek ki kell hivni a diákokat. Mikor pedig az önkéntes kijelen­tette, hogy nem párbajozik, a becsületbiró­ság úgy határozott, hogy az önkéntes soha sem kaphatja meg n tiszti rangot. — Nem is kell mondanunk, hogy az osztrák katho- likusoknak ezen mozgalmát mi is helyesel­hetjük, és igen örülnénk, ha nálunk is meg­mozdulna a kath. közvélemény ilyen irányban. Dj cseppkőbarlang. Kelheim bajorországi városban Rederbacher mérnök mésztelepén néhány napja sziklarepesztós közben, tágas cseppkőbarlangra bukkantak. A mennyire eddigelé megállapították, a barlang észak­keletről délnyugatnak húzódik s körülbelül száz méter hoszu és ugyanennyi a szélessége is. A magassága azonban csak tizenöt mé­ternyi s ennyi sem mindenütt, beljebb már csak meghajolva, sőt térden csúszva lehet járni. Lehet azonban, hogy még folytatása is van a barlangnak s hogy ott térfogatána ' megfelelőbb a magassága. A mi magát a barlang belső képét illeti, csudásan szépnek mondják. Menyezetéről milliónyi üvegszerü s alig tolltok vastagságú csövek lógnak sű­rűn lefelé, olyik fél méter hosszú, kristály- tiszta vizcsöppek tapadnak rajtuk s egész­ben olyanok, mintha csillogó jégcsapok volnának. Másutt olyan a barlang bolthaj­tása, mintha csillogó jégcsapok volnának. Másutt olyan a barlang bolthajtása, mintha hófehér csipkediszszel volna beszövődve. Közbül mindenféle cseppkőoszlopok meredez- nek a legkülönfélébb formában. A barlang egyik odújában szinte átlátszó jéghegy kép­ződött, a melynek lábánál vékony kristály­patak csörgedez, a tetőről pedig megszám- lálhatlan jégtü villog. Tolvajok iskolája. Érdekes zugiskolát fedezett fel a napokban Essen németországi városban az ottani rendőrség. Az iskola a tolvajok iskolája volt, ahol a rablásra haj­landó apró csemetéket s elzüllött csavargó­kat oktatták ki a tolvajmesterségek köuy- nyebb-nehezebb fogásaira. Az „oktatók“ fő­leg a női osztályból kerültek ki, a kik addig „tanították“ a tanítványokat, mig a biztos kézügyességre szert nem tettek. A tolvaj­iskolának egész rendszere volt s Essen egyik külvárosának legfélreesőb zugában volt. Azok a kezdők, kik már némi gyakorlattal s kézü­gyességgel bírtak, „kirándulásokat“ tettek. Az iskolának „tagjai“ is voltak, akik azonban jpár vénebbek közül kerültek ki. Leginkább & zsebtolvajlás művészeti szellemében nevel­ték a kezdőket, akik most kénytelenek az iskola nélkül gyakorlatilag tovább tanulni a mesterségüket. Felhívás- Értesítem e város iparosait, hogy iparos tanonczaikat az 1900—1901-ik tanévre folyó évi Szeptember hó 1-től 9-ik napjáig Írassák be, — még pedig hétközna­pokon a szerdai nap kivételével a mikor beiratkozás nincs, — délelőtt 11—12 óráig, vasárnap pedig d. e. 10—12 óráig. Felkéret­nek tehát az illető iparosok, hogy tanon­6 __ = ____ =__= _ cz aikat a jelzett napokon és órákban beirat­kozás végett a szatmári ev. ref. elemi iskola lV-ik osztályába ellenőrzőkönyvecskéjökkel együtt annyival inkább küldjék fel, mivel a későbben jelentkezők mulasztóknak fog­nak tekintetni. A tanítás 1900 szeptember 10 napján hétfőn kezdetik meg. Szatmártt, 1900 auguszt. 23. Dr. Korbay főkapitány. Magyar pezsgő a párisi kiállításon. A párisi kiállítás zsűrije már kihirdette a bí­rálatok eredményét. A magyar pezsgők elő­kelő helyet foglalnak el a jutalmak rang­sorozatában, a mi annál is feltűnőbb, mint­hogy a túlnyomóan franeziákból összeállított zsűri éppen nem volt azon, hogy pezsgőbo­rainkat elnéző, vagy enyhe megítélés által könnyű diadalhoz juttassa. A legnagyobb kitüntetést, melylyel magyar pezső díjazva lett, Belatini Braun Artur velencei (fejérm.) pezsgőgyáros kapta „Domino sec“ pezsgőjéért, mely az aranyéremmel lett jutalmazva. Ez az eredmény egyrészt a — saját iparában érdekelt. — franczia zsűrinek tárgyilagossága és szigorú részrehajlatlansága mellett bizonyit, másrészt épp oly fényesen igazolja hazai iparunk fejlődésében azt, hogy a pezsgő- gyártás terén is megálljuk a próbát s nincs szükségünk arra, hogy a külföld előtt is ki­tűnőnek elismert pezsgőboraink helyett drága franczia pezsgőt fogyaszszunk. Á levelező-lapok netovábbja. Nincsen talán az égen sem annyi csillag, mint a mennyi féle, fajta levelező-lap van az egész világon forgalomban. A legtöbbje — kivéve persze számtalan torzgyártmányt — igen csinos, sőt művészi kiállítású, örömére a szorgalmas gyűjtőknek — a bakfisoknak. No, ha olyan levelező-lapotkapnakimádói któl, mint. a minőt a „Pallas“.vállalat kibocsátott, csakugyan boldogok lehetnek. Mert e lapok csinosak. Egy szobrásza magyar kereszténység kilenczszázadosünnepére megörökítette Mária reliefképét domború veretű ezüst fémlapon. Papírra erősítve, levelező lapokká alakulnak, lehel rájok czeruzával és tintával Írni, s bár áruk egy korona, mégis nagy kelendőségnek örvendenek, mert rendkívül szépek. Fertőző betegségek ellen, melyek legin­kább az egészségtelen ivóvíz által terjesztet­nek, biztos óvszer a tiszta egészséges ás­ványvíz. Felhívjuk tehát szives olvosóink figyelmét a „Kristály“ Sz. Lukácsfürdői hegyi forrás hirdetésére, Veszet kutyát találtak a város külterü­letén, minek folytán a főkapitány 40 napig tartó zárlatot rendelt el, mely idő alatt a kutyákat szájkosár nélkül utczákra és köz­terekre bocsátani nem szabad. 8983 szám. k. ü. 1900. Árlejtési hirdetmény. A szatmári kir. ügyészség fel­ügyelete alatti szatmárnémeti kir. törvényszéki központi és a hatósága területén levő nagy-károlyi, —nagy­bányai, — nagy-somkuti, — erdődi, — halmii, — szinyérváraljai, — fe­hér-gyarmati, — és máté-szalkai kir. járásbirósági fogházakban le­tartóztatottak rendes élelmezésének, valamint a beteg letartóztatottak számára orvosi rendelvény alapján kiszolgáltatandó étadagok és élelmi szerek kiszolgáltatásának a jövő 1901. évi január hó 1-ső napjától kezdődő egy évre, esetleg az 1901. 1902. és 19Ó3. évekre leendő bizto­sítása czéljából, a vezetésem alatti kir. ügyészség hivatalos helyiségé­ben folyó évi szeptember hó 14-én délelőtti 10 óra­kor zárt ajánlati versenynyel egy­bekapcsolt nyilvános árlejtés fog tartatni. Az egy koronás bélyeggel ellá­tott és az alábbi kellékeknek meg­felelőig kiállított és fölszerelt zárt írásbeli ajánlatok az árlejtés meg­kezdéséig az alólirt kir. Ügyészség­nél nyújtandók be. Később érkező ajánlatok, valamint az árlejtés befe­jezése után tett utóajánlatok figye­lembe nem vétetnek. Az írásbeli ajánlatban kiilön- külön ajánlat teendő : 1. ) a rendes étadagra nézve, mely áll, 35. centiliter leves, 35. centiliter főzelék (hús napokon IOV2 dgr. csont és zsiradék mentes hús) és 56 dekagramm kenyérből; 2. ) a böjti étadagra nézve, mely áll 112 dekagramm kenyérből s végül 3. ) a betegek részére kiszolgál­tatandó étkekre nézve, mely utóbbi ajánlatnál a számvevőileg megálla­pított kikiáltási árhoz viszonyított százalék leengedés mennyisége tün­tetendő ki. A bánatpénz összege 1600 ko­ronában állapittatik meg, mely kész­pénzben vagy szabályszerint bizto­sítékul elfogadható értékpapírokban az ajánlathoz melléklendő, a szóbeli árlejtésben résztvenni kívánók által pedig az árlejtés megkezdése előtt leteendő, kiemeltetvén, hogy még le nem bonyolított más hasonló válla­latnak letétben levő biztosítéka, il­letőleg az arra való hivatkozás az előirt bánatpénzt nem pótolja. A kir. ügyészség által nem is­mert vállalkozók előéletük és va­gyoni állapotúk iránt magukat a zárt ajánlathoz melléklendő, illetve a szóbeli árlejtésnél bemutatandó hatósági bizonyitványnyal igazolni tartoznak. A piaczi árak alapján számve­vőileg megállapított kikiáltási ár 1. ) a rendes étadagra nézve 28 fii. 2. ) a böjti étadagra nézve 20 fii. A betegek részére kiszolgálta­tandó étadagok kikiáltási árai, va­lamint a részletes árlejtési feltételek étlap és piaci árjegyzék, a kir ügyész­ség irodájában, a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Az árlejtési föltételek ismerete, valamint az, hogy az ajánlattevő magát azoknak föltétlenül aláveti, ez írásbeli ajánlatban kifejezetten megemlítendő. Szatmár, 1900. szept. hó I-én. Dénes Lajos kir. ügyész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom