Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-16 / 20. szám
6 „TI E E M L E“ (20 ilc szám.) Az élet és a vagyon. Egyik a másikat kiegészíti, mert az életben rászorulunk a vagyonra, vagyon nélkül pedig nem ér az élet sokat, amit az is bizonyít, hogy mindenki vagyon szerzésre törekszik. Csakhogy kevés azoknak a száma, akik erre képesek a mindennapi keserves munka mellett. Ennek oka az, hogy a legtöbben figyelmen kívül hagyják a sors által nyújtott szerencsés véletlenek eredményét. Mert aki ezzel foglalkozik, az nagyon jól tudja, hogy minő sokan vannak, akik jólétüket csak annak köszönhetik, hogy nem mulasztották el kiaknázni azt a páratlan alkalmat, melyet az osztálysorsjáték nyújt az abban résztvevőknek. M aga e sorsjáték az életet és pedig a vagyonos életet jelenti a nyerőre nézve, akiknek eddig se szeri, se száma. Különösen a Török A. és Tsa. bankház (Budapest, Váczi- körut 5.) jutott abba a szerencsés helyzetbe, hogy vevőinek rövid idő alatt több mint bárom millió koronát fizetett ki, ennélfogva a sorsjegyvásárló közönség figyelmébe ajánljuk Török A. és Tsa. bankházát, mely megbízhatósága, pontossága és szerencséje folytán amúgy is kiérdemelte a közbizalmat. Adóügy. Miután a folyó 1900. év második negyed második havába léptünk, mindenki az 1883. évi 44. t.-cz. 55 §-a értelmé- ban felhivatik, miszerint úgy az állami, mint a községi adó és útadójának második negyed részét a múlt évi adókivetéshez arányitva folyó évi május hó 15-ig a városi pénztárba fizesse be. Pap Géza, h. polgármester. Hirdetmény. A városi állatorvos bejelenti, hogy a külterületen két drb. sertés sertés- colerában elhullott, a zárlat a külterületen elrendeltetvén, midőn ezt a város közönségével tudatom, egyúttal felhívom a város közönségét, hogy a beteg vagy elhullott sertéseit hivatalomnál annál is inkább jelentse be; mert a mulasztóval szemben az állategészségügyi törvény értelmében a legszigorúbb eljárást fogom megindítani. Szatmárnémeti, 1900. május hó 8-án. Dr. Korbay főkapitány. Termény árak. Szatmáron Termény métermázsánként frt kr | frt ki Tiszta búza — — — 6 70 1 6 80 Kétszeres — — — 5 80 5 90 Rozs — — — 5 60 5 80 Árpa — — — 5 — 5 20 Zab — — — 4 40 4 60 Tengeri — — — 6 — 6 10 Kása - — — 10 80 11 — Fehér paszuly — — 5 40 5 50 Tarka „ — — 4 50 4 80 Szfiva — — — 18 — 20 — ,r füstölt — — — — — — 40 Repcze 10 20 Krumpli zsákja — — 1 1 Szalonna — — — 56 — — — |Í|H *,•*. yl’ "f' ff' íj® §j® (*>f® ®Y® @r® <3f® Legnagyobb nyeremény legszerencsésebb esetben 1.000.000 korona Az összes 50,000 nyeremény jegyzéke. A legnagyobb nyeremény a legszerencsésebb esetben l.««0,«00 korona \ nyeremények részletes beosztása a következő: Korona _CL> "<L3 N tea ö-a> £2. N3 CA-ü 1 1 X 3 X X X 3 1 5 & ; 3 31 67 3 433 703 1338 OO 31*700 3000 4000 50 3000 3000 jutalom nyer. á * W n m w » 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 9 n 9 9 9 9 9 9 9 9 9 600000 400000 300000 ÍOOOOO 90000 80000 70000 60000 40000 80000 35000 30000 15000 ÍOOOO 5000 8000 3000 ÍOOO 500 300 300 170 130 ÍOO 80 40 Nyújtsunk kezei a szerencsének! Már sokan szerencsések lettek egy nálunk vásárolt sorsjegygyei! Az egész világban a legnagyobb esélyekkel bíró magy. kir. szabad, osziálysorsjátek legközelebb újból megkezdődik. 100,000 sorsjegyre 50,000 pénznyeremény jut, tehát az oldaliálló nyere- ményjogyzók szerint a sorsjegyek felét pénz- nyereménynyel húzzák ki és egy külföldi sorsjáték sem képes aránylag ily nagy nyereményeket felmutatni, mint a mi magyar osztálysorsjátékunk. Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben egy millió korona. Egészben tizenhárom millió 160,000 korona lesz kihúzva és az egész vállalat állami felügyelet alatt áll. Az eredeti sorsjegyek tervszerű árai az I. osztályhoz egy nyolezad (Vs) frt —.75 vagyis 1.50 korona egy negyed (V*) „ 1.50 3.egy fél (V«) ,, 3.— „ 6.egy egész (Vi) „ 6.— n «•50,000 ■Ciff 13.160,000 utánvét mellett vagy az összeg előzetes beküldése ellenében. Hivatalos tervezet díjtalanul. Megrendeléseket eredeti sorsjegyekre, tekintettel arra, hogy a húzások f. é május hó 17. és 18-án lesznek f. é. május hó 17-ig kérünk hozzánk beküldeni. Török A. és Tsa. IPWT bankház Budapest, V., Váezi-körut 4 a. Fiók: MUZEUM-KÖRUT 11. Sok és nagy nyereményt fizettünk már ki vevőinknek és pedig rövid idő alatt körülbelül három millió koronát. Rendelölevél levágandó. Török á. és Társa föelárusitók Budapest. 1. o-zi. m. kir. szab. osztálysorsjáték eredeti sorsjegyet Kérek részemre a hivatalos tervezettel együtt küld ni. jntánvételezni kérem Az összeget korona összegben jpostantalványnyal küldöm.^ A nem tetsző törlendő. BEER S ARI JEL ASZFALT, MŰKŐ és CZEMENTÁRU 6TÁR0S. SZATMÁR, REFORMÁTUS GYMV. MELLETT Ajánlja I. a czementlapjaitt, minden, szin és nagyságban, elválal csatornázásokat, aszphalt, granitt, Teroszó és betton burkolásokat. Templomok, iskolák, folyósók, konyhák, és járdák burko- lásait. Továbbá mindennemű czement áruk készítését a legjuiányosabb árakban. Nedves faiak aszpalttali szárazzá tételéért, valamint az áltálam készítetett összes munkákért felelőséget vállalok. Költségvetések és rajtok dijtalanul küldetnek. cr:U