Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-09 / 19. szám

J1 E T I SZEMLE“ (19-ik szám) 3 közjövedelmet igénybe venni ne kelljen, a legkedvezőbb alkalom lenne arra most, ha az osztrák-magyar állami banktól az 1899. óv végéig be nem váltott egyforintos bank­jegyekből az államra háramló egész összeg ezen alapra fordiHatnék ; ez a bank-közösség folytán oly összeget tenne ki, mely egy ily­nemű üdvös intézménynek méltó alapjául szolgálhatna. Ezenkívül fizesse be azon alap javára minden pénzintézet alaptőkéjének 5% át s további tiszta jövedelme után szintén évi 5%-ot. Az ekkép begyült tőkék helyeztessenek el tisztán állampapírban s szükség esetén ily minőségben adassanak kölcsön a segélyt igénylő pénztáraknak, úgy hogy ezek köte­lesek ezen kölcsönt az állampapír után járó kamataival együtt visszafizetni s mig vissza nem fizetik, addig se osztalékot, se a keze­sségnek jutalékot ne adhassanak, se uj kölcsönt ne utalványozhassanak. Ezen alapra az állam által letett, úgy az egyes intézetek által befizetett tőkék megmaradnának az állam, illetve az illető takarék-pénztárak tulajdonai s az értékpapír­kamat évenkint, a tőke pedig a vállalat megszűntekor nekik kiadandó lesz, tehát tőkét nem veszt sem az állam, sem az inté­zetek, hanem csak segítő alapot teremtenek, mi már azért is fontos, mert óriási állam­papír összeg nyer így idehaza elhelyezést, tehát az államkincstár, midőn igy egyrészt a vidéki takarékpénztárak biztonságát meg­teremti, saját maga papírjainak is teremt biztos elhelyezést. így látnok mi biztosítva a vidéki ta­karékpénztárakat a megtámadtatások ellen; mert ha tudja a betevő, hogy a takarék- pénztárnak ott áll háta mögött a központi segítő alap, bizonynyal nem fog tőkéje kivé­telére rohanni s igy a bármely okból fel­merülhető időközi nehézséget minden intézet könnyen ki fogja heverni. Viszont, hogy ezen segély nem vétetik igénybe méltány­talanul, biztosítja a hozzákötött tilalom, mert bizonynyal igyekezni fog minden pénzintézet gyorsan rendezni azon segély-kölcsönügyletét, amely jövedelmét és jutalékait s uj kölcsön­nyújtását, azaz üzletét leköti. 3. Végre czélszerünek és elkerülhetet­lennek tartja a kamatláb leszállítását és a kis, azaz 100 koronától 1000 koronáig ter­jedő jelzálog-hitelt. A vidék és kisbirtokosság emelésére legszükségesebb és legczélszerübb a kis, azaz 100 koronától 1000 koronáig való jelzálog- hitel, de sajnos, ez a mai viszonyok közt nemcsak költséges, de a vidéki pénztárak a mai rendszerrel nem is bírják meg, mert mint kötött tőkét, a felsőbbek perhorreskál- ják, egyéni átforgatása pedig a v. t. központi jelzálog-bankra oly nehézkes és költséges, hogy ez irányban tett kísérleteknél nem lehetett megtalálni a módot, mely szerint ezen leghelyesebb üzletág gyakorlatilag a központi bank, a vidéki takarékpénztár és felek részére életképessé tétessék s igy arra kell törekedni, hogy a kis jelzálog-követelés engedményezése daczára a vidéki takarék- pénztárak maradjanak a felekkel egyéni összeköttetésben, viszont az engedményes központi intézet folyó számlaszerü elkönyve­léssel cumulative kezelje egy tömegben az egyes vidéki intézetektől átvett jelzálog­összeget, s mig a felek egyénenkint a vidéki pénztárnál fizetik lejárataikat, a vidéki pénz­tár évenkint egy tömegben fizeti a központi pénztárban esedékes összegét. A felvetett eszmék kétségtelenül egy gondolkozó fő, egy szakember productumai és sokat tehetnek a takarékpénztárak fellen­dítésére, a vidék hitelviszonyainak megjaví­tására. Kívánatos dolog, hogy a takarékpénz­tárak csoportosuljanak a zászló alá, melyet Stoll Béla a nagybányai takarékpénztár meg­bízásából kibontott. Szerintünk ugyan az orvosság kissé elkésve érkezett, a takarék- pénztárak bűnei büntetéséül a hitelszövetke­zetek rohamosan terjednek és a kisiparos, kisgazda élet-szükségleteinek, viszonyainak jobban megfelelnek, mint a takarékpénztárak, de minthogy a takarékpénztárak a hazai heterogén elemek minden részét tekintet nélkül kereset, lakhely, társadalmi viszony, nemzetiségre keretükbe ölelik, gyökeres reform után kétségtelenül nagy részét vissza- szerzik az elvesztett positiónak. Záró-vizsgálatok sorrendje. I. Az elemi tanítónő képző intézetben. Május 1.0. és 16.-án vizsgálat, a IV. osztban minden tantárgyból. Május 28., 29., 30., 31. és jun. 1-én a tanképesitő vizsgálatok Írásbeli része. Május 28., 29., 30., 31. és jun. 1. én az I. II. és III. oszt. magántanulóinak vizsgá­lata. Junius 1-én d. u. 4 órakor vizsgálat a testgyakorlásból az I. és II. osztályban. Junius 2.-án vizsgálat az I. osztban : hittan- és neveléstanból ; a II. A./ osztban : hittan- és módszertanból; a II. B/ osztban: hittan- számtan- és geo­metriából ; a III. osztban : neveléstan- és algebrából. Junius 5. én vizsgálat az I. osztban: számtanból és nómetnyelvből a II. A./ osztban : neveléstan és földrajzból a II. B./ osztban : neveléstanból és német­nyelvből ; a III. osztban: módszertanból és történe­lemből. Junius 9.-én vizsgálat, az 1. osztban: módszertan- és természet­rajzból ; a II. A./ osztban: számtanból és magyar­nyelvből ; a II. B./ osztban : magyarnyelvből és föld­rajzból ; a III. osztban: hittan- és természettanból. Junius 12.-én vizsgálat, az I. osztban : magyarnyelvből és földrajzból ; a II. AJ osztban: természetrajzból és né­metnyelvből ; a II. B.) osztályban módszertanból, zene és énekből, a III. osztályban természetrajzból és német nyelvből, Junius 13.-án vizsgálat a III. osztban; háztartástanból, zene- és énekből. Junius 16.-án vizsgálat az I. osztban : zene- és énekből; a II. AJ osztban: geometriából, zene- és énekből; vei biztattak már a feltárás idejében is, a számitó ész tartalék bányákról jó eleve gon­doskodott s azért már 1799 ben az Adalbert bányát egy szállítási és lejáró aknával nyit­ván meg, egy uj területet nyitott meg. A sótelepet a szállító aknával 28'5 méter s a lejáró aknával 23’5 méter mélységgel érte el a jó sótelepet. A mélyítés szépen haladt előre s az aknának 42‘5 méterig való le­mélyítése után feltárták a sótelepet, 76 méter nyugatra, 57 méter keletre és 38 méter hosszúságban déli irányban. A kamara rendszer szerint lefejtés alá jött aztán a je­lenlegi talp színig, vagyis a földszintól 89 méter mélységig. 1822-ben a sótelepet kipuhatolni szán­dékozván, megindult a munka, de a só na- gyobbmérvü földes volta miatt abba kellett hagyni a munkát, helyette nyugati irányban mentek tovább a Gábor-bánya felé s bár egy szép fejtésü területre bukkantak, a fel­merülhető nagyobb kiaknázási költségek nem nagyon bőven fedezhetnék a kiadások költségeit, azért e területek kiaknázását ké­sőbbi kornak hagyták fenn. 1802-ben 27 méter mélységben szállító és 2472 méter mélységben lejáró aknával érték el a Mihály bánya sótelepót. A szállító aknát 46V2 méterig mólyitettók le, mely után a sótelepet 50 méter széles csarnokkal látták el s művelték lejjebb s mert a talpon egészen tiszta finom só réteget találtak, azért 13 évvel később a feltalálás után a csarno­kot 3'8 méterrel kiszélesítették. 1842-ben a karzatról a csarnokban Kelet felé a sóréte- gek puhatolása végett két vágatot indítottak meg és pedig kelet felé 57 méter hosszú­ságban, ebből északnyugatra egy f vágat, melynek a menyezete 21 méternyi magas­ságban elérvén a sótelep fedőjét, lassacskán vizbeömlések s romlások keletkeztek s igy a további kutatásokkal fel kellett hagyni s a beözönlő vizeket pedig ki kellett huzni a felszínre, hogy a bányát tovább művelhes­sék. Hogy ez szép eredménynyel mehessen, később a főtalp szintjéről két vágat nyugatra, ezekből pedig a főtalphoz párhuzamos 4 vágatot létesítettek a legtisztább sótestben. Az igy kibuvárlott területet 1854-ben vették művelés alá, mely tartott 1893 végéig, mikor is a nehézkesnek tűnt és igazolt szállítás berendezések miatt egy időre be lettek szün­tetve. A művelési talp — a bánya feneke — területe jelenleg 15543 m2, mélysége pedig 102.5 m. Aztán van a Gábor bánya, mely művelés alatt áll. 1821-ben nyitották meg, a lejáró akna volt akkor 35 m. s a szállító akna 23'5 m. mély, itt volt a sótelep. A két aknát 70 m. mélységben egy közlekedő vá­gattal kapcsolták össze. De mert az igy elért sótestet lefejtésre érdemesnek nem találták, ezért nyugoti irányban egy feltáró vágást indítottak meg, hogy jobb minőségű sót ta­láljanak. 98 méternyire haladtak ekként előre, mikor a fejtésre érdemes só testet megtalál­ták, délészaki irányban egy fővágat és ettől keletnyugati irányban 16 kereszt csarnok ké­szült 11 5 m. széles menyezettel. Az igy nyert terület a kamara fejtés rendszer szerint mun­kába vétetvén, ma is kiaknázás alatt áll úgy, hogy a fővágattal párhuzamos és az egyes ke­reszt csarnokokkal összekötő átvágások is üzembe lettek véve. A művelési terület jelen­leg 2090 6m2, mélysége pedig 105'6 méter. A sótelepet magát 1856-ban tárták fel 15 kutató aknával annyira, hogy terjedel­mét elég biztos adatokkal határozhatjuk meg. A kutató aknák mélysége 4—25 méter, a telep hossza circiter 5—8 kilométer, szé­lessége 2—3., átlagos mélységének 20 mé­tert véve fel, s tapasztalás szerint a földes

Next

/
Oldalképek
Tartalom