Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-04 / 14. szám
HETI SZEMLE“ (14-ik szám.) 3 s a „Körtvélyes“ nevű városi területek benépesítése utján volna ez a szaporítás elérhető. Ez a nagyfontosságu dolog. — Lehet-e képzelni rohamosabb és hatásosabb szaporítását a vevőközönségnek másként, mint telepítés utján. De van a telepítésnek az iparosok állandó foglalkozásán kívül más és pedig rohamosabb hatása is. Micsoda szép kereseti alkalom nyílik téglagyárainknak, kőműveseinknek, ácsaink- lakatosaink s egyéb iparosainknak pár száz tanya előállításánál, fölszerelésénél, a tanyák közt vezető utak, hidak, áteresztők stb. elkészítésénél. Ha semmi egyéb nem volna, mint ez az egy kereseti alkalom, már ez egymagában parancsolóan Írná elő az alulirt szövetkezetnek, hogy teljesítse azt az alap- szabályszerü kötelezettségét, hogy ily vállalkozáshoz jutásra iparos tagjait tőle telhető- leg, minden erejéből hozzásegítse. Azt hiszszük, kétségtelen, hogy ilyen hirtelen hatású, városunk egész gazdasági életében egyszerre megérezhető eredményű szaporítása a vevőközönségnek és az ipari munka-alkalomnak más módon el nem érhető. S épen mivel ez a meggyőződésünk, azért ismerjük kötelességünknek, fölajánlani közreműködésünket e telepítés czéljaira a t. tanácsnak s elmondani hogyan s miként gondoljuk mi a város áldozatai s megterhelése nélkül végrehajtani ezt a bizonyára nagyon életbevágó dolgot. I. Milyen legyen ez a telepítés? Kis gazdaságok-e vagy nagyok ? Bérlet-e vagy tulaj dón-szer zés ? A telepítéssel, s mint föntebb kifejtettük, bizonyára mindenki Szatmár-Nómeti sz. kir. város lakosságát, vevő-közönségét, adófizető polgárságát akarja szaporítani. A telepítés tehát nem tűzheti ki magának czélul önálló község alkotását, hanem csakis Szatmár-Nómeti sz. kir. várossal való szerves kapcsolat létesítését, a mit a telepítés terén foglalkozók műszóval „hozzátelepi- tés“-nek neveznek. Az uj telepesek a város közterheiben osztozni tartoznak és pedig lehetőleg úgy, hogy a telepítés a város adózó polgárainak a terhét csökkentse, a meglevő terheken borítandó be a szegényes tájat. A tanítónő ablakánál ülve valami horgolás félét tartott kezében, de nem dolgozott, csak nézett, nézett keresztül az ablakon mereven, révedező szemmel. Valaki jött az utcza túlsó oldalán, de ő csak akkor vette észre, mikor ablaka előtt elhaladva levett kalappal köszönte. De alig hogy köszönt, mint a ki hirtelen másat gondol, visszafordult. * A következő pillanatban már halk kopogás hallatszott ajtaján. S be lépett egy csinos barna fiatal ember a község kántor- tanitója. — Jó estét kollega ! — szólt barátságosan nyújtva kezét. Barna, durva volt a kéz, igazi munkás ember keze, ki sokat dolgozik, nemcsak az iskolában, hanem künn a szabadban is. Öltözete sem volt elegáns ; szürke, viselős ruha, zöld nyakkendő, térdig érő magas szárú csizma; de barna, szabályos vonásu arczárói ki látszott az intelligentia. A kisasszony a mily egykedvűen fogadta a látogatást, épen annyira kezdett érdeklődni az ifjú iránt, ki udvarias felléptével s kedves modorával a lehető legjobb benyoosztozzanak a telepesek is, de uj teher az ő révükön a várost ne érje. Olyan megoldást kell találni, hogy a telepesek a város megterheltetése nélkül állítsák elé öszszes szükségleteiket; utaikat, vizlevezetésüket, iskolájukat, templomukat, kisded-óvójukat, hatósági épületeiket, stb. Ha ez helyes, a mint kétségtelenül helyes is, akkor eljutottunk oda is, hogy megfelelhessünk arra a kérdésre, vájjon a telepeseknek egymástól függetlenül adjunk-e településre alkalmat, vagyis a város minden egyes telepessel, a hogy jelentkezik, önállóan tárgyaljon és szerződjék-e, avagy pedig a telepesek maguk között bizonyos szervezetbe foglaltassanak-e össze, s a város csak e szervezettel álljon-e szóba. A kérdésre a választ megadni nem nehéz. Bármily csábitó is az, hogy ki-ki a maga tetszése és igényei szerint kaphassa meg a területét, úgy és akkor, a hogy és a midőn leginkább van módjában; annyit és olyat, a minő neki legjobban megfelel ; de bizony az ilyen telepesekkel azután közczélu dolgokat alig lehetne csináltatni ; utakat, kutakat, vizlevezetóst, iskolát stb. ezekkel csak nyomasztó rendszabályok árán s csakis a városnak lehetne csinálnia, a mi annyi teherrel, munkával s igy költséggel járna a városra, hogy a telepítés ilyen módját amaz előre kitűzött elvvel, hogy a városra a tele- pitésből tehernek nem szabad származnia, homlok egyenesei ellenkezésben állónak s igy kizártnak kell tekintenünk. Mig a másik mód mellett, t. i. ha a telepesek bizonyos szervezetbe foglaltatnak össze, már van kire ráparancsolni a létesítményeket. A szervezet által elvállalt kötelezettségekből az egyesre már sokkal kevesebb esik s az is könnyebben elviselhető; mintha ez az egyes ember e kötelezettségek reá eső részét egymagában kisérlenó meg teljesíteni. A szervezet már hitelképes és pénzbeszerzésre, financirozásra alkalmas is, a mit az egyes telepesről nem lehet elmondani. Kimondhatjuk tehát, hogy a telepítésnek életerős szervezet utján kell történnie, amely egymaga képviseli kifelé az összes telepeseket. Természetesen eterheketannál könnyebmást tette reá. Sok mindenről esett szó, hosszasan és fesztelenül csevegtek. Az a komor, mólabus hangulat, mely megszállva tartotta szivét, mintegy varázsütésre eltűnt. Szerette a jelent, s egy boldogabb jövő körvonalai kezdtek kibontakozni lelki szemei előtt. Maradjon ozsonnáral — szólott hirtelen, — készséggel megosztom önnel azt a szerény nemüt, mivel egy szegény falusi tanítónő rendelkezik. Nem kellett kétszer mondani, — az ifjú szívesen maradt. Hogy is ne, hiszen olyan jól érezte magát. Mikor bizalmasabb lett a társalgás, a leány elmondta, hogy hajdan másképen volt minden, mikor még drága szülei éltek. Ma rendkívül sokat kell küzdeni. Aztán nem is akarnak ráismerni az emberek. Mennyi igaz- talanságot kell tűrni az életben. Az ifjú erőt vett magán, — nem panaszkodott, pedig nagyon egy sorsnak Voltak részesei. Panasz helyet elhatározó szó jött ajkára : — Kisasszony 1 A sors sújtott bennünket a múltban, s tálán sújtani fog a jövőben ben viselik a telepesek is közösen, minél többen vannak. Lehetőleg kis gazdaságot ugyan ; de sokat kell létesíteni, hogy egyrészt minél többen járuljanak igy a közterhekhez, másrészt minél inkább elérhető legyen az a czél is, hogy iparosaink, kereskedőink vevőközönsége lehető legjobban szaporodjék. Itt a városban is szemünk előtt látjuk, hogy a németi gazdák minő kicsiny területen képesek gazdálkodni, a minthogy ilyen városi határban más gazdaság okszerűen nem is képzelhető, mint a mely mindinkább a kerti s piaczi gazdálkodáshoz közeledik, úgy hogy pl. 20 k. holdnál lehetne megtalálni azt a mértéket, a mely az egyes tanyák számára átlagban számításba volna vehető. Már most bérlő legyen-e a telepes vagy tulajdonos ? A város pénzügyi érdeke a választ erre könnyen megadja. A városnak e területek esetleges jövedelmére állandóan szüksége van, e területek a város törzsvagyonához tartoznak, azt elidegeníteni a városnak se szándékában, se módjában nem igen van ; nem is áll más ut rendelkezésre, mint a bérleti rendszer. Persze ennek jó hosszú idejűnek, egy emberöltőt bizonyára meghaladónak kell lennie, hogy a telepesnek legyen meg az a tudata, hogy a mit ő a telepen előállít vagy befektet, az neki is, meg a gyermekeinek is biztosítva marad, ha a bérleti föltételeket pontosan betartják. Kell továbbá hosszú idejüknek lenni, hogy az első befektetések tetemes költsége törlesztődhessék ; hisz, ha csak lehetséges, e törlesztésnek az első években úgy is szünetelni kell, s talán csak az ötödik, hatodik évben veheti kezdetét, annál több idő kell ennélfogva a törlesztés befejezésére. Ötven, hatvan év tehát a legrövidebb béridő, a mit számításba venni lehetne. (Folyt, köv.) Hírek. Személyi hir. Öméltósága a püspök ur szombaton reggel Hámon József prépost kanonok és Hámon Róbert szentszéki jegyző kíséretében Nagy-Károlyba utazott. Tegnap este érkezett vissza székhelyére. — Ludmann is. Egyedül a csapást elviselni nehéz. Kössük össze sorsunkat, s legyünk segítő társai egymásnak. Én önt szeretem 1 S a mim van, két karom ereje, s állásom meg fogja tudni szerezni azt a kenyeret, mire szükségünk lesz. Csend lett a kicsiny szobában, csak két szív hangos dobogása hallatszott. Többet egyiksem szólt, csak kezet fogtak s egymás szeméből leolvasták boldogságukat. Pár hót múlva örök hűséget tettek Isten szent oltára előtt, s ezen szent frigyet, mely a romlatlan két szív között köttetett, megáldá az Ur. A remete tanítónő azóta boldog asz- szony, kiről nem mondhat rosszat még a falu postása sem, a mindig pletykázó zsidó boltosné. Feledve van a múlt, s nincs panasz a jelen miatt. Iskolából kijőve férjével össze ülnek s el-el mesélik, hogy hogy is lesz majd akkor, ha ... s itt gyönge pir jelenik meg az asszonyka arczán s kicsiny kezeivel hallgatást int.
