Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-09-13 / 37. szám

4 HETI S 'Z E M L Eu (37-ik szám). együtt dolgoznak. A jövő vasárnap fogják fel­szentelni. A szertartást — mint halljuk — szent- györgyi Jordán Károly, pápai kamarás, szaniszlói plébános végzi. Változás a tanitók közt. a vall. és közokt. miniszter Pécsi Lajos és Kaisz Gyula patóházi áll. elemi iskolai tanítókat a misztótfalusi, Ma­rosán János apai áll. isk. tanítót a patóházi, Szlávik Sándor misztótfalusi áll. isk. tanítót az apai állami elemi iskolához helyezte át. A kisasszonynapi búcsúra 220 főre menő zarándokcsapat ment a Mária-pócsi kegy helyre Ékkel Lajos, helybeli segédlelkész vezetése mel­lett. Az ájtatoskodó zarándokok 6 napi fárad­ságos utazásukból vasárnap este V2 7 órakor érkeztek haza. Lélekemelő volt a bevonulás. Már Vetés alatt számosán várták az érkezőket lobogókkal menvén eléjök, — melyeket fehér­ruhás leányok vittek. Kedves meglepetést sze­reztek elnöküknek a legényegylet tagjai is, kik zászlójuk alatt testületileg jöttek eléje s ők is az imádkozó menet soraiba olvadtak. A te­mető mögött már mintegy ötezerre növekedett az ájtatoskodók száma és ekkor a szürkülő al- konyatban kigyultak a gyertyák a 60 fehérru­hás leány kezében s felhangzott a hívők Má­riát dicsérő buzgó éneke mintegy versenyre kelve a kathedralis búgó harangjaival. A me­net a püspöki palota előtt kissé megállapodott, hogy a Főpásztor áldását vegye. A templom­ban rövid ima után Ékkel Lajos, s. lelkész meleg szavakban búcsút vevén zarándokaitól, visszabocsátá őket csendes otthonukba, hogy testi fáradalmaikat kipihenjék s élvezzék a lé­leknek ama csendes boldogságát, melyet csak a bünbánatban és őszinte ájtatosságban meg­tisztult lelkiismeret nyújthat az embernek. Nyilvános nyugtató. A felejthetetlen Er­zsébet királyné emlékére emelendő Örökimádás- templomra a szatmári kir. katb. tanító-, taní­tónő- és kisdedóvónőképző intézetek tanári kara és múlt isk. évi növendékei a következő- képen adakoztak: 1. A nevezett intézetek tanári kara adakozott..................................27 frt — krt 2. A tanítóképző növendékei . 5 frt 70 krt. 3. A tanítónő- és kisdedóvónő­képző növendékei . . . 21 frt 30 krt. összesen 54 Irtot. Ezen 54 frtnyi összeget alantirt napon egyházmegyénk méltóságos főpásztorához küld­tem be, hogy az egyházmegyei többi adomány­nyal együtt jusson rendeltetése helyére. Kelt Szatmárit, 1899. szeptember 11. I)r. Steinberger Ferencz. a képző-intézetek igazgatója. Az „Ugocsa“ czimü laptársunk a vásárát­helyezés dolgában tett megjegyzésünkre reflek­tálva azt mondja, hogy Nagy-Szőllősön nem akkor van a vásár, mikor a törvény rendeli és a város képviselőtestülete akarja, hanem mikor a vásárvámbérlő akarja. És tisztességes zsur- nalistikához méltó magatartással megrójja a már meg nem változtatható tényt. Hát ha úgy van, hogy Ugocsában a vásárbérlő dirigál, az nagyon szomorú dolog, úgy az elüljáróságnak mint a képviselőtestületnek nem csekély megaláztatá­sával jár. Önérzetes városokban sőt községek­ben sem tűrnék meg az ilyet, mert hogy a vásár mely napra tétessék át, azt nem a vá­sárbérlő szabja meg. Ő kérelmez, de hogy a kérelem teljesítve legyen, az a hatóság vélemé­nyétől függ. Ezután nem lesz nehéz rájönni, hogy a Nagy-Szőllősön kisasszony-napján meg­esett botrányért kit terhel a felelősség. Gyászünnepélyt rendezett e hó 11-én d. e. 11 órakor Erzsébet királynénk halálának évfordulója alkalmából a kir. kath. tanítóképző intézet „Vörösmarty önképzőköre.“ A tárgyso­rozatot az énekkar által szabatosan előadott gyászdal nyitotta meg, melyre Müller János IV. oszt. növendék talpraesett alkalmi beszédet mondott. Ölti Antal ügyesen szavalt egy al­kalmi költeményt. Schmiedt Ferencz felolvasása szintén dicséretet érdemel. Müller Lajos egy praeludiumot, Baranyi János zongorán egy gyászindulót korrektül adott elő. Steinberger Ferencz dr. igazgató meleg szavakkal ajánlotta az ifjúság figyelmébe, hogy őrizzék meg kegye­lettel évről évre királynénk emlékét. Dicséretre- méltó a képzőintézeti ifjúság magatartása, mert minden históriai nevezetességű alkalmat fel­használ, hogy hazafias érzületének külsőleg is kifejezést adjon. Városi közgyűlés. A f. hó 11 -én, hétfőn megtartott havi közgyűlés a főispán távollété­ben folyt le s ennek volt a következménye az is, hogy az I. oszt. számtiszti állásra a válasz­tást nem ejtették meg. Kevés tárgya volt kü­lönben a gyűlésnek, a mefyből kiemelendő a polgármester havi jelentése. E jelentésében ne­heztelő hangon nyilatkozik a polgármester azon hírlapi czikkekről, a melyek a közelmúltban jelentek meg s a melyek kritizálták a magistra- tus ténykedéseit. A polgármester jelentése után Kovács Leó v. b. tag állott fői s indítványt terjeszt elő, a mely szerint szavazzon a gyűlés bizalmat a tanácsnak. Ezen indítványt elfogadta a közgyűlés. A napirend folyamán felolvasta­tott a belügyminiszter leirata, a melyben enge­délyezi a Szatmár hegyen felállítandó önálló gyógyszertárt. Majd rendkívüli közgyűlést tűz­tek ki a Szabó Norbert kanonok ur által meg­vásárolt belső postakerti lanka birtok eladási ügyé­nek tárgyalására, még pedig október 9-ére, d. u. ,3 órára, majd utána közvetlenül ugyan­csak rendkívüli közgyűlést tűztek ki a Bocs kay-utcza rendezése ügyében a háztulajdono­sok által elfoglalandó utczatér eladási ügyének tárgyalására is. Ezután Kovács Leó v. b. tag indítványai kerültek napirendre; ezen indítvá­nyok azt tartalmazzá'k, hogy az iskolák fentar- tási költségeit vállalja el az állam, s a nagy pótadó miatt a papi fizetéseket szüntesse meg a város. A tanácshoz utasították az indítvá­nyokat. A Bugyi Gyula számtiszt fellebezését elutasította a gyűlés. A gazdasági szakbi­zottság előterjesztése alapján a róm. kath. egy­házfi fizetés-felemélési kérvényét nem teljesí­tették, azonban Gramma József gör. kath. lel­kész 100 frtnyi személypótlékot kapott, bizo­nyos feltételek mellett, 3 évre. Vásárhelyi Mik­lós végrehajtó 80 frtnyi fizetés javítást, a ren­dőrök és szolgák pedig 5°/o ötödéves korpótlékot kaptak. A közgyűlés V26 órakor végződött. A lövészegyesület által a Nagy-Bányára és Aradra kiküldőt^ tagok dicsőséget szerezve tértek haza, több jutalmat hozva magukkal. Tombory Virgil tett ki legderekasabban magáért, ő nyerte az értékesebb tárgyakat. Vaskaput készíttet a hidotuli róm. kath. temető bejáratához püspök ur ő méltósága. Régóta érzett szükséget szüntet meg ez által, minek minden kath. ember szívből örül. A kapu díszes, három nyílású, impozáns mű lesz, mely az uj töltés által betemetett régi kapu s a jelenlegi bejárás között, a temető keleti sar­kán lesz. Pád. sz. Antal perselyében e héten begyült 36 frt 18 kr. A fő ellenőrzési szemle a m. kir. hon­védségnél október 25 és 24-én, pótszemle nov. 9-én tartat!k a József főherczeg laktanyában. Ez ellenőrzési szemlén minden városunk terü- létén lakó a honvédáég legénységi állományába tartozó, a tényleges szolgálatnak már eleget tett egyénnek meg kell jelenni. A műkedvelői előadásra, mely szombaton este lesz, melyről már lapunk múlt számában megemlékeztünk, felhívjuk a közönség figyel­mét. Jegyeket Lővy könyvkereskedésében lehet váltani. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik fe­ledhetetlen leányunk, az élete tavaszán elhalt Gizellának temetésén megjelenni szívesek vol­tak s ez által mely bánatunkat enyhítették, ez utón is hálás köszönetét mondunk. Szatmár, 1899. szept. 10. Lauf József és neje. Nagy-Majtényban Haugg Leó plébános e hó 11-én ünnepélyes gyászmisét mondott a királyné lelki üdvéért, melyen ott volt a köz­ségi képviselő testület a főbíró vezetése alatt, a majtényi és gilvácsi tanuló ifjúság és a tan­testület, ezeken kívül nagyszámú közönség. Gyászmise alatt a majtényi zenekar játszott. Az Örökimádás templomára 15 frt gyűlt össze a perselyben. Dj közigazgatási járás. Máramaros vár­megyében a huszti járásba tartozott Bereznik, Dolha, Keveczke, Kusnicza, Lipcse, Lipcse-Po- lyána, Rókamező, Szucha-Bronyka és Zadnya községekből Dolha székhelylyel uj közigazgatási járás alakíttatott. Ez mind szép, semmi kifogá­sunk ellene, és ha igy a kormányzat könnyebb leend, még hasznos is lehet. De hogy azokat a csúf helységneveket meg nem magyarosítják, az már csakugyan nem szép. Az Ítélet. Körülbelül egy hónapja folyik már a hazaárulással vádolt francia tűzérkapi- tány, Dreyfus bűnügyének végtárgyalása a ren- nesi katonai bíróság előtt. Az itelet most lett kimondva. A bíróság Dreyfust bűnösnek mondta ki és 10 évi fogságra Ítélte. A rendőrség figyelmébe. Csak a napok­ban jelent meg egy főkapitányi rendelet, mely a viszont árusítónak a baromfi vásárlást szer­dán és vasárnapon d. e. 9-óra előtt eltiltja. Csak papíron van az ! A baromfi kereskedők már Vs 7. órakor elkobozzák, lefelpénzelik a piaczon a behozott baromfiakat a rendőr szemeláttára. Természetesen, mert az egész vásártérre, — hol a baromfiak eladatnak -— csak egy ren­dőr van beosztva, ha az egyik végén teljesiti az ellenőrzést, a másik végen nyugodtan vá­sárol a viszontelárusitó. ügy látszik, hogy meg van a jó akarat a közönséggel szemben, de nincs meg a kellő ellenőrzés, pedig a 106% pótadó­val szemben méltán megvárhatná a közönség, hogy legalább a piaczon mérsékelt árban szerez­hesse be baromfi szükségletét. A hadgyakorlatokról ma déli 11 óra 50 perczkor érkezett haza katonaságunk, — úgy a sorezredbeliek, mint a honvédség. Külön vo­natot bocsátottak rendelkezésökre, melyen bé­kében fértek el egymás mellett a császár és király csapatai. Most már kipihenhetik a fára­dalmakat, melyre — mint hiszszük — nem kis szükségük van. Október hatodika. A gyászos októberi nap félszázados évfordulójának megünneplésére or­szágszerte folynak az előkészületek. Minden nagyobb városban és községben megünneplik az „aradi tizenhárom vértanú“ emlékezetét. A fő­ünnepségek természetesen Aradon és a főváros­ban lesznek. Különös fénynyel ünnepli meg a vértanuk halálának félszázados évfordulóját az egyetemi ifjúság. A boldogolt Erzsébet királyné emlékére emelendő Örökimádás templomára adakoztak : 1). A kir. kath. tanítóképző intézet növendékei, Bőhm Endre, Bóday Sándor, Ginál Pál, Prin- czinger György, Vonház István, Gaál Lajos, Szolomájer József, Tóth Rudolf, Schmied Fe­rencz, Szabados Pál, Kozma István, Kreiger István, Némethy Sándor 20—20 krt, Müller La-

Next

/
Oldalképek
Tartalom