Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-12-13 / 50. szám

ü

„H ETI S Z E M L E“ (50-ik szám.)

3

jövőben megelégedés fog beállani ez ügyre vonatkozólag.

Majd ugyancsak a gazdasági bizottság javaslatára a közgyűlés Kertészffy Gábor pénztáros fizetését 100 írttal emelte. A rendészeti és nyugdíj-bizottság előterjesztése után Sárközy Adorján egyetemes gyógytudor oklevelét hirdették ki. És ezzel a gyűlés 5 óra után véget ért.

A magyar nemzet története.

Elbeszéli: Bodnár Gáspár.

Kiadja a szent István társulat.

Ára kötve 30 kr.

Ezrenkint jelennek meg a könyvpiaczon a majd bizarr, majd hajmeresztő, majd érzékiséget ingerlő, felnőttek részére gyártott mesék. A szerzők — főleg a külföldön — tekintélyes összegeket kapuak egy-egy regény után, a közönség pedig, midőn a munka utolsó lapját elolvasta, épen annyit tud, mint az első lap elkezdése előtt tudott. A regények olvasása az üres időt betölti, de sem az elmét uj ismeretekkel nem :tölti meg, sem a szivet nem gazdagítja. Ellenben minden értelmi felfogás elől elzárkozottnak kell lennie annak, kinek ismeretkörét bámulatosan ne szélesítené és Ítélő tehetségének szin* vonalát ne emelné egy tudományos munka elolvasása ; azért a tudósok századunk egyik jeligéjéül tűzték ki : a tudományt népszerűsíteni kell. Feli kell mutatni ama nagyszerű vívmányokat, — melyek nem kerültek könnybe vagy vérbe és melyek a lelket világosság és igazsággal töltik meg — köny- nyed modorban mindazok számára, kiknek szemei vannak a látásra és fülei a hallásra. E czól érdekében először a természettudományokat kezdték népszerűsíteni. S a természettudományok népszerűsítése üdvös visszahatást keltett. Az ipar. bámulatos haladását, a technika csodáit ennek köszönhetjük.

Lassankint azonban a többi tudományokat is : történelmet, földrajzi., gazdaságtant, aesthetikát stb. is kezdik bevinni a nép leikébe. S ennek sem marad el jótékony hatása. Erősíteni fogja a nemzeti érzést, fejleszteni a földmivelést, csiszolni az Ízlést. Hazánkban a tudomány népszerűsítésére — félszázadon keresztül — legtöbbet tett a a szent István társulat. Áldásos tevékenységében az egyház szellemét tartva szem előtt, a vallásosságot összeköti a tudománynyal és a tudományt a hazafisággal.

Jelenleg is egy ilyen könyvet ád a magyar nép kezébe. „A magyar nemzet története“ a czime ennek a könyvnek.

Megismerheti belőle a jó magyar nép a keresztény vallás áldásait, megtudhatja, hogy a sokat rágalmazott pápaság mily igaz barátja volt nemzetünknek : tanácsosai, pénzzel, sőt embereivel is mindig segélyünkre sietett, ha veszélyben voltunk ; és az események hátterében észreveheti az Isten ujját, mely mindig villámaival fenyegette meg a a nemzetet, valahányszor elpártolt az ősök hitétől, jámborságától, erkölcseitől. És ezeket az ősöket milyen közvetetlenséggel, milyen; élethűséggel állítja a szerző a magyar nép elé!

• . j

Mintha nem is a múltat olvasnék, hanem előttünk száguldanának aharczimének és. előttünk vívnák a daliás leventék az élet- halál harezot a szeretett hazáért. Különösen az Árpádok korát mutatja be élénk színezéssel s a tettek rugóit felfejtő, részletes

jellemzéssel. Hogy mily ügyes tollal ir a a szerző, annak illustrálására idézek egy néhány sort művéből :

Nem hallgattál ream, édes jó fiam!

Hogy Salamonnak háta mögött valami rósz tanácsadó lehetett, azt mindjárt gondolhattuk. Mert különben hallgatott volna a derék Ernyei ispánra, a ki a királynak csak javát akarta.

Vid nevezetű tanácsos volt az a sátán, a ki rossz szellemként vezette ez ifjú uralkodót. Ravasz, fondorkodó ember volt ez a Vid, a ki persze hogy a maga malmára hajtotta a vizet. Salamont már mint gyermeket hatalmába kerité. Az volt egyedüli czélja, hogy gyűlölné tegye a fejedelem előtt a herczegeket.

Eleinte csak úgy távolról példázgatott :

— Két éles kard nem fér meg egy hüvelyben — mondogatta. A mi becsületes magyar nyelven annyit jelentett, hogy :

— Mig ezek a herczegek az urak itt ebben az országban, te nem lehetsz valódi fejedelem. — Az ilyenek aztán hatottak a királyra,

Szerető jó édes anyja váltig csendesit- gette, kérlelte, hogy ne hallgasson Vidre. Hiába! A király már egészen Vid hálójába került.

Mikor aztán Dukász császár koronája is megérkezett, Lászlónak vitézsége pedig szájról szájra szállott, nem volt hatalom, mely a királyt megnyugtassa.

— Látod, uram, királyom, — szólott Vid kaján mosolylyal — hogy mindenki őket magasztalja.

Salamon hitt a csábitó szavának. Látszólag bókét kötött a herczegekkel egy esztendőre. hanem ez a béke csak színlelés volt.

... A király a szegszárdi kolostorban Viddel és hasonló gondolkozásu embereivel tanácskozott. Miről beszélgettek ? Azt csak ők tudták, meg Vilmos apát, a ki egy mel- lékczellában észrevétlenül imádkozott. Rémülve hallotta az apát, hogy a herczegek elvesztéséről tanácskoznak. Talán egy vadászatkor kellene őket láb alól eltenni, talán másképen és ha úgy nem sikerül, haddal kell őket megtámadni.

Az apát megrémült; fájt lelkének a gonosz beszéd, mert sajnálta a herczegeket. A kolostort apjok : Béla alapitá. Titkos embert küldött tehát az apát Gézához, hogy hírül adja neki a veszélyt.

Géza látván, hogy közel a veszély, László öcscsét nyomban Lengyelországba küldötte segedelemért.

Vid értesült erről. Rögtön azt tanácsolta a királynak :

— Ne várd be uram, mig a béke ideje letelik. Most vagy soha ! László távol van, Géza vadászik. Titokban reá törhetünk, elfoghatjuk. Aztán ha László jön is a csapatokkal, azzal a szedett-vedett néppel elbánhatunk.

A király anyja ismét kérte Salamont, hogy hallgasson ő reá és vesse ki szivéből gonosz szándékát. De az anya kérése sem használt 1

Salamon Vid markában volt, indulnia kellett Géza ellen.

Géza készületlenül állott a Tisza partján. Az első összecsapásnál látta, hogy a királyi csapatokkal meg nem mérkőzhetik. Csalódva szemlélte, hogy több vezető kapitánya meg van vesztegetve s átpártolt a király táborába. Ezek a kapitányok ugyan

igen megbünhődtek; mert Opos, a királyi csapatok bátor vezére, ellenségnek tartván őket, rájok rontott és lemészárolta őket. Oly nagy volt a vérengzés, hogy Opos a király vezére, még a csata után sem tudta letenni kardját, mert ujjai meredve maradtak a kard markolatán.

Géza ezután seregének maradókával fölfelé vonult, hogy találkozhassók Lászlóval, a ki hadával már közeledett. Végre Vácznál találkoztak is.

Mikor Géza Lászlót meglátta, szemeiben könyek rezegtek. Fájt becsületes szivének az árulás.

— Ne sirj bátyám, — vigasztalta László. Csak imént, a hogy beszélgettünk, úgy láttam, hogy az égből egy titkos kéz nyúlt le és fejedre koronát tett. Isten akarja, hogy tied legyen ez az ország.

Ezalatt Salamont Vid “csak biztatta hogy induljon a harezra.

Az ősz Ernyei hallotta a biztatást. Sírva kórtea királyt, bóküljön meg a herczegekkel.

A király látván Ernyei könyes szemeit, igy szólott:

— Ernyei ispán, úgy látszik, hogy te a herczegekkel tartasz ?

— Nem uram, — válaszolt Ernyei. De nagyon fáj, hogy véreiddel harczolsz. Atyja fiát, fiú atyját öli, gyilkolja.

Aztán Vidhez fordult;

— Csak te vagy egyedül, a ki dicséred ezért a királyt. Azzal ámítod, hogy a herczegek csak kaszásokat, vasvillás népet gyűjtöttek össze. Meglásd, hogy a mit majd ezer kaszás vág, tiz ezer villás sem tudja összegyűjteni. Különben legyen úgy, mint a király parancsolja, de bizony okosabban is cselekedhetnék.

Mogyoródnál találkozott a két ellenfél és véres csatában a herczegek győztek. Salamon király alig tudott elmenekülni.

A nap leszállón. Esti szürkület borult a tájra és a csatatérre, hol annyi magyar vitéz hullott el, Lászlónak megindult a szíve a tömérdek halott láttára. A mint nagy busán lépegetett, megismerte Ernyei holtestót. Ráborult és keservesen sirt.

— Ernyei ispán, — mondotta megin- dultan, — békesség barátja, úgy sajnállak, mint atyám fiát; mert szived és tanácsod telve vala békével. Aztán megcsókolta . . . és elvitette, hogy temessék el díszesen.

Tovább haladva, Vid holtestóre akadt.

— Téged is sajnállak, Vid — igy szólott a „kegyes“ László — bár mindig ellenségünk voltál. Bár megértettél volna ! Vigyétek, — monda aztán katonáinak, — temessétek el őt is. m

De a vitézek a véres te3tvórharcznak okozóját láták benne, szemének estek, port vetettek bele mondván :

— Sohasem tudott szemed jól lakni kincsesei és fónynyel; most lakjék jól szemed is, szived is — földdel.

Salamon király, a kit népe egészen elhagyott, a német császárhoz menekült; Géza vezért pedig a magyar nemzet királylyá koronázta (1074. évben).

Adatait a legújabb forrásokból meríti s meglátszik szép olvasottsága, bár a legendákat is, ha ezek tanulságosak s a kor és jellemhűséggel nem ellenkeznek, ügyesen szövi be az események szálai közzé. S ez eljárás a népnek szánt történelemben teljesen indokolt. A szerző a bevezetésben kérdi a néptől, melynek már húsz éve, hogy ir: Megfogsz-e érteni most? ... A ki ilyen nyelven és ilyen meleg szívvel beszól a népP