Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-02-22 / 8. szám
„HETI S Z E M L E“ (8-ik szám.) / ismételni nem fogja magát. Epen azért nézünk bizalommal a következmények elé, s hirdetjük egy uj aera kezdetét. Bánffy távozása eseményszámba megy, veié együtt romba dől az az alkotás, mely a liberális érdekszö- vetkezet szolgálatába állva szemérmetlenül intézte orvtámadásait erkölcs, becsület, vallás, hazafiság, köz- és magánvagyon ellen. Ki lesz vágva a nemzet testéből az az élősdi fanyiig, mely magát hizlalva távolról pompázik ugyan, de évről évre mindig jobban rongálja a százados tölgy, díszét, koronáját. Épen azért ünnepnappá avathatja minden jó hazafi azt a nevezetes napot, mely egy nagy nemzeti szerencsétlenségnek véget vetett, melyen hivatalosan kijelentették ország-világ előtt, hogy Magyar- ország zsarnoka, Bánffy báró megbukott. 2 Válasz a Nemzeti Iskola 1899 febr. 4-iki számában „Polgár iskolai“ által „Egy újabb botrány“*) czim alatt irtczikkre. A kentucby-i Mammuth barlang tavaiban apró lények élnek : a crusta ceak. Ezen állatkáknak a látszat szerint tökéletes szemük van, azonban egy finom metszés, a nagyitó üvegen keresztül egy pillantás . . . és észre veszszük, hogy az egész szemfényvesztés: a látó ideg egy összezsugorodott, elsorvadt, érzéketlen fonál. Van tehát ez állatkáknak látószervük, de nincs látásuk. Van szemük, de nem látnak. Ön tisztelt czikk író url hasonlít a crustaceákhoz. A látszat szerint mily éles szeme van önnek 1 Száz és száz kartarsa közül ön vette észre egyedül vagy legalább is először azt a merényletet, melyet a magas minisztérium a polgár iskolai tanári qualificatió ellen intézett azáltal, hogy két tollnoknak megengedte a vizsgálat tételt a szatmári kir. kath. tanítóképző tanári karából kinevezett vizsgáló bizottság előtt! De ime az ügynek behatóbb bonczolása *) Csak a napokban lett felhiva figyelmünk az obseurus czikkre. után észre veszszük, hogy az ön éles látása tulajdonképen szemfényvesztés, szemidege összezsugorodott, érzéketlen fonál. Önnek van szeme, de nem néz vele. Hanem mig a crustnceak megelégesz- nek az ő kis szűk világukkal, s épen azért zavartalanul élik le napjaikat, Ön behunyt szemű paedagógus ur! feltűnés után vágyott, kilépett a nagyvilágba és lépten nyomon bele ütötte a fejét a tudomány és illem sziklavárának falába. Igen tisztelt czikk iró ur! ha Ön egy kissé körül nézne, észre venné, hogy mi rendezett társadalomban élünk, ahol a törvény szelleme uralkodik. Ugyde a szatmári kir. kath. képző részére adott engedély az 1868. 38 tcz. 13 § és 103 § által világos szavakkal körvonalo- zott jognak csupán gyakorlati érvényesülése. Ön beleütközik a törvénybe, midőn ellene — bár öntudatlanul is — agitál. Ha már „Polgári iskolai“ ur annyira hajlandó a megbotránkozásra, úgy botránkozzék meg mindenek előtt saját tudatlanságán . . . collégéi bizonyára arczpirulással olvashatták sorait, melyek ecclatans bizonyítékai a népiskolai alaptörvényekben nagy járatlanságának. De menjünk tovább! Ha ön uram körültekintő ember volna, észre venné, hogy a mai müveit társadalomban a humánus gondolkozásu egyének méltányosságra tőre- késznek. Ön — ellenkezőleg — méltatlanul támad egy intézetet, melyről a miniszteri biztosok a többi között maga Gyertyánffy István a budai paedagógium igazgatója elismerte, hogy a legjobb képzők közé tartozik ... és kicsinylőleg nyilatkozik egy olyan testületről, melynek, hogy értékét nem ismeri, ismét csak önre megbélyegző. Dr. Steinber- ger Ferencz. irodalmi működése alapján országszerte tiszteletet vívott ki magának, és Bodnár Gáspár nevét is, aki több éven keresztül az „Iskolát“ kiváló szakértelemmel szerkesztette, ismeri minden valamire való magyar paedagógus. A többi tanár is elös- merésre méltó irodalmi munkásságot tud felmutatni s nem egy közülök illustris tudományos vagy irodalmi társulatnak rendes tagja. Et nunc venio ad fortissimum ! Tisztelt erszényét. No 3. állása : többszörös családapa ; foglalkozása: manipuláns őrmester a cs. és k. hadseregben, iinertető jele mint nagybácsinak az, hogy a jókedvű adakozók közzé tartozik. A nagybácsik ilyetén leírása után természetesnek fogja találni mindenki, ha ösz- szes törekvéseim központját — tekintve vagyoni állapotát — a Nro 1. kópezé. Mondhatom, sok álmatlan éjjelem volt miatta. Keresve-kerestem módot arra, hogy nagy szenvedélyéről, a fösvénységről leszoktassam. Sajnos — minden igyekezetem kárba ment s reménységem mint a madár, mint a madár meszsze elszállt. El voltam keseredve, el a végletekig. Legjobban az boszantott, hogy leveleimre, melyeket pedig költői lelkületem teljes érzelmével Írtam meg — soha sem válaszolt. Annál inkább meglepett aztán az, ami egyszer történt. Sűrű sötét volt az éj s javában dühöngött a déli szél — a midőn valaki kopogtatott ajtómon. Az éjjeli látogatásokhoz nem lévén hozzászokva, először is mélységesen hallgattam. Az a bizonyos erősebben adta tudtomra jelenlétét. Ki az ? — kérdém vegyes érzelmekkel. Én — válaszolt ő. Hiszen én is — ón vagyok, vagy mi, felelém m. kir. bátorsággal — hanem mondja meg, hogy hívják, vagy mit akar? Én vagyok a sürgönyhordozó, kérem alásan, — tessék kinyitni, mert kutya idő van idekint. Száz menykő és egy liter szerednyei! sürgöny! vájjon kitől? Rohantam az ajtóhoz s s behúztam az idegent. Lázas sietséggel bontottam fel a sürgönyt, melyben ez állott: „Legközelebbi vonattal jöjj remetei birtokomra, vár nagybátyád. Fondor Eusztách“ Ezer menykö és két liter szerednyei! Hisz ez csodák csodája ! Örömömben olyan tiszteletdijat utalványoztam ki privát kasszámból a szegény sürgönyhordozónak, hogy el sem akarta fogadni, ón meg barátságosan tologattam az ajtó felé szabadulni akarván tőle mielőbb. A czigány rókatáncz semmi ahhoz képest, aminő tánczot végbe vittek gondolataim felső emeletemben. Minek hívhat ? mit akarhat ? talán végre meglágyítottam szivét? vagy talán beteg —- halálosan beteg — s az utolsó órában .... hiv .... nem volna épen rósz tréfa az öregtől .... elvégre unokaöcscse vagyok ................Nem aludtam egész éjjel egy ku kkot sem. „Polgár iskolai“ urat főleg két ok sarkalta arra, hogy gyakorlatlan tollát epébe mártva, Írja meg czikkét. Az egyik az, hogy miért juthat két szatmári egyén kevesebb fáradtsággal oklevélhez, mint ön jutott. Tudja e, hogy minő érzelemről tanúskodik ez indok ? Ha tudja elhiszi-e nekünk, hogy a peadagó- giában nem sorolják a nemesebb érzelmek közé és hogy az ön által lenézett kath. kó- pezdók tanárai azt minden módon iparkodnak a növendékek szivéből kigyomlálni ? Vajha az ön leikéből is sikerülne eltávolítani azzal a felvilágosítással, hogy a szatmári polgáriskolai tanítói vizsgáló bizottság tanári kara a budai paedagógiumban használt könyveket és segédkönyveket jelölte ki a tollnok urak részére és igy a követelmények között különbség nincs ! A másik ok már nemesebb : „Ön tehetségétől telheiőleg meg akarta egyúttal akadályozni a tanügyben a retrograd irány érvényesülését. Valóban, aki érzi a társadalmi renaissance szükségét, az Ur nészetesen a tanügy reformját és fejlesztését óhajtja és nem szívesen nézi a visszafejlődést. De legyen nyugodt, Szatmáron nem lesz visszafejlődés, itt a polgári iskolai tanítói vizsgálat épen a kor követelte tudományos színvonalon fog állani. Hogy önt e felől meggyőzzem, csak a következőket említem fel: a miniszteri biztos oki. főgyim tanár, a vizsgáló tanárok közül 3 a bölcseleti és theologiai képzettségen kívül polgár iskolai tanítói oklevéllel bir, a 4-iknek Dr. Steinber- ger Ferencznek sok oldalú képzettsége kritikán felül áll és az 5-ik német nyelv tanára a bécsi egyetemet végezte, elég illetékesen Ítélheti tehát meg: jártasak e a jelöltek annyira a németnyelv ésirodalomban,amennyi szükséges arra, hogy e nyelvre való képesítés nélkül szerezhessenek oklevelet. Végezetül még valamit. Ha az irály az ember, akkor ön nagyon felületes egyén lehet, szereti a nagyhangú frázisokat, de irtózik az alaposságtól, szeret kicsinylőleg nyilatkozni másokról anélkül, hogy saját kicsinységét észre venné . . . megtagadja a tiszteletet a tekintélytől és képzettségtől, és magát akarja imponáló tekintélyként feltolni. Kár, hogy a tiszteletre méltó polgáriskolai Másnap korán reggel a legelső vonattal már útban voltam. Útközben semmi sem érdekelt. Bevonultam egy külön fülkébe s a a vegyes külföldi szivar illatos füstjénél elábrándoztam, illetőleg ugyképzeltem, mintha már is remetei nagybirtokos s dúsgazdag ember volnék. Szidtam magamban a lassú menetelést — pedig ugyancsak rohantunk. Végre délben egy éles fütty — egy kis fékezés — a vonat megáll s én mint nagyságos ur jelölt kellő gravitással szálltam ki az ungvári állomáson. A kiszállás fény és árnyoldalait végig élvezve éppen egy olcsó fiakker után néztem — lóvén még Remete Ungvártól vagy 30 kmóternyire — midőn egy urasági lakáj elembe áll s meghajtván magát igy szólt: Uraságod az, ki elé Fondor nagyságos ur fogatát küldó? Tízezer menykő és három liter szerednyei! Én elém fogatot! ... a fösvény nagybátyám . . . hallatlan! — gondoltam magamban. Meglepetésemet azonban nem mutattam, angol hideg vérrel felelem : Igen én vagyok. Álljon elő a fogat azonnal. Egy perez s a kocsin ültem. A tüzes- vérü paripák mentek mint a szélvész s a jó
