Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-11-01 / 44. szám
dött; mig az a lelkes kis csapat le tudta győzni azt a merev konzervatizmust s ebből fakadó ellenállást, melyet nemesi családjaink nagy része tanusitott. De mikor a fácska izmosodását, hazánk szellemi életére, különösen nemzetiségére való jótékony hatását látták, akkor dédelgetni kezdték, s a 30-as 40-es években a fa hatalmas virágzásnak indult s gazdag gyümölcsöket hozott. — Más volt a kor, mások voltak az emberek. Akkor minden szinpártoló hazafiui kötelességének vélte eleget tenni e minémüsé- g-mek minél hathatósabb mértékben való érvényesítésében; majdnem úgy ment a színházba, mint a templomba; bizonyos elfogult szorongással ült helyére, hogy magyar ajkról hallja a magyar nyelvnek magyar Íróktól megcsenditett édes hangjait. — A hazafias keserv a kétség és remény e korszakában, midőn a múlt dicsőségének szálaiból egy szebb jövő tüneményes álomképeit igyekeztek összeszőní, midőn színpadunk érzésben és tartalomban egyaránt magyar volt, tehát megvolt benne az, a minek szükségét népünk legjobban érezte; a magyarság akkor sietve és örömmel tódult a nemzeti erő ez újonnan megnyílt forrásához. § A mi viszonyaink egészen mások. A nemzeti aspirácziók annyiban a menynyiben kielógittettek, a hazafias vágyak és aggodalmak elnémultak, a szenvedélyek lecsillapultak ; közönynyel, s mondhatjuk, nyugodtan szemléljük az események folyását, nem kérve részt a politika szekerének közvetlen irányításában. Ma már a színház megszűnt az lenni, a mi egykor volt: a magyar érzésnek, a magyar gondolkodásnak főtüz- helye. — Mégis látszik ez színházaink műsorán, melyben a magyar alkotások feltűnése ritka jelenség; helyüket az idegen Írók legtarkább csoportja foglalta el. S ez ellen nem is lehet kifogásunk. A színház jórészt elvesztette nemzetiségi jelentőségét, de megmaradt művészi intézménynek, hogy fejleszsze az Ízlést, szépítse a lelket, mulattatva és gyönyörködtetve nemesítse. E feladat megoldásának egyik főeszköze volna a klasszikus dráma, Sophokles, Euripides, Shakespeare, Moliere, Katona, Madách s egyéb remekírók halhatatlan „II Haimeng, Csekiáng, 1899. szept. 6 Ma este V26 órakor szerencsésen visszaérkeztem ide, miután az említett haldoklót az utolsó kenet szentségével elláttam. Már azon a bárkán is, a melyen hazafelé jöttem, hallottam a kivonuló katonák trombita szavát, de nem tudtam bizonyosan, hogy merre indulnak. Azonban alig szálltam ki a csolnakból, azonnal minden oldalról nagy örömmel adták tudtomra: „Ingwäte és fivére, Ingwäting el vannak fogva!“ Azonnal elbeszélték nekem missiónkon, hogy hogyan ment végbe ez az egész esemény, mely oly nagy fontosságú a mi vidékünkre nézve. Egy felbérelt áruló óvatos vezetése alatt sikerült az Ingwätepärtiak ruhájába öltözött katonáknak egészen Ingwäte-hez jutni, őt azonnal letartóztatni, mivel már csak egy nehány embere volt. Ez ma délben történt 1!! Mivel azonban nem lehetett őt teljes biztonságban ide Haimeng-be hozni, mert még sok titkos párthive van, azért a katonaság Haimengből egyenesen Czákhu-ba indult, a hol még egy néhány nappal ezelőtt Ingwäte a mi kis kápolnánkat veszélyeztette és a hol ma ő fogva van. így fogják tehát az ősz félig vak és teljesen lesoványodott rablót és alkotásainak nagyobb arányokban való kultiválása. — Csakhogv ehhez kiváló színészek, nagy körültekintéssel szervezett erős társulatok volnának szükségesek, a miknek azonban híjával vagyunk. — Klasszikus darabot inkább sehogysem, mint rosszul játszani, mert ily előadások meghamisítják az Írónak alakjaiba öntött szellemét, félreismertetik czéljait, helytelen felfogásra vezetik a nézőt; a fenséges eszmék elsilányulnak a kontárok ajkain és mozgásában. -— Nagy gondolatok tolmácsolásához tanult és biztos Ítéletü fők, istenadta tehetségek kellenek. Különben a tartalom ellaposodik, a dikcziók fárasztókká és unalmasokká válnak ; szavak, jellemek és cselekvések a helyett, hogy egymást támogatva fokozott hatást hoznának létre, ellenkezésbe jönnek s érthetetlenekké lesznek. Az eszmék és érzések, melyeknek a tényleges megtestesítés által még jobban meg kellene világosittatniok, elhomályosulnak. Ez pedig annál nagyobb baj, mert színházlátogatóink átlagában nincs meg a miveltségnek azon mértéke, mely az előadást nem tekintve, a klasszikus darab élvez- hetésének föltétele. A mi az ily műalkotások megértésére a nagy közönségből hiányzik, azt kellene e színpadnak pótolni a közvetlen megjelenítés által. Ha ez nem történik, úgy a fáradság hiába való volt, a közönség elégedetlenül és kedvetlenül távozik. — S épen ilyenek a mi mostani állapotaink. Ez az oka, hogy színpadjainkon a klasszikus múzsa csak nagy ritkán s ekkor is csekély hatással jelenik meg. Helyette a könnyed formák, operettek, vaudville-ek bohózatok, sokszor biz’ silány férczmüvek néha komolyabb törekvést mutató darabok kerülnek forgalomba, melyek legjobbjának hatása sem mérkőzhetik azonban egy klasz- szikus mű eszthetikai benyomásaival. A kevésbbó miveit Ízlésnek, a túlfeszített idegességnek inkább megfelelnek az érzékcsiklandozó apróságok, az egység nélkül szűkölködő s az érdeklődést folyton más-más irányba terelő képsorozatok, a gyorsan lepörgő cselekvónyek, a sziporkázó élezek. A csekélyebb értékű művek hiányait igazgató és színészek is érezvén, gyakran üres szellemes- kedéssel, a ruhák pikántériájával s a helyE T I S Z L E“ (44-ik számú forradalmárt erős katonai födözet mellett a kivégeztetós helyére vinni vagy ide, vagy pedig Csekiáng fővárosába. így lesz vége eme félelmetes rajongó dicsőségének, a ki magát arra érezte hivatottnak, hogy Chinában az igazi Isten oltárát s a mostani uralkodó családnak trónját megsemmisítse . . . Hol valósultak meg a neki adott jövendölések, melyek szerint ő fogja elnyerni a császári méltóságot, a szerencse csillagát és China sárkányát saját testében fogja bírni ? ^ Ezzel a sietve irt levéllel teljesitem abbeli Ígéretemet, hogy hőn szeretett hazámat Magyarországot értesíteni fogom a pogányság, az eretnekség és a chinai szociálizmus fölött kivívandó győzedelmünkről. Hosszabb levelemet már megírtam, de ezt az örvendetes hirt Ingwäte és Ingwätling elfogatása felől okvetlenül még hozzá kellett csatolnom. Nemde, aki Istenben bizik, nem csalatkozik!? Könnyezem, ha arra gondolok, hogy mily csodálatos módon mentetett meg missiónk és életünk ezekben a válságos napokban! Jézus Szive őrködött fölöttünk és Mária zetek frivol szczenirozásával igyekeznek azokat kipótolni, a mi a közönségben azt a köztudatot szüli, hogy a színházba járás nem való egyébre, mint egy-két órának nevetésben és kellemes izgatottságban való eltöltésére, mélyebb benyomások megőrzésének szüksége nélkül. Az ez irányban fejlesztett Ízlés és felfogás ismét visszahat, a színpadra, mely még inkább alkalmazkodni törekszik, s szinpad és közönség ezen kölcsönös egymásra hatásában veszt mindegyik ; amaz Ízléséből, emez értékéből. Ez egyik fontos ok, hogy a miveltebbek, az értelmiségi osztály, melyet nem elégít ki a színes selyem harisnyák látása, hanem nemesebb élvezetekre vágyik, másfelé fordul. De van még másik ok is: a színháznak egyéb szellemi mulatságok árához mért aránylagos drágasága, a mi szintén különösen az értelmiségi pályán működőket vonja el tőle, pedig ép ezeknek gyakrabbi látogatása emelhetne és emelne is annak szellemi nívóján. A miből azonban egy ily három tagú család a neki megfelelő helyről egy előadást végig nézhet, abból egy nap megélhet, a mi a mai viszonyok között mindenesetre tekintetbe veendő. A pénzarisztokráczia, mely anyagilag legtöbbet tehetne és számitana, sokkal csekélyebb jelentőségűnek tartja a szinügyet, hogysem vele törődnék s állandó színházlátogató vagy bérlő lenne. íme a két legfontosabb elem hiányzása. Megmarad színházlátogatónak a jobb- módú iparos-és kereskedő-osztály, a kiktől maguktól azonban végre is nem telik annyi, a mennyi egy jó társulat összes szükségleteit fedezhetné. — Következik a színész életföltóteleinek hiánya, művészete iránt való lelkesedésének csökkenése, elkedvetienedóse ; következnek a rosszabb előadások s a közönségnek még nagyobb mértékben való megfogyatkozása. íme a kölcsönhatásnak ismét egy újabb mozzanata, mely szintén a sülyedés felé vezet. Hogy lehet ennek gátot vetni? Ki törje meg a jeget ? Ki segíthet ezen? Itt mégis csak a publikumra kel! hivatkoznunk; neki kell megtenni az első lépést. — Ne keveselje az a gazdag dsentri vagy tőkepénzes a szinművészetet ; ne sajnáljon elvenni néhány fala ___________ 3 által 1899. augusztus 16-án Ingwäte-t tönkre tette halaira mák tetőpontján Uangnä-ben. Omnia per Mariam ! Wilfinger József apóst, hithirdető. Az a másik mama, Sokról nem tud az ember a világon. Ki tudja azt, hogy nekem két anyám s számtalan testvérem van. Most azonban nem akarom ugyanis lelkiismeretem terhelni — elárulom az egész dolgot. Az egyik anyám az édes anya, aki szült, dédelgetett, ápolt, nevelt, gondozott, jó tanácsokkal látott el, de soha bennem nem bízott, bármit mondtak is felőlem, azonban midőn eljöttem, mégis megsiratott. A másik mamát nem is tudom hogy nevezzem. Édesanyának nem nevezhetem, mostohának szintén nem, legjobb, ha nemzetközi mamának nevezem el. Igenis ő jelenleg magammal együtt öt gyereknek nemzetközi anyja. A fiú gyermekek közt a legfiatalabb ón vagyok s a szellemes mama magyar gyedeknek keresztelt el. Sorban utánam Leó testvér következik. Hamburgi gyerek, erős sociálista, alkalmi költő (nem
