Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-09-27 / 39. szám
..HETI SZEMLE“ (39 ik szám). — Mikent a királyok koronája csak akkor bir erkölcsi nagy érte'kkcl s akkor van igazán megáldva, ha a ne'p szeretete illeszti azt homlokukra: az éh vaskoronám is előttem kétszeresen azért becses és mindennél azért drágább, mert e város tisztelt polgárainak rokonszenve s a megnyilatkozott közvélemény elismerése tűzi mellé ma egyszersmind a szeretet koronáját . . . ... Öt év előtt történt ez. Az öt óv azóta a Golgotha útja volt. A tevékeny életű, a fényes tehetségekkel született, nagyra termett emberek századvégi betegsége támadta meg : a kedélytelenség, az idegesség. A nemes város szeretetén palotává nőtt a régi kis plebánia-lak ; én hiszem, hogy ez a kegy csak a plébános személye miatt sugárzott oly verőfónynyel; — de hajh, ő a fényes uj palotába már üres szívvel költözött. Méla kesergós, tarlózás a múlt virágos mezején, a jelen elomló reményein, töltik ki a hosszú estéket, melyeknek hű bujdosója — a feledhetlen kedves Gida bácsi. Adria hullámai, Abbázia örökderült ege, a Kárpátok fenyves ózona mit sem használtak . . . Jött egy reggel s éjszakát hozott a nagy lélekre. Hosszú, hosszú sorvasztó kin után fél- esztendeig ágyhoz láncolva végre megpihent. A halál levette fáradt vállairól a keresztet s az egyház diadaljelül sírjára tűzte azt. Emléke élni fog, — élnie kell becsületben, fényben, ragyogva, szeretve mindörökké. Apróságok Jandrisics életéből. Sokszor mondta nekem a megboldogult, hogy egyetlen vágya volt fiatal káplán korában : a cseJcei plébánosság ! — Tetszett nekem az a lombos, magyar falu ott a szőke Tisza mentén és jó anyámnak is nagy boldogsága volt volna, ha közelében lehetek. Szerintem az egész egy hatalmas benyomásnak emléke volt. Jandrisics — vasút nem lóvén — sokszor kocsizott keresztül Csekén szülővárosába, vagy onnan vissza. Csőkében pedig egy népszerű plébános fogadta : Kotró bácsi. * * * Fiatal tanár korában — a szünidők alatt — két szép lovat tartott. Persze apja adta kezére, ki Beregszász város népszerű bírója, majd polgármestere és a folytonos csapások előtt: jómódú gazdája vala. így utazgatott ő a vasúti behálózások előtt a legszebb vidékeken, mindenütt tárt karokkal fogadtatva. * * * Ha otthon, szülőföldjén, hol tanártársai többször fölkeresték, megcsendült szép hangja, édes anyja, a jó „nemzetes asszony„ szemeiben mindig megrezzent a köny. E könynek mély jelentősége volt. Egyszer ugyanis pesti kispap korából meghallotta a beregi főispántól a jó „nemzetes asszony“, hogy fia az egyetemi templomban oly elragadóan énekelte al mentádét, hogy alig ha el nem csalják azt a szép fiatal papot a színpadra „művészinek. A nemzetes asszony mély bánatba borult és azt mondotta. — Csak a jó Isten az én fiamnak azt a „hangot“ ne adta volna! A fiú aztán alig tudta édes anyját megvigasztalni. Pedig Jandrisics sokszor büszkén mondotta, hogy az ő eszében soha meg nem fordult a kilépés gondolata. A kispapokra nagyon haragudott, is, mikor ilyen tervekkel rukkoltak elő „bizalmasan. “ * * * Hogy szatmári plébános lesz, azt neki nagyon korán megjósolták. — Egyszer, káplán koromban, mondottam egy nagybőjti beszédet — igy beszélte a megboldogult. Este szobámat szellőztettem, s amint ablakomat zárom, polgárok haladnak el a plébánia előtt. Egyik rám mutatott és igy szólott: — Ez lesz a mi plébánosunk ? * * * Apja, mint beregszászi biró sok üldöztetésnek volt kitéve. Mikor Beregszász községe rendezett tanácsú város lett, polgár- mesteri választás következett. — Jani fiamnak le kell jöni, mondotta az öreg biró, akkor győzünk. És az aranyszáju János lejött. A polgárság hallani kívánta. Soha olyan szónoklatot nem hallott Beregszász. Izzó szenvedelemmel beszélt. Könyekre fakasztotta a polgárokat, de nem bántotta apja ellenségeit, azért nyerte meg őket! A választás fényes eredménynyel végződött. * * * Az öreg „nemzetes ur“ rajongásig szerette Jani fiát. Ünnep volt otthon, mikor ő haza jött. A nyugtalan szellemű öreg polgármester olyan volt ilyenkor, mint az engedelmes gyermek. Gyönyörködött fiában. Csak azt szerette volna, ha beregszászi plébános lenne. Apja kedvéért egyszer pályázott is. Pesze a kegyurnak megvolt már a maga jelöltje. — Lássa jó apám, mondotta mosolyogva Jandrisics, a polgármesterségre sikeres beszédet mondottam, de a beregszászi plébániára nem jó kérvényt Írtam. * * * A magyar népet rajongásig szerette. Azt tartotta, hogy a szegény nép csak akkor lehet bizalommal hozzánk, ha foglalkozunk vele. A legutolsó napszámost kikérdezte sorsáról és a vége az volt, hogy megsegítette. Ha egy szegény polgárnak gyermekéről volt szó, tűzbe ment volna érette! — Az úri gyereket segítik a körülmények — mondotta, de ezeknek senkijük sincs. Már nem volt tanár, de a tanintézeteknek haza járó lelke volt — minden klaszifikácziókor. A volt kollegák a megmondhatói! Igaz. * * * A szoczializmusban sohasem hitt. — Nem lehet, hogy engem, mert nagyságos ur vagyok — igy szólott — a Miska (ez pedig egy kedvelt inasa volt) szivéből gyűlölne. Hiszen meg van győződve, hogy javát akarom. Arra czélzott t. i., hogy Miska a plébánián tanult meg olvasni. Fel is használta tudományát. Az este érkezett újságot mindig ő — már mint Miska — olvasta először. A nagyságos ur egyszer nagy banketten volt, Miska ágyalás után vette az újságot, beleült egy nagy kanapéba és — olvasott ! De elfogta a buzgóság. Az újság kezében volt — és elaludt! A nagyságos ur hazajött, gyertyát gyújtott és ámulattal látja, hogy Miska miképpen ül, illetőleg alszik a nagy karos székben. A nagyságos ur megállóit előtte és emigyen szóllott ; — Ez a haszontalan most csakugyan azt hiszi, hogy ő a nagyságos ur és én vagyok -— Miska ! * * * Hire járt, hogy József főherczeg a czi- gányokat egy külön földre telepíti. A Gyöngyösi Piku is meghallotta a hirt, el is jött a nagyságos úrhoz, hogy rögvest menjen el tek. Kiss Gida kapitány úrhoz, mert ő ugyan Szatmár város nagy határából nem mozdul. Te Piku, hiszen olyan dolgod lesz ott, a milyenről nem is álmodtok. Mit nekem ? Ha én nem hallhatom a nagyságos Jandrasics arany szájáról az isteni igéket — szólott Piku, akkor nekem se föld, se templom, se temető. elégséges a Perty-fóle mágikus elmélet sem, melynek felállítását külömben feleslegessé teszi azon körülmény, hogy ma már a mágikus erőknek tulajdonított jelenségeket kivonják a titkos erőt működési köréből. A delejes elmélet is tarthatatlan, mely az akaratra fekteti a fősulyt s mindent a közvetítőtől származtat, hisz a spiritiszta médium legtöbbször nem is tud arról mi vele történik. Az od és egyéb fluidumok elméletét a tudomány hamar megdöntötte. A Gutberiet elmélete látszik legvalószínűbbnek, a ki minden jelenséget a közvetítőtől származtat, az esetek nagy részében összebeszélést lát a médium és környezete között, egy részében elismer oly működéseket, melyek a természetesen felül állóknak látszanak, de tagadja, hogy olyan eset volna, hogy termó- szetfölötti erők működése be volna bizonyítva. Ismerteti aztán szerző a spiritizmus és hipnotizmus közötti külömbsóget, aztán áttér a vallási tanításokra és a spiritizmus erkölcstanára. Bebizonyítja, hogy a spiritizmus csodái nem állíthatók szembe Krisztus és a szentek csodáival, megdönti a reincarna- tió tanát, erkölcstanát mint az emberiségre káros elvek gyűjteményét elveti; s kimutatja egyházellenes, a papok ellen irányuló s főképen az anyagiakra irigy tendencziáit' Mind ez hová vezet ? mondja végül. Vallás- erkölcsi tekintetben a nihilizmushoz, mely a mint ma tagad minden termószetfölötti hitet és termószetfölötti alapon épülő erkölesisé- get, úgy idővel talán még szellemeit is meg fogja tagadni; társadalmi tekintetben a felforgatáshoz ; gondolkodás és érzés tekintetében pedig a teljes elvadultsághoz! Az utolsó két fejezet a végső következtetéseket vonja le a démoni elméletből, mely mármint fentebb mondottuk a kér. kath. hitből fakadó ismereteket veszi alapul. A könyv végén pontos és minden nevet és fogalmat magában foglaló indeksz van, mely a könyvnek tudományos czélból való használását szerfölött könnyűvé teszi. A tartalmas és tanulságos művet ajánljuk a kér. olvasóközönség figyelmébe. Ur. Fodor Gyula. úgy látszik, a spiritiszták tábora kétféle emberekből áll. Az egyik csoport csak a gyakorlati rószszel foglalkozik, kopogásokat hallgat, asztaltánczot járat, szellemekkel konverzál, irat vagy ir, addig mig el nem megy a kedve a petyhüdt médiumok sok sikertelen kísérletétől. Ez a gyakorlati rész a zavaros és ellent mondó elméletekben nem nyer sohabiztos vezérfonalat s megmarad babonának. A másik csoport mely elméleti magaslatra szeretne emelkedni, a .gyakorlati szektának üzelmeit kicsinyli és teljes indukczió hiányában beletéved a vallásalapitás ok- és alapnólküli fantazmagóriáiba. Mindkét csoport álláspontja tarthatatlan s egyrészt a józan ész másrészt a hit mindkettőt csakhamar meg fogja dönteni. Ezzel foglalkozik különben amű II. része t. i. a bírálat. Sorra veszi itt szerző az elméleteket, melyeknek részben abszurditását, részben elégtelenségét, részben ellenmondásait mutatja ki éber kritikáival. Abszurdum pl. a Zöllner elmélete a negyedik dimenzióról, négy kiterjedésű lényekről és térről. Nem
