Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-09-20 / 38. szám
H E T I S Z E M L E“ (38 ik szám.) sz. r-zók i ülnök zárta be — oroszul is meg- magyarázván a népnek a szövetség czólját. Gjü.és után szép jelenet folyt le az ezeréves enilékszobornál, hol az egész népsokaság leveti kalappal nieghaiottan énekelte el a magyar Hymnus/.t. Innen z neszó kiséret mellett vonult ki a nép és a vendé«sereg a gyönyörűen kivilágított u czákon a vasúthoz. Liste 7 és V2 ótakor a vasú i vendéglő nagy termében 100 terítékü b-nkett volt, melyen a nép is szépen volt képviselve. Az első tósztoí Rónay társelnök mondta a királyra. Másodikat Lator Sándor alispán József főher- czegre. A központi kiküldötteket Baczimszhj István köszöntötte fel. Majd niegered a szeb- nél szebb köszöntők árja, a melyből ki kell emelnünk a Szabó Sándor vmegyei főjegyzőjét és a Szalay Karolyét. A vendégek egy része még az éjjeli vonattal elutazott, más része másnap a Tisza forráshoz rándult ki. — Az egész ünnepély mindenkinek a lelkében kedves nyomokat hagyott hátra. Ungvár A kath. legényegyesület ez évben töltötte be fennállásának 10 ik évét. Ez alkalomból október 1-én dal és színlelő- adással egybekötött zártkörű tánczmulatsá- got rendez, ugyané napon szentelteti fel egyleti zászlóját is u r. k. templomban, A szin- előadás a „Pannónia“ szálló melletti színkörben lesz, mely alkalommal Moherének Gabányi Árpád fordításában megjelent „A botcsinálta doktor“ fog előadatui, a táncz- mulatság a szini előadás után a Korona szállóban lesz. A királyházi bál, mely e hó 8 án a nevetlenfalusi r. kath. templom építési költségeinek fedezésére rendeztetett, igen szépen sikerült. Halmiból és a vidékről számosán jöttek el, hogy a jótékonyczól ügyét előmozdítsák. A tiszta jövedelem 80 frt, 70 kr. Nagy-Majtény.F. hó 12-én tartotta a az erdődi esperes-kerületi tanitói kör ez évi rendes közgyűlését. A gyűlés, melyet szt. mise előzött meg, Einholcz József a horno- ródi pleb. elnök gyönyörű, hazafias elnöki megnyitójával vette kezdetét. Gerinczy Károly n.-majtónyi tanitó gyak. tanitást tartott, mely sikerült tanítás jegyzőkönyvi elismerésben részesült. Ezután Lang Pál n. majtényi tanitó olvasta fel pályadíjnyertes művét, mit feszült figyelemmel s a felolvasás végén lelkes éljenzéssel fogadott a közgyűlés. A gyűlésnek egy tárgya, mivel előadója meg nem jelenhetett, a jövő évi gyűlésre tétetett át. Felolvastatott Öméltósága a Püspök ur leirata is, mely szerint a gyűléseknek a központba való áttevését több okból kivihetetlennek tartja. A jövő gyűlésen felolvasás tartására Petnker Pál és Veisz Mihály tanítók vállalkoztak. Több iuditvány került tárgyalás alá. Gyűlés után Lang Pál vendégszerető házigazda asztalához voltak ebédre hivatalosak a tanitók. Hazánk és a Külföld. A politikai helyzet közeli alakulása elóg változatosnak ígérkezik. A belügyminiszteri tárczát a Bánffy-Tisza töredék nagy rémületére Horánszky Nándor, a volt nemzeti párt egyik vezére veszi át, a ki a múlt napokban tartott beszámoló beszédében egyenesen utat mutatott a szabadelvű párt azon „settenkedő“ elemeinek, a kik titokban áskálódva a régi rendszert vissza akarják hozni. Következetlen és igaztalan volt azonban a kandidátus belügyminiszternek támadása a néppárt ellen, midőn még a létjogosultságot is megtagadta tőle. Igaztalan, mert hiszen a néppárt, habár tulnyotnólag katkolikusokból áll, nein felekezeti párt, hanem keresztény párt, a ki a kér. elvek diadaláért küzd, mint sz. István, sz. László, Nagy Lajos, s történelműnk fényes korszakainak annyi jeles királyát, és a keresztény elvek honalaphó és fentanó érvényesüléséért, a dicső múltnak a nem keresztények elnyomása nélkül visz- szaállitásáórt küzdeni, ezért párttá alakulni, nem csak jogosult, de első rendű hazafias érdek s kötelesség, a melyben a nem kath. keresztények is részt vehetnek, amim hogy a néppárti képviselők közt tényleg református is van. Következetlen is Horánszky támadása, mert hiszen a volt nemzeupán is károsnak tárni a hazára a meghozott egyházpolitikai törvényeket, és küzdött ellene ép úgy mint a néppárt. Ezek a törvények pedig nem változtak egyszerre üdvösökké csak azért, mert Széli Kálmán jutott a kormány élére és Horánszky lesz a belügyminiszter. Jókai Már, nemzetünk koszorús regényírója regényekbe illő episoddal bő vitette ki életrajzit. Szept. 16-án 74 és fél éves korában polgári házasságra lépett Grosz Bella 20 éves izraelita vallásu színésznővel. A gór. katholikusok zarándoklata Rómába okt. 29.-én este 8 óra 30 perczkor indul Budapestről s 31-én érkezik Rómába, ahol Mindenszentek ünnepén fogja fogadni őket a pápa ő szentsége. A zarándoklat az összes gör. kath. magyarok nevében a magyar liturgia érdekében a pápához feliratot visz magaval, a melyhez eddig 167.534 gör. kath. köztök 132 önálló lelkész járult aláírásával. Ausztriában nagy a zavar. A németek, — kik az őket sértő nyelvrendeletek miatt országgyűlésükön minden tárgyalást lehetetlenné tettek, — nem akarják engedni a delegaczió tagjainak a megválasztását. A közösügyi költségvetés megállapitása pedig e nélkül lehetetlen A magyarországi függetlenségi párt, melynek két árnyalata egyesülni óhajt, készülődik is, hogy kiaknázza a helyzetet s közelebb hozza függetlenségi elveinek győzelmét,. A kath. írók ós hírlapírók kong resszusa, a melyre eddig is már 250-en jelentkeztek, f. é. október 4.-én tartatik meg Budapesten. Zsidóüldözés Magyarországon. A minap egy pozsonyi vendéglőbe betért egy tipikus lengyelzsidó. Sört és kiflit rendelt és elkezdett eszegetni. Egy pohár követte a másikat, egyik kifli a másikat. E kellemes foglalkozás után * „vidéki intelligencia“ ez érdemes tagja ^ahogyan a P. Ll. nevez minden hitsorsost) levette a falról a Pressburger Tagblattot, hogy némi újabb tájékozást szerezzen magának a Dreyfuss-ügy állásáról. Mikor jó darabot olvasott már, akkor vette csak észre, hogy hiszen a kezében levő lap goj-ujság. A Dreyfuss-tudósitás további részletei fölött aztán olyan dühbe jött a lengyelzsidó, hogy úgy odavágta az asztalhoz, hogy az ujságtartó eltört. Méltó fölháboro- dását azonban szavakban is kiöntötte és oly lármát csapott, hogy a vendéglős rémülten futott oda. Látván, hogy a zsidó eltörte az ujságtartót és hallván a szitkokat, felszólította a dühöngőt, hogy fizesse meg a kárt, az ételt-italt és pusztuljon. A zsidó kaparászni kezdett zsebeibe, de egy krajezár nem sok, annyi sem volt. E hallatlan szemtelenségre a vendéglősben felfortyant a szunynyadó antiszemita-vér és úgy vágta nyakon a zsidót, hogy egyszeribe ki volt egyenlítve a számlája. De ez nem volt elég, mert a tetejébe úgy dobta ki az ajtón, hogy majd a nyakát törte. — Remélhető, hogy e vaskos üldözésért a zsidólapok bojkottéin! fogják e kíméletlen pozsonyi vendéglőst. Xéger pap Szombathelyen. Szombathelyről Írják : Érdekes vendége volt a múlt héten a helybeli szent Domonkos-rendű zárdának : egy szereesen, koromfekete arcz- szinü Ili!hirdető áldozópap, akit, ugyancsak megbámultak városszerte. Neve Sorur Pha- rim Den Dániel és jelenleg 38 éves. Pogány néger szülőktől származott, a Dinka törzsből, kik őt is a pogány vallásban nevelték. Tiz esztendős korában rabszolgaságba jutott. Mint rabszolga két, évig sínylődött Chartum- tól délre Obeidben. A rabszolgaságból olasz hithirdetők szabadították ki Ezek u keresztény hit igazságaira megtanították s tizenhárom éves korában megkeresztelték. Nagy szellemi tehetséget árulván el, más tudományokban is kiművelték s miután a papi pályára nagy hivatást érzett magában, a növendék papok sorába is fölvették. Bölcsészeti cs theologiai tanulmányába propagandafidei szemináriumban Rómában és a jezsuiták vezetése alatt álló egyetemen Beyrath-ban (Szíriában) végezte. Áldozópappí Kairó-ban 1887-ben szentelték. Már körülbelül nyolc éve működik a szudáni apostoli vikáriushoz tartozó Héiouan ban mint hithirdető, illetőleg mint az ottani iskola tanítója és hitoktatója. Folyékonyan beszéli az arab nyelven kívül a német, olasz, francia és angol nyelveket. Európában már több Ízben megfordult részint üdülés czéljából, részint, azért, hogy a hithirdetés magasztos céljaira adományokat gyűjtsön. Nagyszombatból Vasvárra utazott, hol az ünnepélyes nagymisót és a körmenetet tartotta. A megálmodott valóság. St-Louis- ban történt a következő eset: Thorton Mary asszony azzal volt vádolva, hogy férjét meggyilkolta s már egy hónapnál tovább ült vizsgálati fogságban. A minap azután a vizsgálóbíró elé kívánkozott, mert azt álmodta, hogy egy Riy Georga nevű ember gyilkolta meg a férjét és sok részletet mondott el az esetről, a melyet állítólag- álomban látott. Rayt akkor még senki se gyanúsította; de a bíróra oly nagy hatást tett az asszony komoly vallomása, hogy ebben az irányban kutatott tovább. Végre ráakadtak Rayra és a biró kihallgatta. A gyilkos kezdetben tagadott, da a biró egész részletesen elmondotta az esetet, a mint az aszonytól hallotta. Ray eleintén egy szót sem tudott szólam a bámulattól, de azután mindent megvallott. Az asszonyt egyelőre szabadon bocsátották. Most csak azt vizsgálják, hogy igaz-e, hogy az asszony álmában látta az esetet, vagy pedig talán bűntársa Rainak. A kuttenlmrgi esküdtszék a napokban halálra Ítélt egy Hülsner Lipót nevű zsidó legényt, a ki hús vét táján Polna mellett az erdőben meggyilkolt egy 19 éves varrónőt, Hruza Ágnest. A tárgyaláson megállapították, hogy a szegény leánynak késsel vágta el a gonosztevő a nyakát és kifolyó vérét elvitte, mert a leány holtteste egészen vértelen volt, a gyilkosság helyén alig volt vér. Irodalom. — Megjelent „A Spiritizmus“ Irta Wol kenberg Alajos dr. papn. intézeti tanulmányi felügyelő Szatmáron. A budapesti kir. ma-