Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-08-23 / 34. szám
VIII. évfolyam. S4»ik szám. Szalmás*. !§99. augusztus 2Í5 POLITIKÁT ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évri — — — — — — — — — — 3 frt — kr. Félévre — — — — — — — — — — 1 frt 50 kr. Negyedévre — — — — — — — — — frt 75 kr. Tanítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 2 frt. Egyes szám ára 7 kr. Felelős szerkesztő 1SÁTHO R Y END K E. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ A szorkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stl>. a „Pázmúny- sajtó“ czimére kiildondők, (Deák-tor 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetitek fel. Nyilttár sora 20 kr. A 1mi> n>eg-jeleuik iniiulen szerdíni. Bimös-o vagy áríaüaa? Ezt a kérdést állította fel eg,y kitűnő public-zistánk a napokban egy ölő kelő fővár osi lap hasábjain a hazaárulás bűne miatt szám kivetésre ítélt franczia kapitány biinpe- rének újabban felvett tárgyalása alkalmából. Bűnös-e vagy ártatlan? Rettentő fogalom, ha a psycholo- logia világánál annak mélyére te kintünk. Minő sulylyal nehezül egy ártatlan ember lelkére az a tudat, hogy becsülete oda van vetve a világ piaczára, hogy erkölcsi halottá promoveálják oly bűntett miatt, melyet nem követett eh Minket nem érdekel közelebbről a Dreyfuss kapitány esete, nem is arról akarunk szólani. Ez a franczia igazságszolgáltatás ügye, meg a zsidóságé, mely azzal vérrokona iránt érzett sympathiából magát azonosította. Ha keresztény emberrel történik, tegyük fel hasonló jogtalanság!?), korántsem lett volna belőle ilyen világraszóló esemény, mint aininővé azt a zsidó sajtó dúsan fizetett munkásai felfújták. Sőt talán történt is. És nem egy esetben. Azért nem jött tőle lázba a világ, nem feuyegette polgárháború a népek nyugalmát. Korántsem azt akarjuk ezzel mondani, hogy ártatlan ember jogtahin büntetést szenvedjen, sőt ha igazsága napfényre derül, a jogérzet számára teljes elégtétel követel ; — csak arra a nagy animositásra utalunk, mely Ível a sajtó ezt az ügyet szolgálja. És ebben világraszóló veszély rejlik. Gondolkozzék akárki mélyebben, meg fogja érteni. Ez ti szellem annyira tuluralg, hogy maholnap nem fogjuk tudni, vájjon keresztények vagyunk-e vagy Krisztustagadók. Ezzel leszámoltunk a Dreyfuss ügyével. Derítse ki az igazat a franczia bíróság. Nem tételezhetjük fel egy müveit nép igazságszolgáltatásáról, hogy ártatlan embert szándékosan akarjon üldözni. Ne menjünk a hatodik faluba tüzet oltani, mikor a saját fejünk felett is lángol a tető. Akad dolgunk idehaza is elég. Aki a más háza előtt sepreget, annak a kezében többnyire elsül a seprünyél. Sokszor hallottam ezt a közmondást, hogy dobbal nem lehet verebet fogni. No, és a legtöb esetben nem alkalmazzák helyesen. Különösen a sajtó működésére és hivatására nem illik reá, mert igaz, hogy a dobtól a veréb elriad, de a közvélemény dobpergés és irombita- szó után igazodik. A tapasztalás meggyőzhet erről akárkit. A hangulat magától nem ébred, ha nem csinálják. Ennek az oka is az emberi lélekben rejlik. Ha tehát szóvá teszszük a magunk ügyét, mert az minket közelebbről érint, mint Dreyfuss kapitány, ne vegye tőlünk rósz néven senki. Még azok sem, akiket esetleg mulasztás terhel. Velük ugv sem szabad sokat törődnünk. Álljon mindenki hivatásának magaslatán, aki a közérdek szolgálatára adta a fejét. Ellenkezőleg méltán kihívja maga ellen a kritikát. Bünös-e vagy ártatlan? . . . Derítse ki az igazságszolgáltatás és ne engedjen egyéneket évekig úgyszólván a lét és nem lét között lebegni. Ha bűnös, lakoljon meg, ha pedig ártatlan, ne dobják oda esztendőszámra magát és családját a kétségbeesésnek, no meg az anyagi nyomorúságnak is. A méltatlanul megtámadott becsületet tisztítsák meg attól a salaktól, melyet rákent az irigység vagy boszuvágy. Másrészt a közönség sem szívesen tűri, ha sokáig függőben tartják. Ha látja, hogy a bűnöst futni engedik, sőt inig bünpere le nem járt, még bizonyos fizetést is húz az állami vagy megyei kasszából. De nálunk az igazságszolgáltatás ólomlábakon czammog. xus ez nincsen igy helyesen. Mindkét részA világ azért száraz, mert rossz ? — vagy azért rósz, mert nem tud sírni? — egyre megy; tanuljon meg sirni, hogy harmata legyen, vagy ne legyen rossz, hogy tudjon sirni! Eső nélkül nincsen színes szivárvány. A köny enyhíti a szivet és erősiti az észt. „Valamint a sebes záporeső után a levegő megtisztul: úgy a könyük esője után az elmének derűje és csöndje következik“ (Aranyszáju szent János.) Boldogok, a kik sírnak (Máté V. 5.) Boldogtalan, a ki köny nélkül járja a világot. Hol van „nagy ember, a ki ne tudna sirni ? Hol van szent, a ki nem sirt sohasem ? „Vigyázzatok, megemlékezvén, hogy három esztendeig éjjel, nappal meg nem szűntem könyhullatással inteni mindeniteket“ olvassuk a nemzetek nagy apostoláról, szent Pálról. Az Üdvözítő maga is könyezett Lázár sírjánál és sirt Jeruzsálem sorsa felett. Ü ebben is példát adott nekünk. Már rég nem sírtam s ime most. Pillámon egy köny rezgedez. Sokszor kell igy szólanunk, ha van bennünk érzelem. Mert hol van érzelem, melynek ne volnámeglátta; öcscsén szive megindult és kigördülnek vala könyei. És a szent könyv megörökítette, hogy az örömnek vannak könyei. Ezt jól tudja az én jó barátom. És én mit szólok hozzá ? Én nem is megyek Jákobig, csak a szent könyv első lapján maradok — a teremtésnél. Én hiszem, hogy 6 nap alatt teremtette Isten a világot s úgy elgondolom magamban, hogy világ az ember, kiben elsőnek teremte Isten a világosságot: a hitet; másodiknak az égboltozatot, a .mennyet s harmadik nap elválasztá a vizet a száraz földtől: könyeket adott, hogy öntözze emberi természete szárazságát. Vagy nem világ az ember, természetes világ ? Megvan napja, holdja; megvannak a távolból felé reszkető csillagai: a szív, az ész és a félénk remények; megvan zivatara az életben s szeles orkánja a „világ“ szájában,—hogyne esnék hát a záporeső, a könyü ki szeméből, ha természetes akar lenni ? Száraz a mező, melyet sohasem öntöz sem eső, sem harmat. Hogy nyílnék rajta egy szál virág is ? Hogy teremne raj ta csak egy jó érzelem ? TÁROZA mindig csak sírok. Van nekem egy kedves, jó barátom, a ki e megszokott, közönséges kérdésre : hogy van? azt a szokatlan, különcz választ adja: mindig csak sirok. Korántsem pessimista azért, sőt ellenkezőleg mindig jó kedvű, talán azt mondhatnám róla, hogy valódi magyar, mert „sírva vigad“. Gyermek korában különösen sirva vigadó magyar volt : mindig játszott és mindig sirt. Szempillái csak akkor száradtak meg, ha az édes álom őrző angyala játék közben leintette: ne sirj fiam! Édes anyja nem csitította el, — hiszen azért is neki sírt. Most már nagy, de örömmel olvassa azért az emberi életet elébe táró történelem azon lapjait, melyeken a nagyok könyei vannak feljegyezve. Van ilyen elég! Jákób patriarcha sirt, midőn fiának vérbe áztatott tarka köntösét meglátta, siratta holtnak vélt fiát — és a szent könyv megörökítette, hogy a fájdalom könyeket érdemel. Egyptomi József sirt, midőn Benjámint
