Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-02-01 / 5. szám
„HETI SZEMLE“ (5-ik szám.) teni lelkiereje nincs s melyről le- szállani hiúsága és nagyravágyása iiltá; emelt fővel és nyílt homlokkal beszélt a másik, mint aki hatalom és kitüntetésért nem sovárog s csak kötelességet akart teljesíteni. És a király melyikre hallgatott? Ismételte Széli Kálmánnak egyik elődje szavait: Mondja meg magyarjaimnak, hogy az ország alkotmányának legbuzgóbb őre akarok lenni, hogy akaratomat mindig a törvény és szivemet a népbizalma vezérlendik... és ezzel Bánffy el volt ejtve. A szabadelvüpárt nagy pompával akarja temetését rendezni, ám ezzel is csak azt igazolja, hogy nincs érzéke a politikai erkölcs és az igazság iránt. Különben tegyenek amit akarnak a politikai halottal, zengjenek dicső hymnuszokat teteme felett, az az ő dolguk; a nemzet azonban hálát ad a Gondviselésnek, hogy ettől a merénylőtől megszabadította az országot és hogy oly fejedelmet adott nekünk, ki a vétkes honfiak ellenében is védelmébe veszi ezer éves alkotmányunkat. A mi postatakarékpénztárunk. A postatakarékpénztárak intézménye, hazánkban még újabb keletű, alig nehány éve hozatott be s a számadatok már is igazolják, hogy fényesen beválté a reményeket, a melyek hozzá fűződtek. Ennek igazolásául hadd álljanak itt azon összegek, a melyek a szatmári postatakarékpénztárba az utolsó hót óv alatt befolytak, mint többnyire vagyontalan vagy kisebb vagyonnal rendelkező népünk dicséretre méltó takarékosságának örvendetes gyümölcsei. Év darab szám Bevétel összege darab szám Kiadás összege 1892 4992 752.086 ft. 83 588 143.324 ft. 27 1893 6256 962.647 ft. 74 623 133.160 ft. 37 1894 6785 998.313 ft. 38 745 177.462 ft. 01 1895 8144 959.445 ft. 97 848 133.250 ft. 10 1896 10.072 1.074.496 ft. 76 914 155.676 ft. 59 1897 11.806 1.101.278 ft. 37 1003 149 192 ft. 21 1898 13.341 1 261.515 ft. 99 1078 199.690 ft. 17 érzelembőljszállt elénk, hogy kíváncsiságunkkal majd elnyeltük. Pedig akkor csak any- nyit szólt: még várok valamit. Mit vár öreg ? Adjanak egy furulyát, megyek a világba, felelte. Elhoztuk neki és elment a világba. Egy hónap múlva szomorúan jött visz- sza. Mindenkinek panaszkodott: minden nóta egyforma volt nekem, a régieket és ujjakat is jól tudtam. Be is állítottam úrhoz, szegényhez s rátaláltam találomra, kinek mi volt a nótája. Az mind más volt, csak az enyém volt egy : emberek, emberek . . . Tovább nem bírta a meghatottságtól folytatni. De hogyne ! hiszen mindenünnen elűzték — egy dologgal. Hát a furulya hol van ? kérdeztük. Itt van; nem szenvedték. És ez oka mindennek. Adjanak egy hegedűt. Megkapta a hegedűt, végig pengette a két első hurt: pim, pam. Megforgatta a faszerszámot egy, kétszer s elment. Oda volt vagy két hónapig, de mikor viszajött, még szomorúbb volt az arcza. Hát mi az öreg? kérdeztük. Én nem tudom. Nem tudtam jól játEzen ékesen szóló adatok kétségtelenül tanúskodnak népünkben a takarékosság erényének fokozatos fejlődéséről. Évről évre nagy mértékben növekszik a betevők száma, úgy hogy ma már jóval meghaladja az egy millió forintot a fillérekből megtakarított összeg, ami igen örvendetes kilátást nyújt a jövőre is. S így van ez jól. Mert ha van nemzet, a melyben a takarékosság ösztönének ápolása és fejlesztése szükséges, az nálunk a legfőbb életkérdés. Lobbanékony, bőkezű, nagylelkű, vendégszerető, sanguinikus, hogy ne mondjam, könyelmű nép vagyunk. A kapzsiság, fösvénység, nem hibánk, — a pónz-gyüjtés, va- gyon-conserválás nem erényünk. Ázsiai nép vagyunk, a keletiek hibáival anélkül, hogy a nyugotiak erényei vérünkbe mentek volna át. A ki hozzánk jő, megosztjuk vele utolsó falatunkat, odaadjuk utolsó ingünket. Hát nem csuda, ha nem vagyonosodunk. Birtokaink idegen kezekre vándorolnak. A kincs fogy, az adósság nő. A szegényebb nép pusztul. Ma hejehuja, vidám tréfa, — holnap köp és árverező dob. Ma dinom-dánom, holnap szánom-bánom. Olykor-olykor, haragjában beledördül könnyelműségünkbe az ég is, és visszaveszi, a mit bőkezűen adott, a zugó ár füleinkbe susog, locsog rémesen, hogy ébredjünk, mert nyakunkon a veszély. Valóban, ha valamikor népnek szüksó- sége volt a takarékosságra, — nekünk ütött a tizenkettedik óra. Épen azért nagy hivatása van nálunk a posta takarékpénztáraknak, ha szélesebb körben karoltatnak fel. Újabb keletű intézmény ez is Európában, de milyen 1 Alig egy pár éve honosult meg a müveit continens majd minden államában, — s a magán takarékpénztárak betéteinek csökkenése nélkül, száz milliókat mentett meg az oktalan elpazarlástól. Angolországban egyetlen évben 3 millió betevőtől 45 millió font sterling, Belgiumban 370,778 betevőtől 142 millió frank, Olaszországban 562,018 betevőtől 78 millió lira, Németatföldön 68 ezer betevőtől 3—4 millió frt, Francziaországban 375 ezer betevőtől 7772 millió frank, végül Ausztriában 383,053 betevőtől 5 millió 230 ezer 838 frt tiszta betét-összegben nyilvánult a krajczáros megtakarítások nagyszerű eredménye. Ez intézmény nagy mértékben fejlesztő mindenütt a takarékossági ösztönt, s mozditá elő a vagyonosodást és az által a jóllétet épen az alsóbb osztályok körében. Legfőbb előnye abban van, — hogy elfogadja a kraj- czárokat is attól, a ki megtakarítani akarja, — hogy maga az állam biztosítja a betét összegeket, — hogy semmiféle hitelező le nem foglalhatja. A nép eddig csak ott takaríthatott meg, a hol magán takarékpénztárak léteztek s ilyen nálunk átlag csak minden 39-ik községre jut. A takarékoskodni akaró még a forintokat sem viszi messze, hát még a krajczárokat ? A ládafiába teszi, aztán kiveszi, elkölti. Van reá alkalom ezer. Ha a szegény kézműves, napszámos, földműves meg akar takarítani valamit keserves keresményéből, várnia kell, mig legalább egy forintja lesz együtt, mert kis- sebb összeget a takarékpénztár nem fogad el. De hát akad szükség időközben elég, — olykor-olykor, gyakran viszket a gége is elmegyen a krajczár, sőt még a forint is visszajöhetetlenül. De nem megy, ha a postatakarékpénztárba helyezi. A magán takarékpénztáraknál mi gyakran történik egy kis sikkasztás, — vagy bukás, vagy valami kalamitás? Itt maga az állam szavatol minden krajczárért, még ha valamenyi postahívatalnok Amerikába viszi is a postkiszlit. Ha van egy kis félre tett tőkénk és ha van hozzá egy kis adóságunk, irgalmatlan hitelezőnk irgalmatlanul reá teheti a kezét. Az itt betett összeg „Ne nyúlj hozzám !“ lekötött vagyon, mely minden körülmények közt a betevőé, melyet nem vehet el tőle balsorsában senki. Hát igaz az — hogy már roszat is mondjunk felőle, — a posta nem ad épen annyi kamatot, mint a magán takarékpénztár, mert nem nyerészkedés a czólja, — legfeljebb 4 — 5°/o-os állampapírt vásárol, — de fejleszti a takarékossági ösztönt, — s hasznára van az államnak is az állampapírok elhelyezése és árfolyamuknak megszilárdítása által. És ez mindkét oldalról kiegyenlíti a kis differential. szani. Nagy uraknak játszottam : „Befordultam a konyhára“, ők kívánták, hogy ezt játsz- szam. Eljátszottam szépen, de azt mondták rá: evvel csakugyan befordulhat öreg. No! A konyhára! ?. Nem; a más világra. Ej ej 1 Dehogy. Rósz volt a hegedű, öreg. Igen, igen. Talán ... Itt is yan, kérek helyébe egy hárfát. Hárfa kell nekem, mint a királyi zsoltárosnak. Nagy nehezen tudtunk hárfához jutni. Az öreg busult három napig. De negyednapon már uj reménynyel járta a világot a végzett furulyás és hegedűs, most hárfás dalok. Három hónap telt el útjában ; azt gon- dondoltuk, so’sem látjuk többé, Egy szép napon mégis beállított a faluba. Nem mertük megszólítani. Köhögött. Mintha száz esztendővel küzködött volna. Itt a hárfa; még mindig nem jött el, a mit várok. Nem tudok meghalni. — Letette a hárfát a szoba szegletébe. Hát mit adjunk? kérdeztük részvéttel. Semmit. Itt van egy gordonka. Valaki azt is kerített, nem tudom, honnan. Nem kell, Hát mit csinál ? Megyek csak úgy ; emberek, emberek ... De miért menne? Maradjon 1 Az öreg megint elkezdte a panaszt: azt mondják, hogy a jó, a szives emberek szeretik a dalt, a zenét . . . Hát már kifogyott a jó emberek száma a világból ? Dehogy fogyott; itt vagyunk mi, daloljon vagy játszszék nekünk. Kérem hát azt a gordonkát, Oda adtuk. Leült mellé egy alacsony székre. A mint reszkető kézzel végighuzta a vonót a húrokon, csupa fül lett az egész szoba. Alig hallhatóan kezdte; Temetésre szól az ének; Temetőbe kit kisérnek? Mindnyájan néztünk, bámultunk. Hol van az öreg? Mintha tulvilági lény mozgott volna a gordonka melletti Gyönyörűen hangzott el a két első sor. Utána; Akárki az, nem földi rab, Nálamnál szászor boldogabb. Észre sem vettük, hogy vége lett.
