Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-08-02 / 31. szám

HETI SZEMLE“ (31-ik szám.) 3 lánczolataiba; az alföldről ide nyúló róna olyan mintegy vaskar, a szatmári hegyek olya­nok mint egy vasmarok, mely erős újaival szorítva tartja Erdélyt. Ez e szép vidék hegye­ivel és síkságaival többször látta szenvedni, té- pelődni a költőt boldogtalanság és boldogság között. És micsoda édes dalok fakadtak az ő sebzett szivéből ?! A minőt Hellasz és a kék egü Itália alig tudtak felmutatni, olyan hango­kat csalt ő ki Isten adta lantjából. Mikor erde- itekben, ligeteitekben, mezőitekben jártok, mikor az esti szellő panaszosan suttog, gondoljatok meg, hogy tálán az ő szerelmes léikének édes sóhajtásai susognak körülöttetek. Ő elhunyt: de jegyezzétek meg, hogy nincs megsemmisülve, csak átváltozott, es akkor az ő lelke itt bolyong közöttetek, hol az első szere­lem kegyetlen kínja marczangolták szivét, talán ott lobog a napfényben vadvirágos mezőitek fe­lett, talán ott bujdosik sötét erdőitek mélyén vagy a pataknak virányos partjain. Talán ott él az Ecsedi láp titkos világában és éjjel talán az ő sebzett szivének jajszavai hangzanak föl; én nem tudom; de érzem, hiszem, hogy ő itt van, mert itt fekszik Koltó, mely legboldo­gabbnak és itt fekszik Erdőd, a mely a legbol­dogtalanabbnak latta a költőt. Magyarország édes hazánk, édes anyánk ! A te földeden minden röget gyémánttá változ­tatott apáink kiontott vére, a te földeden min­den halom egy-egy temető, a mely mindnyá­junkat óv attól, hogy hazánk jogát, igazságát megtagadjuk, de nem is tagadhatjuk, nem; mert csak sast nemzenek a sasok, s nem szül gyáva nyulat Nubia párducza! ! Mi örökké áldani fog­juk azokat a férfiakat, akik a magyart szolga nemzetből szabad nemzetté tették. Isten áldd meg hazánkat, Isten áldd meg nemzetünket ! (Lelkes éljenzés és taps.) Következett erre Szenliványi Sándor, ki elszavalta Petőfinek „Egy gondolat bánt enge- met“ czimü költeményét.“ 4- ik pontul Mátray Lajos felolvasásában Petőfi költészetét igen szépen méltatta. 5- ik pontul Deák Kálmán saját alkalmi hazafias és lendületes költeményét szavalta el tűzzel és hazafias lelkesedéssel, mire az ünne­pélyt a polgári dalkör meghatóan szép éneke ejezte be: A közönség lelkes hangulatban oszlott szét az impozáns emlékünnepélyről. Déli 1 órakor a Sörcsarnok nyári helyi­ségében társas ebéd volt, melyen számosán vettek részt. A negyedik fogásnál felállóit dr. Feclitel János és a kör nevében szónoki szép­ségekben tündöklő pohárköszöntőt mondott Rákosi Viktorra, Rákosi Viktor a kört éltette, Pap Lajos szintén Rákosira mondott szép tósztot. Este az Ezres rendezett saját helyiségében „finom asztalt.“ A „finom asztal“ azonban a szakadó eső miatt, mely 7 óra tájban megeredt s órákig teljes erővel esett, nem sikerülhetett hogy csak úgy rengett alattam a fold — el voltam készülve a legroszabbra. Félve nyitottam be a pitvarba, de ime elémbe állít tiszta piros ruhában a halálraszánt néni s jó kedvüen szól hozzám : — Ál Isten hozta; jó, hogy átjött. Bámultam nagyot a nénin is, meg a piros ruhán is. — Hát nem beteg? kérdém csodálkozva­— Nem hát; felkeltem, csak egy kis meghűlés volt az egész, most már nincs semmi bajom. Menjünk csak be. Ma van épen ötven éve, hogy az én drága Ferikém­mel egybekeltünk, ennek az örömére egy kis villás-früstökre szívesen látom. Szólt és bementünk az ebédlőbe, hol egy régi divat szerint megtérített asztalnál már várt reánk Kropacsek uram. A néni kiment a konyhába, én meg újból elmondtam Kropácsek bácsinak szörnyű meglepetésemet. Még be sem fejezhettem csodálkozásomat, a néni már is visszatért kezében egy nagy tállal, melyben csendesen szendergett három szulczirozott diszcsuka. Iyenek kérem, az ón csalódásaim ! Tibai Károly. úgy, mint fényes elődei. A társaság a belső termekben gyülekezett s csak 10 óra tájban foglalt helyet a kerti fedett helyiség hosszú asztalánál. A hangulat azonban kitűnő és emel­kedett volt s a zavarkodó eső nem birt a ke­délyes megjelentekkel. Túszt, mint rendesen, volt elég, ünnepélyes komolyságu és sziporkázó. Dr. Feclitel János, mint az esprit emberét, dr. Fejes István, mint a komoly szó hatalmas bir­tokosát éltették Rákosit. Rákosi több Ízben szó lőtt, villogtatva istenadta elmésségét, mindig ütő készen álló arzenálját. Csomay Imre 2 Ízben mondott igen sikerült tósztot, Pap Lajos haza­fias lendületű beszédben köszöntötte Rákosit. A társaság az éjféli órán túl is együtt maradt s vidám jó kedvvel mentegette a „finom asztal” jó hírnevét, becsületét. Mindent összefoglalva a Petőfi ünnepély, melynek rendezése Szatmár városának, hol Petőfi életének több nevezetes momentuma folyt le, hol sok költeménye kelt, hol sokat fordult meg, múlhatatlanul, culturális állásánál fogva is, erkölcsi kötelessége volt, minden izében nagyszerű és fényes volt. Méltó tehát, hogy ezen ünnepély története a késő utónemzedék számara a lelkesedés kutforrásául mindvégig megmaradjon. Vallásos munkákat ifjaink kezébe. Az iskola mulasztásának okát a szerző abban a mégmindig kisértő ferde felfogásban látja, hogy a különböző vallásit tanulókra való tekin­tetből az iskola ne törődjék a vallással, hanem csak egyes általános erkölcsi elvekkel, a vallá­sos nevelést, a vallási ismeretek közlését bizza egyedül a hittanárra, s arra a heti két órára, melyben a tanuló vallási kötelmeit tanulja az iskolában. E furcsa nevelési elv és rabuliszti- kus okoskodás azonban a mily téves, oly kö­vetkezetlen. Senki sem tagadja, hogy a nevelés terén tekintettel kell lenni a növendékek összes szellemi erkölcsi és állapod körülményeire, s Így a különböző vallásu tanulókat vallásos meggyőződésükben sérteni, hitelveikkel ellen-, kező cselekedetekre kényszeríteni nem szabad ; de a mint e tekintet miatt a különböző vallá­sok tanait és küzdelmeit tárgyaló történelmi oktatás és a kötelező vallástanitás a középisko­lából ki nem rekeszthető, úgy a nevelés soha nem nélkülözheti a valláserkölcsi elveket. Er­kölcs vallás nélkül: hiú ábránd ; az általános erkölcsi elvek a vallás sanctiója nélkül: puszta üres szavak ; az erkölcsi elveknek, tehát az er­kölcsi nevelésnek is csak egyetlen biztos, szilárd támasza lehet, a mit a vallás nyújt: Istennek mindenekfölött álló tekintélyé, mely parancsol mindig és mindenütt, mely föltetlen, ski nem játsz­ható, mely igazságosan jutalmazza és bünteti nemcsak a nyilvános, hanem a titkos cseleke­deteket is, nem csak a tett végrehajtását, ha­nem a jó vagy rósz szándékot is. Azért bármennyire kicsinyelje és lenézze a vallás fontosságát a felületesség és az üres- fejü krakelerség, a józan pedagógiának, min­den hivatott tanférfiunak el kell ismernie, hogy nincs hatalmasabb tényezője a nevelésnek : mint a vallás, mely a tiszta erköles, a lelkiismere­tesség, a valódi jellem megteremtője és szilárd alapja. Azért úgy didaktikai, mint pedagógiai szempontból szükségesnek tartjuk, hogy az ifjú­ság könyvtáraiban foglalja el megillető helyét a vallás-irodalom, a vallásos olvasmány. Mert mi az ifjúsági könyvtárak rendelte­tése ? Czélja ugyanaz, mint a középiskoláé: hogy ismeretközlő, erkölcsképző, kedélyneme- sitő, jellemfejlesztő olvasmányok által kiegé­szítse az iskolai oktatást és nevelést. Bármelyik szempontot vegyük, a vallásos irodalom termé­kei a legnagyobb mértékben közrehatnak az ész. a kedély, az akarat, szóval az értelmi és erkölcsi tehetségek, jellemesség kifejlesztéséhez. Avagy kérdezzük, hol találhatók magasz­tosabb, fönségesebb hit és erkölcsi elvek, mint ama müvekben, melyek a keresztény vallás ta­nait és örök igazságait tárgyalják ? Hol találjuk az erényességnek tisztább, vonzóbb, tökélete­sebb példaképeit, mint a kereszténység isteni alapítójának, Jézus Krisztusnak, Szűz Máriának és a kér. hithősöknek, a szenteknek élettörté­netében ? Hol látjuk a tévely és igazság, az emberi szenvedélyek és az isteni kegyelem küz­delmeit hivebben, mint az egyháztörténelmi és a mindennapi életet tárgyaló ama vallásos mű­vekben, melyekben a hit égi fénye által meg­világított, s a kegyszerek természetfölötti ereje által támogatott gyarló, bűnös lélek megigazu- lását, Istenével való kiengesztelődését olvassuk ? Mi vigasztalja a bűntudat nehéz súlya alatt az élet bajai és csapásai között meghasonlott ke­délyt ? mi önt belé vigaszt, mi tanítja türelemre önmegtagadásra, szenvedélyeinek megzabolására lelkiismeretességre és szilárd, tántorithatlan jel­lemre, ha nem a vallás vigasztaló fölemelő, ha­tározott elveket nyújtó szava, s az ennek szel­lemétől áthatott irodalom ? Ha á vallást mint élettudományt tanulnia kell az ifjúnak, hogy tisztában legyen élete czéljával, tudja kötelmeit, s majdan az élet küzdő terére kilépve, hasznos tagja legyen a társadalomnak, a hazának 1 úgy a vallás el­veit tárgyaló irodalomtól, az élet vallási képét föltáró irodalmi müvektől őt elzárni pedagógiai bűn. A tanulónak látnia kell, hogy a vallás tá­mogató, segítő karjaival belefonódik az életbe, ott van mint őrangyal a mindennapi élet min- dan viszonyában, a társadalom minden rétegé­ben, szegénynek és gazdagnak, tudósnak és tudatlannak égi világosságot, lelki békét, meg nyugvást, s egyedül helyes irányt nyújt. De ez csak úgy lehetséges, ha irodalmi olvasmá­nyaiban, melyekben az emberiség elmetermé­keit, a múlt és jelen eseményeinek leírását ol­vassa, visszatükrözve látja saját vallásos hitét, s e hitnek boldogító, nemesitő, irányitó hatásait. Kétszeres szüksége van az ifjú léleknek vallásos olvasmányokra, főleg napjainkban, mi dőn a hitközönyös és erkölcstelen sajtó pisz­kos termékeit, az olcsó áron terjesztett vallás- és gúnyoló erkölcsrontó lapokat és iratokat az- ifjuság szemei elől alig lehet teljesen elzárni; midőn még az ifjúsági könyvtárakban helyet foglaló számos mü, regény novella, mese, út­leírás is csak az érzékiség, a szenvedély tüzét éleszti, önmeghasonlást, világfájdalmat, vallás­közönyösséget terjeszt. Ily] szellemi táplálék mellett miként lelkesedjék aztán az ifjú vallá­sáért, miként kövesse annak elveit, midőn ez elvek mellőzését vagy épen kigúnyolását látja olvasmányaiban ? Nem a legnagyobb követke­zetlenség, érthetetlen anomália az, hogy a ta­nuló a vallást, mint kötelező életszabályt, mint földi és tulviiági boldogságának egyedüli bizto­sítékát tanulja az iskolában, de a vallásos el­veket visszatükröző irodalomtól el van zárva. Nagyfontosságu a vallásos olvasmány to­vábbá a vallási gyakorlatok és az ifsusági val­lásos társulatok szempontjából is. „A hit cse­lekedetek nélkül holt“. Az igazi, az élő hitnek vallásos cselekedetekben kell jelentkeznie. Az imádság, az isteni tisztelet, a szentségek fölvé­tele a lelki gyakorlatok megkedvelésére alig van hathatósabb eszköz, mint a vallásos müvek ol­vasása, melyekben az ima, a szent mise, a kegy­szerek és lelki gyakorlatok csodás hatásait ol­vassuk a szentek és a mindennapi életből vett példák elbeszélésében, melyek az ifjú lelküle- tére is buzditólag, lelkesitőleg hatnak, hogy ő is az isteni kegyelmek e gazdag forrásaiból merítsen. A történelem és az élet számtalan példát nyújt arra nézve, hogy sokszor egyetlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom