Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-07-12 / 28. szám
2 „HETI ____S Z E M L E“ (28-ik szám.) Sz atmár városában is kidomborodjék és méltó kifejezésre jusson. Mi azon hitben vagyunk, hogy e nemes elvekért küzdő irodalmi társulat nemcsak tudni, de teljesiteni is fogja kötelességét. Részünkről nem volnánk megelégedve és nehezen tudnánk belenyugodni, ha a Kölcsey-kör, — városunknak e szintén hazafias kultur egyesülete a nálánál jóval fiatalabb Nemzeti Szövetség kezébe engedné át a vezetést. A keresztény szövetkezetek. Napjainkban alig van intézmény, mely sikeresebben, hathatósabban mozdítaná elő a nép anyagi és ezzel együtt erkölcsi jólétét is a szövetkezeteknél. A hitel- és fogyasztási, árubeszerzési, értékesítő szövetkezetek szabadítják föl a kis embert, a népet az anyagi függés, az anyagi rabszolgaság lealázó állapotából; a szövetkezetek mentik ki népünket az uzsorások karmai közül, a szövetkezetek nevelik a népet gazdaságilag önállóvá, függetlenné a nagy tőkének uralma, befolyása alpi, a szövetkezetek mozdítják elő legelső sorban a nép anyagi helyzetének javulását, könnyítik megélhetésének terheit, teszik lehetővé kisgazdaságában a jövedelmező befektetéseket. A szövetkezetek ezen áldásos eredményeinek felismerése az utóbbi években édes hazánkban is üdvös mozgalmat idézett elő a szövetkezeti ügy terén és alig néhány év leforgása alatt több százra menő keresztény szövetkezet alakult meg mindenfelé, melyek közül nem egy már is sikerekben, eredményekben gazdag működést fejt ki. Legtöbbje azonban ezen szövetkezeteknek, önmagukra hagyatva, súlyos nehézségekkel küzd. Érzik nehézségeit az ügyvitelnek, az ügykezelésnek, mely kereskedelmi szakismeretet tételez föl; kér. fogyasztási szövetkezeteink pedig különösen érzik nehézségeit az árubeszerzésnek, mely ezen szövetkezetek sikeres működésének alapját, képezi. Szövetkezeteink tehát igy önmagukra hagyatva sem a kellő működést nem képesek kifejteni, sem azon eredményeket létrehozni, az állam életébe, legkevésbbó az Istenember, Jézus Krisztus religiója. Azért iszonyú látni, mennyire vannak a nemzetek egymás ellen felingerülve. Ismerjük a viharokat, melyek a nyomorult ámitók által félrevezetett szegény nép között támasztatnak. így elpártolnak az Ur Krisztustól. Majdnem kislelküség vesz erőt az emberen. — De nem ; mi bírjuk a győzelmi jelvényt, és ez legyen boldogító reményünk. Csak meneküljünk eme hatalmas, csodálatos szívhez! Ott találunk szabadulást, bőséges szabadulást minden bajainkban. E reménytől eltelve örömmel kiáltunk föl: Isteni Szív ! Tieid akarunk lenni egészen ; Tied vagyunk és Tied akarunk lenni ! És biztosítva vagyunk a veszélyek ellen, bárhonnan jönnek. Jól tudom és meg vagyok róla győződve és igy nem vagyok kedves próféta: Erre a mai szent fölajánlásra majd hatalmas viharok keletkeznek. A gonosz szellem a sátán nem nézheti egykedvűen, hogy azok, kikre jogosan számot tart, tőle elszakittassanak és az Istenembernek szenteltessenek, a kit imádni nem akara és emiatt örök pokolba taszittatott. Ő az egész emberiséget szeretné Istentől elszakítani, hogy senki se imádja azt, akit bukása napjaitól gyűlöl. melyek megvalósítását a szövetkezetektől várnók és reményelnők. Ennek fölismerése indította az ügy buzgó apostolait arra, hogy Zichy Aladár gróf elnöklete alatt Budapesten f. é. február 16-án megalakítsák a fővárosban a Keresztény Szövetkezetek Országos Központját, melynek czólja s feladata a keresztény szövetkezeti ügyet előmozdítani, uj szövetkezetek alakulását elősegíteni, a meglevő szövetkezeteket működésükben vezetni, a fogyasztási szövetkezetek árubeszerzését közvetíteni. Nagyon természetes azonban, hogy mindeme ezélok megvalósítására az Országos Központnak anyagi eszközökre van szüksége, a melyet a létező szövetkezetek hozzájárulása ma még teljesen nem képes fedezni, különösen az első időben, midőn a berendezkedés, az ügykezelés megindítása nagy költségeket igényel. A szövetkezeti ügy barátaihoz, a keresztény magyar nép érdekeinek előmozdítóihoz fordulunk tehát bizalommal, kérve mindnyájukat, hogy a Keresztény Szövetkezetek Országos Központjához mint pártoló tagok csatlakozni s a szövetkezeti ügyet filléreikkel előmozdítani, támogatni szíveskedjenek. Az alapszabályok értelmében az Országos Központ pártoló tagjai lehetnek a keresztény szövetkezeti ügy felvirágozását előmozdítani kívánó egyesek (férfiak és nők) kik évenkint tetszés szerinti, de legalább is 5 forint évi összeggel járulnak a keresztény szövetkezeti ügy előmozdításához. A jelentkezések s a tagdíjak a Keresztény Szövetkezetek Országos Központja cziméro (Budapest, IV., Molnár-u cza 11., Katholikus Kör) küldendők. Bizalommal hiszszük és reméljük, hogy keresztény magyar népünk barátai megfogják hallani buzdító szózatunkat, és sietni fognak támogatásál a a nagyfontosságu ügynek. Azt akarja a központ, hogy keresztény népünk anyagi helyzetén segítsen; akarja, hogy népünk anyagi tekintetben függetlenné legyen minden befolyás alól, s csak saját magára az Összetartás, a szövetkezésben rejlő erőre támaszkodjék; akarja, hogy a szövetkezetek erkölcsi befolyásukat erkölcsi hatásukat a kereszténység magasztos erkölcsi törvényeinek szellemében gyakorolják ; akarja, Küzdelembe, heves küzdelembe fog kerülni! Félünk talán? Nem. Tűzzük mellünkre azt a győzelmi jelvényt és föl a harczra ! És ha el is találnánk esni, a győzelem mégis a mienk Jézus szivében! És mi mindnyájan bízunk Jézus szivének véghetetlen hatalmában! Még egy van hátra, a mit röviden föll kel emlitenem : Ez a sz. fölajánlás egyszersmind kiváló bizonyitékát képezi szereietünknek Krisztus Urunk és felebarátunk iránt. Kedves hallgatóim ! Azt tartom, hogy ez állításomnak első részét nem kell bebizonyítanom. A szentséges atya kívánságára e három napon keresztül elimádkozzuk a Jézus szive letenyéjót, és nem tudom, mit mondotok hozzá: Én azt tartom, a czimek közül egyik szebb a másiknál, egyik jobban meghat a másiknál, hogy Krisztust igazán szeressük ? Oh ha órákig, ha napokig' és hetekig szólhatnék hozzátok Jézus jóságos szivéről, ha erre erőm és vil gosságom volna onnan felülről, higyétek el, soha eleget nem beszélhetnék ez isteni szív szeretetreméltó voltáról. Óh ti anyai szivek, rakjátok összes anyai szereteteket egy szívbe, vájjon nyerünk-e ez által egy árnyképet is arról a megmérhetetlen szeretetről, mely az isteni hogy az anyagi, a gazdasági élet is keresztény alapokon nyugodjék. Mindezen törekvések megvalósítása, mint a külföldön, úgy nálunk is nem a kormányzat, nem a politikai pártok, hanem a keresztény társadalom feladata és kötelessége. Mindeme törekvéseiben a központ számit támogatására azoknak, kik barátai a magyar népnek, a kereszténységnek s a keresztény Magyarországnak. A ki e nemes czéllal együtt érez, aki óhajtja, hogy ez a nép a jövő évezredben is keresztény és magyar maradjon, az csatlakozzék a kibontott lobogóhoz, az siessen támogatására. Város! közgyűlés. J. hó 10.-én. E közgyűlés igen népes volt A ki a városatyák közül mozogni tudott, mind ott nyüzsgőit a nagy tanácsteremben. HiáDa, fontos dolgok kerültek szőnyegre, hármas választás izgalmai tükröződtek le a nekipirult arczok- ról. A karzat is telve volt az érdeklődő néppel, mely a küzdelem kimenetelét részben szivszo- rongva, részben kíváncsiságból leste. tájban nyitotta meg a közgyűlést a főispán. A hitelesítések ügyének elintézése után a polgármester megtette havi jelentését. — Uray Géza a hegyi vasútra, tekint', ttel az előforduló szerencsétlenségeket is szülhető úti bajokra, menetrend megállapítását kéri. A polgármester intézkedni fog. Ezután a főispán megválasztotta és kinevezte a kandidáló bizottság tagjait, kijelölte a szavazatszedő bizottság tagjait s az ülést fel- függeszté. Először is a Szukup Lajos távozása következtében megürült iktatói állás betöltéséről volt szó. Jelölve lettek ; Váczy Imre, Koós Gábor, Papp István. A biz. tagok csoportokba verődve beszélgették az esélyeket, beadatott 66 szavazat. Váczy kapott 46-ot, Koós 19-et, Papp 1-et. A.főispán Váczyt megválasztottnak jelentette ki. Következett az I. oszt. irnoki állás betöltése. Jelölve lett minden pályázó, szám szerint 6. Beadatott 65. szavazat. Papp István kapott 32-őt, Fűrész Pál 12-őt, Matkó 10-et, Brand 4-et, Berki 3-at, Dőry 3-at, üres volt 1. Jött a 11-od oszt. irnoki állás betöltése ; minden pályázó jelölve lett. Beadatott 63 szavazat. Ebből kapott Brand szívből felénk dobog. Nem ! mert az istenemberi szeretet, mely a szentséges szívből felénk dobog, örök és végtelen És ki méri meg a szentség mélységét, mely Jézus szivében számunkba megnyílik, mely a szeretet összes életének természetes jelképe, sőt jelképe az összes életnek a kedély és értelmi életnek, ama jelkép, melyben minden szeretet és bölcsesség kifejezésre talál. Ki ne szeretné azt ? Nemde mindnyájan azt mondjuk a nemzetek apostolával: Atkozott legyen, aki a mi Urunkat, Jézus Krisztust nem szereti.“ Teljes lehetetlenség Jézus szivét ismerni és azt nem szeretni. És ez a szeretet késztet minket, hogy neki hódoljunk s magunkat szívből neki fölajánljuk. De egyúttal a felebaráti szeretetnek is nagyszerű megnyilatkozása ez a felajánlás. Midőn isteni Megváltónk még a földön járt, a mint az evangéliumból tudjuk, sokszor vittek eléje betegeket és szenvedőket és a kik gonosz lélektől voltak megszólva, lábaihoz tették s arra kérték, hogy gyógyítsa, szabadítsa meg őket és könyörüljön rajtok. A többi között ismerjük azt a megható eseményt, midőn négy férfiú hozott egy szegény beteget az Ur elé, és mivel a nép-