Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)

1899-06-21 / 25. szám

3

oly eljárás, a mely sem nem nyilt, sem nem igazságos, sem nem észszerű, és igy nem is méltó egy a város egyetemét képviselő testülethez, a melytől a város polgárai méltán megvárhatják az egyenes eljárást, főkép megvárhatják a teljes jogalapon és formák közt kifejezett akaratuknak, ítéletüknek tiszteletben tartását.

De a személyi pótlék megtagadása az érdemtelenség alapján a megválasztott lelkészre nézve is annyira sértő, Őt lelkészi hivatásában any- nyira megbénító, a fontos működésében szükséges állásbeli prestige-t különösen annyi és oly különböző vallásu lelkészek közt annyira lealacsonyító, és magát a választó hitközséget annyira semmibevevő, a minél már nagyobb alig lehet, és a mit legfeljebb csak azon köztudat enyhíthet káros hatása és következményeiben, hogy a város midőn ezt teszi, pártoskodva, jogtalanul és szembetiinőleg méltánytalanul teszi, vagy legalább nem bir tudatával tette következményeinek.

Mi nem hiszsziik, hogy a városi hatóság, a melynek az is egyik kiváló hivatása, hogy az egyházi hatóságokat, lelkészeket tekintélyükben, működésük sikerében támogassa, belátván ez eljárás sokoldalú következményeit, egy perczig is ragaszkodjék ezen állásponthoz.

Ha a személyi pótlék általános megszavazásánál szerencsétlenül felállított feltételek a maguk szószerinti szövegükben alapot is adnak ezen eljárásra a városnak, a bölcsesség követeli, hogy azt vagy megváltoztassák, vagy az alkalmazást mint úgyis czéltalant és sértőt, mellőzzék.

A megtörtént sajnos határozattal szemben pedig múlhatatlanul szükségesnek tartjuk, hogy azt vagy maga a város reparálja, és pedig mielőbb, önmagától egy újabb és

jobban informált közgyűlési határozattal, vagy maga a hitközség szerezze meg az, azt hiszsziik, kimarad- hatatlan elégtételt felsőbb fórumok igazságszolgáltatása által. X

Az uj törvény-javaslatok.

A parlament asztalán nagy fontosságú javaslatok feküsznek. Széli Kálmán nehéz munkát végzett s azt magyar miniszterelnöktől szokatlan erélylyel és hazafisággal végezte, mig ezeket a javaslatokat az országgyűlés elé terjeszthette. A magyar álláspontnak érvényt szerezve kötött szerződést az osztrák miniszterekkel, 1907-ig rendezvén a vám- és kereskedelmi viszonyokat,a két állam között. A szerződés érvénye azonban több feltételtől függ, melyet Ausztriának teljesíteni kell,; ilyenek: a fogyasztási adók átutalása, a valuta rendezés, á bank- közösség, a külfölddel kötött összes kereskedelmi szerződések lejárata arra a napra, mikor a megállapított viszony Ausztria és Magyarország között megszűnik és végre az autonom vámtarifa ujjáalkotása. Ha ezen feltételekből csak egyet is megszegnek az osztrákok, egyszerre megszűnik minden és Magyarország 1907 előtt is vissza nyeri önrendelkezési jogát. Épen a legjobb időben született meg az egyezség. Nálunk egy töredék — a Bánffy-Tisza fractió — aknamunkát folytatott Széli háta megett és Bécscsel szövetkezve hajlandó volt volna az Ischlben kötött egyezséget oktrojálni a nemzet nyakára, csakhogy ismét a; hatalom birtokába juthasson. Másrészt pedig az osztrák miniszterek makacssága a felséget a döntés kényszer- helyzetébe akarta sodorni,, épen akkor, midőn Ausztriában egy nagy tevékenységű és nagy lármáju párt a németeket arra izgatja, hogy az osztrák birodalmi köteléket fölbontsák, hogy igy,— mint Ugrón Gábor mondja —a nagy német birodalomhoz való csatlakozás vágya mind élesebben domborodjék ki és mind hevesebb lángra lobbanjon. A megkötött egyezség a be- láthatlan bonyodalmakat már csirájában elfojtotta ; a nyugalom a két államban lassankint helyreáll, az a sok szenvedély, melyet a bizonytalanság felkavart, elsimul; a bizonytalan gazdasági és pénzügyi helyzet okozta sok anyagi kár kireparálódik.

Midőn 14-én Széli Kálmán a magyar par- amentben az osztrák miniszterekkel folytatott tárgyalás eredményéről egy nyugodt, de önérzetes beszéd keretében beszámolt, Kossuth Fe- rencz, Ugrón Gábor és Rakovszky István az ellenzéki álláspontról is tisztelettel hajtották meg az ország nagyjellemü fia előtt zászlóikat.

Az egész sajtón az öröm accordja rezgeti végig és daczára annak, hogy most a bizottsági ülésekben az ellenzék az önálló vámterület előnyeit ecsetelve hevesen ostromolja a kiegyezési javaslatokat, remélhetőleg törvénynyé válnak azok rövid idő múlva. Széli sikere egyszersmind a dualisztikus elvnek győzelme is. A nemzet most már láthatja, hogy Magyar- ország jogainak erős megvédése mellett, a másik szerződő fél jogait is tiszteletben lehet tartani.

Természetesen ez eredmény még jobban megbélyegzi a kormányférfiakat, kik egy más, az országra nézve sokkal hátrányosabb, a szabad rendelkezést megsemmisítő kiegyezéshez hozzájárultak. „Széli Kálmán uj javaslataiban — mint egy jeles iró mondja — ama fölfogást emelte érvényre, hogy a kiegyezésnek nem börtönnek kell lenni, mely már a belépéskor a mielőbbi szökés gondolatát kelti az emberben, hanem lakóháznak. Valóban ez otthonban az ország nyugodtabb állapotba jő és rendezettebb viszonyok közt élhet.“

Az uj kiegyezés által el vannak távolitva mindazon akadályok, melyek a nemzet szabad fejlődésének, gazdasági felvirágzásának útjában álltak és benne meg vannak mindazon föltételek, melyek képesíthetik a magyart arra, hogy rövid idő múltán, amit keresett, saját tulajdonául bírhassa és amiért dolgozott, azt el ne ragadják tőle.

Az eddigi nagy vívmányok azonban kárba vesznek abban a pillanatban, amint egy gyáva vagy önző, a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó kormány kerül a nemzet élére. Ez a ország igazi érdekeit és jogait az állítólagos titkos bécsi nyomásnak engedve épen úgy kiszolgáltatná, mint elődei tették évtizedeken át.

A nemzetnek tehát első kötelessége, hogy csak olyan kormányt tűrjön meg az ország élén, mely ezredeves alkotmányunktól, szentesitett törvényeink igaz értelmétől és szellemétől egy jottát sem tér el.

A mint Károly büszkén, kifeszitett mellel, társait lenézve ült helyén mint egy gigász, azonképpen mint egy villámütötte fa esik össze, még a dereka roppanása is hallatszott, ahogy egy ordonácz terem mellette, azzal az üzenettel, hogy 0 Exczellencziája nem szeretné, hogy ha ő (Károly) a holnapi szemlén ezzel a parókaszerü frizurával jelennék meg a hadsorok közt.

Károly tényleg tüntetett az 8 különleges hajviseletével. Nem elég, hogy hosszú volt a haja, mint egy kínai, (hogy ne mondjam katonail) ezopf, hanem olyan szeszélyesen hanyag, szenzácziós alakzatban is volt az elrendezve, vagy inkább elrendetlenitve, hogy úgy nézett ki sokszor a feje, mint valami törzs, melyet buja tropikus növények folyondárjai fonnak körül.

A kárvallót nyomon követi a gúnyolódás.

Károlyt is úgy megcsipkedtók felsülése alkalmából a tiszttársai, hogy legjobban szeretett volna helyéről felállani és az asztalt odahagyni. Végre felrakták a gyertyákat az asztalokra és Károly is kiossont a teremből, hogy egy félóra múlva alaposan lekop- pasztva térjen vissza társaihoz. Szerencsétlenségére egyenest Ő Exczellencziája lába

elé talált botlani, aki asztalbontás után a tisztek közt cerclét tartott és körbe ment a székeikről felemelkedett hadfiak között.

— Önnek is előbb kellett volna a bor- bélyhelyiséget felkeresnie — szólt rá keményen Ő Exczellencziája Károlyunkra. — Az Ön esztetikaellenes és épen nem katonaias kinézése mondhatom az egész estémet elrontotta.

Éjféltájban búcsúzott el Ő Exczellencziája a tisztikartól, nyomon követték a törzstisztek s a vendégeket az őrnagy ur egész a kocsikig elkísérte. A fiatal tisztek még csak most kezdtek igazán neki látni a torkok öblögetésének s egyszer csak, hogy hogynem, az őrnagy is közöttük termett.

— Hát nekem nem adtok helyet az asztalnál, fiuk. — Kérdé fidélisen a mulatóktól. — Higyjétek meg, olyan veszettül szomjazom, hogy nem tudok lefeküdni.

— Tessék őrnagy ur, méltóztassék ; kiabálták a bentlevők és egyszerre három széket is hoztak a megtért, hadvezérnek.

— No gyerekek, — szólt az őrnagy ismét helyet foglalva — egy negyedórácskát még bizalmasan együtt töltünk ! Tovább azonban nem maradhatunk. Isten ments! Ugy-e nem ? És most fiaim jegyezzétek meg,

az én vendégeim vagytok mindnyájan. Hé pinczér! Neszmélyit ide, még pedig a javából.

A poharak sűrűn váltakoztak, az idő telt, az órák repültek.

— Fiuk, nem kellene-e már hazamennünk? — szólalt meg újra az őrnagy. Biz’ Isten berúgtok és orra buktattok engemet a gyakorlatnál.

— Mi és a berugás! Hogy jut az eszébe őrnagy ur? Ne féljen őrnagy ur, a szemlén úgy fog menni minden, mint a karikacsapás ! Mi felőlünk biztos lehet. Oh egész bátran elidőzhetünk még egy újabb félórácskát!

S jót nevettek ennek a terminusnak.

— No ami engemet illet, én még inkább ! — fejezte be a vitát az őrnagy, aki ismét derekasan nekifeküdt a palaczkoknak.

Fél ötkor hajnaltájban végre felemelkedett az őrnagy ur az asztaltól.

— Ugy-ugy fiuk 1 Itt az ideje, hogy kászolódjunk. Át is kell még öltözködnünk, no meg egyet szundikálni is. Nem adnám sokért, ha úgy tudnánk ebből a kaszárnyából kisompolyogni, hogy az őr észre ne venne. A fíczkó még arra a gondolatra jöhetne, hogy egész mostanig az étkezőben ül-