Heti Szemle, 1899. (8. évfolyam, 2-52. szám)
1899-04-05 / 14. szám
ü V i cl é li. Nagy-Károly. A vall.- és közokt. miniszter a nagy-károlyi állami polg. leányiskolával kapcsolatban 2 évre terjedő női kézimunka-tanfolyamot szervez. Résztvehetnek benne a polg. iskolát végzett növendékek. Áthelyezés. Mondics Jenő, nagy-károlyi pénzügyigazgatósági számvizsgálót hasonló minőségben a pénzügyminiszteri számvevőséghez helyezték át. Ungvár. Részvéttel értesülünk, Firczák Gyula munkácsi püspök édes anyja súlyos betegen fekszik. Beregszászon a földül, miniszter a néptanítók részére négy hétre terjedő szőlő- és borgazdasági tanfolyamot rendez oly őzéiből, hogy az azokon résztvevő néptanítók a gazdasági ismétlő iskolába járó tanulóknak e szakban kellő oktatást nyújthassanak s az e szakismeretek terjesztése s a szőlő felújítás előmozdítása érdekében hathatósan közreműködjenek. A tanfolyam első része f. é. ápr. 27-től máj 10-ig. a második része okt. 12-től 25-ig terjed. A résztvevő tanítók az úti és ellátási költségek fedezésére egyen- kint 60 frr, államsegélyt kapnak. Folyamodni lehet ápr. 8 ig a tanfelügyelők utján az illetékes borászati felügyelőkhöz. Állami segítség a felvidéknek. A föld- művelési miniszter márcz. 27-ón 17 felvidéki ruthén község közt osztatott szét a munkácsi vasúti állomáson vetömagbeli segítséget, még pedig 107 q. első rendű zabot, 154 q. lóherét és 418 kg. komócsint (fűmagot) a zab q-ját 5, a lóhere q-ját 50, a komócsint 15 írtjával számítva, melyeket kamat nélkül f. ó. jul. és okt. 1-jg törlesztőnek. A nagykárolyi rom. hath, egyház- tanács és iskolaszék márczius 29 én tartotta alakuló közgyűlését, a melyen megválasztották a tisztikart és bizottságokat. Az egy- háztanácsbán világi elnök lett: Yetzák Ede, h. elnök és ügyész: Balogh Kálmán, egyházi jegyző: Tímár Péter, világi jegyző: Róih Karoly, gondnok: Balogh József, pénztáros : Serly Ferenez, mesierrószi temetőgondnok: Kruppa Mihály, Rozáha-temető- gondnok : ítj. Gindele ígnácz. A számvizsgáló bizottság elnöke : Kőszeghy Gyula, rnesterészi temető-bizottság elnöke: Vetzák Ede, a Rozália temető bizottság elnöke: Rótli Károly Az iskolaszék világi elnöke lett: id. Zanaihy Mihály, jegyző: Kruppa Mihály, pénztáros és gondnok : Kőszeghy Gyula. Kinevezések. A vall. és k. miniszter Kurcz Erzsébet nagy-károlyi, Nagynó Molnár Julia nagy-szőllősi, Jánossy Jolán nagykárolyi áll. polg. isk. segédtanitónőket a X. fiz. osztály 3. fokozatába rendes tanítónőkké nevezte ki. Máramaros-Szigeten Balogh Mihály püspöki külhelynök kezdeményezésére egy gör. kath. alumneum felállítása végett lelkes mozgalom indult meg. — A takarékpénztár bukása miatt szintén zavarba jött márama- szigeti népbank a felszámolásnál furcsa dolgok nyomára jöhetett, — a márm.-szigeti törvényszék megkeresésére ugyanis a bécsi rendőrség letartóztatta Huber Rudolfot, a népbank volt vezérigazgatóját, aki azzal van vádolva, hogy az intézetnél 18,000 frtot és 300 db lóvasúti részvényt sikkasztott. Munkács. Ő felsége a király a munkácsi görög szertartásit katholikus székeskáptalanban Jan/covics János ol vasó-kano- noknak a nagyprépostságra, Fehér Emánuel éneklő-kanonoknak az olvasó-kanonokságra, Turjay János őr-kanonoknak az éneklő-ka- nonokságra, Mikita Sándor dr. iskolás-kanonoknak az őr-kanonokságra, Dolinay Miklós kancellár-kanonoknak az iskolás-kanonok- ságra és Somlyay Mihály utolsó kanonoknak a kanczellár-kanonokságra való fokozatos előléptését, jóváhagyta. Irodalom. üária-áa’ok. Ily czim alatt szándékozom a b. szűz Máriára vonatkozó külföldi hangjegyes dalirodalom legszebbjeiből nehány folyamot magyar szöveggel nyomtatásban kiadni, ha t. i. közönségemnek, mely pár év előtt Pásztordalomat oly melegen karolta fel, ezúttal is óhajtásával találkozom. E dalok első folyama e hó végén fog megjelenni, hogy tekintettel május havára, még idején szétkiildhető legyen. A miért is e körülményre a l. érdeklődők figyelmét ez alkalommal felhívni bátorkodom és szives megrendeléseiket már most kérem, hogy a nyomatandó példányok számát hozzávetőleg megállapíthassam. Ezúttal egy franczia jezsuita atyának, Lambillottenak ódailag lelkes gyönyörű szövegű és hasonlóan szellemes dallamaiból bocsátók közre 3 (három) énekszámot, nagyobb használhatóság kedvéért, két (sopran és alt) szóidéira kidolgozva és harmonium (orgona ) kiscbettel ellátva de úgy, hogy egy hangon is énekelhető. A 8 quart oldalra terjedő, díszes kiállítású gyűjteménynek ára, tekintettel a kiadói jog megszerzésének és az igen drága kótanyomásnak együttes költségeire 60 (hatvan) kr. lesz o. é. Sacerdotibus etiam erga sacra suo tempore assignanda. Szatrnáron, kiváló tisztelettel Pataki (Stark) Lajos, r. k. áld. pap, tanitó- nőképző tanár. Olvassuk az Alkotmányt! Erős, határozottan kimondott, keresztény szellemű sajtó nélkül a mai modern világban nem létezik sem meggyőződésbű keresztény társadalom, sem keresztény értelemben vett politikai erkölcs, mert. ahol ez a sajtó' hiányzik, ott nincs meg a milliók közt az a kapocs sem, mely társadalomban, politikában, a magán- és közélet minden viszonyaiban föltétlenül szükséges Magyarország ke reá (Tény restaurációjához. A. felekezetien, sőt hitetlen állammal szemben minden keresztény magyarnak erkölcsi kötelessége állást, foglalni és csatlakozni azon mozgalomhoz, melynek czelja: visszaállítani a kereszténység szupremaciáját.; revízió alá venni a sérelmes egyházpolitikai törvényeket ; visszakövetelni a polgárok elrablóit jogait; kiküszöbölni a közéletből és közigazgatásból a visszaéléseket ; visszautasítani és kellő helyökre szorítani a zsidókból és szabadkőművesekből alakult érdekszövetkezeteket, melyek mint polipok csüngenek a nemzet testén ; egy szóval: véget vetni az önérdek rémuralmának és feltűzni a keresztet a modern pogányság romj iin felépítendő uj állam minden intézmény óre. E hatalmas mozgalomnak előharcusa az Alkotmány, mely, immár negyedik évfolyamában, napról-napra félelmet es csüggedést nem ismerő kitartással toboroz kiveket a keresztény restauráció fenséges eszméjének, vezérel és irányit. Az Alkotmány miutaz orsz. Néppárt főorganuma ma az egyetlen ellenzéki napilap Budapes len, melynek a politikában, a közgazdaság terén, egyházi, nemzetiségi, vallas-erkölcsi és közoktatási kérdésekben határozott nemzeti keresztény elve és programmja van. Az Alkotmány vezórczikkeivol e tekintetben egy lap sem versenyezhet; többi rovatai pedig ép úgy és ép oly jól szerkesztvék, mint bármely fővárosi napilapéi. Az a külömbség mindenesetre megvan, hogy az Alkotmány a „szenzációkat1", a legtöbbuyire botrányos és undorító pikantériákat, szerelmi és öngyilkossági drámákat stb. efféle „érdekfeszitő“ és a zsidó-sajtó által spekulativ szempontból kiaknázott haszontalansiigokat elkerüli, anélkül azonhau, hogy az igazság- és tisztes- ségérzetiől vezérelt közleményei szárazzá, vagy unalmassá tennék a lapot. Az Alkotmány eszerint a rnagy'ar keresztények közt. a legalkalmasabb és máris általánosan eito- gadoit kapocs, mely körül tömörülve bizton haladhatunk a kitűzött, czél leié. Az Alkotmány előfizetési árai : Egész évre 14 irt. Félévre 7 frt. Negyedévív 3 frí 50 kr. A lap megrendelhető a kiadóhivatalnál, Budapest, Vili., Mária-uicza II. c layton & Shuttleworth § mezőgazdasági gépgyárosok Q) BliCÍap8St Va63."^z.rUt áltat a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak: ^ ■ y..- ■ ... - .VG" Loeomobil és p őzcséplő-? ép-készleiek ?s2zacSailÄig' továbbá járgány-cséplőgépek, lóhere-cséplők, tisztító-rosták, konkolyozók, kaszáló- és aratógépck. szénagyi;jtők, boronák. „Columbia-Drill“ legjobb sorvetőgépek, szecskavágók,répavágók, kukorieza-morzsoiók, darálók, őrlő-malmok, egyetemes aczél-ekék, 2- és 3-vasű ekék és minden egyéb gazdasági gépek. Részletes árjegyzékek kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. Lincolni törzsgyárunk a világ legnagyobb g loeomobil- és cséplőgép-gyára. | m mim •J 1 II *05X0^ íl 4 IK •í&sSlst