Hetikiadás, 1940. január-december
1940-05-22 / 21 [1526]
/Csak haza! folyt./feajcmadna? érték el a Moldva partját, de mire kifürkészték a vidéket, elvágták a komp kötelét. Rövid tanácskozás után megindultak lefelé a ; folyó mentén. Csodálatos óbErsóggel ós hajtársiassággal végezték a felderítést. Délután két század tiroli gyalogságba ütköztek bele. Kis-Pap Sándor káplár volt az él parancsnoka. Keményen tisztelgett a századosnak és kocogott vissza a kapitányához. 1 - Ezek alkalmasint nem tudják, hogy kik vagyunk - böködte ki a vélekedését. ' Igaza lett, mert araikor Sróter kapitány ereszkedett szóba a tiroli parancsnokkal, jámborul kérdezte tőle, hogy szintén a szökevényeket üldözi? - Azokat - hagyta rá a Jtiuszár szemrebbenés nélkül - de nagyon ügyesen kisiklanak mindig' a gyűrűből. Az éjszakát Budweiszban töltötték volna, de egy egész zászlóalj tört rájuk. Rettentő harc árán kivágták magukat* AmikorSréter kapitány megkérdezte, hogy kinek hiányzik a szomszédja, ketten jelentkeztek, háromnak meg a sebeit kellett bekötözni,Tizenhat órát ültök nyeregben megállás nélkül, de átlépték Ausztria határát, akol azonban nár dragonyosok vártak őket. Rövid harc árán ezektől is megszabadultak' és a kapitányuk még abrakot is vott a lovaknak, mert ötödik napja voltak uton. Alig pihentek jó félnapot, amikor mog fehérköpenyegos gyalogság akarta megállítani a sok sebből vérző fáradt társaságot, de hasztalan. Tizedikén ügettek bő Znainba^ ahol csodálkozva nézték a tepedt, véres hadat, de senkinek som jutott őszébe eléje állni. Hohenauban horvát gyalogság állomásozott.Virágh" Gedeon hadnagy ur kiszimatolta, hogy éjjel csak hat legény őrködik a March hidián. Pihenéssel töltették a napot os azután a vak sötétségben nekivágtak az utolsó akadálynak, 'i> túlsó parton balt ás, kodnenes, nagyba juszu magyar honvédek karjaiba futották, - Csodát tett az Isten - mondta Sróter kapitány ur, amikor sorra kezet szorított az embereivel, akik megfogyatkoztak hattal és alig volt közöttük olyanakin no lott volna seb - mert hazasegített. ' Azután leszállt gőzölgő lováról és megcsókolta a magyar földet, Azt sem szégyenlotte, hogy kicsordult a könnye,,, H ősek napja Vixágbaboritó r-iájus utolsó vasárnapján emlékezünk meg'azokról, akik'a világháborúban életüket áldozták a bocsület mezeién a hazáért. Ha valakinek, nekünJ magyaroknak van a legtöbb jogunk arra, hogy felidézzük azoknak a millióknak életét, magunk elé állítsuk tetteiket követendő példaként, akik ezer és néhány év alatt annyit harcoltunk, amonnyit egy nemzet sem. Emlékezzünk csak arra, hogy " 1480-ban, Hunyadi Mátyás királyunk országlása idején ugyanannyi lakosa volt országunknak, mint Angliának, holott most áz utóbbinak 45 milliós népe mellett a történelmi Magyarország területén mindössze huszonkét millió ember él. A szánokkal nem lehet vitába szállni, de nem lőhet komolyan figyelembe ven ni azt ; a nemzetet sem, amely nem becsüli meg a múltját ós nem iparkodik belőle okulni. Csak annak a népnek van jövőie, aki törődik a múltjával, nert mi fűzne bennünket ehhez a sok vérrel megáztatott földhöz olyan elszakithatatlanul, ha non az a tudat, hogy ezen kivül nem tudunk egyéniségünknek óa fajunknak negfelolő élotet élni. Fölemelő gondolat akkor ünnepelni az elmúlt elődöket, amikor a természet rendje szerint uj életot fakaszt a tavasz ós a nyár közelsége. Ünnepelünk eges szivvol ős meleg érzéssel május utolsó vasárnapján és arra gondolunk, hogy^eVben a létünkért való szakadatlan harcban görcsösen kapaszkodunk azoknak a dicső és " szontto magasztosult emlékébe, akik mar megmutatták, hogy miképpen kell szolgálni a nemzetet. Ez a láthatatlan és a nulttalán nemzetek előtt megfoghatatlan varázslatos orő éleszt bennünket minduntalan ujabb olszánásra ős ez keményíti *eg clnrnvedni akaró testünket-lelkünket. amikor elkövetkezik a megpróbáltatás.
