Hetikiadás, 1940. január-december

1940-04-24 / 17 [1526]

Küzdelem a vasért és olajért. 1940.április 24; Igazi nyugalom.béke a világon alig volt. Mindig volt a főidnek legalább egy pont ja.abol folyt a haro és küzdött az ember enber ellen. Ez az pállandó küzdelem főként kétrokból folyik. Az első és fontosabb amié­iért, vagyis a gazdasási hegemónia érvényesítéséért inditot t küzdelem, a másik ok pedig a világnézetek,vagy eszmék összecsapása. Az elmúlt világháború inkább gazdasági okok következménye volt, ;Anglia féltő gonddal őrködött gazdasági helyzetén és aggodalommá 1 látta,miként tör előre Németországi Már akkor azok a nemzetekTmelyek egyik, vagy másik fél mellett állottak,csak mellérendelt szereplői voltak a világ­égésnek. Megállapítható,hogy az angol birodalom a maga gigantikus méretei­vel az egész világot behálózó érdekeltségeivel mindig kitűnően értette a módját a maié. hogy'hadiügyeit más nemzetekkel intéztes se f maga pedig,amig lehet a háttérből,főleg anyagi javainak 3atbavetésével irányítsa azt a küz­delmet, ami tulajdonképpen az ő:. érdekeiért folyik. A most megindult háború az előbb közölt mindkét okra vezethető vissza. A nemzeti szocializmus,mint eszme tökc/letescn átformálta és át­alakította a németség lelkületét. A világháború utáni tespodtségből fel­rázta a fáradt öntudatot.A magáratalált németség hihetetlen alkotómunká­ba kesdett,termelése óriási magasságokat ért cl es a német kereskedelem' a német ipar számára igyekezett; pozíciót biztositani* és . részt köve­tolt a világpiacokon. Megindult az angol külpolitika,lassan,de biztosan dolgozó gépezete. A német iparnak nemcsak a termeIvények elhelyezésű alkalmával kellett kereskedelmi csatákat viTni.de cgyro nehezebbé vált' számára a nyersanyag beszerzése isi A kereskcaclmi nehézségek párosultak a politikaiakkal. A világ közvéleményét "irányit ó sajtoszerve­zetek tömege lépett az angol érdekek szolgálatába,amelyek lekicsinyelték a német nemzeti szocialista állam alkotásait és elért eredményeit. Német­ország és a szomszéd államok között'a feszültség a külföldről '* jövő ösz­tönzésre egyre jobban kiszélesedett,míg végül is ölelkezett ideje a: csehszlovák állam széthullás anak és Lengyelország megsemái sül és ének. Mcst már nem lehetett visszalépni,az események maguldeaLhozták,hogy a két nagy ellenfél is szembekerült egymással* A tökéieseten kiépített erődronszerek és a tél kérdésessé tet­ték a bármelyik oldalról kezdeményezett támadás sík erét, ezért a most már gazdasági szövetséget is kötött Anglia és franciaország • ' más uton, v ért e len" h ábo r u f oly t at ás ával i gye ke ztek kö zé le bb érni cé 1 jukhoz . I sm ort, hogy Németországnak "akár békében él,akár háborúban áll,főleg vasra és" kőolajra van szüksége; A nyugati szövetségesok ennók tudat ában minden * eszközt felhasználnak,hogy elleni ölüket ezektől a nyers anyagólét ól meg­fosszák. A maguk gazdasági . erejével a semleges 'államokra nyomást gya­korolnak és a maguk számára is szállításokat kötnek ki oly állaicpk^ tói .melyekkel korábban kereskedelmi összeköttetésben aligallottak,csak azért,hogy a készleteket csökkontyék. Románi ától,mint a Németországhoz legközelebb cső kőolajtermelő államtól fokozott mértékbon vásárolták a kőolajat,mint eddig. Egész kő­olajtelepeket vettek meg,hogy azután a'tulajdónokat képező kutclrbólga nekik megfelelő ^onnvi scVbcn termel jenek" vagy azok 'üzemét sz"ünotel­v tessék, ' ' Bérbevették a 1 dunai kőoiajs zálli tó Haj ókat,hogy azokat felhasználatlanul lehorgonyoz­zák a Duna valamelyik csöndes ágában.hogy hiány támadjon a Németország felé irányuló kőoiajszállitó eszközökben; Akad áLyo zták a svéd acél szállít ás át Németország felé a norvég semleges vizeken. A német intézkedések nem késtele ' ; sokáig. Az oddigL eredmények ismerete sok. Dániában ma német katonáié teljesítenek szolgálatűt* Norvégia legfontosabb városait és kikötőit német fegyverek védik az an­gol taxiadások ollen. Itt folyik most a haro a svéd • vasért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom