Hetikiadás, 1939. január-december
1939-11-22 / 47 [1525]
Társadalmi nevelés. 1939.november 22. A nemzet sok érdekes kérdésének m gvitatására ad alkalmat a képviselőház költségvetési vitája. Az uj házszabályok szerint ugyan megszűnt az a"' lehetőség,amely azelőtt a költségvetési általános vita során es a megajánlás i vita során rövid időn belül kétszer is módot adott minden kérdés felvetésőre,de igy is bőséges alkalom kínálkozik a magyar élet minden vonatkozásának feltárására. Az egyes tárcák költségvet és ének tárgyalása alkalmával is- felölel a vita sorjában minden égető kérdést s ha valami mégis elmaradna ,akkor azt a T költségvetés megszavazása után következő megajánlasi vita során pótolni le hot. Ekkor ugyanis a kormánynak adandó felhatalmazás és bizalomnyilvánitás ügyével kapcsolatosan mindenről beszélhetnek a képviselők. A költségvetési vita már befejezéséhez közeledik, amikor ezeket a sorokat irjuk. A hét legnagyobb eseménye a külügyminiszter nagyszabású és Európa sze rte fcltünéstkcltő beszéde volt,amelyről mas helyen emlékezünk meg. Több felszólalásra érdekes választ adott a miniszterelnök és a felvidéki miniszter,olyan kérd-ésekben,amelyek régóta foglalkoztatják a közvéleményt. Megszivlolcndő a iiomzct szamára egyebek közt az is,amit a miniszterelnök a magyar öntudatról és ennek társadalmi mozgalmak során való kifejlesztéséről mondott. Utalt arra,hogy hibázott az iskola,amikor a magyar történelmet .irodalmat, földrajzot ugy tanította,mint a matematikát ,va,gy más elvont tárgyat. Csak azt nézte, hogy a diák tud ja-e - a leckét,de a,zt már ncm,hogy magyar őrzést tanult-o belője,összetud ja-e fogni magyar gondolatvilággá. Ezeket a hiányokat társadalmi neveléssel koll pótolni és itt a nemzeti mozgalmakra és' az iskolánkivüli népnevolésro hámlnak komoly feladatok. Magyar világnézetet, magyar öntudatot # koll adni az embereknek,hangsúlyozta a mini sztőrölnék s a nomzoti közvélemény ezt készséggel írja alá. * t Szót emelt a'tényok alapos ismerotc 'nélküli túlzott politizálás elion is,és itt megemlítette,hogy nom barátja annak,hogy a köztisztviselők pártokhoz tartozzanak^különösenehogy ezt külsőleg is mütassák.mort akkor az cllonpárthoz tart ozó ügyfelek bizalmatlanok lehetnek irántuk. A 3400-as rendelettel kapcsolatosan azt jegyezte még.hogy kiváltképven nem lehet a tisztviselő olyan párt f tag ja, amely esküt, fogadalmat kivan és ellentét bo állithatja az állam törvényes rendjének követelményeivel. A cenzúráról is megemlékezett s kijolontettc,tisztában van azzal,hogy jó cenzúra nincs s az angol cenzúránál ha© sonló bajok^és ellenvetésok fordulnak olő.mint nálunk. A hibákat igyekszenek kiküszöbölni s olyan panaszokat, amelyek eleinte felmer ültek, utóbb már nom is hallott. Ma már ott tartunk,hogy a sajtó és a cenzúra összeszoktak. Különben mivol a háború^most már nem folyik közvetlenül a határunkon,szándéka a cdnzura szorkez ötén könnyíteni és ugy érzi,le hot annyi bizalma a sajtó iránt,hogy most már hosszabb szárra ongodhcti. A közalkalmazottakat és a gazdasági élotet egyaránt érdokli az,hogy a miniszterelnök kijelentése szerint igyekeznek javítani a köztisztviselők helyzetén. Ebben a vonatkozásban majd akkor tudnak többet tenni,ha nem lesznek olyan nagyösszegü kiadások,mint manapság a hadsereg felszerelésével kapcsolatosan. Sok szállongó híresztelés értékét szállította le a valóság vonalára a felvidéki miniszter beszéde, aki egyébként közölte.hogy feladata befejeződéshez közeledik. A felvidéki közalkalmazotti állások betöltésénél nem érte sérelem a felvidékieket. A nyugdijasok ügyét is méltányosan rend.zték és bevezették a nyugdi j-segélyt azok számára,akiknek megfelelő jogszabályok hiányában nyugdijat nom állapíthattak meg.'A Kárpátalja kivételovel,ahol a kérdés elintézése,a miniszterelnök szerint,a pótlás nehézségei miatt nom olyan egyszerű, a visszacsatolt területen elintézték ^az ipari us kereskedői jogositványok felülvizsgálását . A csehek alatt a zsidók előretörésére jollomzó,hogy 34.000 jogosítvány közül 10,000 volt zsidó kézben. Ezekből 4500-at visszavontak. Az egyik szociáldemokrata képviselőnek válaszolva ki jelentet te, no védjék a felvidéki szociáldemokrata pártot,mert ez 20 éven át a Cseh államiságot szolgálta ki. A Felvidéken most som nagyobb a munkanélküliség, mint a cseh uralom alatt volt,'