Hetikiadás, 1939. január-december
1939-01-04 / 1 [1525]
Kleiner Árpád Irta: Kisigmáhdi Géza. Az nap mult 5b" es ztondos, amikor a bosnyák hegyek között eldördült annak a szerb diáknak a pisztolya.amelyre mégy évi dörgő ágyussó felelt. Még a világháború szele sem borzolta' fel. a leikok egy önsúlyát, amikor a vén harcos felvette diszcs dolmányát, ősz fejére /nyomta csákóját és elballagott ez ez re dpa ra nc siioks ágra • Je le n tk e zo tb az u t óda e löt t. - Olyan vagyok .mint a kürtsz ót halló egykori hu szár ló - mondotta megszokott halk hangján az ezredesnek. - Háború lesz. Nekem is köztetek a helyem.Jelentkozem.Kérlek,továbbítsd' ezt az elhatározásomat illetékes hv. lyre. így lett ismét tényleges állományú ezredes Kleiner Árpái bácsi,aki a reumája miatt kezdte enni aránylag fiatalon a nyugdíjasok megkisebbedett kenyerét,ami ugyan nem sok nehézséget okozott nekí.mert agglegény létérc mindig maradt annyija, bog;' ne. kell} eri szűkölködnie. Szép háza volt a .'íoutcán, amelyet Család hi jjan ugy szere tett, mint egyetlen kincsét ,Ta Ián esd: a hivatásáért raiongott jobban. Nem volt nála boldogabb földi halandó, a mi kor megint felülhetett a lóra és népfelkelő ezrede élén kivonult az állomásra. A sok nagybajuszu "legény" vidáman vágta az Utcmot a macskafejre hasonlatos kövezeten és ha nem lőtt volna az állomás épülete körül az a sok sírdogáló asszony,meg gye rok, bi zony se nki s cm' gondo lt a ve In a, hogy csakn cm t ogy s záli^ 'családos emberek vágtak neki a hosszú útnak, amely belet ojkolpőt a galíciai homokba. Azután éppen karácsonfát gyújtogattak a még mindig könnyes szemű édesanyák és apjukért aggódó gyermo kok ^amikor a fehér takaró alatt fagyó tt á d rmedt pályaudvar várótermébe behordták a sebesülteket. Közöttük volt az ezredes ur is. Gránátszilánk hasította ketté a jobb arcát,de a lábának is jutott belőle • Amikor betakarták vinni a kórházba,nem engedte. - A harctéren elől jártam - mondta kedvesen a mdikusnak,de most a sereghajtó akarok lenni .Majd, ha mindegyik emberemnek jutott át, akkor vitethetsz el édes öcsém. A vén csont nehezen forrott össze .Már erősen tavaszodott, ami kor még mindig lábadozott, sőt Péter-Pálkor a misjro sem tudott elballagni, hanem Hege kérte a sekrestyést ,hogy hagyja nyitva a templom ajtaját,mert akkor a kort jébon üldögélve végighallgathatja a prédikációt is. Mar másodszor hullott le a fa levele amióta eldördült az a bizonyos pisztoly ott a bosnyák hegyek/ között,de Kleiner Árpád honvédezredes még " mindig csak mankóval botorkált. Jó két esztendő. multán jutott el odáig, hogy megint jelentkezhetett szolgálatra.Fogolytábor parancsnok lett,tábornoki rangban. Az olasz és orosz foglyok apjukként-szerették .Azon a környéken még két évtized után is csodákat beszélnek cselekedeteiről. Ujabb esztendők ballagtak el a meggyötört nemzetek felett, amikor kitört a forradalom és idegen megszállók lepték el az ősi magyar, várost. Az egykori medikus,mint egészségügyi hadnagy jelentkezett a legendás tábornok előtt. -Kivándorlók - mondotta,- mert igy nem tudom elvégezni az egyetemet. A testben-lélekben összetört és aggastyánná vált Árpád bácsi megkeményítette a derekát .harákolt egy kicsit.Sogy lenyelhesse a megindultságát és torzzá,nyomorított arcára mélységes bánat telepedett,amikor megszólalt* -Én már vén ember le ttom .Nyomorék is vagyok és nem tudom szolgálni a hazamat... De szentül hiszem,hogy ebben a városban leng még magyar zászló.... Folyt .köv.
