Hetikiadás, 1938. január-december

1938-11-02 / 44 [1524]

Budapest,1938.november 2. Magyar a magyarért. A békéének nevezett állapot husz esztendős megprébáltatáaaw ban közelebb kerültünk egymáshoz. Már a világháború vár aj v a tarázna 4TS megdöbbenve eszméltünk xá arra a hamis felfogásra, am^ly szemforgatva hirdette a nemzetek korlátoktól és határoktól mentes testvériessógét, mert az ösztönünk és szivünk azt súgta, hogy nekünk mindenek előtt az a legkedvesebb, aki éppen ugy magyarnak vallja magát, mint mi magunk. A harcterek poklában és idehaza a mögöttes országrészben a kenyérkeresőjét és családfőjét elvesztett vagy nélkülözni kényszerült aszszonyok, gyermekek, öregek es magukkal tehetetlen gyámoltalanok egymásrautaltságának felismerésevei kezdődött meg az a folyamat, amely azután a Főméltóságu Asszony anyai szivének sugallatára és soha nem csüggedő akaratából olyan hatalmas szervezetté bővült, hogy letörölhette a könnyet, betakargathatta' a meztelen szegényt és meleg ételt adhatott az éhező százak, ezrek szájába. Akit az Isten annyira próbára tett, hogy nem egyszer mások irgalmasságából kellett tengetnie életét, soha el nem homályosuló hálával zárja imádságaiba azt, aki segitett rajta. Aki valamikor tartósan megismerte a "nincs" fogalmát, aki gyermekének vagy legközelebbi hozzátartozójának kénytelen volt többször azt mondani, hogy nincs, de későbben felvergődött annyira, hogy most már megáll a maga lábán és - hellyel-közzel - még másnak is tud valamit juttatni, annak az ajtaján nem kell kétszer kopogtatni azoknak a jótét lelkeknek, akik vállalkoztak arra az áldozatos és egész felebaráti szeretetet követelő munkára, amellyel magyar akar segiteni a magyaron. Akinek pedig annyi jutott & földi jókból, hogy nincs gondja a napi betevő falatra ós gyermekei jövőjére, annak is meg kell értenie a kor szavát. Mert a Magyar Kálvária egyik stációiának végere érkeztünk. Most már a saját bőrünkön ós szenvedésünkön megtanulva mondhatjuk, hogy nagyrészt azért jutottunk az ebek harmincadjára, azért tépték darabokra ezeréves országunkat, mert nem értettük meg egymást. Akinek módja lett volna rá, nem hallotta meg a kérő szét, aki pedig nagyon rászorult a támogatásra, ugy követolt, hogy erőszaknál: is beillett, Igy távolodtunk el egymástól nemcsak anyagiak, hanem az emberi jogok osztásakor is. Ennek az áldatlan állapotnak most gyökeresen meg kell szűnnie, mert az öntudatra ébredt népek nagy viaskodasábon a magunkfajta kicsi nemzet csak ugy biria ki a többi nyonását, ha befelé egységes, amellyel megsokszorozhatja erejét és számbeli kisebbségét. Husz esztendő multán most visszatérnek északi testvéreink hozzánk. Gyűlölet és ellenségeskedés vette ott körül minden lélekzetüket. Az elnyomó idegen hatalom ravasz fondorlatokkal arra törekedett, hogy minél jobban tönkre tegye, anyagilag és erkölcsileg elkorcsositsa fajtestvéreinket, akik ezek után meglehetős elesetten érkeznek vissza hozzánk. Arról pedig nem szabad megfeledkeznünk, hógy az elnyomatás napjaiban mindig azzal vigasztalgatták magukat és a kishifüeket, hogy majd minden jó lesz, kiderül felettük az ég is, csak még egyszer lehessenek a szabad magyar haza fiai. Ezórt hárul a mi nemzedékünkre áz a súlyos'feladat, hogy amennyire tehetségünk megengedi, segitsünk a hazatérteken. Most nem lehet kifogást találni, nem szabad senkinek sem kimaradnia abból a mozgalomból, amely Magyar a magvért jelszóval indult meg országszerte. Ne felejtsük el, hogy önmagunknak adunk, amikor erre a célra juttatunk, mert országunk egystemes jóléte nélkül senkinek sem kevesbedik meg a gondja és ha érzéketlenül szemlélnénk felvidéki magyar testvéreink szegénységet, ezzel nemcsak hazánk, hanem meg jobban saját egyéni'érdekeink ellen is vétenénk.