Hetikiadás, 1938. január-december

1938-05-10 / 19 [1524]

Készülődés. 1938,május 11. , Minden felé, ahova tekintünk, a magyar élet nagy készülődéseit lát­hatjuk. Szinte uj élet pezsdül a nemzetben. A közélet a nagy készülődés nyo­mait viseli magán. Felkészül a nemzet a világ katolikusságanak fogadására. Most már csak napok választanak el az eucharisztikus viláakonresszus idejé­től, amikor a ilag minden részéből a magyar fővárosba érkeznek a katolikus­ság képviselői. A világpolitikai helyzet bizonytalansága miatt talán nem olyan nagy számban,mint nyugodtabb ideben jöttek volna,de igy is a földke­rekség kiküldöttei megismerik hazánkat, a magyarsággal szemben elkövetett ször­nyű igazságtalanságokat. Látni fogják a mesterséges trianoni papiros-hat árok képtelen voltát, s ha nem lesz is szó a kongresszuson nemzeti aspirációink­rol^mégis önkéntelenül is meggyőződést szereznék arról,hogy a keresztény civi­lizációnak óriási szolgálatokat tett ezeréves Magyarország életképtelen cson­kaságában és lealázó helyzetében,de az európai oéke érdekében sem hagyható meg. Erezni fogják,hogy a történelmi igazságszolgáltatás ,amely, -ugy­1 át szik elindult mar útjára, olyan nemzetet talál it^,amely a múltbéli érdemein tul^mostani erőfeszítéseivel, a szociális igazság alapján -való belső újraren­dezésével és törhetetlen nemzeti erényeivel érdemes arra,hogy ujbói elfoglal­ja helyét a nap alatt. Most a nagy felkészülés a nagy vendéglátáson tul is erőteljesen folyik a magy n r élet minden vonalán. Amig az országgyűlés fokozó ; t ütemben tárgyalja a 'nagy átalakulást hozó törvényjavaslatodat, a kormány előkészíti a további íbtitos intézkedéseket. A nemzeti társadalom is sorompóba áll és a szervezettség erejével kívánja elősegíteni az ország ügyét. Uj életre kelnek régi szervezetek. Ezek közt jelentős megmozdulás a p>jvédők Országos Szövet­ségének zászlóbontása. Az ellen forr ad'-lmár ok és nyu &.at megy a rországi felkelők szervezkedése ez.akik meghirdették,hogy a régi eszme husz éves sírjából újra feltámadt és most táborba hív mindenkitaki velük együtt érez. Pártpolitikán felül álló szövetség ez,amely a magyar összefogást hirdeti és a régi eszme, a régi vezér. Horthy Miklós után indul. A mo galom vezetői utalnak arra, hogy a. faivéd Ők voltak a jobbol­dali eszmék magvetői és a vetés most sarjad nálunk, falóban csodálatos és sajnálatos,hogy ezek az eszmék,amelyek külföldön uj,n~gy birodalmakat terem­tettek meg, nálunk a gazdasági liberalizmus nyomása alatt eddig háttérbe szo­rultak. Örvendetes jho^y a nemzet n°gy élni°k arás a most leküzdi a belső nehézségeket, hogy aztán felkészüljön és érdemes legyen a nagy igazság tevésre. A fajvédők tábora és velük a keresztény tömegek elutasítják maguktól á forra­dalmi gondolatot,amelyre éppen most,mikor a keresztény nemzeti célok,a belső szociális igazság megteremtése.a valóban keresztény és nemzeti Magyarország megalkotása felé erőteljes léntekkel halad az ország.,nincs ok és nincs szük­ségemért evolúciós ütőn is a a oldásra kerülnek eddig megoldhatatlannak vélt kéraések. A faj védek után most vasárnap a frontharcosok mozdulnak meg. Országos táborozásukon ötvenezres frontharcos tömeg felvonulása kivan hitet tenni'ezzel a hármas jelszóval: n Egy zászló: piros, fehér , zöld lobogó, ­egy cél: keresztény nemzeti Magyarország, - egy vezér: vitéz nagy banyai Horthy Miklós". , •• Amint a jelenségek mutatják, a nemzeti társad lom nagy magabizás­sal készül fel az eliö ven dőlésemé nyékre. Közben a képviselőház és a felsőház tárgyalja és tető alá hozza a reformjavaslatokat,köztük a milliárdos beruhá­zásról szóló törvénvt,amelynek alapján rövidesen megindul a LoLvédelem korsze­rű kiépité se, erőssé fejlesztése, azon tul a mindenki számára munkát és kenyeret jelentő beruházási munkálatok egész sora, S/Hav.

Next

/
Oldalképek
Tartalom