Hetikiadás, 1937. január-december

1937-10-20 / 42 [1523]

Kena. 1937. ok to Per au. Az utóbbi időben különös jelenségek nyilvánultak meg a magyar közélet­ben. Egyrészt a hatóságok kijátszásával szélsőséges izgatások folytak szóban, zugsajtóban s röplapokon,más rés zt a szélső jobboldallal szembenálló olyan kötök, amelyek el lei a nyilasmozgalom főként i lányul, hisztérikus ijedelemmel eltúlozták ennek jelentőségét- A bei jedtség szüleményeként aztán diktaturás hirek keitek szárnyra s olyanok is, hogy a mozgalmat előkelő helyeken pártol­ják és a belügyminiszter azért nem fékezi meg az izgatásokat,mert eziráhyu munkáját felülről gátolják. Ezeket a hisztériaszülte híreszteléseket minden józanitéletü ember, aki ismeri az alkotmányos tényezők felfogását,kellő értékére szállitotta le. Mivel azonban a hirek nem akartak elülni, - bár ezeknek merő cáfolata a most folyó kaszáskeresztes per is, - másrészt az izgatások fokozódtak.helyes és idő­szerű volt,hogy Széli József belügyminiszter erélyes nyilatkozattal megnyugtat 8 közvéleményt. Politikai körök és a sajtó erélyes fellépést kívántak a kor­mánytól s ennek nyomán hire jert, hogy a kormány gyűlés tilalmat rendel el és Különleges intézkedéseket tesz. Gyűlés ti la lomra azonban nem kerül sor,mert a kormány enélkül is elegendőnek tartja a fennálló jogszabályokat e, közrend biz­tosítására. A belügyminiszter kemény nyilatkozata,amely a kormány erélyét hang­súlyozza a szélsőségekkel szemben,remélhetőleg véget vet a rémhíreknek. A Kor irány gyengeségéről,illetve szándékosságáról terjesztett vádaskodást alaptalanak minősítette, a kormány nuii türi el az iz atásokat. Ezek ellen.akár bejeiéi tett gyűléseken,akár a sajtóban,vagy röpiratokban hangzanak el, erélyesen eljár. Nem járhat el persze akkor,ha nincs tudomása ezekről. Tudja a miniszter.hogy tartanak engedély nélküli gyűléseket s ezeknek megakadályozására a rendőrség fokozott éberséggel mindent elkövet. A belügyminiszter tis ztában van, mint mondotta, a zugsajtó és röpiratok eléggé el nem Ítélhető elfajulásának közve­szélyes voltával.Elhatározta,hogy ezt a frontot a legrövidebb időn belül fel­göngyölitifezen a téren is rendet teremt. Csak a tájékozatlanok számára lehet újdonság a miniszter erélyes cá­folata arra a híresztelésre, mintha felülről akadályoznák rendcsináló munkáját. Még csak figyelmeztetést sem kapott egyik illetékes tényezőtől sem,nemhogy ' hátráltatták volna munkájában. Nem is vetné alá magát annak,hogy jogai és kö­telességei gyakorlásában gátolják. A p°n a szkodóknak és aggodalmasKOdóknak azonban figyelmébe a janija, hogy nem diktátor, hanem alkotmányos minis zter, aki csak alkotmányos módszerek szerint járhat el. Arról felel ,hogy Magyar országon semmiféle felforgató irányzat nem érvényesülhet, s zavargás nem lesz. Európá­ban Magyarország vezető helyen áll a közrend és közbiztonság tekintetében s p z a jövőben is igy lesz. A józanitéletü közvélemény egy a miniszterrel abban,hogy régen egy év­század alatt sem született annyi ködösfejü,zagyva, . silány álpróféta,mint amennyi most egy év alatt felbukkanik. Megnyugvással fogadja az egész nemzet a belügyminiszternek azt az erélyes ki jelentését,hogy ismeri a mindkét oldali túlzók Ködös, beteg szándékait és terveit s megnyugtat mindenki t, hogy "az a kéz, amely az illető urakat gallérjuknál fogva kellő időben hűvös és biztos pihenő­helyre röpíti: állandóan készenlétben van". A belügyminiszter félre nem érthető,határozott kijelentéseit annál szi­vesebben veszi tudomásul az ország rendszerető népe ,mert szavai mögöttt tettek is vannak és nyilatkozatával egyidejűleg intézkedések is történtek. A kormány intézkedései, igen helyesen,nemcsak rendesze ti ek,haiem szociálisak is. Kétség­telen, hogy csak egyoldalú rendészeti inté^zkedésekké 1 nem lehet a teljes ered­ményt elemi. Ki kell küszöbölni a szociális igazságtalanságokat és a nép so r­sát,megélhetését biztosító gazdasági és szociális intézkedésekkel kell kihúz­ni a talajt az izgatok lába alól. Örvendetes .hogy a kormány ezt teljes mérték­ben átérzi és munkásságát ebben a kettős irányban folytatja* S/Havc

Next

/
Oldalképek
Tartalom