Hetikiadás, 1936. január-december

1936-10-07 / 40 [1522]

A z öiiu.31- ISÖ£ veszedelme. Az egyes országokban a világháború után annyi elintézetlen ügy torlódott össze,hogy mindegyik a saját bajával bibelődik,ennek következte­ben sem ií<e is, sem pedig ereje nincs arra,hogy a müveit nemzeteket egyete­mesen fényese tő veszedelmekkel foglalkozzék. Pedig épnen elég figyelmez­tető jei lobog körülöltÜ.ik . Nem kell nagyon messzire mennünk, itt " van a mi elorozott Felvidékünk.mely titkos raktára lett annak az eszme áradatnak és annak a rend szernek, amely esak egy célt ismer: az eddigi keresztény állami, társadalmi; vallási és erkölcsi rend gyökeres felforgatását. A magén tulajdon, az ,; enyém" fogalmának megszüntetése , a társadalmi osztályokon fe repült állam felrúgása a cél,hogy helyet adjon annak az egyöntetű társaalomnak,amelyben a munkásság az egyedüli tartalom. Ennek a munkásosztálynak uralomra juttatásét pedig a meglevő foglalkozási ágak mes­terségesen szitott marakodásával akarják elérni. Ebben a könyörtelen harc­ban nincs sziv.nincs lélek, nincs szerété t,káromló szóval törölték belőle a^ vallást, gúnyt ár gya lett az Isten, száj tépő üres beszéddé aljasult az er­kölcs, melynél nem a tisztesség.az elmúlt idő,az ősök tisztelete és meg­becslése az alapja,, hanem a lakevesztett állati ösztön. Kaján káröröm, vij­jogó bosszú, füstölgő üszök, szétvert kövek,kiforgatott téglák, rombolé s és halálhörgés jelzi ennek az emberiességből kivetkőztetett világnak térfog­lalását, y. Gyenge a szavunk arra,hogy való képet vetitsünk olvasónk elé. Bár ismerjük a világháború rémségeit,magunk is benne izzadtunk.dideregtünk es reszket tünk, még is megáll az agyunk,kiesik az újság a kezünkből, amikor ol- . vassuk az orosz és spanyol eseményeket. A világháborúban valahogyan megér­tettük a ^történteket, hiszen egymással nemcsak lelkileg .hanem legtöbb eset­ben vérségileg is ellnietes,sot ellenséges emberek álltak szemközt,de az előbb említett két ország 'belső harcában testvér gyilkolja a testvért,ta­lán az apa lövi le orozva a fiát .az sem lehetetlen,hogy az anya szántszán­dékkal pusztitja el magzatát,mert az egyik már megkótyagosodott az újvilág teremtését hi rde tő csodabogaraktól. Kétségtelen, hogy az eddigi társadalmi és gazdasági berendez­kedésnek vannak olyan hiányosságai és félszegségei, amelyek nemi nyugtaian­kodásra adnak okot. ce semmiesetre sem jogos alapot arra, hogy gyökerestül felrugjun a multat'és a ma i állapotok romba döntésével lázas szemmel, bódult aggyal megkezdjük az uj világ felépítését. A tőke és a munka örökös harcá­ban eltolódott az arány sz előbbi javára, amit minden nyugodtan gondolkodó fő beismer,Valóban kell uj vilégjt épitenünk, le kell nyesegetnünk a világ­háborús és forradalmas időkben az emberi kapzsiság és gyarlóság növelte vad hajtásokat, féket kell vetnünk azokra, akik -nyakló nélkül és könyör­telenül csak azért dolgoznak, hogy teletömjék zsebüket pénzzel,de nem törőd­nek azzal, hogy embertelen eljárásuk milyon óriási ellenhatást vált ki azokból,akik két kezük, vegyészük munkájából máról-holnapra élnek. Az egész mai vis zás rendszer alapja a tőke és a munka viszonyának olyan ren­dezése> ami megfelel a krisztusi hit ésjerkölcs követelményeinek.. Nem is volna talán olyan nehéz és mindenesetre kevesebb meg­rázkódtatással járna„hogylJa az arra illetékesek fogyatékos tudásukat be­vallva, szégyenkezés 'nélkül elfogadnák a keresztény egyházak tanitását a munkaadó és'a munkás viszonyára. A legnagyobb akadályt el lehet tüntetni azzal a : varázsszóval,amit nemcsak az evangélium, hanem a fölényes tudására . . annyira büszke világböleseiét is a szeretet szóval jelöl meg. Megértéssel, szeretettel, önmérséKiessel és azzal a természetes meg­gondolással, hogy e föld javaira mindnyájunknak egyformán van jogunk és csak a szerencsésebb jutott olyan helyzetbe, hogy neki több adatolt, .le lehe t törölni sok-sok könnyet, el lehet oszlatni és meglehet előzni olyan kegyetlen haragot és indulatot,melynek szaba djáráeresztése felborul'ssal és egymás gyilkol''sóval fenyeget. A felfuvalkodott és a hideg ész mindenhat óságában görcsösen bizó úgynevezett felvilágosult vezetők hasztalan dolgozzák ki az ötéves és hasonló terveket, hogy ezzel meg;váltsík a világot mai nyomorúságos , összekuszált közgazdasági helyzetéből, hiába iparkodnak elgondolásaik fogyatékosságát börtönnel és kivégzéssel ki j avitgatni. mede 6 szélmalom­harcot vivnak saját gyarlóságukkal és^eléjük tornyosuló akadályokkal, ha botor fejjel bedugják" a fülüket a krisztusi tanitasok egyszerű, szelíd szavai elől. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom