Hetikiadás, 1936. január-december

1936-07-01 / 26 [1522]

ORSZÁGOSLEVBfciTAE Magyar kincsek. K. szekció ... , _ Az aranyló határ felett ebben az évben vidámabban cseng rz aratói: dala. A -*oken ragyogó égről záporozva ömlik le az áldástosztó fényözön, bumranva zizzen a kasza villódzása nyomán a ledőlt szár, melynek telt kalászát Dolaog gyengédséggel öleli át a marokszedő. Kert nagyon vártuk ezt az aratást! -alan asa

1

: a háború utolsó két esztendejében sóvárogtunk ennyire a csénlőgép bugása után, amikor nemcsak az ezeréves Magyarország lakóit kellett ellátónk magyar kenyérrel, hanem a szövetségesek sokmilliós éhes tömegeit is.'ks ez a r ?i x

a

?í is kibirta, pedig még a szükséges megművelést sem kapta meg, mó&is kot telt marokkal adott, ontotta gabonáját, gyümölcsét és állat iát. Azután elment az ősi föld háromnegyed része. Akiket táplált, eloroztak* Kiütöttek az ekeszarvát és kaszanyelet a magyar kezéből. Olyanok uraskoc.nak most rajta, akik nem értik meg a mi földünk lelkét. Csak ideiglenes zsaknánynak tartják, ki akarnak belőle szioolvozni minden lehetőségei, ae nem igen boldogulnak vele. Másképen szánt odaát az eke, és talán meg a pacsirta csattogása se tud ugy beleolvadni az aratók dalába, mint Trianon elet o. Kegls^ cseng a vidám ének a csonka magyar földön, amely fölött ugyanaz a délibáb tükrözi elénk az egész Magyarország különböző részeit. JA vad erőszak és jogtipró dölyfösség el vehette tőlünk azt, ami a mienk az idő teljességéig, de amig magyar él az emberek között, addig nem kívánhatja tőlünk senkise, hogy lemondjunk róla és elfelejtsük. Hiába háborog a megkótyagosodott fejű ujabb nemzedék az uj határok között. - A Kárpátok alján os a Duna-Tisza mentőn mienk minden talpalatnyi föld, mienk az égbenyúló hegy, ^ nekünk termi a halat a folyók,tavak vize, rétünk szénáját, bányáink kincsét csak bitorolják és eljön még annak is a napja, amikor megint csak magyar bölcsőnek és magyar koporsónak szökken sud,árba minden magyar fa. Nagyon, ae nagyon vártuk ezt az aratást. "^em mintha a mult évi :'kevesebb termés kisebb karéi kenyeret juttatott volna, hanem azért volt már szükségünk a cséplőgép héthatárt bejáró bugására, mert koldus szegénységünkben minden garasunk, testi ruhánk abból származik, amit a magyar eke nyomán kéve alá dönt a magyar kasza. A megcsonkított földön gyűlöl ettenger közepén, amikor az adott szó es az irott szerződés nyomtál an ul eltűnik a semmibe, amikor még a barát melegen szorító keze is hideg merevvé változik, amikor még az yszerü mondat értelme is százszorossá változik aszerint, hegy milyen ajkon röppent ki a világba, amikor minden meginog, amikor seiikisem tudja, hogy ki van vele, s ki van ellene," ezekben az emberleien napokban és években nem maradt más nekünk, csak az a föla, ami ezerév alatt .sohasem csalt meg berniünketj Itt állunk kifosztottan 16 eszt'endeje. Az ellenség riadtan lesi. hogy mikor esünk térdre, mikor hördül ki megkínzott mellünkből a'

;

nincs tovább", mikor változik át ezeréves büszke szavunk könyörgő alamizsna koldulássá, akármily en idők is járnak felettünk, akár mennyire nyögeti is a vihar az ősi magyar fákat, akár mennyire túlharsogja is a sóhajtás 'a vidám duhaj kodé s zaját, ez a megmaradt maroknyi nép sohasem törhető meg addig, ameddig bízik önmagában és bízik a földjében. /' / Ontja ez az áldott föld minden kincsét annak a lába elé,aki megbecsüli szeretettel műveli és nem akarja kiuzsorázni. Abban a sokszor vissza sóvárgott igazi békevilágban neme rak a magyar önteltség röppentette világgá azt a kijelentést, hogy nincs e kerek főidnek még egy olyan országa, amelyiknek annyi mindene volna, mint a magyarnak. Ml nem szorultunk rá senkire". Nekünk csak a kezünket kellett kinyújtani és megtaláltunk mindent kö nnven, e gys z e rüe n. Nekünk még arra is bőségesen volt mindenünk, hogy elvesztegessük az elesettek és az ismeretlen kéregetők között. Tejben, vajban duslálkodc Kánaán volt az a természettől is összefüggő hegylánccal védett és termesfakasztó lágy folyóvízzel öntözött óriási terület, amit ezerévig Lagyarors zagnak ne veztek. '•" ; , t . , . Ez a feneketlen bőség tette irigyelt kinccsé a mi hazánkat, ezért sóvárogtak utána azok a népek, amelyek Ínséges viszonyaik között ünnepnapjaik közé "számították azt is, ha felhabzsolhatták azokat a morzsákat, amik lehullottak a dúsan térített magyar asztalról. Ezért cseng vidáman az aranyló határ "fölött a magyar arató dala, na rt a vérünk, az ösztönünk es a multunk azt súgja, hogy nincs okunk a kétségbeesésre. KG/F