Hetikiadás, 1935. január-december
1935-09-10 / 36 [1521]
Az_iparosság seregszemleje. A magyar kisiparosság most vasárnap tartja országos táborozását N iregyházán. Az ország minden részéből összesereglö kiküldöttek a kormány képviselőinek jelenlétében tárgvalják meg mindazokat a kérdéseket, amelyek ezt a társadalmi réteget közelről érintik , sőt egzisztenciális érdekeikben érintik. Megvitatásra kerül mindaz,ami szőrit és ami fáj« ás igyekszenek megkeresni az orvosszereket, amelyeknek révén az iparostársadalom nehéz helyzete enyhithető. Nem lehet azt mondani,hogy a kisiparosság valami túlzottan elkényeztetett gyermeke lett volna az elmúlt idői kormányainak. A nagyipar versenye,a középosztály elszegényedés© és az iparosra háruló súlyos közterhek mind-mind hozzájárulták ahhoz,hogy az utóbbi évek során sok önálló iparos hullott vissza pro 1 etársorba. T, edig nem csak ennek a kérdéses magyar társadalmi o sztálynak,hanem az egész nemzetinek szempontjából fontos,hogy az önálló egzisztenciák száma ne apadjon. Jól mondotta egyik- politikusunk, hogy minden kisipari műhely bezárása a nemzeti gondolat egy-egy bástyájának leomlását jelenti. A nemzeti gonoo latnak pedig ujabb bástyákra van szüksége, még kevésbé engedhető meg tehát,hogy a meglévők is pusztuljanak. A kisipari tárradalom elesett sége alig kisebb mértőkü.mint a -földműves társadalomé, előbbi utóbbinak velejárója és majdnem természetes követmenye. Ha nincs pénze a gazdának,akkor ez az adófizetés csökkenése révén érezteti hatását a közalkalmazottá 1-' dotálására is ugy,hogy sem a gazda,sem a középosztálybeli nem tudja kellőképpen foglalkoztatni az iparosságot. Eb ől önként következik az is,hogy a kisiparosság helyzetének gyökeres megjavítását a jó termés és a gazdasági fellendülés hozhatja meg. Sz azonban nem jelenti azt,hogy ott,ahol lehet, ennek bekövetkezte előtt is segítsen a kormány. A re fo rm kormány program jában szerepel a kisiparosság helyzetének megjavítása is. T íogy ez a kormány az inar kérdéseit a kora"! bi kormányoknál sokkal inkább szemel ott tartja ,azt bizonyítja az ipari minisztérium felállítása is, amelynek keretében nagyobb gondot forditanak a kisipar ügveire is. Az uj ipari miniszter azt vallja,hogy -z ipar nemcsak termelési tényező,hanem elhelyezke osági lehetőség is. A magvar ipar fejlesztésére a magyar nép áldozatokat hozott, tehát elvárhat ja , hogy a magyar ipar nemzeti iparrá váljék. Természetesen ez a megállapítás sokkal inkább vonatkoztatható a nagyiparra,mert hiszen a kisipar már nagyon régen nemzeti ipar, Finos is hiba abban,hogy ne becsülné meg kellőképpen ezt a társadalmi réteget az ipari miniszter,aki ugy emlékezett meg a kisiparosságról,hogy ez egyik legbecsültebb és legdicsobb múlttal rendelkező néprétege az or<-z ágnak. Hozzátette,hogy a kormány az eddig tett intézkedéseken is túlmenően mindent el akar követni,hogy a kisiparos társpdalrcat a nemzeti termelésbe, a közszállitósokba,az ipari exportba mi né szorosabban bekacsolja. Ennek viszonzásául azt vár ja,hogy a k'sipares társadalomnak is önképzésével, szakmai tudásának fejlesztésével mindent el kell'követnie abban az irányban,hogy jobban felké sz üljön a gazdasági versenyre. A vasárnapi országos iparoskongresszus tói r?zivesen várja a kormány az életrevaló javallatokat. "Bornemisza Géza iparügyi miniszter a kongresszussal kapcsolatosan rámutat arra,hogy az évtizedek alatt összegyűlt és orvoslásra szoruló oroblémákat megoldani,egészséges reformokat marói holnapra megváló itani nem lehet,hanem céltudatosan kell eljárni. Arra törekszik,hogy a kézműves iparosság kérdéseivel minisztériuma sokat foglalkozzék ás az eddiginél nagyobb mértékben lehessen a kisiparosság segítségére. Sz 1 vesén látja az érdekelt iparosság,hogy a miniszter felfogása szerint a kisiparosság kérdéseinek megoldásánál nem feaabad visszariadni uj utak keresésétől sem. Fontosnak tartja a kisipar megszervezését és a kisipari cikkek árrembolásával kapcsolatos r>anp.sz»ok megvizsgálása t, de sorsának jobbrafordulása érdekében foglalkozik mindazokkal a javasló tokkal g s kivénságokkal,amelyek alkalmasnak látszanák arra,hogy a kisiparosság nehéz helyzetén enyhítsenek. ígéri a miniszter,hogy minden erejével azon lesz, hogv a kongresszusnak pzok a java slatai,amelyek az állam mai pénzügyi helyzetében megváló ithatók, a jövőévi kongresszus programján már ne szerepelhessenek. Együtt akpr dolgozni a kisiparossággal a kisiparért,mert a megértő együttműködésben a munka sikerének biztosítékát látja. Hiszi és reméli,hogy a közös erőfesz i tések,amelyek a kisiparo sság anyagi helyzetének javitását szolgál ják,ere demé nyesek lesznek.