Hetikiadás, 1935. január-december

1935-08-13 / 32 [1521]

ORS'/ÁvOS I.EVBLTA» Kabul esett j'erko naanagy. Kszekció . Irta: A 1 s 1 gmancly Géza. Zámory Imre kanitány ur szinte magába roskadtan méregette a gesztesi vár szakállszáritójának tizenhat lépésnyi hosszát.Tenyérnyi szeles kardja odaodacsapódott csizmája szárakhoz és hátul összekulcsolt keze olyan keményen meg-megrandult_,mintha kardot forgatott volna.Nehéz dobbantása beleveszett az őrök kiáltásába.megvárta,amig elhal a "virrasztó"s csak akkor fordult szemközt Micheller Ferkó hadnaggyal.aki mór jó negyedórája ugy állt a rozoga asztal mellett feszes-egyenesen,mintha bronzból öntötte volna ki valamelyik talián szobrász. Le még most is nehezen fordult ki ajkán a kemény elhatározás. - A budai basát,meg a fejérvári béget szabadon engedjük. A hadnagynak csak a foga csikordult meg,de a szeme se rebbent. - Megértetted? - Megértettem,vitéz kapitány uram - nyelte az indulatát Ferkó. Bár tudta.hogy az emberei előtt szent minden szava,de mégsem merte hinni,hogy ez a duhaj,mindig nyughatatlan és lobogó lelkű ifjú legény ilyen könnyen lemond a két török nagyúr utón várható váltságdíjról.Hiszen élete kockáztatásával csinálta a leshányást,a melyhez annyi reményük fűződött,hogy szinte már el felejtették a sokéves koplalást,rongyban val ó járást és valamennyien arról ábrándoztak,hogy most jóidéig nem lesz szükségük a bécsi király silány zsoldjára,hanem megélnek a maguk emberségéből.Talán még n'sülésre is telik belőle, mert bizony nem egynek mór nagyon megsokasodtak a vállán az évek és a leányzók is egyre sürgették,hogy álljanak az oltár elé. Most pedig elszállt a szép élom s ki tudja,kinálközik-e még hasonló alkalom és lesz-e olyan szerencséjük, hogy egyetlen egy csepp vér nélkül ejtenél' ilyen zsákmányt? - Akárhogy forgatom is az eszemet - magyarázkodott a kapitány - nem tudok mást mondani.Hert megint beke vagyon a bécsi király és a török császár között. Ha_mi zavarjuk meg a békességet,mirajtunk verik el a port...Nem mondom,jól esik néhanapján egy kis pénzmag,ami becsordogál hozzánk a rabokért,de magát a budai basát mégsem illik'rabul ejteni... - Hát a beg? - tudakolta Ferkó,aki most abba kapaszkodott bele,hogy hátha nem olyan nagyúr az a nyakigláb medve,hogy veszélyeztetné azt a hires frigyet, amit csak papiroson tartanak olyan bessben,de a valóságban örökké hadakoznak a végvári vitézek magyar és török renden egyaránt. - Azt is. I.kicheller Ferkó hadnagy nyelt egy nagyot és tudomásul vette.A parancs csak parancs,hát még akkor milyen kötelező az ereje,ha Zámory Imre kapitány ur szájján röppent* íi? Ikert aki a gesztesi legények közül még neki _sem engedelmeskedik, az igazán nem érdemli meg,hogy rásüssön az Úristen napja. - Sz a becsület fiam- suttogta a kapitány és kezét a hadnagy vállára tette.-Ahogyan én téged ismerlek,hozol te még ide olyan rabotokért nem fői a bécsi király feje se.kert ak- rmennyire nem törődik velünk,mégis esek az a magyar király.Hót ebben mególhpodtunK. Kezet fontak,ami eresebb volt minden esküvel megpecsételt szerződésnél. A kapitány felballagott a szállására,Ferkó hadnagy pedig kemény lenesekkel benyitott a két török nagyúr szobájába.Mécses mellett darvadozott mind a kettő.Ültek az asztal mellett komor-szótlanul.Nem nyúltak volna hozzá a világért se ahhoz az ételhez és italhoz,amit eléjük tettek. Ferkó hadnagy összeütöttek a bokáját,megemelte a süvegét és tisztességtudóan megkinálta őket.Mé^ válaszra sa méltatták. - Urak- kezdte keményen,de udvariasan - Zámory Imre vitéz kapitány urunk parancsára elmehetnek.A többi rab azonban itt marad.A két ló nyereggel együtt már várja nagyságtokat.Parancsoljanak... Kinyitotta az ajtót és kimutatott az udvarra. - Ha parancsolják én magam kisérem el az urakat addig,ameddig attól lehet tartani,hogy a mi legényeink alkalmatlankodhatnának. A két török nem akart hinni a fülének.Bár nem beszéltek folyékonyan magyarul,azért mindent megértettek,hiszen hosszú ideje éltek már magyar földön. Először a basa állt fel. - Szabadok vagyunk? - kérdezte bizonytalanul. 3 /folytatása következik../