Hetikiadás, 1935. január-december

1935-05-14 / 19 [1521]

A kérivi^előház megkezdte a költségvetés vitája . Az ország leg­fontosabb kérdései bonakés alá kerülnek,hogy a közállapotaink gyó^vitására hivatott orvosaink megtalálják a gyógyításra alkalmas eszközöket és meg­oldásokat.A reformpariamentben a költségvetési vita is más,mint volt régen. Lendületesen,ütemesen folyik a munka. Azelőtt uj gondolatokat,indítvá­nyodat a vita során főként az ellenzék részéről hallottunk. A kormány mö­gött ülő párt tarjai inkább csak arra szorítkoztak,hogy visszaverjék az ellenzék r'^záről inditott támadásokat és kimutassák,hogy az ellenzéki java-latokat miért nem tartják megoldhat óknak.Szakszerű magyarázatokat is kaphattunk, őe arról alig lenetett szó,hogy kormánypárti oldalról is meg 1 ­szólaljon a b-rélat hangja és amellett lényegesen kiegészítő javító in­dítványok kerüljenek felszínre. Ezen a téren is ujat hozott a reformparlament, amely már a köz­oktatásügyi Igazgatás át szer" ezréről szóló javaslat vitájával is bebizo­nyította,hogy a kormány mögött nem" fejbólintó Jánosok " ülnek,hanem olyan kénviselők,akiknek a nagy reformprogramba beileszkeóö uj elgondo­lásai ,komoly,bátor és sok téren valőoan újítást jelentő javaslatai.. van­nak, amelyeket nyíltan a Ház elé tárnak. Az ellenzék meglepetéssel figyelte a vita ilyet -én alakulását ás a bírálat hangját használó ké-vi élőket a saját soraikba invitálta.Ez azt bizonyltja,hogy a komoly bírálatot eddig elképzelhetetlennek tartották a jobboldali pad sorokból.M- s*t T. jd hozzá­szoknak ehhez is. A nemzeti közvélemény mindenesetre szívesen látja a törvény­hozás munkájának ebben az irányban való -f*e jl^dís-ét és sokkal nagyobb fi­gyelemmel követi a költségvetési vitát is,mint azelőtt. A plénum-o«li vitát.- amely nemosak a beígért ellenzéki támadások mi.att,hanem azért is mozgalmas lesz,mert a jobboldalról is vá r^ató^ érdekes, sőt izgalmas fel­szólalások - a k ép viselőház p énz ügyi bizottságának tárgyalása előzte meg és már itt ízelítőt kapott a közönség az elkövetkező parlamenti harcból, őe abból a >-yors ütemből is,amelyet a reformpolitika keresztülvitelénél a kormány meghonosít. Bizonyo8,hogy az ellenzék a titkos válásztójog és a választási panaszok körül vihart rendez.Már a bizottsági vitában felhozták a titkos választójog ü, vét és a kormányelnök alkotmányjogi Ígéreteinek beváltását sürgették. A rcima terelnök vála zálan ki jelentette, azt akarja,hagy ha választójogot •-• lkotunk, akkor az ne látszat jog leír yen, amely nem tesz le­hetővé a nép számára,hogy megadott jogával éljen,hanem nyílt,őszinte és becsületes reform. A 'yilt szavazást nem tartja ilyen természetű megoldásnak A választójog kcrdéséthtvtártalan komolysággal kell kezelni a többi al­kotmányjogi kérdéssel együtt. Nem a vála~ztójo.-ron van a hangsúly,hanem a nemzet érdeken.Itt is a lényeg a cél : a >omzet, a nemzet keretén be­lül az államalkotó "t.R ­r sr nép érdeke.Az "lkot ányjogi kérdések szerves egészet alkotnak és egymástói nem különithatóh el. A jelen pillanatokban megoldásukat nem tartja sürgősnek,a parlamenti munka későbbi szakában azonban megváló í tje • z összes alkotmányjogi kérdéseket, köztük elsősor­ban a választójogot. Ellenzéki részről az állaoolgárok törvényes jogainak a ható­ság részéről való respektálását követelték és a választási"visszaélése ket"teutéK szóvár A miniszterelnök azt válaszolta,hogy az állapolgárok törvényes jcgait mindig respektálta és respektálni is fogja,hiszen egyész egyéniségével ellenkezik az igazságtalanságok fenntar tésa.Szive sen hal­lotta a nemzet a miniszterelnöknek azt a ki jel entését,hogy kormányozni csak az igazságosság alapján »kar.Hangsúlyozta,hogy a nyílt szavazás­nak kikerülhetetlen velejárója a visszaélés,de ezt a ren szert nem ö ve­zette be. A költségvetési vita anyagából,mint a legérdekesebbet kiemel­jük a pénzügymini szterrek azt a lelkes optimizmusát,mellyel az ország gazőaSágj. és pénzügyi életének alakulását nézi. 3z a bizakodás is jó, hatást tesz a gazdasági életre,amelynek egyik fontos tényezője ' a bizalom. A pénzügymini SE ter nem akarja a takarékosságét ad absurdum folytatni, bár jó volna a ki a -ásókat apasztani .viszont kizárólag csak takarékosságból nem lehet megélni,mert az 'létszükségletek kielégit5'S e . hosszú időn át nerc- mellőzhető. Minden igyekezettel törekszik arra,hogy a közterheket arányosítsa az adókat egyszerűsítse ás a razdaadósságo* továbbmenő rendezéséről is idejében gondoskodik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom