Hetikiadás, 1935. január-december

1935-01-08 / 1 [1521]

A ' eredeti tárcája A muzsika fáradton, vontatottan szólt, a lelkekre mintha ránehezedett volna a fojtogató füst, mely ugy ült a kávéház szük helyiségein, mint a londoni köd. Szilveszter utáni nagy csend volt, senki sem érzett magában kedvet a hangoskodásra. Kinek a teste, kinek a lelke, de a^legtöbbnek az erszénye volt beteg, az átdorbézolt, dáridós éjszaka^után. Hangulattalan az egész helyiség. Az év utolsó napja elvitte magával a jókedvet, a derűt s hegy ne legyünk olyan árvák, - a szürke, egyhangú unalmat meghagyta kísérőnkül az uj esztendőben... Az üzlet ajtaja rncst lassan, félénken kinyilt. Belibbent rajta vagy ötven táncoló, tarka léggömb, majd nyomában egy sápadtarcu, ^fáradt kis fiúcska. Hagy, karikás szemei hunyorgattak a hirtelen eléjetárul^ nagy fényességben. Fején félrebillentve egy pirinyó^árvalányhajas kalap. Az éjszakának egy cseppet sem humortkeltő, inkább siralmasan szánandó jelensége. A kis betyárkalap semmiképpen sem illik ehhez a sápadt, szintelen, fáradt gyermekarchoz. ..Uram Isten! Llikor láttak ezek a meggémberedett, vörös kis kezek keztyüt?... Nem tudtam sokáig nézni megindulás nélkül. El kellett fordulnom, mert valami csúnyán belemarkolt a lelkembe. í-Jegnéztem az órát. Éppen éjfél volt. Éjfél!.. .ásr ez a nyolc éves, arasznyi kölyök egyedül kóborol az utcán...Hát már ennek is éreznie kell, hogy milyen nehéz, milyen keserves az élet?...Mennyire rávall ez a beköszöntött uj évre!... A léggömb-hadsereg a gyerekkel megindul egyik^asztaltól a másikhoz. Alázatosan, szinte könyörögve kinálja az áruját. - Szép léggömböt tessék!...Olcsó léggömböt!...Filléres léggmb!... Az emberek unottan rázzák a fejüket. - Nem kell!... laábavaló minden igyekezete. A vendégek részvétlenek, nem érdekli őket a játékszer...Asztalról asztalra fogynak a reményei, agadnak csúnyán, kíméletlenül.Az utolsó asztalnál e^\edvesült a szeme. Talán, ha nem lett vclna olyan í'lr.os és fáradt, sirva fakadt vclna, de mcst csak egy vágya, egy gondolata volt; aludni!... Valaki széket tóit melléje. Ahogy leült, feje^azonnal hátracsuklott, szeme lezárult. A félig nyitva maradt száj még ijesztőbbé tette a halvány, szomorú kis arcot. Körülötte elült a zaj, az emberekben megmozdult a lélek. Senki sem akarta megzavarni az alvó gyerek álmát... A görcsösen szorongató kezekben most mozdulatlanul elpihentek a léggömbök is. Mintha csak azt mondták volnar - Most jók leszünk! Hadd aludjék egy keveset a kis gazdánk!... Az egyik pincér költögetni kezdte a kicsikét. - Hallod-e, kölyök!...Itt nem lehet ám aludni!... A léggömbök, mintha csak erre a riadóra vártak volna, egyszerre vidám táncba kezdtek. A gyerek kinyitotta szemecskéjét, de csak egy percre, aztán angyali nyugalommal tovább aludt. í.Iost, hogy megmelegedett, már nyugodtabb az arca. Almában néha még el is mosolyodik... Ki tudja, talán most éppen valahol a szép Tündérországban barangol, és igen jó üzleteket csinál tarka gömbjeivel... Most az egyik vendég köt bele a gyerekbe. - Eriggy már haza!...Ilit keresel itt ilyenkor?...^ A kíméletlen hang egyszerre magához tériti. Meglátszik rajta, hogy mennyire szégjgLli, hogy elaludt. Megsajnáltam, odamentem hozzá és szretettel kérleltem: -Menj haza, fiacskám! Neked már régen aludnod kellene! Itt ma ugy sem fogsz boltot csinálni!... - Nem lehet!... - mentegetőzik - Ma még semmit sem adtam el!... Kikapok otthon!... - Ne félj! - biztnttam - Anyukád majd a pártodat fogja!... A gyerek nem szólt, csnk rámnézett olyan különös, sokat mondó tekintettel, hogy szinte v szivembe nyilallott- /f ol^'t ,1'öv./