Hetikiadás, 1934. január-december

1934-04-10 / 15 [1520]

15.ss.1934.apr.10. Javulás feli. ORSZAGOSLEVÉITAR . z állami költségvetés tükörképe az ország helyzetének.áJzta tü­körképet tartotta, most uiból a nemzet elé a pénzügyminiszter,amikor a jövő évi költse .gv etést a Ház elé terjesztette és elmondotta expozé ját. .áegal lapíthatjuk mindi árt,hogy a költségvetés,- ha nem is kelt túlzottén vermes reményeket, - al­kalmas arra,hogy bizakodást nyújtson a jövő szempontjából.a mostani súlyos gazda­sági helyzetben már a z is eredménynek mondható, ha nem szánni ni a rosszabbo­dással, most mar azonban nemcsak a lefclécsuszás megállásáról lehet beszólni,haner néaai javulásról is. • ... javulás jeleinek reményt keltő megnyilatkozásai mellett azt is el kell ismerni,hogy az államháztartás egyensúlya terén jslialadás mutatkozik, A túlméretezett állami kiadásoknak es ország tenerbiraképességéhez való arányosítá­sa fokozatosan halad a megvalósitás fel-.- A köziga :r tas és cz állami üzemek együttes kiadása,amely három évvel ezelőtt még 1528"millió pengő volt,a takarékos sag fokozott mértékű alkalmazásával a jövő ávi költse árvetésben 1150 millió pengő­re apadt. , A súlyos gazdasági helyzetbon.a deficitet természetesen meg nem lehetett kik., szobáiul, csak "Csökkenteni ,á :;os tani # költ só gv etés i évben 76,2 millió pengő volt az összes hiány,a. jövő ovi költségvetésben 63.1 millió.ábből a közigaz gataéra mindössze 6 millió esik,- fele a mostani költségvetési év deficitjének,­a többi az üzemeket terheli,ahol azonban szintén 16 milliós csökkenés mutatkozik, a hiányban. ... törvényhatóságok költségvetését is a minimalisra csökkentet­ték^; takarékossága elvek ezen a téren is erősen érvényesültek,ugy hogy az 1929­iki t 433 millió pengővel szemben 336 millió pengő a törvény hatóságok kól tségvetést Az ifjúság elhelyezése következtében kétezerra szaporodik az ál animáltai el tar ­--tottsk létazáme es bár '-'nyugdi j a- zás o k s aa oorodtek,a nyugdíj terhek mégis csökkentei . költségvetés egész nyugdíj terhe 228 millió pengő. A dologi', kiadások, t már annyira lefaragta a kormány,hogy ezen a t téren további csök.centest elérni nem lehet.Szívesen veszi tudomásul azprszág nepe,hogy a dó emel é sre,v a gv uj adó kivetésére a költségvetés elkészítésénél nem gondol tat?., gabona ér te kesi téssel kapcsolatos Ijöits egeket nem vették be a költség­vetésbe,mert-a még függőben lévő romai tárgyalások miatt nem tudják, mii yen lesz t . gabona ér tékesi tes rendszere, és milyen szükségleteket támaszt az államháztartással -...szemben .Adóreformra a kormány szerint is szűkség van, erre azonban csak akkor J kerülhet sorfh t a g,zd sági viszonyok, stabilizálódnak, .z ^adórendszer egyerüsitósé re, az ^adóalapok tök ól etem "óbb kidclgozásár.., iga zs&gosabb és c rányos abb a dó zásra szintén szükség van a pénzügyminiszter megítélése S3erinfe.-.z ingó vagyont és az ebbel származó jövedelmeket megfelelőbben kell adóztatni., t / , lüdjuk,hogy az ország a gazdasági talpra áll ás ügyében is a maga erejére u alt,miután e gazda sági helyzet javítására tervezett nemzetközi összefo­gás kudarccal végződött.A kormány a kibontakozás érdekében együtt dolgozik mind­azokkal a külföldi kormányokkal, a melyek hajlandók velünk reális előfeltételek lapján együttműködni. Természetesen a nemzetközi megállapodásokkal megakarjuk változtatni^ zt a helyzetet, hogy mezőgazda o..ági te re. eny sínket potom áron adjuk el dr-aga iparcikkek ellenében. Jzéh a térén jelentős előrehaladást '.,"< • remélhetünk a r.miai ' egyezménytől. lmon nagy ,rdeklcáást keltett a pónzügyimnisztemek az a kije­lentése,hogy ha nem kellene állandó politikai és valután8 bizonytalansággal szá­molni, az európai gazdasági helyzet határozott ós gyors ütemben javulna, aminác mar számos tünete .mutatkozik. Ilyen jelenség az Angliában mutatkozó tőkebőség ós az a körülmény,hogy a nyersanyag arának esése megállott. •edvező benyomást tett a pénzügyminiszternek az a megállapítása is.jhogy a legutolsó hónapokban már nálunk is határozott javulás észlelhető, m me­zőgazdasági cikkek piacán bizonyos javulás .mutatkozik ós'az ipar helyzetének ia» ­vulasa is megellepi tlmlo abból,hogy'a foglal kos tátott munkások száma egy év alatt 24 ezerrel emelkedett,A rult évben 80 millió pengő kiviteli felesleget ertünk el. 'gkl földi kölcsönökkel kapcsolatosan bejelentette a pénzügynüniszÜer,hogy a kor monynak min en törekvése az,hogy tárgyalások utján becsületes megállapodáshoz jut hassunk.! ina.enkinek el kell ismer ni,hogy ki. életre szorulunk ós reméli, hogy olyan engedményeket kapunk,amelyek nemcsak belvtás,hanem.okosság utján jönnek létre,mer csak életképes magyarorszag lesz fizetőképes.Hangsúlyozta azt is,hogy a pengő ért. net fenn kell tartani ,es fenn is tartjuk. . & pénzügyminiszter expozéja méltán keltett aagl hatást épen ug­a parlamentben,mint zesobo az ország közvóleményében.iártkülönbseg nélkül el isme-" réssel találkozott a miniszter allasfogl.:1 asafkülönösen e nem alaptalan optimizma >sa/es a helyzet jevulnsar 1 tett megállapítása keltettek jó hatást a jobb idők eljövetelét v.,ro magyarságban. ni »—

Next

/
Oldalképek
Tartalom