Hetikiadás, 1934. január-december
1934-02-13 / 7 [1520]
Tündér-mcnvas 3 z onv. Irta: lanándv Géza. IIég az első .-aliciai harcokban pecsételődött jjieg a barátstru k, Zaszlóaljparancoiiokom volt nint fiatal főhadnagy,de ez nen akadályo-rla meg abbai, hogy ne oreezked jék lc. hozzám,az egyszerű medikushoz.A hosszú hónapok közös szenvecése és apró örönei ugy összeforrasztottak bennünket,nintha testvérek lettünk volna.üok-cok érdekes történetet tudott clbaszólni .ügy folyt ajkáról a szó, mint az édes mese.Alig győztem le?.kcnbon elraktározni azokat a kedves aláírókat, akikről .mindig okosan,komolyan és a szivüket kitetc:,ctve emlékezett mc.' Ismertem már erdész if jufiá át,tudtán.ki volt a latin tanára,ki volt tizenaáromévcs szivének első bálványa,pontosan emlékesen még ma is arra, ogy milyen kérdésekre kellett Telelnie az ügyvédi vizenufl,lc tudtam volna rajzolni a kárukat a Gobes-Kerös vadregényes táján,egyiltt könnyeztem vele,mikor elmondotta édesanyja halálát',-csak azt az egyet nem tudtam belőle sohase kihámozni,hogy miért nem nősült meg? -Béla bácsi - kezdtem nem is e;ysser - neked nagyszerű ügyvédi irodád van,saját házáéban lakol,olyan legény vagy,hogy min'en" fehérnép szeme mer; akad rajtad,hat akkor nem értem — -Bizony ezt nem értet, mec kedves fiam szaki-tó-' ta meg mindig és másra terelte a szót. Pontosan két esztendei.', fondorkodtam,mincer." erednény né llcül .Amikor azután a iionte Gabriellán egy ferdétcs éjszakai támadásban belesurrant egy olasz golyó a derékezija mellett a hasába és tehctcticnü.1 elhyulva Ott feküdt előttem, a már alif. -liátoaú villanylámpám dermedt fényében észre ve ttem, hogy engec keres a tekintete.Letöröltem a könnyemet - nem szégyenlettem akkor ae,ccak nem akartam hogy megláesa - e odahajoltam fölérj^. -Parancsolj.Béla bácsi... késkor élénk anré kél: szeme megtörten ragyogott rám.Lenyeldeste a fájdalmát,n o. 1 vével megnedve'siteo te az ajkát... , -Kedves fiam - töredezett ki belőle a szó -.te mindig olyan jó voltál hozzám,, ogy caak az édesanyámhoz tudlak hasonlítani... kitört bolölea a zokogás és megcsókoltam a kezét. -He sir i...He felejtsd cl,hogy hadnagy vagy...lTo ne sírj'fia... " Azt hiszem.ütött az utolsó órára..,IIc me;"halok.a toiocté.en előtt vedd ki a zuaoo• nyom zsebéből azt a levelet, ami egy asszonynak szól.. .'Js küldd el...He sirj kis fiam... Kagam se tudom már,honnan kerítettem elő a pátert,aki ne: gyónta tta.A kötelesség nusfölé. narancs olt, mert akkor éjszaka nagy aratása volta paláinak. Hajnalban azonban,amikor unottan és fáradtan hallgatlak a fegyverek,első dolgom volt,hogy megtudakoljam az ezredovostjl,hova lett az én Béla bácsim? -Hála Istennek,még él - mondotta a telefonba. -0l3^an a szervezete akár a vac.elküldtem kórházba.Ha meg tudjál: op- rálni még iüejében,meg is marad. He aggódjál testvér... Igy kát nem kellett ellrüldenem azt a levelet annak az asszonynak, de azt se tudtom meg,hogy miféle kapcsolata.'lehet vele? Kinos lassúsággal ballagtak cz évek.Bizony már rég nem láttuk a Sebes-Kőrös meg a Gzamos partját ,mikor egysr.er felfedeztem a nevét az egyik pesti kapunT.Kopo r tatán nélkül nyitottam rá az ajtót. Kicsoda ölelkedés volt az! A gépíró-kisa; szonya elfordította a fejét,ugy törölgette a izemet.•• Bevezetett a JLanns ába. -Hol a feleséged? - kérdentem,mikor láttán a gyönyörű berendezésamelynek minden egyes darabja a jólétét és művészi ízlést árulta el. : -ITinos és nem is lesz.Kedves fiam - veregette meg a vellanet es el színtelened* tt a hangja,-Ln már csak igy élem le az éJctemet.Az ügyesbejos ombe «k, M a**. u£ é. n ™ ^t^A^r^^UJS^ ~* állapodtam meg a rienyasszonyomnfli/hogy mikor lesz az esküvőn... -Természetesen én l'.szek a násznagyod - szorongatta a kezemet.Honod csak tovább. ' ' , ... , Hit szaporázzam a szót? A véres forgatagban kötött oarat súgunk még szorosabbra fűződött.Béla bácsi erősön küzködött az évek súlyával,de azért remekül állta a karcot.Lpcn ugy,mint valamikor kint a fronton. OroHrke mosolygós arca caak akkor borult el, caak akkor akadt el a kanr,ja,ra iclna.szot c az olebe a kislányom.Babus.gatta,szórakosta 'a,még mesélt is noici"csooalatosan szén tuno.era aokat.de én mindig ugy láttam,hogy a lelke messze jár,a bekinv.ece jal^anol masieJ kutatia azt a kicsi bakót,akit tőle megtagadott a sors. /Tolyt.lrov./
