Hetikiadás, 1934. január-december
1934-05-01 / 18 [1520]
i Vásár. K^lf!^ TAR 18.sz.1934.: ájus 1. lig pár hói: lön varost épi tett. a nagy főváros, Budapest szivében, magyar itett szorgalmának a.n szinte ld bői nőttek ki a különböző i éa az iparral kapcsolatos tgi termékek épületei becsülettel gy munka er ayeképen megnyílt a Duda.pesti ácmzetközi Vásár kapui. " ^. . ^ JLA < •vendetesen tapasztalható fejl-'des z idén vártnál is nagyobb arán tött. Több mint 1700 kiállító vesz részt a nagy írülete is harminc százalékkal haladta meg a tavalyit. r gi külföldi ki ál" i tók is mind eljötoek, s növekedett is, közi. en a. töröké, ami két;: miniszterelnökünk le k tudhat Európának úgyszólván mindegyik jelentős ali .,t- magmt, hirdetve ezzel a le, rosabb politikának, túlzott méretű ön el n törekvésnek helytelen vol tát s ehelyett mdolat t. "J+W • / közi eakedoi< lyu részvétele azonban i a,st is mutat. Iinü bben beszelő tényékké onyitja ezt, hogy k 1 politikai tényezőink megelégedéssel tekinthetnek vissza az elmúlt Idi k Latok létrehozására, illetve iák me a suia .rt előttük és mindannyiunk el 3 sulyb< xi u vekedé nemze közi kiállító tábor, .ben szer láncszem a felemelkedéshez tközi tában. -.-- : ^ De nem csín ;n a küliöldi kiállítók s< » jelent vendetes haladást z i :ápet nyuit a 'jcT iMtfttlWMM4éUCÍ • OBdtctÉl 3páekeltsé v ben 1 'vő mez a f ejlőöó*«#'A ijttatt f aj egyik hí. Íjául eu-li ege tett , a ÍVJ. ái • c tett bizony -arról, hogv termel''- er ;'i össze c ;ek CÜMMt futod* ni s a ko Ini. ert . lehet iogy ezt a huszonki. el<.;ot megindult tesa; melje, v kialXJ-. • K^fcpyt a le/ yobá h. sonló jellegű ki í Öla i v .kai is. . • lányjöved lett tel a eJflM MJUf * gyá4f||^ • fcéillUves az ipar: vész, a :,;(g, a tflTáflUfe 9.*lM S^^V^^^ » uj öt űr -lét, (JHle;:et, •» OBÍ-, kor a magyar kiáll : elé viszi ;ait, ket célt tarV t : továbbra is m gerizm % %ilföldi pis*ot# de ezenkívül kifelé, a; külföldre is törekedni. \ r ám ., ver s olcsó a k a , ae eme e b növekedo értékben tesz .-re 1. obb j; talom, hiszen az erkölcsi sikeen kívül jelente. is nyújt ugy neki, mint z országink. ; - rá gi viszonyok el le: f ilődöt gtöbb cikkel el tudja látni az országévá, hasznot jelent elsősorban az iM^tM eMÖivül egész áztertásáb, n fontos szerepet í ípt 1^1 &£jM|tfffii > tg ^ ^JWMBj ^• •••• ^ „ » • •:• értékben hoz v agyis kiv i te] L : nk h; téke fel erülünk y mértékű dev • állanegállapith.tjuk tehát, hogy a magyar ipar és a vele kapcsolatos mgak jól végeztek munkájukig smint ... * Budapesti amzetközi Vásár l-ltogstói maguk is tapasztalhat a.. S hogy álmagyar munka már bizalmat szerzett .. k ; ÍÍUtatja az ,a n a k 1 földön is latható a vásár iicnt* 1* ^Bitfc < |;JjÉi r, 1 á-ud- pest és az egész ország szeretettel vári,: Í ; tc vünk, hogy látni veszi ki részét •/:rorsz ht t fflCidtsági a ..él, aioá a helyzet javulásán,.. elofel tétele.