Hetikiadás, 1933. január-december
1933-03-21 / 13 [1519]
.. PQCBQpyg EleK»— Irta:Igmandy ueza. liég °\yerek voltara s a betűvetés tudományát sem ismertem* amikor egyszer édesapám elém állt azzal a irrel, hogy be kocsi leáztatom vele a jarasi székhelyre* wem érdeiks&t az ok, hanem, csak az volt a fontos, hogy felülhetek a bakra Imre mellé ós titokban foghatom a gyeplő végét. Eert ennél nagyobb boldogságokkor tájt nem mértek a majorbeli apró emberkéknek. Kévében ömlött le ránk az augusztusi nap perzselő melege, de ón csak a lovak mozgásába kapcsolódtam bele minden idegszálammal s olyan tekintéllyé tornyosodott a szememben az öreg parádés kocsis, hogy talán elérte még édesapámat is. iáért Fejes Imre négy lovat hajtott nagy művészettel, édesapám meg csak a lusta Fecskén lovagolhatott a határban. . Ke nem szaporázom a szot. »főszolgabírónál sort es limonaaet ittunk, azután elsétáltunk a főutca egyik takaros cserepes házába, ahol akkorra már temérdek nép verődött össze ós vártuk a plébános urat, hogy eltemesse Bujdosó Benedek mészarosmestert és marhakereskedőt, aki többek között a mi jó" szagainkat is meg szokta vásárolni. Tagbaszakadt vörös bácsi volt életében ós ouksi eseemmel egyre attól féltem, hogy milyen botr-ny lesz akk»r, ,ha megunja a halál tétlenségét ós szójielrugja a koporsój-t. Hiszen örökké izgetmozgott s még mise alatt is hol leült a padba, hol meg felállt, pedig a plébános ur már szólt is neki ugy nógyszem között. - Ha tótlenül kell ülnöm, meg üt a guta - mo.idta jámboran és ez eljutott az ón fülembe is. Arról ugyann fogalmam sem volt, hogy mi aza a guta de azért csak ijesztegettük vele egymást. Ízt még elfelejtettem megjegyezni, hogy Bujdosó Benedek volt^z első ember, akinek a koporsóját láttam a Szent in hal y lován, mert addig még a halál >: / ember aratásáról sem volt tudomásom. ' 'látott szájjal hallgattam a latin éneket, de a szemem megakadt az özvegy mellett álló szép szál férfin, aki cilindert szorongatott a kezében és hosszú ferencjóska - kabátjának a szrányába ugy bele-bele kapaszkodott a pajkos szól, hogy majdnem feldöntötte a vékony embert. Az arca pedig a fájdalom megtestesülése volt. - Előkelő városi rokon lehet - súgta a f obi ró édesapáimnak, amikor hallgattuk a plébános ur búcsúztató beszédét, amiből megtudtam, hogy a meg-* boldogult milyen szegénylegény volt, milyen'áldott természettel, jósággal és becsületeséggel állítgatta élére a garast, azután a ládafiába a bankos sohasem kivánta a magét, sőt marokkal adott, ahol szükséget látott s lám mégis mennyije maradt. Valahogyan ezt mondta a plébános ur, csakhogy olyan szép köntösbe öltöztette a gondolatait, hogy könnyes lett az.5 én szemem is, amikor láttam azt a cilinderes bácsit, akinek csak a melle hullámzott és az ádámcsutkaja futkározott fel-le, amikor lenyeldeste a fájdalmát. megvallom, nem is érdekelt más, mint a cilinderes. Körülbelül igy voltak a többiek is, mert mindenkinek a tekintete rászegeződött, amikcr az árván maradt család mögött ballagott a Szent laihaly lova után, Meg évek múlva is világosan emlékeztem arra az előkelőségre, bánatra és szer inyssgre, ami azon a temetésen ennyire a lelkembe vésődött, pedig akkor már a bencés tantér urak gimnáziumának a padját faragtam vagy három telén és^ városban Amália,néni őrködött felettem és igyekezett pótolni azt a melegséget, amit csak az édesanya asztalánál érezhet a gyermek. Jósága és gyengédsége, bizony, sokszor terhes is volt. Nem akarom megbántani haló poraiban sem, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy akkor több rosszat kivántam neki, mint jót, mert ahelyett, hogy elengedett volna longamétázni, vele kellett járnom - temetésre. Ha meghalt a fűszeresünk anyósa, vagy a mészárosunk legényének az ismerőse, mi bizotsan megjelentünk a vegtisztességükön. , Szinte kova meredtem, amikor egy csizmadiamester temetésén megláttam a _ ferencjóskás - cilinderes embert. A tisztes csizmadia-céh egyszerű gyászolói közül ugy magasló tt ki % mint a jegenye a cserjésből. De az idő nem haladt el felette nyomtalanul. Dér lepte be a haját és hatalmas bajuszát. Csak a fajdalma, uri előkelősége ós az ádámcsutkája maradt a régi. No meg a fekete ruhája es a cilindere. A halott mester vejé, aki irnok volt a város legcsahoSűbb ügyvedjének irodájában, belekarolt és fölényesen fogadta azokat a köszönaseketj amelyek az előkelő ismeretlen úrra való tekintettel tisztelték meg. Érettségi után meglátogattam a nővéremet, aki messze keletre az egyik kedves kis erdélyi városba ment férjhez. Ablakunkból kiláttunk a temetőre, Talán két hete lehettem ott. araikor mindenki arról beszélt, /fo]vt>*"./