Hetikiadás, 1933. január-december

1933-09-19 / 39 [1519]

rtexíjciaaas 39-sz.i9r33.szept.19. 4. oldal. /'."Az áruló gyürü" Folytatás:/ - Szeretném,ha megértené a tervemet - próbáltam rábeszélni - Szükséges volna, heg: rürgősen hazahívja a vőlegényét.A gyürü kérdését tisztáznunk kell...Megírta :ioki a történteket? - Nem mertem...Még az apámnak sem mertem elmondani... - Nagyon helyesen tette! Vértest hivja haza valamilyen ürüggyel.Első találkozásuknál titokban én is szeretnék Jelen lenni,de valahogy el ne árulja neki, hogy a gyürü nálam van...Lehet,hogy a találkozás tisztázza a reJtélyt,lehet,hogy nem... Pontosan megadtam neki az utasításokat,mit mondjon,mit kérdezzen és hogyan viselkedjék.Hazamenet megbiztam embereimet,figyeljék Vértes lakását és értesítsenek azonnal,hihelyt hazaér.Egy ember a pályaudvaron várta a vőlegényt azzal, hogy megérkezte után azonnal szegődjék a nyomába. A megfigyelések eredményeképen néhány utat kellett tennem és ezek után teljesen tisztáztam a helyzetet.Nem maradt más dolgom,mint várni a kitűzött találkozóra. Másnap telefonált Adél,hogy vőlegénye délután felkeresi a lakásukon. A szomszéd szobában helyezkedtem el és készenlétbe helyeztem néhány emberemet is. A Jegyespár kissé idegesen viselkedett és a társalgás nagyon vontatottan indult.Elég sokáig kellett várnom,míg a beszélgetés abba^az irányba terelődött,melybe kívántam.Adél végül nem tudta magát türtőztetni és kitört belőle a gyötrő kíváncsiság: • - Hol van a jegygyűrűd? - A jegygyűrűm? - csodálkozott Vértes - Itt van, az ujjamon! - Mutasd! - sürgette ujjongva a leány. - Igen,ez az!...Bennö van a dátum és a nevem...Hála Istennek!... - Nem értemi Mi bajod van a gyűrűmmel? - válaszolta Vértes. Hangjából titkcs diadal csendült fel.Adél már azon volt,hogy a következő pillanatban eláruljon ni* dent.Közbe kellett lépnem,mert egész tervem romba dőlt volna.Halkan megkopogtattam az ajtót és hívásra sem várva,beléptem. - Bocsássanak meg,hogy megzavarom keílemes együttlétüket.Vértes úrhoz volna egy kérdésem...Ismeri ezt a gyűrűt?... Megvallom,megdöbbentett a lélekjelenlét,mellyel Vértes a kérdést fogadta. Feltette a monokliját és kíváncsian kezébe vette a gyűrűt.Forgatta,nézegette és végül megszólalt: - Érdekes!...Egészen olyan,mint az enyém...Még a név és az eljegyzés napja is egyezik...Kié ez a gyürü? Nem feleltem,csak szúró tekintettel néztem rá.Vértes nem állta a szemem tűzét és zavarba jött/Egy percig tartó néma csend után felpattant. - Hogyan kerül önhöz ez a gyűrű?...Mit akar tőlem?... - Vége a játéknak,Gyurka! - rivaltam rá - Vedd csak le a szemedről a monoklit, engem meg nem téveszthetsz! Figyelmeztetlek,ne kapkodj a zsebedhez,mert az előszobában várnak rád az embereim...Minden kisérleted hiábavaló!...Sokáig bujkáltál,de végül mégis hurokra kerültél!... Vértes sápadt arca vonaglott a dühtől. - Kikérem magamnak ezt az aljas vádat! - rikácsolta. - Nana! Csak hátrább az agarakkal! Mered-e tagadni,hogy nem is voltál Bécsben,hanem a cinkosodat küldted fel falazni.Egész idő alatt Pesten vtltál. Te voltál a mindennapi támadó!.,.Külvárosi rejtekeden hét elrabolt retiküit találtam...... Elvesztett jegygyűrűd mását egy kis ékszerésznél csináltattad meg,hogy eltereld magarái a gyanút,ha megint előkerülsz. ..CirJcos»d is a kezünkben van és mindent bevallott... Tagadod-e,hogy az alvilág titeket "olló" néven ismer!?... Vértes Oszkár,azaz,hogy Olló Gyurka megsemmisülten rogyott a székre. - Igaza van,felügyelő ur,én vagyok az egyik "Olló"...Már régen rendes életre adtam magam és azt hittem,tisztességes ember lehetek megint,különösen,arciktr megismerkedtem Torday Adéllal...Egyik este betévedtem egy körúti klubba és kártyáztam. . .Egész vagyonomat elvesztettem...Hogy megint rendbe jöjjek,visszatértem.a régi mesterségemhez...Már csak néhány nap kellett volna,de akkor utamba tévedt a menyasszonyom...A sötétben nem láttam,hogy ő az,de otthon megtaláltam a retikülben a hozzáirt leveleimet...Először megijedtem és hamar megcsináltattam a gyürü mását.,.Abban biztam,hogy régi szerencsém nem hagy cserben és egy kis szemtelenséggel kibújok a gyanú alól...Vesztettem, fizetek!...Mehetünk,feljügyelő ur!... És porig alázott, megtört, zokogó menyasszonyát egy tekintetre sem méltatvr., elindult a vezeklő útra... - Szilárd Róbert -