Hetikiadás, 1933. január-december

1933-05-23 / 22 [1519]

Szakértők szerint a mai gazdasági helyzet gyors javulására nincs semmi kilátás sem, mert az érdekek ellentótét az évszámra elhúzódó tárgyaláso­kon sem tudják eltüntetni, vagy legalább is ugy összeegyeztetni, hogy végre megindulhasson a rendes vérkeringés az egyes országok között, amelyeket pe­dig a világháború után magas vámok zárnak el egy írás tol. Ilyen körülmények kö­zött minden ország ugy akar berendezkedni,,hogy ne szoruljon a másikra, helye­sebbon: az a cél, hogy olyan terményekkel álljon elő, amelyeket kizáróan ő tud olkészitoni és piacra vetni, AZ önellátás elmélete oz o.tóbbi másfél évti­zed alatt valOban megváltóztott- Mr.gyarország gazdasági -rculacát is, mert például gyári iparunkat ugy fellendítette, hegy békében szinte elképzelhetet­lennek tant volna ríol a mai kiópitott . hálóz. L. Sajátos földrajzi elhelyezkedésünk nekünk megnehezíti ennek a cél­nak elérését, mert szomszédaink egy kivételével szintén mezőgazdaságra rendez­kedtek be ós igy nehéz elhelyeznünk terményeinket. Olyan v telytársaink van­nak, akiket politikai állásfogla lásuk is segít üzleteik lebonyolításában, ami szintén döntően befolyásolja es irányítja a mi berondezkec.csünkot. Snnvi aka­dály közepette ezonb-n von nekünk is olyan kincsünk, amivei ellenfeleink elé kerülhetünk. Ilyen péloaul ;,z a melegvíz, amely a petróleum és gázkut dherasa, után iutc tt felszínre, de edaig kihasználatlanul megy veszendőbe, mórt szegény ­s egünkben nem "kod oly f-n pénzes csoport, -.mely megértve •:• kor szavát hasznot, munkát és kenyeret teremtene belőle. /Csak elméleti cs- tarozások folynak körül, hogy mit csinálgunk ós hogyan értékesítsük vagyonunkat, Á h. jduszoboszlói hévíz körül mar építettek _ fürdőt, de ez csak a kezdet kezdete, mert megközelítően sem ho.sználic; ki ... víz oröiétf értesülésünk szerint Karczagon még rosszabb - helyzet és talán csak Debrecen r z ogyctl en, -mÁv t^tt v: Tomit. Pedig megleld le befektetéssel csodá­latos eredményeket lehet elérni. Nem - mi feladatunk, hogy részletezzük a hévízzel kapcsolatos teendőket, cs; k arra. karunk rámut-tni, hogy milyen áldásos hatása, lenne mező­gozaaságunkr- ós keres kod elmünkre, h. megcsinálnunk azokat a melo.gagy.okat, "melyeket természetes hővel láthatnánk el és az időjárás soesoélvétol függet­lenül termelhetnénk például zöldségfélét, vagy gyümölcsöt, amelyből bőségesen jutna z külföldnek is amellett, hogy kielégítene •-. hazai szükségletet. Nem vi­rágházszerü ópitmónyek és apró üvegkalitkák lennének ezok "meie^gyok"j hanem tobb holdnyi területre kiterjedve tömegesen áraszt nák el zeleséggel kar egész Európát. Jk ,ugy no is világszerte - vitaminos étkezési rendszer uralkodik és :.z is köztudomású, hogy épen i zöldségben válik felfedezni a tudósok a legtöbb vi­tamint, azt a titokzatos valamit, -mit közelebbről még nem is ismerünk, csak azt tudjuk, hogy tűi yen pusztító hatása vn, ha nincs benne táplálkozásunkban. Természetes melegvizű fürdónk pedig épen elegendő v:n, ezzel tehát uj-. bb lökést nem tudnánk adni pangó gazdasági eletünknek, azonban : zöldségter­melésre nagyszerűen ki lőhetne használni a kuti óinkból előtörő forróvizet, amely olcsóságánál fogva versenyre kelhetne a mcl^g^bb i<?hajlatu országok úgynevezett Primőrjeivel. Külföldön nagy költséggel már próbálkozt-.k ezzel a kísérlettel es kitűnően beválnak o számítások, tehát üzletnek is elsőrangú. Ha. ehez még hozzátesszük azt, hogy nekünk o fűtőanyag nem kerül semmibe,so, igazan nem lehet semmi kifogás se c terv ellen, melyet mérnöki és mezőgazdasági szakértők is ki­fogástalanná 1 tartanok. • hévizet fürdésen,és zöldségtermesztésen kivül tcrméazotszerűen meg általános fűtésre is használhatnánk, ami fában és jé szénben szegény csonka országunk szempontjából szintén nem utolsó dolog. /Sajnos, gőzgép hajtására nem fogna ujuk,be, mert hőfoka erre nem elegendő, de kevés mesterséges melegítéssel ennek a célnak is megfelelne./ ázt o kiíogást sem fogadhatjuk ol o terv ellen, hogy csak iaéleges es a divat szeszélyének labdája, mert tudományos alapon már annyira előrehala­dott a vitaminos táplálkozás, hogy bukásától nem kell tartanunk; azonkívül még ejt ij fegyelembe kell vennünk, hogy - mint előbb említettük - a világ gazda­sági helyzete meg io néhány évig nem fog kedvezően megváltozni, tehát az önel­látásra es elszigeteltségre fel kell kiszülnünk, ha élni akarunk. Erre pedig egyik legalkalmasabb eszköznek kínálkozik g melegforrások okszerű kihasználása.' • — »

Next

/
Oldalképek
Tartalom