Hetikiadás, 1931. január-december
1931-06-30 / 26 [1517]
*~ ->»a ÍI • Xjjj-m juiuua J\J • — — - — _ •/ A eredeti tárcája. ' • Irta: Sz. Torna Mária. - Én nem tudom, miért nem eszik ez a gyerek! - panaszkodtam az uramnak ebédnél. - Legokosabb lesz, megvizsgáltatni' a klinikán! Ott majd megállapítják, hogy mi a baja. - El is megyünk, mindjárt holnap röggel! Ahogy a klinika kapuján beléptünk, csemetém meglepő kijelentést tett: - Egy lépést sem megyek tovább!...Nekem elég'volt egyszer a bizmuthkásából!... Csodálkozva tekintettem rá, hiszen egy árva 3zó sem esett a bizmuthkásáról. önkéntelenül is követtem merev tekintetét, s mindjárt rájöttem az összefüggésre. A falon kis márványtáblán egy korán elhunyt hires orvostanárunk neve volt olvasható, akivel kapcsolatban nom épen kellemes emlékei voltak a kis lurkónak. Valamikor régen, vagy hat évvel ezciott, -exvittem hozzá a gyereket -vizsgálatra. Már akkor sem akart enni. - Nó, akkor majd belenézek egy kicsit a gyomrc>cskájába! - ijesztgette a tanár az akkor még alig_ három éves gyermeket. Nyomban ki is adta az utasítást,hogy főzzenek kását és tegyenek bele bizmuthot, a tetejébe pedig csokoládét,hogy jobb ize legyen. Nem telt bele egy negyedóra, máris jött a nővér egy jól megrakett tányér*darakásával. Elénk rakta. - Tessék ezt a gyerekkel most megetetni! - szólitott fel a tanár. - Ezt mind meg kell- ennie? - szörnyűködtem. - Hiszen ez a mammutporci5 nekem is sok volna!... - Mind, az utolsó szemig! - szólt a tanár ellentmondást nem türő.hangon. Én hát megadással fogtam hozzá a szürnyü torturához. Eleinte kértem, könyörögtem. - Edd meg, kis fiam,- ezt a jó kását! Fiam nem felelt, hanem csak összeszorította a fogát. - Nézd, fiacskám, a jó doktor bácsi még csokoládét is tett rá, hogy szivesebben megedd!... - nógattam. Hiába! Enyhén ijesztgetni kezdtem: - Megharagszik a doktor bácsi, ha nem eszed meg!*- mondtam s abban a pillanatban már láttam is, ahogy a tanár rosszalóan megcsóválja a fejét. Zavaromban, hogy mentsem a helyzetet, titokban a saját számba dugtam^egy nagy kanálnyit a förtelmes ételből. 3De, óh jaj, sehogysera tudtam lekériyszeriteni a torkomon azt a szerencsétlen falatot. Attól való félelmemben, hogy a viszontlátás egyszeriben leleplezi a turpisságot, jobbnak láttam feladni minden reményt. Alázatosan szólaltam meg: - Nem megy! ^^W^^^^^^^ 1 - Muszáj mennie!... - Sehogy sem megy! • - Csal: próbálja meg, hiszen ön az anyja!,..Csak tud parancsolni egy ilyen pöttömnyi legénykének!?... Újra nekigyürö'zködtem. Borzadva vettem észre, hogy nemcsak a gyereknek, de nekem seiű megy!...A kutya mindenségit ennek a kásának, de csúnyán kifogott rajtunk!... Egy országot adtam volna érte, ha újra kint lehettünk volna az utcán. El...el innét, mielőtt még nem késő!... Ebben a pillanatban újra megszólalt a tanári - Már pedig innen el nem mégy, fiacskám., mig ezt mind meg nem eszed!... Nekem ugyan bömbölhetsz!...Egy, kettő, levele!... J .. + Á „ 0 l 3zexezzen ^ m- " ltt vigyázni kell, hiszen ez az ember a vesékbe lát' Irtózatos csüggedés nehezedett a lelkemre, mert azzal a tisztában voltam, i.ogy a helyzet teljesen reménytelén... Ismerem jól a fiamat. Tudtam, hogy itt nem hasznai semmi. Nincs az a hatalom, mely ennek az undorító ételnek elxogyasztasára kényszerithetné!... Itt csak egy választás van: nekem kell megennem!...Nagyot fohászkod-államra ' m & ?zámat ' Eb > en a pillanatban a tanár keze ránehezedett a - Saját magát csalja meg, nem engem!... Irtózatosan el3zegyeltem magam. A tanár látta nagy zavaromat és me könyörült rajtam.
